Idő 
Értékelés 
Értékelés Az író
Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.
A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.
A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.
A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.
A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!
Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.
Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.
A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...
A lélekraktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…
Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…
Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.
A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.
A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.
A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.
A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.
A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!
Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.
Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.
A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...
A lélekraktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…
Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…
Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.
A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.
Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve senrjúval és Tankával)
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…
Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.
Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.
Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.
Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.
Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.
A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.
A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…
A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.
Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…
Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.
Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.
Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…
Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.
Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.
Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.
Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.
Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…
Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.
Szeretet színei
Csak nézem mi ragyog az égen, több szín, mit lelkemmel nézek.
Minket megvilágít e színek játéka,
Csak úgy mosolyog fentről az éjnek Angyala.
Mögöttünk van már nagyrésze zord télnek,
Már az új Tavasz fénye halványan vet neki véget.
Betölti az eget a szivárvány összes színével,
Elköszön Tőle, s Nekünk szebb jövőt ígérve, lép előre.
Te csodás ég, lelkemnek szépség!
Hatalmas vagy felettünk, alattad el nem veszünk!
Hol borús, hol derűs, mint ahogy a kedvünk,
De ha kisüt a nap, szemedben a ragyogás ott marad.
Éjjel csillagokat szór Rád,
S meghinti Lelked,
mi színekkel oly ragyogó Szeretet Vár, biztonságot ad bús alkonyon,
Előbukkan ahol fázik a szeretet,
S melengeti, színessé festi szereteted, a fekete szíveket.
Légy Te valakinek Égszín játéka,
S világítsd be, légy a Hold Angyala!
Szereteteddel öleld át, s ahogy ezek a színek,
Jusson eszébe Rólad a szeretet pompázó reménye, mikor ha fázik, lelke sötét lett,
Töltsd ki Neki színekkel, s örökké boldog lesz.
Csak nézem mi ragyog az égen, több szín, mit lelkemmel nézek.
Minket megvilágít e színek játéka,
Csak úgy mosolyog fentről az éjnek Angyala.
Mögöttünk van már nagyrésze zord télnek,
Már az új Tavasz fénye halványan vet neki véget.
Betölti az eget a szivárvány összes színével,
Elköszön Tőle, s Nekünk szebb jövőt ígérve, lép előre.
Te csodás ég, lelkemnek szépség!
Hatalmas vagy felettünk, alattad el nem veszünk!
Hol borús, hol derűs, mint ahogy a kedvünk,
De ha kisüt a nap, szemedben a ragyogás ott marad.
Éjjel csillagokat szór Rád,
S meghinti Lelked,
mi színekkel oly ragyogó Szeretet Vár, biztonságot ad bús alkonyon,
Előbukkan ahol fázik a szeretet,
S melengeti, színessé festi szereteted, a fekete szíveket.
Légy Te valakinek Égszín játéka,
S világítsd be, légy a Hold Angyala!
Szereteteddel öleld át, s ahogy ezek a színek,
Jusson eszébe Rólad a szeretet pompázó reménye, mikor ha fázik, lelke sötét lett,
Töltsd ki Neki színekkel, s örökké boldog lesz.
A lövészárokban, a terepen, bármikor érhet golyó,
Itt bent a bunkerban, egy akna, biz' nagyon is eltaláló…
Ennek persze van egy nagy veszélye, ami bizony bekövetkezhet,
Ha egy akna telibe talál, akkor a halál meg is érkezett!
Két órás pihenőben vagyok, így éjfélkor, és az után,
Kis vaskályha melegít, jó ez a kinti mínuszok után.
Egyedül vagyok, az őrmesterem elment ellenőrizni,
Hátha segíthet, orosznak ne legyen már... kiket kilőni.
Mitől lesz itt valós az élet, minden jéghideg-csalóka álom,
Fagyban és hóviharban életet én tisztán már sehogy nem látom…
Parancsokat kapok, és mély-hideg hazugságokba burkolózok,
Hazug tábornokok által terjesztett fantáziákba elbukok...
Otthon, nem álltam hadba senkivel, fejtől talpig felfegyverezve,
De itt a törvényeket, az eszem és a lelkem is megértette…
Szerettem én otthon a ködtelen eget, csillaghalmazok renyhe
Fényét, és kisfiúm játékból, lepkéket ment kergetni a rétre!
Egy új kadét némán, a bunkerban port söpör, mit utál és így asztalt is töröl,
Letörli a szálkát, az beleszúr a rongyba, ahogy csinálja, bánatot közöl,
És látom, komótos a munkája, ő itt nem ötöl-hatol, míg kint lövöldözöl…
A kadét nemrégen érkezett, de lőni, kimenni, neki nem lehet,
Mert az egyik keze felkötve, sebesült, átlőtték, most port törölget.
Látom, megfoghatatlan árnyat nem kerget, csak keresi... ha, lényeget.
Még itt-ott porszem gurul, közeli robbanások zaja behallatszik,
Szerettem otthon a padláson a széna illatát, itt nem érződik.
Állkapcsom nem fáj a sok fölösleges beszédtől,
A kadéttal, csak hallgatunk és nézünk egyvégből…
Az jutott eszembe, ha reggel ébresztenél... édes volt álom.
Ha az ébresztéskor, a csókod lenne lecsorgó méz a számon,
Lehet, hogy boldogságban, nem is kéne uralkodni a vágyon?
Itt az első vonalban nem a duma a lényeg, golyót kapsz, ha, lényed nem félted,
Otthon mindig értelmét kerestem mindennek a világban, ott az volt a léted…
Itt a jövő pillanat, lehet, hogy magával hozza a halált, ettől kell félned.
Még ez a két óra pihenő sem biztos, mert aknák jönnek,
Ha, telibe talál, akkor volt-nincs az életednek lőttek!
Ez olyan gyorsan játszódik le, hogy ember észre sem veszi, hogy meghalt,
Nincs idő imára és ez a pici pillanat is, veled együtt halt!
Érezd kedvesem otthon, hogy ott vagyok veled és itt lenni igen fáj,
A szerelmem irántad nem múlik, de itt nincsen piros pipacsos táj…
Kopott álmaim szőnyegét próbálom hóra kitenni,
Kutatgatok magamban, hogy mit nem kéne elfeledni…
Mutat-e utat a sors, hogy ezt itt, hogy lehet túlélni?
Odakint már mindent elborít a sűrű ködpára,
Aki innen kimegy, jobb lesz ha, köpenyt vesz magára…
Odakint a havon, biz' véresen csillog a hideg,
Ember, pár lépés után összefagyva, épp’ csak piheg.
Eszembe jut, mennyire szeretném még én otthon a tanyavekkert hallani,
Mikor reggel, a ganén a kakas, torkaszakadtából kezd kukorítani!
Dühöngő vihar csak rombol a lelkem tengerében,
Nagyon idegesen fekszek, frontnak szűk bunkerében.
Dühöngő hóvihar dúl és langymeleg a bunkerben…
Vecsés, 2017. február 24. – Kustra Ferenc
Itt bent a bunkerban, egy akna, biz' nagyon is eltaláló…
Ennek persze van egy nagy veszélye, ami bizony bekövetkezhet,
Ha egy akna telibe talál, akkor a halál meg is érkezett!
Két órás pihenőben vagyok, így éjfélkor, és az után,
Kis vaskályha melegít, jó ez a kinti mínuszok után.
Egyedül vagyok, az őrmesterem elment ellenőrizni,
Hátha segíthet, orosznak ne legyen már... kiket kilőni.
Mitől lesz itt valós az élet, minden jéghideg-csalóka álom,
Fagyban és hóviharban életet én tisztán már sehogy nem látom…
Parancsokat kapok, és mély-hideg hazugságokba burkolózok,
Hazug tábornokok által terjesztett fantáziákba elbukok...
Otthon, nem álltam hadba senkivel, fejtől talpig felfegyverezve,
De itt a törvényeket, az eszem és a lelkem is megértette…
Szerettem én otthon a ködtelen eget, csillaghalmazok renyhe
Fényét, és kisfiúm játékból, lepkéket ment kergetni a rétre!
Egy új kadét némán, a bunkerban port söpör, mit utál és így asztalt is töröl,
Letörli a szálkát, az beleszúr a rongyba, ahogy csinálja, bánatot közöl,
És látom, komótos a munkája, ő itt nem ötöl-hatol, míg kint lövöldözöl…
A kadét nemrégen érkezett, de lőni, kimenni, neki nem lehet,
Mert az egyik keze felkötve, sebesült, átlőtték, most port törölget.
Látom, megfoghatatlan árnyat nem kerget, csak keresi... ha, lényeget.
Még itt-ott porszem gurul, közeli robbanások zaja behallatszik,
Szerettem otthon a padláson a széna illatát, itt nem érződik.
Állkapcsom nem fáj a sok fölösleges beszédtől,
A kadéttal, csak hallgatunk és nézünk egyvégből…
Az jutott eszembe, ha reggel ébresztenél... édes volt álom.
Ha az ébresztéskor, a csókod lenne lecsorgó méz a számon,
Lehet, hogy boldogságban, nem is kéne uralkodni a vágyon?
Itt az első vonalban nem a duma a lényeg, golyót kapsz, ha, lényed nem félted,
Otthon mindig értelmét kerestem mindennek a világban, ott az volt a léted…
Itt a jövő pillanat, lehet, hogy magával hozza a halált, ettől kell félned.
Még ez a két óra pihenő sem biztos, mert aknák jönnek,
Ha, telibe talál, akkor volt-nincs az életednek lőttek!
Ez olyan gyorsan játszódik le, hogy ember észre sem veszi, hogy meghalt,
Nincs idő imára és ez a pici pillanat is, veled együtt halt!
Érezd kedvesem otthon, hogy ott vagyok veled és itt lenni igen fáj,
A szerelmem irántad nem múlik, de itt nincsen piros pipacsos táj…
Kopott álmaim szőnyegét próbálom hóra kitenni,
Kutatgatok magamban, hogy mit nem kéne elfeledni…
Mutat-e utat a sors, hogy ezt itt, hogy lehet túlélni?
Odakint már mindent elborít a sűrű ködpára,
Aki innen kimegy, jobb lesz ha, köpenyt vesz magára…
Odakint a havon, biz' véresen csillog a hideg,
Ember, pár lépés után összefagyva, épp’ csak piheg.
Eszembe jut, mennyire szeretném még én otthon a tanyavekkert hallani,
Mikor reggel, a ganén a kakas, torkaszakadtából kezd kukorítani!
Dühöngő vihar csak rombol a lelkem tengerében,
Nagyon idegesen fekszek, frontnak szűk bunkerében.
Dühöngő hóvihar dúl és langymeleg a bunkerben…
Vecsés, 2017. február 24. – Kustra Ferenc
Hős katonáink, mint az ólomkatonák állnak a vártán,
A szemük is fagyott, nem rebben a harc vagy a muszka láttán.
Kit idehívtak a ?Sas? behívóval? a ?mélybe?,
Az tudja, hogy lehet, biz' itt van élete vége.
Katona, magyar hős! Itt vagy a jégben, fagyban, nincsenek színek,
Itt a meleg tart életben, mit adnak neked a bajtárs szívek.
Idehoztak, hogy lőj, harcolj és ölj!
Ha muszkát látsz, úgy nehogy meghőkölj!
Rettenetes ereje van itt a hóviharnak,
Itt muszáj, csukva kell lenni a szemnek és szájnak.
Itt szúr jégcsap és fáj a hóesés,
Meglásd, haza menni milyen mesés?
Vigyázz, te ellenség! Az akna, bomba és golyók
Itt téged keresnek? ne legyen hozzád nekrológ!
Itt véres csata van, harc folyik, Te meg harcos vagy,
És ha jő a roham, akkor majd vezet főhadnagy.
Lelkedbe legyél kemény, kérlek, éld túl az egészet!
Nem önként jöttél, ne engedd, hogy vigyen az enyészet?
Vigyázz magadra a csatában, otthon vár a család és haza,
Nem szeretnék, ha helyetted levél? értesítés menne haza.
Orosz akna süvít, fütyül, lövedék zizeg,
Légy értünk jó magyar és, hogy hazamész, higgyed!
Ősszel jöttünk ide, mi dalolta a múlás dallamát,
Én kérlek, vigyázz! Ne énekeljenek rólad balladát.
Itt ez a vad, tiszta hó és jégfagyos, fehér havas orosz táj.
Nagyon hideg és zord! Figyelj oda, mert a testedbe beleváj.
Ez a szépség kirándulókat elkápráztatná! Óh! Te harcos
Te nem a táj vad szépségéért jöttél, Te vagy itt a frontharcos.
A vontató lovaknak a széna összefagyott,
Még ma zab kéne, ám az ötlet eleve halott.
Autók sem indulnak és állnak a ?fél lánctalpas Botondok?,
Ilyen hidegben úgysem tudják beindítani a ?bolondok??
Fázol, harcolsz, küzdesz, hogy hazamehess,
Hogy majd otthon jó családapa lehess.
Öltözz föl, ahogy tudsz, és lőj vissza, ha lőnek,
Ne képzeld magadat a ?haza megmentőnek?.
Itt a katona letérdel a jégre, céloz és lő muszkára,
Ha a rossz sorsa úgy hozza, rátapos a halottra, bajtársra.
Itt még fák is vannak, mik nem érik meg a következő telet,
Ha muszka úgy akarja, akkor repeszek szétszaggatják teret.
Ha támad az orosz, közétek lő páncéltörő ágyúval,
Jönnek a tankjaikkal, letaposnak mindent a lánctalppal.
Most csend van, élvezd a vad táj csendjének a zúgását,
De! Vigyázd a muszkát, a háború ámokfutását.
Parancs van, hogy Te innen nem mehetsz hátra?
Emlékszel, hogy milyen szép ősszel a Mátra?
Itt ki kell tartanod, jó vagy nem? a halálig!
Emlékezz, mikor otthon nyarad nyargalászik?
Most ne szólj, ne beszélj, talán bizony hallgatni a jó?
Ne add fel, készülj, bízz, hogy hazamész! Kezd esni a hó?
Vecsés, 2012. december 10. ? Kustra Ferenc
A szemük is fagyott, nem rebben a harc vagy a muszka láttán.
Kit idehívtak a ?Sas? behívóval? a ?mélybe?,
Az tudja, hogy lehet, biz' itt van élete vége.
Katona, magyar hős! Itt vagy a jégben, fagyban, nincsenek színek,
Itt a meleg tart életben, mit adnak neked a bajtárs szívek.
Idehoztak, hogy lőj, harcolj és ölj!
Ha muszkát látsz, úgy nehogy meghőkölj!
Rettenetes ereje van itt a hóviharnak,
Itt muszáj, csukva kell lenni a szemnek és szájnak.
Itt szúr jégcsap és fáj a hóesés,
Meglásd, haza menni milyen mesés?
Vigyázz, te ellenség! Az akna, bomba és golyók
Itt téged keresnek? ne legyen hozzád nekrológ!
Itt véres csata van, harc folyik, Te meg harcos vagy,
És ha jő a roham, akkor majd vezet főhadnagy.
Lelkedbe legyél kemény, kérlek, éld túl az egészet!
Nem önként jöttél, ne engedd, hogy vigyen az enyészet?
Vigyázz magadra a csatában, otthon vár a család és haza,
Nem szeretnék, ha helyetted levél? értesítés menne haza.
Orosz akna süvít, fütyül, lövedék zizeg,
Légy értünk jó magyar és, hogy hazamész, higgyed!
Ősszel jöttünk ide, mi dalolta a múlás dallamát,
Én kérlek, vigyázz! Ne énekeljenek rólad balladát.
Itt ez a vad, tiszta hó és jégfagyos, fehér havas orosz táj.
Nagyon hideg és zord! Figyelj oda, mert a testedbe beleváj.
Ez a szépség kirándulókat elkápráztatná! Óh! Te harcos
Te nem a táj vad szépségéért jöttél, Te vagy itt a frontharcos.
A vontató lovaknak a széna összefagyott,
Még ma zab kéne, ám az ötlet eleve halott.
Autók sem indulnak és állnak a ?fél lánctalpas Botondok?,
Ilyen hidegben úgysem tudják beindítani a ?bolondok??
Fázol, harcolsz, küzdesz, hogy hazamehess,
Hogy majd otthon jó családapa lehess.
Öltözz föl, ahogy tudsz, és lőj vissza, ha lőnek,
Ne képzeld magadat a ?haza megmentőnek?.
Itt a katona letérdel a jégre, céloz és lő muszkára,
Ha a rossz sorsa úgy hozza, rátapos a halottra, bajtársra.
Itt még fák is vannak, mik nem érik meg a következő telet,
Ha muszka úgy akarja, akkor repeszek szétszaggatják teret.
Ha támad az orosz, közétek lő páncéltörő ágyúval,
Jönnek a tankjaikkal, letaposnak mindent a lánctalppal.
Most csend van, élvezd a vad táj csendjének a zúgását,
De! Vigyázd a muszkát, a háború ámokfutását.
Parancs van, hogy Te innen nem mehetsz hátra?
Emlékszel, hogy milyen szép ősszel a Mátra?
Itt ki kell tartanod, jó vagy nem? a halálig!
Emlékezz, mikor otthon nyarad nyargalászik?
Most ne szólj, ne beszélj, talán bizony hallgatni a jó?
Ne add fel, készülj, bízz, hogy hazamész! Kezd esni a hó?
Vecsés, 2012. december 10. ? Kustra Ferenc
