Szélvihar
Tépi bokrokat.
Gallytörés.
*
Vihar ver
Le levelekből.
Avar nő!
*
Ül vihar
A háztetőkön.
Le-lecsap.
*
Tombol és
Lélekből teszi.
Cserép száll.
*
Langymeleg
Szellő lengedez.
Szoknyát föl...
*
Langymeleg
Már a levegő.
Élvezet!

Vecsés, 2020. április 8. – Kustra Ferenc József - íródott: HIQ versformában, amit én fejlesztettem ki. A haiku vagy senrjú eszmeisége vonatkozik rá, témától függően. Szótagszám: 3-5-3

A természet tízmillió évek alatt alkotta
Mindazt, ami a Földön a nagy életet alkotja.
Az ember meg a főemlős, nem törődik semmivel,
Csak pusztítja környezetét és magát jószerivel.

Egy élőlény, tíz-húsz millió év alatt alakult,
Ember miatt meg száz év alatt sok el,- és kipusztult.
Ha, így halad ember, még száz év és megöli többit,
Háromszáz év: megöli magát, létrehozza; semmit.

Vecsés, 1999. március 15. - Kustra Ferenc József

A kimondott szó
Lehet balzsamos gyógyír
Mely kedves-édesen simogató
Egész lény-komplexumunknak.

Nyelv -inkompatibilitás nem akadály
Az intonáció hullámhosszán
Hatol mélyre,
Hol a lélek fénye
Ered.
Ott kell hogy a rezgések
Egymásra leljenek.

A kimondott szó
Súlya lehet
Egy életre meghatározó,
Ölelő
Kitárt szívvel hivogató;
És lehet
Nyersen romboló felelet,
Mely zsugorítja a jellemet
Fájón megalázó
Minden magán s mássalhangzó.
Blokk -görcs -sikoly
A párhuzamos viszony.

A kimondott szó
Súlya
Lebegő rezgéshullám
Mely mélyre hatoló.
Matematikailag nem kiszámítható.

A kimondott szó-
Ha Jó
Értelmet adó,
Tiszteletteljes ,
Arogancia mentes.
Lelket tápláló manna,
Ízes
Mint a friss Kenyér zamata.

Ha szólsz
Válogasd szavaid
És
Boldogabbak lesznek napjaid.

Fenyőfaágba simul a sok apró koszorúvirág...
Itt vagyok, valahogy szívemből elillan a borúság.
Márványkövön szétfröccsen a mécses és gyertya lángoltság.
*

Gyertyaragyogás!
Fekete-bársony égbolt…
Csillagfény halmaz.
*

Értük lobognak,
Gyertya, mécses lángjai.
Hosszú fohászok.
*

Koszorúba fonva van a fenyőág, virágok... már mind meghalt.
Emlékezéstől könnyes lesz a szem… ez felemelő pillanat!
Állok és tudom, kedveskéim, ti pihentek a hantok alatt!
*

Mécsesek lángja
Vajh’ élteti a halált?
Éjjel, virrasztás.
*

Sírkert a holtak városa... virágdíszben pompázik.
A kereszten ül egy kismadár, látom, nagyon fázik…
Sok lehajtott fejű ember mormolva imádkozik.

Gyertyákat gyújtok, szellőben, arany fényük remeg,
Hidegben szél kócolja hajam, én emlékezek.

Sok a virág, koszorú a sírokon,
Sok-sok gyertyának a fénye, elhalón…
Lángjuk maradékán táncolva
Égnek a szélben, hajbókolva…

A sötét égen, felgyúlnak a csillagok,
Lenéznek, a mécsesek aranycsillagok…
Én gyújtottam, nekem aranyban csillogók.

Szürke a ködös homály és nedves,
Itt nincsen zaj semmi, minden csendes,
Kedves halottaink itt pihennek,
Soká velünk voltak... elsiettek.

Összekulcsolt kézzel imánkba merengünk.
Lelkünkben, csendben csak befelé könnyezünk.
Levélke, lágy táncot jár, már el nem menekül,
Felhőtlen az ég és a nap fénye ránk vetül.
Közben beszürkül az ég, eltűnik az árnyék,
Mélységes gyászba borul ma… mi sírkert tájék.

Ők a másik oldalon ugyanúgy hiányolnak minket
De eljön idő, amikor sors, összejövetelt hirdet...
És akkor majd minket is föld alá temet a rettenet.
*

Csendben csak ülünk
A padon, lángba nézünk.
Lángoló lelkek.
*

Nap, holnap is kel,
Gyertyák, addig leégnek.
Élet megy tovább…
*

Szabad voltam életben? Én még egy kicsit itt, élők között maradok…
Majd jövők utánatok… Veletek együtt szabad leszek, ha meghalok!
A régen… lángolt tűz bennünk akkor nyomot hagyott,
De Te ott lent, biz már nem érzel csak kemény fagyot…

Az emlékezés visszfénye ragyog sírod felett…
A márványból meg kicsurran a halál lehelet…

Vecsés, 2014. szeptember 29. – Kustra Ferenc József

Versben és senrjúba…

Még élő, meg a már holt lelkek, éves találkozója,
Sok koszorú és mécses a síroknak a borítója…
*
Halál kapuja,
Márvány síremlék maga.
Örökre készült.
*
Mécsesek lángja óv-védelmez,
Lángjuk a szellőben lengedez.
Más világítás nincsen, de minek,
Sirokon mécses van mindenkinek.
*
Néma tájon, csend…
Emlékek kertje fájó!
Zokog oly’ bús szív.
*
Zavaros világ,
Melyben jók, korán halnak.
Múltnak zenéje…
*
Lecsap a vihar!
Sast is lelövik ágról…
Élet és múlás…
*
Halál dallama az égbe köszön, lángoló az este.
Láthatár is bíbor, ez az ég alja... örök mécsese.
*
Élet-sínek már
Törtek… élet kisiklott!
Változás nem lesz.
*
Gyertyafény pislog,
Sírokat így világit!
Ördög árnyai?
*
Test porrá mállott.
Lélekben elmélkedés.
Márvány fájdalom…
*
Porhüvely vétkes.
Igazság… más oldalon.
Faragott márvány.
*
Elmúlt az élet, kifakultak a dicső fények,
Ti elmentetek, vissza ide, már, sohsem tértek.
Sírodra, emlékedre könnyem csak hull-hull,
De ígérem, lelkemben semmit sem fakul.

Vecsés, 2014. október 7. - Kustra Ferenc József