Hosszú, hosszú távollét után érkezem haza. Alig négyéves kislányom megismer. Szeplős pisze orra, ragyogó kék szeme, gyönyörű kis arca, rám nevet, s mondja: Apa szia. Feledhetetlen szép pillanat.

Ahogy lépsz, nevető nyitott szád, a mozdulásod...üvöltve vergődik fogsorom mögött a vágy...

Szívem ijedt nagy döndülése. Lettem, és nem leszek.

A nagyapád vagyok,ahogy apa az apukád, én anyukád apja vagyok. Ereinkben azonos magyar vér folyik. Mindennél erősebb kapocs.

Nagyon jó volt boldognak lenni,
Volt értelme élni, remélni,
Most meg üres minden,
Unalmas, fájó, boldogtalan.

Csak soha ne jutnál az eszembe,
A csókod íze se lenne
Emlékeim gyöngyszeme,
Nem tehetek róla, szenvedek.

El kellene mennem innen,
Messzire, ahol senki sem ismer
És lesz talán aki igazán szeretne
Talán nekem is jobb lenne.