Gyermekáldás!

Múltamban rejlő szívet facsaró vágy,
Egyre többször felbukkanó elképzelt hangja, oly lágy,
Más emberektől irigyelt oltalom,
Titkon sem tudtam,hogy mit jelent a gyermekáldás fogalom,

Szörnyű érzésektől fojtogatva tettem a dolgomat,
És még nem tudtam hogy Ő,Ő az ki meghatározza mivoltomat,
Egyre többet játszva el a csodaszép gondolattal,
Anyagiaktól való rettegéssel ostoroztam magam éjjel s nappal,

Egyszer csak a semmiből felbukkant a remény,
Elkezdődött az Isten által irányított jövőmet meghatározó esemény,
Életem párjával együtt lélekben felkészültünk a harcra,
Hogy amíg a pocaklakó a kilenc hónap végén ki nem bújik ne essünk arcra

Hosszú hónapokig tartó kemény várakozás,
Nem kívánt betegségektől való félelem a szívünkbe bele vás,
Reményünket a mindeható Istenbe vetve,
A magzatpózba burkolódzott várva várt kincsünket mindentől megvédte,

Mikor aztán elérkezett a mindent eldöntő pillanat,
Az apás szülés közepette a szorongás megmaradt,
De mikor a kis pocaklakó a fényre jőve ordítva felsírt,
eme Isteni csoda útján az életünk könyvébe új fejezetet írt,

Minden, a hónapok alatt felgyülemlett szorongás tovaszállt,
És a megszokott mindennap egy új, boldogabb vágányra állt,
az el nem mondható érzések áradata a családi szálakat összefonta,
A létünkből a szomorúságot a meggyötört gondolatokat kivonta,

Az egészségtől duzzadó elbűvölő kincsünk lett a reménység hajnala,
Méltó lett a szép nevéhez ami így hangzik Nadin Zorka

A szerelem 100%-os
Nem mint mi
Én 50, te 50
Így együtt 100

Sírok ha látlak
Sírok ha nem
Mi ez ha nem szerelem?
De az

Marad a fájdalom
Te nem
Ő belém ivódott
Te nem

Ég a bőröm a kezed alatt
Tehát fáj is, meg nem is
Nem jutok szóhoz, de ordítok
Adok ki hangot, és mégsem

Szemem könnybe lábad
De nevetek
A szemed mosolyog
De a szád mást mond

Nevetünk és sírunk
Saját nyomorunkon
Fáj e a szerelem?
Azt mondjuk

Boldog vagyok,de csalódok
Akkor ez boldogság?
Nem
Csak szerelem

Szegény, megfáradt véneim
a kapuk előtt, ilyenkor alkonyattájt
a megtérés szekereire várva
megőszülve, megdicsőülve
vagy a szükség görbebotjain megalázva
nem hordja már az erjedő
must szagát a szél
s a kakasok sem kiabálnak
a kertek alatt a szerelemről
csak folyton, folyvást az emlékek
az emlékek sebzett madarai
hullanak odafentről s verdesnek
lábatok előtt, a kaputok előtt
s mire van reménye a percnek?
s mit ér a távoli ígéret földje
a Kánaán ? hiába lettek útjai kikövezve ?
s hol van az álom ?
hol van az álom ami fölitta a szíveteket
karotokból az erőt, csontotokból a foszfort ?
ki biztatott, ki tántorított és ki ellen
ki védett meg titeket ?
ki feszítette velőtökben az idegeket ?!
ki tudja már ?
sejtelmes, messzi tárogatókon
játssza szólóját a magány
a csillagok fénytelen éjszakáin
s ki tudja mekkora az út még odáig ?
eljön, ami elkerülhetetlen
táncoló fekete asszonyok
táncoló fekete kocsisok
táncoló fekete lovak elhozzák egyszer !
S mégse a kín ! Mégse a kín szivárogjon
ereitekbe ! Mégse veszítsétek a hitetek !
Gyökerükkel, mint fák a földbe
mint a hegyen kövek a kövekbe !
Fogódzunk megáldva s megverve
tetteitekkel fájdalmas
s félelmes örökötökbe !
Megváltani egyszer titeket !
Önmagunk által is tiértetek !
Ámen

Itt a húsvét, eljött végre,
A szép lányok örömére.
Mert a lányok szép virágok,
Illatos víz illik rájok.
Kit húsvétkor nem locsolnak,
Hervadt virág lesz már holnap.
Ne fuss el hát, szép virágom,
Locsolásért csók jár, három!

Jó reggelt, jó reggelt,
Kedves liliomszál,
Megöntözlek rózsavízzel,
Hogy ne hervadozzál.
Kerek erdőn jártam,
Piros tojást láttam,
Bárány húzta rengő kocsin,
Mindjárt ideszálltam.
Nesze hát rózsavíz,
Gyöngyöm, gyöngyvirágom.
Hol a tojás, piros tojás?
Tarisznyámba várom