Idő 
Értékelés 
Értékelés Érdekből, még a
Gonoszt is átöleljük.
Szakmaiatlan.
*
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot,
Mert megadta neki mindazt, amire oly rég vágyott,
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot.
*
Magával az ördöggel szövetkezett,
Csak elérje, amiért oly nagyon epekedett.
***
A keserűség
Körbefonva átölel.
Reménytelenség.
*
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott,
Reménytelen keserűség táplált hű gonoszságot,
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott.
*
Szenvedett, fájt neki, mégis ölelte,
Reménytelenség lett így az élete.
***
Lelked eladtad?
Szerinted, hogy élhetsz így?
Ámítás, milyen?
*
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot,
Fénycsepp volt szíve mélyén - talán nem is erre vágyott?
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot.
*
Lelkét eladta, bánatát, ki nem mutatta,
Arcát mindig álarccal takarta.
***
Szemedben szentek!
Fejük felett glória.
Alkony szomorít.
*
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott,
Teste leküzdheti még a fájdalmas gonoszságot...
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott.
*
Másnak hitték, valójában nem ismerték,
Sem lelke mélyét, külsejéről ítélték.
***
Sors torz maszkja,
Nem álmok netovábbja…
Sors könyve pacás.
*
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot,
Messzire űzi vagy átformálja, amire vágyott?
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot.
*
Sorskönyvében folt marad,
Vétkéért magas árat fizet... lelke nem szabad.
***
Szabad, úgy lehetsz:
Képzeld annak magadat.
Nincsen szabadság!
*
Szabadság az, amire életében mindig vágyott.
Ha szabad lesz, akkor elűzheti a gonoszságot,
Szabadság az, amire életében mindig vágyott.
*
Szabadságát vissza-e nyeri...?
Gonosztól szabadulni nehéz, szabadságát csak remélni meri...
***
Cipőfoltozó
Varga munkanélküli.
Műanyag cipők.
*
Képes rá, hogy egyszer elengedje a gonoszságot?
Mert kongó ürességre soha, de sohasem vágyott...
Képes rá, hogy egyszer elengedje a gonoszságot?
*
Mit ér a látszat, ha szívében bánat,
Mentségül kap „szalmaszálat” ...
***
Üres kézzel is
Lehet adni, szívedből.
De a szó elszáll…
*
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott,
Képes lesz rá, el tudja engedni a gonoszságot! -
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott.
*
Szíve szeretettel tele,
Megosztani már nincs kivel, gonosznak nem eledele...
Hiába kiállt... szava elszáll...
Szeretetre hiába vár, egyszer tán’ odébbáll...
Vecsés, 2018. július 19. – Mórahalom, 2018. augusztus 3. – Szabadka, 2018. szeptember 3. – Kustra Ferenc József – a haikukat én írtam, a 3 soros-zárttükrös –t Farkas Tekla és a 10 szavasok, Jurisin Szőke Margit munkája. Címük: ’Magával az ördöggel...’
Gonoszt is átöleljük.
Szakmaiatlan.
*
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot,
Mert megadta neki mindazt, amire oly rég vágyott,
Szerette az édeset, szemében, a gonoszságot.
*
Magával az ördöggel szövetkezett,
Csak elérje, amiért oly nagyon epekedett.
***
A keserűség
Körbefonva átölel.
Reménytelenség.
*
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott,
Reménytelen keserűség táplált hű gonoszságot,
Ölelte is olykor - olykor, ha erre-arra vágyott.
*
Szenvedett, fájt neki, mégis ölelte,
Reménytelenség lett így az élete.
***
Lelked eladtad?
Szerinted, hogy élhetsz így?
Ámítás, milyen?
*
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot,
Fénycsepp volt szíve mélyén - talán nem is erre vágyott?
Eladta ártatlan lelkét, megszülve gonoszságot.
*
Lelkét eladta, bánatát, ki nem mutatta,
Arcát mindig álarccal takarta.
***
Szemedben szentek!
Fejük felett glória.
Alkony szomorít.
*
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott,
Teste leküzdheti még a fájdalmas gonoszságot...
Nyugodtan fekszik, majd elfelejti, hogy egykor vágyott.
*
Másnak hitték, valójában nem ismerték,
Sem lelke mélyét, külsejéről ítélték.
***
Sors torz maszkja,
Nem álmok netovábbja…
Sors könyve pacás.
*
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot,
Messzire űzi vagy átformálja, amire vágyott?
Lehet, hogy a sors keze szövi meg a gonoszságot.
*
Sorskönyvében folt marad,
Vétkéért magas árat fizet... lelke nem szabad.
***
Szabad, úgy lehetsz:
Képzeld annak magadat.
Nincsen szabadság!
*
Szabadság az, amire életében mindig vágyott.
Ha szabad lesz, akkor elűzheti a gonoszságot,
Szabadság az, amire életében mindig vágyott.
*
Szabadságát vissza-e nyeri...?
Gonosztól szabadulni nehéz, szabadságát csak remélni meri...
***
Cipőfoltozó
Varga munkanélküli.
Műanyag cipők.
*
Képes rá, hogy egyszer elengedje a gonoszságot?
Mert kongó ürességre soha, de sohasem vágyott...
Képes rá, hogy egyszer elengedje a gonoszságot?
*
Mit ér a látszat, ha szívében bánat,
Mentségül kap „szalmaszálat” ...
***
Üres kézzel is
Lehet adni, szívedből.
De a szó elszáll…
*
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott,
Képes lesz rá, el tudja engedni a gonoszságot! -
Szabadon szeretni és ölelni... nyugodni, vágyott.
*
Szíve szeretettel tele,
Megosztani már nincs kivel, gonosznak nem eledele...
Hiába kiállt... szava elszáll...
Szeretetre hiába vár, egyszer tán’ odébbáll...
Vecsés, 2018. július 19. – Mórahalom, 2018. augusztus 3. – Szabadka, 2018. szeptember 3. – Kustra Ferenc József – a haikukat én írtam, a 3 soros-zárttükrös –t Farkas Tekla és a 10 szavasok, Jurisin Szőke Margit munkája. Címük: ’Magával az ördöggel...’
Csak csellengsz kora reggel óta!
Az óta nem állt meg az óra!
Áttértél, veszett firkálgatóra!
Mért tolakszol írni szíre-szóra?
Mást-mit tehetek, így kábult fejjel lézengek,
Írni képes nem vagyok, csak mérgelődhetek,
Az idő meg elmúlt, kínomban csak nevetek.
Lehet, hogy már felkelésed is kósza csellengés volt?
Az óra rosszul kongatott, de az tán’ nem a gong volt?
Kávét akkor, nem is Te főztél, csak arra csellengett,
Reggelid, az valahol a piacon eltekergett?
Kaparom a fejemet, keresem az ihletet,
Forgok jobbra, balra, gondolat csupán hiteget.
Kell az ihlet adó, valami, ami felperget.
Ajjaj, az ihlet az ilyen, lehet, hogy jő, majd eltűnik... lehet.
Kapard jobban a fejed, hátha elűződ ezt az őrületet.
Markolj tollat, hátha előhozza alkotóképességedet,
És ezzel le is löki rólad, a fojtogató bilincseket...
Egy levél elég... Vele jő ihlet, kézbe tollat veszek,
Zúdulnak gondolatok… írok, míg fonalat nem vesztek.
Megérte, jó, hogy vártam... nálam így születnek a versek.
Vecsés, - Szabadka, - 2018. február 19. – Kustra Ferenc József, a négy sorosokat én írtam, a háromsorosokat szerző-, és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit!
Az óta nem állt meg az óra!
Áttértél, veszett firkálgatóra!
Mért tolakszol írni szíre-szóra?
Mást-mit tehetek, így kábult fejjel lézengek,
Írni képes nem vagyok, csak mérgelődhetek,
Az idő meg elmúlt, kínomban csak nevetek.
Lehet, hogy már felkelésed is kósza csellengés volt?
Az óra rosszul kongatott, de az tán’ nem a gong volt?
Kávét akkor, nem is Te főztél, csak arra csellengett,
Reggelid, az valahol a piacon eltekergett?
Kaparom a fejemet, keresem az ihletet,
Forgok jobbra, balra, gondolat csupán hiteget.
Kell az ihlet adó, valami, ami felperget.
Ajjaj, az ihlet az ilyen, lehet, hogy jő, majd eltűnik... lehet.
Kapard jobban a fejed, hátha elűződ ezt az őrületet.
Markolj tollat, hátha előhozza alkotóképességedet,
És ezzel le is löki rólad, a fojtogató bilincseket...
Egy levél elég... Vele jő ihlet, kézbe tollat veszek,
Zúdulnak gondolatok… írok, míg fonalat nem vesztek.
Megérte, jó, hogy vártam... nálam így születnek a versek.
Vecsés, - Szabadka, - 2018. február 19. – Kustra Ferenc József, a négy sorosokat én írtam, a háromsorosokat szerző-, és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit!
A múlt-élet része is az idő…
A múló idő, folyvást tovaröppen, a pillanatban,
És én hiába futkosok utána az útszéli fasorban.
Aztán merengek a sorsom fölött, igen bánatosan.
Fáj!
Idő
Múlása…
Megfékezni?
Létezhetetlen.
*
A fasori lombokban bágyadtan kószál a szél,
Olyan a hangja, mintha mammogna… beszél?
A fasori lombokban bágyadtan kószál a szél.
Fa
Hangja
Is jajong,
Lombját fújja,
Ényészet szele.
*
(„Zhuzchici” kínai formában)
Idő, sorsomba piszkál,
És fülembe mórikál.
Emlékeim röppennek,
Az idő, sohasem áll!
Már
Arcom
Ráncos lett.
Múló idó
Kegyetlen műve.
*
Időhatáron
Mozgok, még kissé élek.
Utána nézek…
*
Itt
Van az
Út vége?
Nem sok lehet...
Lejárt az idő?
Ez
Lenne
A határ?
A nincs tovább?
Időm végén jár?
Vecsés, 2012. október 1. – Szabadka, 2018. február 20.– Kustra Ferenc József – a verset, a 3 soros-zárttükrös -t, a „Zhuzchici” kínai versszakot, valamint a senrjút én írtam. Az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. Az apeva csokor címe: ’Fáj az idő múlása’
A múló idő, folyvást tovaröppen, a pillanatban,
És én hiába futkosok utána az útszéli fasorban.
Aztán merengek a sorsom fölött, igen bánatosan.
Fáj!
Idő
Múlása…
Megfékezni?
Létezhetetlen.
*
A fasori lombokban bágyadtan kószál a szél,
Olyan a hangja, mintha mammogna… beszél?
A fasori lombokban bágyadtan kószál a szél.
Fa
Hangja
Is jajong,
Lombját fújja,
Ényészet szele.
*
(„Zhuzchici” kínai formában)
Idő, sorsomba piszkál,
És fülembe mórikál.
Emlékeim röppennek,
Az idő, sohasem áll!
Már
Arcom
Ráncos lett.
Múló idó
Kegyetlen műve.
*
Időhatáron
Mozgok, még kissé élek.
Utána nézek…
*
Itt
Van az
Út vége?
Nem sok lehet...
Lejárt az idő?
Ez
Lenne
A határ?
A nincs tovább?
Időm végén jár?
Vecsés, 2012. október 1. – Szabadka, 2018. február 20.– Kustra Ferenc József – a verset, a 3 soros-zárttükrös -t, a „Zhuzchici” kínai versszakot, valamint a senrjút én írtam. Az apevákat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. Az apeva csokor címe: ’Fáj az idő múlása’
Ironikusan: Ukrajna a megvalósító ország, de elfogyóban van…
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
(Halmazrímes)
Ugyan már mondja meg valaki, éj miért visel éjjeli gyászruhát?
Sőt bizton állíthatom, hogy éjjel, sötétség teszi ki az álruhát…
Föltételezem, hogy éjben pödöri peckesre a huszár-bajuszát,
Meg azt is, hogy éjsötétben játssza ördögnek, a pokol-éj himnuszát.
Látnám sötétségben, de nem látom, takarja az eget, a volt vérvörös ég hamuját…
Meg gondolom, hogy éji izgalomban sajnálja meglátni... pirkadat nyíló kapuját.
*
(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös duó)
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből,
Vagy fránya vaksötét fakad, az elnémult sötétből…
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből.
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját,
Néztem, de nem láttam, hogy fedi be a közeli legelő sík alakját…
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját.
*
(Bokorrímes)
Engem most is érdekelne a táj disze, de már korai sötétben alszok, ízibe,
Igy aztán hogy éj gyászruhája fodros, loknis, régi abroncsos-e vagy netán mini -e,
Bizony nem érdekel, meg már korai mélyalvásban alszok, horkolok itt, most ízibe.
(Bokorrímes, belsőrímes)
Éj nagyon szerethette… akije meghalt és csak gyászruhában élhet?
Érdekes a sok esti beöltözése, jó látszik, még nem kivénhedt.
Együttérző gyászomban estére korán fekszek, hogy vele együtt érezzek,
Együttérző gyászomban igyekszek horkolni… valamit kell, én is élvezzek…
***
(Pirong a hajnal…)
Reggel, ha majd a pirkadat kinyitja a szemét, sőt égi lángot is vet,
Ezt a reggelt nem mulasztanám, kelek, örülök és nem keresek érvet.
Körbe nézek és látom, hogy mindent kiválóan, jól látok,
Mindenfelé, minden tele van... sok szép néznivaló csápok…
Vecsés, 2020. november 21. – Kustra Ferenc József – íródott: halmazrímesben, 3 soros-zárttükrösben, bokorrímesben és a pirongás versszakában!
Ugyan már mondja meg valaki, éj miért visel éjjeli gyászruhát?
Sőt bizton állíthatom, hogy éjjel, sötétség teszi ki az álruhát…
Föltételezem, hogy éjben pödöri peckesre a huszár-bajuszát,
Meg azt is, hogy éjsötétben játssza ördögnek, a pokol-éj himnuszát.
Látnám sötétségben, de nem látom, takarja az eget, a volt vérvörös ég hamuját…
Meg gondolom, hogy éji izgalomban sajnálja meglátni... pirkadat nyíló kapuját.
*
(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös duó)
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből,
Vagy fránya vaksötét fakad, az elnémult sötétből…
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből.
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját,
Néztem, de nem láttam, hogy fedi be a közeli legelő sík alakját…
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját.
*
(Bokorrímes)
Engem most is érdekelne a táj disze, de már korai sötétben alszok, ízibe,
Igy aztán hogy éj gyászruhája fodros, loknis, régi abroncsos-e vagy netán mini -e,
Bizony nem érdekel, meg már korai mélyalvásban alszok, horkolok itt, most ízibe.
(Bokorrímes, belsőrímes)
Éj nagyon szerethette… akije meghalt és csak gyászruhában élhet?
Érdekes a sok esti beöltözése, jó látszik, még nem kivénhedt.
Együttérző gyászomban estére korán fekszek, hogy vele együtt érezzek,
Együttérző gyászomban igyekszek horkolni… valamit kell, én is élvezzek…
***
(Pirong a hajnal…)
Reggel, ha majd a pirkadat kinyitja a szemét, sőt égi lángot is vet,
Ezt a reggelt nem mulasztanám, kelek, örülök és nem keresek érvet.
Körbe nézek és látom, hogy mindent kiválóan, jól látok,
Mindenfelé, minden tele van... sok szép néznivaló csápok…
Vecsés, 2020. november 21. – Kustra Ferenc József – íródott: halmazrímesben, 3 soros-zárttükrösben, bokorrímesben és a pirongás versszakában!
