Szeretlek, mint az életet
Szeretlek, mint a véremet
Szeretlek, mint a kék eget
Szeretlek, mint a felleget.

Szeretlek bódító nyárba
Szeretlek bolondul vágyva
Szeretlek halálos télbe
Szeretlek becézve, félve.

Szeretlek, ha gőggel nevetsz
Szeretlek, ha nem is szeretsz
Szeretlek dalos ajakkal
Szeretlek aranyhajaddal.

Néked szól minden, tiéd a dal
Tiéd a sírás, a víg kacaj
Tiéd bús, bánatos életem
Hozzád száll sikongó énekem.
Hozzád a panasz és az öröm
Tiéd az élet, én gyötrődöm.
Heverek kemény kínok között
S az élet, az élet rám röhög.

Hallom dölyfösen hangos zaját
Tivornyás, büszke kacaját
S az életlárma messze elriaszt
Szemem gödrében félénken virraszt.

A Te sötét szemed könytelen
Nem fakaszt könnyet a szerelem
Nem élsz bágyadt, beteg bánatban
Nem fetrengsz álmatlanul ágyadban.
Enyém a bánat, a borzalom
Barázdás, fakó halvány arcom;
Enyém a kín, tiéd az élet
Tiéd a test, enyém a lélek.

Szeresd a fénylő, kék eget
Szeresd az embert, ha nevet.

Szeresd a dalos, víg éneket
Szeresd a sugaras életet.

Szeresd a fényes csillagot
Szeresd a pompás illatot.

Szeresd a szép, szőke nőket
Szeresd, öleld, csókold meg őket.

Élj vígan, kacagj, dalolj, nevess
A világon mindenkit csak szeress.

Nyomodban egy furcsa idegen
Követ mint néma árnyék
Kacagva, ólmos hidegen
Kisér a komor idegen.

Nyár volt még mikor eléd jött
Nyár, színes szép tarka nyár,
A fákon friss gyümölcs ért
Színes volt, víg, vidám táj.

Pár napja mindig nyomodba jár
A furcsa kusza sárga ember,
Pár napja már, hogy mult a nyár
Hogy jött az ősz, a bús halál.

Kisér, egy nap majd átölel
Hervasztó karja elsárgít
Csókja arcodra ráncot hint
Elhervaszt majd a sápadt ősz.

Felhő szeretnék lenni az égen
Mosolyogni, vígan, szépen, kéken
Lassan halkan tovaúszó felhő
Nézni fentről, amint a virág nő.

Felhő szeretnék lenni az égen
Élni szeretnék kacagva szépen
Járni lassan, mint felhő az égen
Az ezer veszélyt átélni épen.

Felhő szeretnék lenni az égen
Mosolyogni minden sötétségen
Élni világosságba, fénybe, színbe
Belelátni egy apró női szívbe.