Idő 
Értékelés 
Értékelés De, mi az?
Lehet az ember hű, a hazához,
Lehet az ember hű, a családhoz,
Lehet az ember hű, a baráthoz.
A
Hűség
Kitartást
Jelent, személy
S feladat mellett.
*
Van hűség sokféle, amit ki is lehet mutatni,
Van hűség, amit meg adott helyen el kell titkolni.
Van
Hűség
Nyilvános,
S amit néhol
Titkolni muszáj.
*
Van-e sorrend, hogy melyik hűség a legfontosabb?
Van-e sorrend, melyiktől lesz az élet tartósabb?
Legyen az ember hű a kedves párjához
Legyen az ember hű a gondolatához.
Nincs
Sorrend.
Az fontos,
Hű legyen az
Ember magához.
*
Az ember nem feledje magát, legyen hű önmagához,
Minden szinten az elvi, gyakorlati hozzáálláshoz.
Aki hűtlen az bizony megütheti valahol a bokáját…
Aki meg magához hűtlen, az nem is szereti saját magát…
És
Ha hű
Magához,
Akkor lehet
Csak önszerető.
*
Ha, hű vagy a szerelemben, a barátságban, a hazaszeretetben,
Csak, akkor lehet tartósan boldog az élted, megelégedettségben.
Az
Lehet
Csak boldog,
Akinek a
Hűség... erénye.
Vecsés, 2017. szeptember 24. – Szabadka, 2017. október 10. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apeva csokor címe:”Megbízható kitartást”
Lehet az ember hű, a hazához,
Lehet az ember hű, a családhoz,
Lehet az ember hű, a baráthoz.
A
Hűség
Kitartást
Jelent, személy
S feladat mellett.
*
Van hűség sokféle, amit ki is lehet mutatni,
Van hűség, amit meg adott helyen el kell titkolni.
Van
Hűség
Nyilvános,
S amit néhol
Titkolni muszáj.
*
Van-e sorrend, hogy melyik hűség a legfontosabb?
Van-e sorrend, melyiktől lesz az élet tartósabb?
Legyen az ember hű a kedves párjához
Legyen az ember hű a gondolatához.
Nincs
Sorrend.
Az fontos,
Hű legyen az
Ember magához.
*
Az ember nem feledje magát, legyen hű önmagához,
Minden szinten az elvi, gyakorlati hozzáálláshoz.
Aki hűtlen az bizony megütheti valahol a bokáját…
Aki meg magához hűtlen, az nem is szereti saját magát…
És
Ha hű
Magához,
Akkor lehet
Csak önszerető.
*
Ha, hű vagy a szerelemben, a barátságban, a hazaszeretetben,
Csak, akkor lehet tartósan boldog az élted, megelégedettségben.
Az
Lehet
Csak boldog,
Akinek a
Hűség... erénye.
Vecsés, 2017. szeptember 24. – Szabadka, 2017. október 10. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. Az apeva csokor címe:”Megbízható kitartást”
Járom az utam, hegyek-völgyek, folyók vannak előttem,
Ijesztő a perspektíva… nem tudom, hogy honnan jöttem…
Fáradtan járok az utamon, most hegyek állnak előttem,
A túloldalán meg, gondolom ott lesz, síkos, lejtős völgyem.
Annak a mélysége nem vonz, mert lehet, hogy nadrágon lecsúszok,
És mire az aljára érek, ki tudja, lehet, hogy elkopok.
Rémisztő a hegy, a folyó, rémisztő a mély völgy,
Én hiába jajongok, az élet nem úri hölgy.
Lefelé csúszkálva, vagy felfelé is mehetek,
Bízok, valahol meglelem, honnan is eredek.
Megyek az utamon, még a folyó partja is meredek,
Mélysége meg rémisztő, de tudnom kell, honnan eredek...
Megmenekülni… élettől elmenekülni… de nincsen hova.
Lehetőség, az sincsen, de azt tudnom kell, megyek-e és hova?
Vecsés, 2014. november 3. – Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia…
Tetteid alapján olyan vagy, mint kinek állott vízzel van tele
A haja alatti rész, így értelem kiszorult, mert más élete…
De nincs ez jó, van az ember és emberek közötti különbsége.
Az nem elég ám a normál élethez, hogy bőszen nyelegeted kedvenc páleszodat,
Életed jobbra fordulása attól nem lesz, ha már elérdesítetted hangodat,
Amilyent az emberfia- és lánya csak a varjúktól hemzsegő nagy mezőn hallhat.
Föl kellene ébreszteni téged, a saját levetemült világodból.
Én a püspöknek még nem szólok, bár már úgyis tudja, hogy soha nem gyónol…
Élted már olyan, mint az este, mikor a már keskeny vörös, kihuny… le a homályba
Ki a napnak nyugovását csak nézi, azt látja, hogy van út a mélységek árkába…
Olyan ez, mint amikor ha, tüzesített óntányér élével esne a földbe,
Majd a nagy-lassú zuhanás után nem látszana már, csak az égővörös széle…
A homályosan sötétedő színe, rettegtetőn erősödik: rohamába,
Olyan ez mintha egy tanya égne messzi, de vajon mér’ látható már hamvába?
A piros szín süllyedt, lejárt, sárgába még azért átcsúszik,
Majd zöld-sötétlila lesz, ami meg elláthatatlanodik!
Ez vagy már Te, aki már nem érti meg a lódobogást,
És már nem is tudod átélni, jó ló-pata… koccanást.
Ezen helyzetbe, nálad már nem érdemes szövétneket gyújtani,
Az ösztönöd még él, nyugtalanságod még véredben fog lüktetni.
Ismeretlen hatalom szállt meg, uralkodik rajtad, eluralkodni…
Ezért aztán az eszed is behódolt, Te gondolod: még páleszt neki!
Te most a mocsaradon vergődsz által,
Lelkedben, nyomokban tán’ vágyad által.
De láp folyvást csak lehúzna… mi által…
A terjengő esti melegben, valahol még fáklyát látsz fölvillanni,
De sajnos az uralkodó sötétben, nem akarsz magadtól okádni…
Varázshatalmat akartál, tán' másmilyent, ami másként, de mégis bekövetkezett!
Ez nem vágyad, de rajtad van és önállóan irányítja ronggyá lett életedet!
Lassan-gyorsan… csúszott a napkorongod láthatatlanul a mély sötétség mélyére,
Úgy mintha a tüzesített óntányér, ha vörös szélével belevágna a földbe…
A lápon való áttörésre, nem elég, még sok páleszt inni,
Mert csak lehúz… előzetesen intézkedést kell bevezetni.
A sötétség-helyzet jelenleg az, hogy nem ismered meg a jó tanácsot,
Hiába jön veled szemben, és dob neked mocsaras létbe kötélhágcsót!
Homálytalan, de sűrű-sötét az estéd,
Fény talán már nem is éri el az elméd.
Messze, a semmiben szikrát szórnak megsegítőn a csillagok,
A Hold sarlója még esélyt kínál, de elhagytak a silbakok.
Ez már biz’ azt jelenti, hogy a lápban már nyakig ülsz,
És ha már a Holdban sem bízol, akkor nem menekülsz…
Csillagfényben, nem kéne bíznod nagy távolból, mert becsapnak,
Azok a kicsi fények, sűrű lomberdőn, át nem hatolnak.
Talány reményre ad okot, ha elfogadod azt a jó tanácsot… a segítséget,
Még menekülhetsz talán a lassú léptű sártengerből, ha éled eszmeiséget…
Figyeld, hogy van-e még a fölfelé kunkorodó parázs képében a fáklya,
Az éjben derengő fény, még lápból kimászást jelenthet vissza a világba.
Nem kemény, torzítatlan kő lócádat, mi most egy lehúzó sárkupac,
Gondold meg, ha tudod, vissza kén’ cserélni, mi emberi életkupac.
Ezen persze a mámort hozó, uralkodó… sírva-örülve csak felnevet.
Ő már biztos a győzelmébe, hogy a lelked, majd pokolban sátánnál lehet…
Nézd, ez megint a fáklyaláng kunkorodása,
Lehet, hogy még a reményt közvetíti máma…
Valami kéz benyújtja neked a csípős szagú italt,
Viszont jó, ha nem fogadod… jobb ha, a lápban ez kihalt!
Az függés lidércének is inkább a vaksötétségben oly’ nagy a hatalma,
Te most próbáld meg, tarts ki, még megjöhet neked, bizton a fény-reggel uralma.
Majd ha újra hallani fogod, erdei levelek, halkan suttogó lepeségét.
Meglásd, e susogásra az ijedség és bú öléből kiejt, veszted páleszt, fényét…
Ha készen állsz, gondold meg, a függők, -mind- valamiért haragszanak egész világra,
Te hagyd ezt el, hibádat tudod és javítsad, ne titkold, egy életed van... családja...
*
(Anaforás senrjon csokor, fél haiku-s láncban.)
Azért függeszted magad,
Mert szerinted jól érezd magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy te egy függő,
Mert, mint írtam, te sem érted magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy vesző’… függő,
Mert rosszkor, rossz helyre születtél…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy Te eltérő,
Mert ettől várod sorsjavulást…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy így megélő
Sorsoddal szemben… hiszel másban.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy nyakig lápban,
Mert a vágyott sors, mocsár szava!
Akkor most, mi van?
*
Azért készülsz elveszni,
Mert láp tudatlan gyermeke vagy...
Akkor most… mi van?
Vecsés, 2021. május 24. – Kustra Ferenc József
Tetteid alapján olyan vagy, mint kinek állott vízzel van tele
A haja alatti rész, így értelem kiszorult, mert más élete…
De nincs ez jó, van az ember és emberek közötti különbsége.
Az nem elég ám a normál élethez, hogy bőszen nyelegeted kedvenc páleszodat,
Életed jobbra fordulása attól nem lesz, ha már elérdesítetted hangodat,
Amilyent az emberfia- és lánya csak a varjúktól hemzsegő nagy mezőn hallhat.
Föl kellene ébreszteni téged, a saját levetemült világodból.
Én a püspöknek még nem szólok, bár már úgyis tudja, hogy soha nem gyónol…
Élted már olyan, mint az este, mikor a már keskeny vörös, kihuny… le a homályba
Ki a napnak nyugovását csak nézi, azt látja, hogy van út a mélységek árkába…
Olyan ez, mint amikor ha, tüzesített óntányér élével esne a földbe,
Majd a nagy-lassú zuhanás után nem látszana már, csak az égővörös széle…
A homályosan sötétedő színe, rettegtetőn erősödik: rohamába,
Olyan ez mintha egy tanya égne messzi, de vajon mér’ látható már hamvába?
A piros szín süllyedt, lejárt, sárgába még azért átcsúszik,
Majd zöld-sötétlila lesz, ami meg elláthatatlanodik!
Ez vagy már Te, aki már nem érti meg a lódobogást,
És már nem is tudod átélni, jó ló-pata… koccanást.
Ezen helyzetbe, nálad már nem érdemes szövétneket gyújtani,
Az ösztönöd még él, nyugtalanságod még véredben fog lüktetni.
Ismeretlen hatalom szállt meg, uralkodik rajtad, eluralkodni…
Ezért aztán az eszed is behódolt, Te gondolod: még páleszt neki!
Te most a mocsaradon vergődsz által,
Lelkedben, nyomokban tán’ vágyad által.
De láp folyvást csak lehúzna… mi által…
A terjengő esti melegben, valahol még fáklyát látsz fölvillanni,
De sajnos az uralkodó sötétben, nem akarsz magadtól okádni…
Varázshatalmat akartál, tán' másmilyent, ami másként, de mégis bekövetkezett!
Ez nem vágyad, de rajtad van és önállóan irányítja ronggyá lett életedet!
Lassan-gyorsan… csúszott a napkorongod láthatatlanul a mély sötétség mélyére,
Úgy mintha a tüzesített óntányér, ha vörös szélével belevágna a földbe…
A lápon való áttörésre, nem elég, még sok páleszt inni,
Mert csak lehúz… előzetesen intézkedést kell bevezetni.
A sötétség-helyzet jelenleg az, hogy nem ismered meg a jó tanácsot,
Hiába jön veled szemben, és dob neked mocsaras létbe kötélhágcsót!
Homálytalan, de sűrű-sötét az estéd,
Fény talán már nem is éri el az elméd.
Messze, a semmiben szikrát szórnak megsegítőn a csillagok,
A Hold sarlója még esélyt kínál, de elhagytak a silbakok.
Ez már biz’ azt jelenti, hogy a lápban már nyakig ülsz,
És ha már a Holdban sem bízol, akkor nem menekülsz…
Csillagfényben, nem kéne bíznod nagy távolból, mert becsapnak,
Azok a kicsi fények, sűrű lomberdőn, át nem hatolnak.
Talány reményre ad okot, ha elfogadod azt a jó tanácsot… a segítséget,
Még menekülhetsz talán a lassú léptű sártengerből, ha éled eszmeiséget…
Figyeld, hogy van-e még a fölfelé kunkorodó parázs képében a fáklya,
Az éjben derengő fény, még lápból kimászást jelenthet vissza a világba.
Nem kemény, torzítatlan kő lócádat, mi most egy lehúzó sárkupac,
Gondold meg, ha tudod, vissza kén’ cserélni, mi emberi életkupac.
Ezen persze a mámort hozó, uralkodó… sírva-örülve csak felnevet.
Ő már biztos a győzelmébe, hogy a lelked, majd pokolban sátánnál lehet…
Nézd, ez megint a fáklyaláng kunkorodása,
Lehet, hogy még a reményt közvetíti máma…
Valami kéz benyújtja neked a csípős szagú italt,
Viszont jó, ha nem fogadod… jobb ha, a lápban ez kihalt!
Az függés lidércének is inkább a vaksötétségben oly’ nagy a hatalma,
Te most próbáld meg, tarts ki, még megjöhet neked, bizton a fény-reggel uralma.
Majd ha újra hallani fogod, erdei levelek, halkan suttogó lepeségét.
Meglásd, e susogásra az ijedség és bú öléből kiejt, veszted páleszt, fényét…
Ha készen állsz, gondold meg, a függők, -mind- valamiért haragszanak egész világra,
Te hagyd ezt el, hibádat tudod és javítsad, ne titkold, egy életed van... családja...
*
(Anaforás senrjon csokor, fél haiku-s láncban.)
Azért függeszted magad,
Mert szerinted jól érezd magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy te egy függő,
Mert, mint írtam, te sem érted magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy vesző’… függő,
Mert rosszkor, rossz helyre születtél…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy Te eltérő,
Mert ettől várod sorsjavulást…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy így megélő
Sorsoddal szemben… hiszel másban.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy nyakig lápban,
Mert a vágyott sors, mocsár szava!
Akkor most, mi van?
*
Azért készülsz elveszni,
Mert láp tudatlan gyermeke vagy...
Akkor most… mi van?
Vecsés, 2021. május 24. – Kustra Ferenc József
Valahol, vonat zakatol, mozdonyom füttye rikolt,
Mozdonyom nehézkesen vontatja… sok életvagont.
Hah! Megint itt van egy újabb életállomás...
Ma este pihenünk, nincs elvakult rohanás.
(„bambuszliget”: vu-csüe - 5,5,5,5 = Rímképlet: xaxa)
Lét-vonat fékez,
Itt egy állomás.
Lét-vagon terhes,
Lesz-e megnyugvás?
*
Bármit is mondhatsz, rohanvást jő a közeledő éjjel,
Kérdés, hogy a nagy ígéret előjön-e a hajnali fénnyel!
Ahogy rohanvást sötétedik, rám világít a telihold.
A fülembe altatót dalol éj, feszültségemet felold…
A rubintvörös fénysugarak, lassan, elmosódva oldódnak az éjben,
Öregen, már egyre kevesebbet látok sötétedő naplementében…
(„Vágyódás délre”: Yijiangnan - 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa)
Csodás est,
Hoz fénylő hajnalt?
Világít az ezüst Hold,
Bút felold, hint nyugalmat.
Fény éjbe’ hamvadt.
*
Ahogy sötétedik, látom a nappali szín megfakult…
Ezzel együtt a mából, holnapra lesz az örökös múlt.
Most éjjel, majd megtudom, a Hold csak nekem énekel,
A róka, meg megijed, és majd vonítva rohan el…
Álmomban és majd talán hős, daliás fűszál leszek,
Inaló rókának meg nagy, buktató gáncsot vetek…
(„Vágyódás délre”: Shiliuziling - 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa)
Már
Holnap múlt a ma... nem vár!
A csodát
Éld meg most, ma már!
*
Álmomban talán hegyi ösvényeken járok... bokrosak, kuszák.
Folyton botlok, el ne essek, vigyáznék... lépéseim tétovák…
Lassan, de nagyon elhamvad, a hamvasztó lobogás,
Reményteljes volt a ma, holnap vajon mitől lesz más?
Nekem világítanak… majd reggel felé a csillagok?
Életemben az ami szép volt, holnap újra felragyog?
(„(erős)vágyakozás”:Ku- xiangsi - 7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa)
Álmomban útra kelek
Tétován,
Nehezek
Lépéseim.
Éjben merengek,
Hoz-e vajon a holnap
Reményt, fényt s
Jeleket?
*
Jól hallom, énértem szólnak csendes éji harangok?
Vagy talán rosszul hallom? Ezek halk, mennyei hangok?
Kilépek a peronra és szívbemarkoló dalokat dúdolok,
Közben meg elgondolkozok, hogy halál közel van… majd elhamvadok.
(„bambuszliget”: Zhuzchici 7,7,7,7 = Rímképlet aaxa)
Harang szól, kiért vajon?
Dallama, szívembe hatol.
Dúdolgatom: Odaát
Találkozunk valahol...
Vecsés, 2014. január 1. – Szabadka, 2018. július 12. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, alá a kínai formákat szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A kínai formák címe:”Odaát valahol...”
Mozdonyom nehézkesen vontatja… sok életvagont.
Hah! Megint itt van egy újabb életállomás...
Ma este pihenünk, nincs elvakult rohanás.
(„bambuszliget”: vu-csüe - 5,5,5,5 = Rímképlet: xaxa)
Lét-vonat fékez,
Itt egy állomás.
Lét-vagon terhes,
Lesz-e megnyugvás?
*
Bármit is mondhatsz, rohanvást jő a közeledő éjjel,
Kérdés, hogy a nagy ígéret előjön-e a hajnali fénnyel!
Ahogy rohanvást sötétedik, rám világít a telihold.
A fülembe altatót dalol éj, feszültségemet felold…
A rubintvörös fénysugarak, lassan, elmosódva oldódnak az éjben,
Öregen, már egyre kevesebbet látok sötétedő naplementében…
(„Vágyódás délre”: Yijiangnan - 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa)
Csodás est,
Hoz fénylő hajnalt?
Világít az ezüst Hold,
Bút felold, hint nyugalmat.
Fény éjbe’ hamvadt.
*
Ahogy sötétedik, látom a nappali szín megfakult…
Ezzel együtt a mából, holnapra lesz az örökös múlt.
Most éjjel, majd megtudom, a Hold csak nekem énekel,
A róka, meg megijed, és majd vonítva rohan el…
Álmomban és majd talán hős, daliás fűszál leszek,
Inaló rókának meg nagy, buktató gáncsot vetek…
(„Vágyódás délre”: Shiliuziling - 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa)
Már
Holnap múlt a ma... nem vár!
A csodát
Éld meg most, ma már!
*
Álmomban talán hegyi ösvényeken járok... bokrosak, kuszák.
Folyton botlok, el ne essek, vigyáznék... lépéseim tétovák…
Lassan, de nagyon elhamvad, a hamvasztó lobogás,
Reményteljes volt a ma, holnap vajon mitől lesz más?
Nekem világítanak… majd reggel felé a csillagok?
Életemben az ami szép volt, holnap újra felragyog?
(„(erős)vágyakozás”:Ku- xiangsi - 7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa)
Álmomban útra kelek
Tétován,
Nehezek
Lépéseim.
Éjben merengek,
Hoz-e vajon a holnap
Reményt, fényt s
Jeleket?
*
Jól hallom, énértem szólnak csendes éji harangok?
Vagy talán rosszul hallom? Ezek halk, mennyei hangok?
Kilépek a peronra és szívbemarkoló dalokat dúdolok,
Közben meg elgondolkozok, hogy halál közel van… majd elhamvadok.
(„bambuszliget”: Zhuzchici 7,7,7,7 = Rímképlet aaxa)
Harang szól, kiért vajon?
Dallama, szívembe hatol.
Dúdolgatom: Odaát
Találkozunk valahol...
Vecsés, 2014. január 1. – Szabadka, 2018. július 12. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, alá a kínai formákat szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A kínai formák címe:”Odaát valahol...”
Életem van, de az, saját kriptába van zárva,
Az életem, a sorsom, mind a létem kriptája.
Nem vagyok egyedül, itt vannak az ősök,
Ők a hálótársak, mind, az elment hősök.
A mi kriptánk a mi nagy temetőnk ékköve,
Sokszor elmegy mellettünk, emberek közönye.
Van ősöm, ki már csak hiányos csontváz,
És van, kin még a bőr a csonton mintáz.
Néha esténként kiszállok a nehéz tető alól,
Fehér lepelben keresem a kerítést… valahol.
Főleg a ködben jó, úgysem… nem látok semmit,
A sírok fölött suhanva… nem bántok senkit.
Innen nincs kiút, oly’ nagyon nehéz a fedő,
Várom én, hogy a szabadító egyszer eljő.
Innen más szabadító nem lehet, csak a Teremtő,
De itt a halál az úr, ide nem jár a Teremtő…
Vecsés, 2012. május 21. – Kustra Ferenc
Az életem, a sorsom, mind a létem kriptája.
Nem vagyok egyedül, itt vannak az ősök,
Ők a hálótársak, mind, az elment hősök.
A mi kriptánk a mi nagy temetőnk ékköve,
Sokszor elmegy mellettünk, emberek közönye.
Van ősöm, ki már csak hiányos csontváz,
És van, kin még a bőr a csonton mintáz.
Néha esténként kiszállok a nehéz tető alól,
Fehér lepelben keresem a kerítést… valahol.
Főleg a ködben jó, úgysem… nem látok semmit,
A sírok fölött suhanva… nem bántok senkit.
Innen nincs kiút, oly’ nagyon nehéz a fedő,
Várom én, hogy a szabadító egyszer eljő.
Innen más szabadító nem lehet, csak a Teremtő,
De itt a halál az úr, ide nem jár a Teremtő…
Vecsés, 2012. május 21. – Kustra Ferenc
