Rügypattogások,
Madarak csacsogása-
Dalos üdítő.

Langyos fuvallat
Üde illatot repít,
Kikelet szagát.

Virágzó barka,
Folyóknak partja zümmög...
Bogár-csábító.

Pajkos víg szellő
Víz tükrén ringatózik,
Sugarat villant.

Sziromtarkaság
Virít bomló avarban...
Lélek-élesztő.

Rügyes ügy pattan,
Hőt hint a libbenő szél-
Tavasz csíráját.

Pukkanó rügyek,
Madaraknak dala zsong...
Flóra-bódító.

(Anaforás leoninus)
Baki úr meg Bakiné, nem kedvelik tétlenkedést, de legjobban a serénykedést.
Baki úr szólt, asszony menjünk sétálni, vágyom, hogy többeknek sikerüljön ráfázni.
Bakiné asszonyság mondta, Főúton menjünk, gyárak, magánosok a mi terepünk.

(leoninus versszak csokor)
Csak úgy ballagtak mások sorsával szemben, vajh’ miért bíztak sokféle lehetetlenben.
{Gondolom én, hogy az ördög fattyai voltak, másoknak direkte ártani akartak.}
A szentcsalád -gyorsas- ballagásba fogott, a főúton, ahol sűrű népesség lakott…
Volt is rögvest egy bicajos fiatalkorú, kiszúrták a kerekét, volt rögtön ború.
Taxis megállt parkolóba, rohantak és belérúgottak a hátsó világítóba.
Jött arra egy óvodás rolleren, anyja üldözte, ők meg eljártak felöklelően.
Szentcsalád jól érezte magát, megcélozták kifőzdét és törték tulaj fakanalát.

Kinyílt gyártelep kapuja, osontak hegesztőhöz és kilökték kezéből… pisztolya…
Jól mókázott ez a két ’rosszcsont’, de kigyulladt a gyár, így hazafelé rohantak, de prompt.
Minek annyira rohanni, amikor nem is kergeti őket senki.
Láthatatlanok voltak, emberekkel mókázva örömmel harcoltak.
Törtek-zúztak, amihez hozzáfértek, bármerre is mentek ártottak a legénységnek.
Volt, hogy úgy sunnyogtak, lelökték a monitort, biztonsági őr vehetett új monitort…

Ahogy hazaértek nyugvóra mentek lelkek, "mert amit meg kellett tenni, azt megtettük"…
Bakiék foglalkozása, üldöznek mindenkit, 'aszta hegesztő üldöző mindenit'…
Nálunk nincs hétvége, szeretet ünnep se, dolgoznak és örülnek, ha barnul az ülep…

Van sokszor olyan, hogy belógnak stúdióba, Baki megfog szpíker feneket... marokba.
Máskor meg politikai vitába rájuk hozzák kakilást, azok meg hebegnek... Mást?

Vecsés, 2023. február 21. – Kustra Ferenc József – íródott; leoninusban a hibafeltárások segítése okán.

Borzalmas az egész, iszonyú világ.
Mikor gyúl már nekem is egy kis világ.
Sírom ajtaját, valaki törhetné
És halotti maszkomat leverhetné…

Meggyilkoltatának. Nem élek többé?
Letaposnak. Válik még sorsom szebbé?
Az én szívem élve eltemettetett,
Várfokról ledőlve betemettetett…

Budapest, 2000. augusztus 17. – Kustra Ferenc József

Meditáció pszichés alapokon…

Az életében, mindenkinek vannak bizony kis-dolgai,
De keveseknek adatik meg, hogy legyenek nagy-dolgai…
Kis-dolog-e, ha a vízből pára, majd nagy felhő lesz?
Nagy-dolog-e, ha a felhő vízcseppekként, eső lesz?

Kis-dolog-e akaratlanul, de valakit megölni?
Nagy-dolog-e háborúban sok embert csak úgy lelőni?
Kis-dolog-e az embertömegek felett uralkodni?
Nagy-dolog-e otthon egy rabszolga-cselédet tartani?
Kis-dolog-e az utcán, egy ártatlan embert megverni?
Nagy-dolog-e ártatlan kutyakölyköt vízbe fojtani?

Az élet, sokaknak egészen mást, keveset jelent,
És keveseknek jelent, élhetően nagy végtelent.
Van kit a saját elborult agya irányít,
És van, kit teljesülhetetlen álom ámít.

Meg az emberek kb. tízévente biz' megváltoznak,
Persze vannak, kiknél az alapok nem másulnak.
Van ki töményen, a sűrűben éli életét,
És van, kinek a jellemzőség adja meg létét.

Kis-dolgok-e ezek, vagy mind nagyok?
Kérdés, elvégezni mit akarok?

Nincs az életre két teljesen egyforma recept,
Vagy beszélhetsz tájszólásba, de érted a nyelvet.
Ki tudja, kis-dolog neked, ami másnak nagy,
A légúti járvány is múlik, majd ha megfagy…

Vecsés, 2015. július 23. – Kustra Ferenc József

Van, hogy láng vadul kisarjad a szürke hamu alatt,
Ami aztán, amorffá kormozza a maradt falat.

Vadonatúj hóember eladó,
És házilag összeállítandó!

Az árnyas szobámban sok meleg napfény, hirtelen összegyűlik,
A sivatagi kaktuszom már elszáradt, most gyorsan kinyílik…

Míg egy szép barnamedve, a bokrosban a somot legelészi,
Addig tán’ fölséges öröm lesz, ha csendben messzire tudsz futni…

Ha a csóka, szemet vetett a fénylő szemlencsédre,
Vesd magad hasra és élvezd, hogy milyen a sötétben.

Van tojásunk, sonkás tojást csinálhatnánk,
De a hűtőnk üres, nincs egy szelet sonkánk.

Egykedvű lett már minden megálmodott álmunk…
Szenvedélyes lesz tűz, még lobbanásra várunk.

Mostanában több mint rongáltan és rossz passzban vagyok
És magam alatt, égig érő mélységekben… lakok.

A szakítás talán lehet kedves a szívünknek,
De, mindenképpen szomorú a bánó lelkünknek.

A téma, figyeld, mind az utcán hever,
Ha felismered, majd lábadról lever!

Az életben érheti bármekkora, sorsfordító tragédia is a peches embert,
Valami kimozdítja lelkiállapotából, változtatásra, cselekvésre késztet…
Utólag kiderül, ebben a vigasztaló humor, gyógyító ereje bőszen részt vett.

Vecsés, 2019. január 3. – Kustra Ferenc József