Idő 
Értékelés 
Értékelés Életmeditációt írtak a szerzők, versben és apevában…
Múlnak az évek, elmúlnak a hónapok
Nem tudom, mi lesz, elmúlnak az évszakok…
Érzem, a saját időm fordul lassan ellenem
A nagy bíró, a döntésével marasztalt engem.
Az
Évek
Mellettem
Elrohannak.
Csak nyomot hagynak.
Még
Kaptam
Kis időt,
De, múlt évek
Terhét viselem.
Életsikátorom kopott, töredezett kövein járok,
Tűzfal nincsen, minek? Helyette szépen, lassan én… elmállok.
Most
Koszlott
Életem
Botladozik
Létsikátorán.
Éjjel vagy sötétes nappal, az ember mindig jobbat remél,
Tudom, mélyeket kell lélegezni, az oxigén a segély…
Dőreség, de ember egész életében valamit remél…
Míg
Ember
Él, remél.
Lelke vágya,
Szállni szabadon.
Még
Mindig,
Él bennem
Remény. Ezért
Balga volnék tán’?
Sikolyaim a sikátorban nem hallnak el,
Csak verődnek egyik falról a másikra… fel.
Folyamatosan megyek a sikátorban, nem számít a fóbiám,
Közben folyvást fáj a lelkem... Mormolok de, nem hatásos az imám…
Fáj!
Lelkem
Sikolya
Nem hallik ki,
Létsikátorból.
Bár
Félek,
De megyek
S esdekelek.
Fohász nem segít.
Közben bizony sokszor megállok, a sikátorban várnék valamit,
De, csak sírásom hallik, érzem egyedüllétet… várnék valakit.
Lámpa sincsen, csak kicsi és bűzfüstös gyertyák fali tartókban,
A szélvonat sokszor elfújja, bél meg árván konyul tartóban.
Még
Várok
Valakit,
És valamit
Könnyes szemekkel.
Lét
Szele
Térdre lök,
Felállok, de
Fényt mégsem látok.
Bűnös ez a szennyes világ, mert nem szeret engemet,
De folyvást kizsigereli a szerető lelkemet.
Éj-fekete máz, már régen rám terült és ott is van,
A hűvös éjszakában állandó libabőröm van.
Nem
Kellek
Senkinek,
Már mindenem
Szerteosztottam.
Lét
Bennem
Lúdbőrzik,
Útra készül...
Csak urna marad.
Mindig úgy hozta sorsom, hogy kapaszkodni kellett,
Az élet meg állandóan csak, elromlani kezdett…
A sötétem körbeölel, mint nagy, erős magzatburok,
Így itt nem lesz ujjá születés, erre hiába várok.
Vecsés, 2016. január 21. – Szabadka, 2017. november 28. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”A lét sikátorán...”
Múlnak az évek, elmúlnak a hónapok
Nem tudom, mi lesz, elmúlnak az évszakok…
Érzem, a saját időm fordul lassan ellenem
A nagy bíró, a döntésével marasztalt engem.
Az
Évek
Mellettem
Elrohannak.
Csak nyomot hagynak.
Még
Kaptam
Kis időt,
De, múlt évek
Terhét viselem.
Életsikátorom kopott, töredezett kövein járok,
Tűzfal nincsen, minek? Helyette szépen, lassan én… elmállok.
Most
Koszlott
Életem
Botladozik
Létsikátorán.
Éjjel vagy sötétes nappal, az ember mindig jobbat remél,
Tudom, mélyeket kell lélegezni, az oxigén a segély…
Dőreség, de ember egész életében valamit remél…
Míg
Ember
Él, remél.
Lelke vágya,
Szállni szabadon.
Még
Mindig,
Él bennem
Remény. Ezért
Balga volnék tán’?
Sikolyaim a sikátorban nem hallnak el,
Csak verődnek egyik falról a másikra… fel.
Folyamatosan megyek a sikátorban, nem számít a fóbiám,
Közben folyvást fáj a lelkem... Mormolok de, nem hatásos az imám…
Fáj!
Lelkem
Sikolya
Nem hallik ki,
Létsikátorból.
Bár
Félek,
De megyek
S esdekelek.
Fohász nem segít.
Közben bizony sokszor megállok, a sikátorban várnék valamit,
De, csak sírásom hallik, érzem egyedüllétet… várnék valakit.
Lámpa sincsen, csak kicsi és bűzfüstös gyertyák fali tartókban,
A szélvonat sokszor elfújja, bél meg árván konyul tartóban.
Még
Várok
Valakit,
És valamit
Könnyes szemekkel.
Lét
Szele
Térdre lök,
Felállok, de
Fényt mégsem látok.
Bűnös ez a szennyes világ, mert nem szeret engemet,
De folyvást kizsigereli a szerető lelkemet.
Éj-fekete máz, már régen rám terült és ott is van,
A hűvös éjszakában állandó libabőröm van.
Nem
Kellek
Senkinek,
Már mindenem
Szerteosztottam.
Lét
Bennem
Lúdbőrzik,
Útra készül...
Csak urna marad.
Mindig úgy hozta sorsom, hogy kapaszkodni kellett,
Az élet meg állandóan csak, elromlani kezdett…
A sötétem körbeölel, mint nagy, erős magzatburok,
Így itt nem lesz ujjá születés, erre hiába várok.
Vecsés, 2016. január 21. – Szabadka, 2017. november 28. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”A lét sikátorán...”
Elemezgetés…
(vers)
Az éji sötét vágtat matton, színtelenül,
Sőt, ha én jól érzem, akkor gyökértelenül…
Egy havi, vagy már ezerévnyi a szenvedés?
Volt itt mindig is messzinek tűnő gondlesés….
Túl
Sok a
Fájdalom,
Sokszor űztem
Elérhetetlent.
*
(TANQ)
Beszorultak szavak,
Immár elérhetetlenek.
Szenvedés… hullik már?
Szép
Szó a
Szeretet,
Volt... elveszett.
Már csak szenvedek.
*
(10 szavas)
Fény, soha nem hatol át ködön,
Ez a vaksiság, köbön.
Fény
Sem jut
Már elég,
Vakon megyek
Hervadás felé...
*
("Shiliuziling" – kínai versforma)
És
Után, oly’ bősz az esdés,
De minek?
Az természetes?
Még
Vannak
Óhajok,
Csábítóak...
Ám csak ábrándok.
*
("Yijiangnan" – kínai versforma)
Vágtató
Éjsötét elől,
Beszorultak a szavak!
Csend van a beszéd felől…
Szenvedés, elől!
Éj
Sötét,
Szó retten,
Csend is szótlan,
Hóhér a magány...
Éj
Sötét,
Szó akad,
Megszeppent csend…
A magány, meg… öl.
*
(10 szavas)
Jó tettemért, jót várok helyébe,
De fájdalmat érzek, kapok cserébe.
A
Mondás
Kétszínű,
Néha becsap,
Fájdalmat okoz.
*
(„vu-csüe” – kínai versforma)
Darabokra hull
Lét öröksége?
A mámor sötét,
Ez a lét vége?
Hol
Van a
Sok emlék?
Zsibbadt vágyak.
Nélkülük nincs lét.
*
(3 soros-zárttükrös)
A fény a sötétre mered menekülés közben,
Sötét üldözi? Nézzük, igen, olyan lökötten…
A fény a sötétre mered menekülés közben.
Fut
A fény,
Ijedten.
Űzi sötét,
El tudod hinni?
*
(HIAfo)
Gondok, már megszűntek!
Kibeszélők, nem ismerik
Másként az életet?
A
Teher,
A gondok,
Súlyosabbak,
Évek múltával.
*
(„Zhuzchici” – kínai versforma)
Fény halad, menekülés?
Ezer év, leépülés?
Esdőn nyújtom kezemet...
Ezer év, gödrösödés?
Mint
A test,
Szellem is
Töpörödik.
Létért esdeklek.
*
(oximoron)
Lassan, békésen és csukott szemmel továbbmegyek,
Ujjongva ugrálni kéne, hogy vagyunk! Emberek…
Már
Vakon,
Tévhittel
Élem létem.
Emberhez méltón?
*
(európai stílusú haiku)
Hullaszagra jön,
Elsilányult valóság?
Arcokon mosoly…
Vecsés, 2010. november 3. - Szabadka, 2018. február 23. – Kustra Ferenc – a versszakokat 12 féle más-más stílusban (Egy témában!) én írtam. Alájuk az apevákat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák címe:”Létért kiálltok!”
(vers)
Az éji sötét vágtat matton, színtelenül,
Sőt, ha én jól érzem, akkor gyökértelenül…
Egy havi, vagy már ezerévnyi a szenvedés?
Volt itt mindig is messzinek tűnő gondlesés….
Túl
Sok a
Fájdalom,
Sokszor űztem
Elérhetetlent.
*
(TANQ)
Beszorultak szavak,
Immár elérhetetlenek.
Szenvedés… hullik már?
Szép
Szó a
Szeretet,
Volt... elveszett.
Már csak szenvedek.
*
(10 szavas)
Fény, soha nem hatol át ködön,
Ez a vaksiság, köbön.
Fény
Sem jut
Már elég,
Vakon megyek
Hervadás felé...
*
("Shiliuziling" – kínai versforma)
És
Után, oly’ bősz az esdés,
De minek?
Az természetes?
Még
Vannak
Óhajok,
Csábítóak...
Ám csak ábrándok.
*
("Yijiangnan" – kínai versforma)
Vágtató
Éjsötét elől,
Beszorultak a szavak!
Csend van a beszéd felől…
Szenvedés, elől!
Éj
Sötét,
Szó retten,
Csend is szótlan,
Hóhér a magány...
Éj
Sötét,
Szó akad,
Megszeppent csend…
A magány, meg… öl.
*
(10 szavas)
Jó tettemért, jót várok helyébe,
De fájdalmat érzek, kapok cserébe.
A
Mondás
Kétszínű,
Néha becsap,
Fájdalmat okoz.
*
(„vu-csüe” – kínai versforma)
Darabokra hull
Lét öröksége?
A mámor sötét,
Ez a lét vége?
Hol
Van a
Sok emlék?
Zsibbadt vágyak.
Nélkülük nincs lét.
*
(3 soros-zárttükrös)
A fény a sötétre mered menekülés közben,
Sötét üldözi? Nézzük, igen, olyan lökötten…
A fény a sötétre mered menekülés közben.
Fut
A fény,
Ijedten.
Űzi sötét,
El tudod hinni?
*
(HIAfo)
Gondok, már megszűntek!
Kibeszélők, nem ismerik
Másként az életet?
A
Teher,
A gondok,
Súlyosabbak,
Évek múltával.
*
(„Zhuzchici” – kínai versforma)
Fény halad, menekülés?
Ezer év, leépülés?
Esdőn nyújtom kezemet...
Ezer év, gödrösödés?
Mint
A test,
Szellem is
Töpörödik.
Létért esdeklek.
*
(oximoron)
Lassan, békésen és csukott szemmel továbbmegyek,
Ujjongva ugrálni kéne, hogy vagyunk! Emberek…
Már
Vakon,
Tévhittel
Élem létem.
Emberhez méltón?
*
(európai stílusú haiku)
Hullaszagra jön,
Elsilányult valóság?
Arcokon mosoly…
Vecsés, 2010. november 3. - Szabadka, 2018. február 23. – Kustra Ferenc – a versszakokat 12 féle más-más stílusban (Egy témában!) én írtam. Alájuk az apevákat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák címe:”Létért kiálltok!”
Hó
Tisztán
Születtem.
Fényből, sárba
Taposott a sors.
Mint
A hó,
Tisztának
Lettem. Sárba
Tiport az élet.
Tisztaságból a szennybe csöppentem, ez az élet.
Az életem a fényből nagyon sötétbe tévedt.
Nem jobb, ha sírok-rívok, panaszkodok, hisztizek,
Ezt kaptam osztályrészül, így múlnak el az évek.
Nem sopánkodok...
Az mit sem ér.
Élni kell,
Míg van
Lét.
Álnok világban
Élnem muszáj.
Nem segít
Semmi
Sem.
Vecsés, 2000. február 26. – Szabadka, 2017. november 16. – Kustra Ferenc – a verset én írtam az apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”Élni kell”
Tisztán
Születtem.
Fényből, sárba
Taposott a sors.
Mint
A hó,
Tisztának
Lettem. Sárba
Tiport az élet.
Tisztaságból a szennybe csöppentem, ez az élet.
Az életem a fényből nagyon sötétbe tévedt.
Nem jobb, ha sírok-rívok, panaszkodok, hisztizek,
Ezt kaptam osztályrészül, így múlnak el az évek.
Nem sopánkodok...
Az mit sem ér.
Élni kell,
Míg van
Lét.
Álnok világban
Élnem muszáj.
Nem segít
Semmi
Sem.
Vecsés, 2000. február 26. – Szabadka, 2017. november 16. – Kustra Ferenc – a verset én írtam az apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”Élni kell”
Gyere ide, boruljon vállamra arcod.
Összekötötted velem a sorsod.
Egy lélek lettünk, két testbe öltve.
Öleljük meg egymást szépen, csöndbe.
A sóhaj, mi felszakad belőled,
a fájdalom, magadból kitéped.
Lélegzetemmel belém költözik.
Megretten, és örökre megszökik.
Támaszai vagyunk mi egymásnak.
Felettünk évek gyorsan elszállnak.
De a lelkünk összenőt, hát örök.
Várnak minket mennyei gyönyörök.
Összekötötted velem a sorsod.
Egy lélek lettünk, két testbe öltve.
Öleljük meg egymást szépen, csöndbe.
A sóhaj, mi felszakad belőled,
a fájdalom, magadból kitéped.
Lélegzetemmel belém költözik.
Megretten, és örökre megszökik.
Támaszai vagyunk mi egymásnak.
Felettünk évek gyorsan elszállnak.
De a lelkünk összenőt, hát örök.
Várnak minket mennyei gyönyörök.
Működésképtelen család voltunk.
Magyarságunk rendkívül riasztó,
hol semmi más nem volt eltűrve.
Bármi amit más nyelven olvastam vagy mondtam
a hangos magyar által le lett gyűrve.
Apám beképzelt volt és mindenkinél
mindent jobban tudott mint bárki más.
Büszkesége az egekig kiáltott,
de szeme majd kiesett és nyála csurgott
ha serdülő kislányokat látott.
Anyám állandóan csak panaszkodott;
neki soha semmi sem tetszett.
Az összes gyermekkori fényképeimen
örök zord kifejezése sötét
hangulatot és árnyékot vetett.
A kevés barátaim kik ismerték szüleim
hátuk mögött megjegyezték:
- Nagyon furcsák . . . mások mint mi szüleink . . .
Nem csoda hogy skizofrén vagy . . .
Hagyd el őket . . . a szülők nem főnökeink.
Igen, az a kimondhatatlan szó ‘skizofrén’,
mely mint Káin jele, csak orvosi
szak-könyvekben és szótárban található,
S más csúnya szavakkal mint ‘pszichózis’
Csak zavartsággal megmagyarázható.
- Minek neked barát ha vannak szüleid?
Anyám szavai melyek által kívántam megfojtódna.
- ?gy legalább magyarnak tudunk,
Egy nagy ajándék mely évek öröksége,
Melyre visszagondolhatsz ha majd elhunyunk.
De nehéz volt tőlük szabadulni;
Sosem menekültem szemük alól,
És mindenhova magukkal vonszoltak,
Mint pórázos, szájkosaras kutyát.
Csak magam tudtam mennyire megbántottak.
Könyvek lettek legjobb barátaim;
Oktatóim, tanácsadóim, szövetségeseim;
Sok köztük oly ritka kincs, úgy éreztem magam
mintha titkos páncél terembe törtem volna be melyben
a világ legnagyobb elméi töltötték fel poharam.
Talán most már nem is csoda e hosszú évek után
Melyekben küszködtem, buktam, és néha győztem
– az élettel vesződés mely által megálltam helyem –
Hogy végre én is, sötét emlékeim és hegeimtől elnézve,
Tisztán és hangosan jelentem ki helyzetem.
Magyarságunk rendkívül riasztó,
hol semmi más nem volt eltűrve.
Bármi amit más nyelven olvastam vagy mondtam
a hangos magyar által le lett gyűrve.
Apám beképzelt volt és mindenkinél
mindent jobban tudott mint bárki más.
Büszkesége az egekig kiáltott,
de szeme majd kiesett és nyála csurgott
ha serdülő kislányokat látott.
Anyám állandóan csak panaszkodott;
neki soha semmi sem tetszett.
Az összes gyermekkori fényképeimen
örök zord kifejezése sötét
hangulatot és árnyékot vetett.
A kevés barátaim kik ismerték szüleim
hátuk mögött megjegyezték:
- Nagyon furcsák . . . mások mint mi szüleink . . .
Nem csoda hogy skizofrén vagy . . .
Hagyd el őket . . . a szülők nem főnökeink.
Igen, az a kimondhatatlan szó ‘skizofrén’,
mely mint Káin jele, csak orvosi
szak-könyvekben és szótárban található,
S más csúnya szavakkal mint ‘pszichózis’
Csak zavartsággal megmagyarázható.
- Minek neked barát ha vannak szüleid?
Anyám szavai melyek által kívántam megfojtódna.
- ?gy legalább magyarnak tudunk,
Egy nagy ajándék mely évek öröksége,
Melyre visszagondolhatsz ha majd elhunyunk.
De nehéz volt tőlük szabadulni;
Sosem menekültem szemük alól,
És mindenhova magukkal vonszoltak,
Mint pórázos, szájkosaras kutyát.
Csak magam tudtam mennyire megbántottak.
Könyvek lettek legjobb barátaim;
Oktatóim, tanácsadóim, szövetségeseim;
Sok köztük oly ritka kincs, úgy éreztem magam
mintha titkos páncél terembe törtem volna be melyben
a világ legnagyobb elméi töltötték fel poharam.
Talán most már nem is csoda e hosszú évek után
Melyekben küszködtem, buktam, és néha győztem
– az élettel vesződés mely által megálltam helyem –
Hogy végre én is, sötét emlékeim és hegeimtől elnézve,
Tisztán és hangosan jelentem ki helyzetem.
