Idő 
Értékelés 
Értékelés …az élet tengerén…
Élem az életem az élet tengerén…
A kicsi és nagy hullámok habos hegyén…
Lehet, hogy a tenger leges-legmélyén létezem?
Itt halak rákok, mérges medúzák vannak velem…?
Születésemkor, jó nagy, tartós szél belekapott vitorlámba,
És maga előtt, behajtott szeszélyes óceán viharába…
Lélekvesztőm erősen dülöngél álom-éltem tengerén,
Sodródik a Dél és Észak sarkok láthatatlan tengelyén.
A lenyugvó aranymosolyú, bíbornapsugarak mosolyán,
Már csak vegetálok, a nagy és folyton csak hideg víz-nyoszolyán…
Nézem, merev formák a hullámok, majd’ mint dia képek.
Vizesek, habosak, nagy hegyek-völgyek! Tán’ ezek szépek?
Kicsike vízcsepp vagyok a lét tengerében.
Pici vízcsepp vagyok óceánom vízében!
Mily’ nagy vagy, mindent beborítasz, Te óceán,
Milyen nagy vagy, veled vagyok a lét határán…
Itt a ködpára a víz fölött, hömpölyög, mint áttetsző selyem,
És időnként látom, hogy a hullámzó tenger, nekem lételem…
Egy hajón élet, ráadásul a sajátomon, itt nincs virág,
És nincsen itten zöld rét, hol meglehetne az örök szabadság…
Itt villámlik, zeng, én a fedélzeten, a hajóm meg alatta,
És vihar istene, miért gerjedt folyvást, nem szűnő haragra!
Óceán! Vitorlámba szél kapaszkodik, hajóm megy előre!
Ha vizeddel segítenél, akkor haladnék, egyről, kettőre!
Én csak ücsörgők a fedélzetemen, látom, a világ ragyog!
Szabadnak érzem magamat, de érzékcsalódás, mert nem vagyok.
Ruhámat, langy és só nedves fuvallat, úgy lengeti,
Hajszálaimon a szél a tavasz dalát pengeti…
Nem vakít el semmi és bár meresztem a szemem, megtudhatnám?
Nem látom a csillagokat! Hogy láthatnám, ha felhő borul rám…
Vetettem én sok magot fedélközbe,
De nincs mese, engem sós víz vesz körbe…
Ha fent vagyok a hajóhídon a halak, lám, mit sem sejtenek,
De ha korlátnál állok, a hullámtarajok táncra perdülnek…
Messze, parttól, hideg, viharos, tenger-párás szélben nincs halk hang…
Csak támad, majd lesodor fedélzetről… élvezkedik a bitang!
A szeszélyes vihar csak dühöng, szele megállíthatatlan…
Nap meg rám süt, éget, perzsel, vakít, árnyéka láthatatlan.
Állandóan hallom, lékem van, csobog befelé a víz!
Szivattyúim folyvást dolgoznak, ez nem játék, mint a kvíz!
Csak marad a kérdés, hogyan legyen tovább… ezen agyalok…
Nevetek, hallik… ezen még a befolyó víz is fanyalog?!
A lelkem árva, mint egy kivert, Lenin-lelenc gyerek,
Oly', mint egy ablak, ami körül nincsenek keretek…
Élem én bugyuta, kicsi, semmit nem mondó életem,
És mert jól nevelt vagyok… azt hittem, ez kell, így jó nekem…
Te élet óceánom, miért vagy ilyen velem?
Miért nem lelem, a hullámaidon a helyem?
Te élet óceánom, szép a vized és nem én szennyezem,
Jó lenne, csak élni, a sima víztükrödön! Ezt kérhetem?
Senkinek nem lehet hinni, csak önmagamban kell bízni,
Szemből fúj felém a szél. Rajta kéne messze repülni…
Könnyeket nem záporoztathatom végtelenül és a kínig,
És ezért a képzeletem szárnyán szállok, a más világomig…
Egyszer bizony, el kell menni, de akkor itten, ne sírjon senki,
Magatokban emlékezzetek, volt itt egy öreg matróz… senki.
Ez majd, akkor segít nekem, óceán homályába merülni…
Kár, hogy nem fogom megtudni, fognak-e majd a tengerek sírni?
Vecsés, 2015. március 27. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Élem az életem az élet tengerén…
A kicsi és nagy hullámok habos hegyén…
Lehet, hogy a tenger leges-legmélyén létezem?
Itt halak rákok, mérges medúzák vannak velem…?
Születésemkor, jó nagy, tartós szél belekapott vitorlámba,
És maga előtt, behajtott szeszélyes óceán viharába…
Lélekvesztőm erősen dülöngél álom-éltem tengerén,
Sodródik a Dél és Észak sarkok láthatatlan tengelyén.
A lenyugvó aranymosolyú, bíbornapsugarak mosolyán,
Már csak vegetálok, a nagy és folyton csak hideg víz-nyoszolyán…
Nézem, merev formák a hullámok, majd’ mint dia képek.
Vizesek, habosak, nagy hegyek-völgyek! Tán’ ezek szépek?
Kicsike vízcsepp vagyok a lét tengerében.
Pici vízcsepp vagyok óceánom vízében!
Mily’ nagy vagy, mindent beborítasz, Te óceán,
Milyen nagy vagy, veled vagyok a lét határán…
Itt a ködpára a víz fölött, hömpölyög, mint áttetsző selyem,
És időnként látom, hogy a hullámzó tenger, nekem lételem…
Egy hajón élet, ráadásul a sajátomon, itt nincs virág,
És nincsen itten zöld rét, hol meglehetne az örök szabadság…
Itt villámlik, zeng, én a fedélzeten, a hajóm meg alatta,
És vihar istene, miért gerjedt folyvást, nem szűnő haragra!
Óceán! Vitorlámba szél kapaszkodik, hajóm megy előre!
Ha vizeddel segítenél, akkor haladnék, egyről, kettőre!
Én csak ücsörgők a fedélzetemen, látom, a világ ragyog!
Szabadnak érzem magamat, de érzékcsalódás, mert nem vagyok.
Ruhámat, langy és só nedves fuvallat, úgy lengeti,
Hajszálaimon a szél a tavasz dalát pengeti…
Nem vakít el semmi és bár meresztem a szemem, megtudhatnám?
Nem látom a csillagokat! Hogy láthatnám, ha felhő borul rám…
Vetettem én sok magot fedélközbe,
De nincs mese, engem sós víz vesz körbe…
Ha fent vagyok a hajóhídon a halak, lám, mit sem sejtenek,
De ha korlátnál állok, a hullámtarajok táncra perdülnek…
Messze, parttól, hideg, viharos, tenger-párás szélben nincs halk hang…
Csak támad, majd lesodor fedélzetről… élvezkedik a bitang!
A szeszélyes vihar csak dühöng, szele megállíthatatlan…
Nap meg rám süt, éget, perzsel, vakít, árnyéka láthatatlan.
Állandóan hallom, lékem van, csobog befelé a víz!
Szivattyúim folyvást dolgoznak, ez nem játék, mint a kvíz!
Csak marad a kérdés, hogyan legyen tovább… ezen agyalok…
Nevetek, hallik… ezen még a befolyó víz is fanyalog?!
A lelkem árva, mint egy kivert, Lenin-lelenc gyerek,
Oly', mint egy ablak, ami körül nincsenek keretek…
Élem én bugyuta, kicsi, semmit nem mondó életem,
És mert jól nevelt vagyok… azt hittem, ez kell, így jó nekem…
Te élet óceánom, miért vagy ilyen velem?
Miért nem lelem, a hullámaidon a helyem?
Te élet óceánom, szép a vized és nem én szennyezem,
Jó lenne, csak élni, a sima víztükrödön! Ezt kérhetem?
Senkinek nem lehet hinni, csak önmagamban kell bízni,
Szemből fúj felém a szél. Rajta kéne messze repülni…
Könnyeket nem záporoztathatom végtelenül és a kínig,
És ezért a képzeletem szárnyán szállok, a más világomig…
Egyszer bizony, el kell menni, de akkor itten, ne sírjon senki,
Magatokban emlékezzetek, volt itt egy öreg matróz… senki.
Ez majd, akkor segít nekem, óceán homályába merülni…
Kár, hogy nem fogom megtudni, fognak-e majd a tengerek sírni?
Vecsés, 2015. március 27. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
(3 soros-zárttükrös)
Késő ősszel, még az a felhőtlen égbolt is színkavalkádos,
Bemutatja a kék színvariációit, ezzel így, sármos…
Késő ősszel, még az a felhőtlen égbolt is színkavalkádos.
*
(Senrjon csokor, félhaiku-lánc formátumban)
Hétvégén kirándultunk,
Csoszogva letapostuk avart.
Levél jajongás…
*
Sütött még a nap, de biz’
Ez már csak lanyha bénáskodás.
Levél jajongás…
*
Néha ránk dőlt levegő
Levelekkel kecses darabja.
Levél jajongás…
***
(Baso féle haiku csokor)
Nappalnak, szűkös
A fénye, köd sötétít.
Hajnal, hűvöst hoz.
Már napfénytelen
A viharos alkonyat.
Reggelre köd jő.
*
Fénylő nappalok,
Erdőkön és mezőkön.
Deres hajnalok.
***
(Epilógus: Baso féle senrjúban)
Szabadság magány
Lep el a hűvös szélben.
Kutyaszőr borzas.
Vecsés, 2020. november 29. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Késő ősszel, még az a felhőtlen égbolt is színkavalkádos,
Bemutatja a kék színvariációit, ezzel így, sármos…
Késő ősszel, még az a felhőtlen égbolt is színkavalkádos.
*
(Senrjon csokor, félhaiku-lánc formátumban)
Hétvégén kirándultunk,
Csoszogva letapostuk avart.
Levél jajongás…
*
Sütött még a nap, de biz’
Ez már csak lanyha bénáskodás.
Levél jajongás…
*
Néha ránk dőlt levegő
Levelekkel kecses darabja.
Levél jajongás…
***
(Baso féle haiku csokor)
Nappalnak, szűkös
A fénye, köd sötétít.
Hajnal, hűvöst hoz.
Már napfénytelen
A viharos alkonyat.
Reggelre köd jő.
*
Fénylő nappalok,
Erdőkön és mezőkön.
Deres hajnalok.
***
(Epilógus: Baso féle senrjúban)
Szabadság magány
Lep el a hűvös szélben.
Kutyaszőr borzas.
Vecsés, 2020. november 29. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Útnak a szélén,
Erdőnek mélyén
Néma vakságban árnyék haladt.
Suttog a szellő,
Tüsszög a felhő,
Reccsen az ág, tán léptek alatt.
Éjnek sötétje
Ösztönök fészke,
Tágra nyílt szemben izgalom nő.
Bátor is félénk,
Játszik az érzék,
Lüktet a szívben sebes erő.
Rejtelmes szándék
Lapulú árnyék,
Arctalan mélység titkokat rejt.
Bozótban koccan,
Valami moccan,
Éj szárnya keleszt csöndes zörejt.
Neszt hint avarba
Halkan szuszogva,
Huppan a földre ázott levél.
Természet hangja
csendet zavarja,
Sötét erdőről regét mesél.
Erdőnek mélyén
Néma vakságban árnyék haladt.
Suttog a szellő,
Tüsszög a felhő,
Reccsen az ág, tán léptek alatt.
Éjnek sötétje
Ösztönök fészke,
Tágra nyílt szemben izgalom nő.
Bátor is félénk,
Játszik az érzék,
Lüktet a szívben sebes erő.
Rejtelmes szándék
Lapulú árnyék,
Arctalan mélység titkokat rejt.
Bozótban koccan,
Valami moccan,
Éj szárnya keleszt csöndes zörejt.
Neszt hint avarba
Halkan szuszogva,
Huppan a földre ázott levél.
Természet hangja
csendet zavarja,
Sötét erdőről regét mesél.
Aki reggel leveri a harmatot,
S öntözi meg véle virágok szirmait,
Szebbé tenné szűk szemű hajnalod,
Feltárná előtted az éjszaka titkait!
Akinek kávéillat kíséri lépteit!
S nyikorgó cipőben sietve odébbáll,
Ki mindennap felveszi súlyos terheit,
Mi az esti imával végre tovaszáll!
Az angyalok helyett is vigyázza álmod!
Minden óhajtást teljesíteni vágy,
Ne kelljen célja vesztetté válnod,
Én csupán az vagyok, aki álmodik tovább!
S öntözi meg véle virágok szirmait,
Szebbé tenné szűk szemű hajnalod,
Feltárná előtted az éjszaka titkait!
Akinek kávéillat kíséri lépteit!
S nyikorgó cipőben sietve odébbáll,
Ki mindennap felveszi súlyos terheit,
Mi az esti imával végre tovaszáll!
Az angyalok helyett is vigyázza álmod!
Minden óhajtást teljesíteni vágy,
Ne kelljen célja vesztetté válnod,
Én csupán az vagyok, aki álmodik tovább!
Lételem
Életem folyvást.
Lét-elem.
Lételem
Létezésedet.
Lét-elem
Lételem
Együttélésünk
Akarod?
Lételem…
Csereprofil nincs.
Akarod?
Lételem
Majd szeretetünk.
Ketten egy…
Lételem
Együttéletünk.
Ketten egy…
Léted tükröz, nincs másik világ, szavaid közt mozdulok, ahol kérdés a vágy.
Lételem vagy, mint víz a repedésben, egymásra vágyunk szótlan, mégis egészen…
Nincs csere, nincs ha, csak mi és akarat, egy lét vagyunk, ha akarjuk ugyanazt.
*
Érzelem söpör leveleket, lecsap fája koronájára s éget egyebeket.
Szellő járja át lelkedet, de remélem nem hűti, mert én jobb vagyok, mint kisüsti…
*
Szél sodorja leveleket, láng csókolja a fellegeket.
Csendben suttog a lelkemhez… több vagy mint kisüsti pálesz...
*
Mikor lesz
Egybefonódás?
Létség-csúcs.
Fogadlak
Légy örök társam…
Megvédlek.
Álmodok
Remélem tetszik…
Alkossuk.
Létezzünk,
De ne tévedjünk…
Egymásért!
Szív szívet ért… mint hajnal estben ég, álma fon össze, sorsunk fénybe borul még.
Eggyé válni, múltat jelenbe venni, nincs ki el tudná ejteni.
Vecsés, 2025. július 23. – Siófok, 2025. július 25. Kustra Ferenc József- írtuk 2 szerzősnek: Budaházi Kinga „Cserebere” c. verse ötletkénti fölhasználásával, Gránicz Éva szerző-, és poéta társam közreműködésével.
Életem folyvást.
Lét-elem.
Lételem
Létezésedet.
Lét-elem
Lételem
Együttélésünk
Akarod?
Lételem…
Csereprofil nincs.
Akarod?
Lételem
Majd szeretetünk.
Ketten egy…
Lételem
Együttéletünk.
Ketten egy…
Léted tükröz, nincs másik világ, szavaid közt mozdulok, ahol kérdés a vágy.
Lételem vagy, mint víz a repedésben, egymásra vágyunk szótlan, mégis egészen…
Nincs csere, nincs ha, csak mi és akarat, egy lét vagyunk, ha akarjuk ugyanazt.
*
Érzelem söpör leveleket, lecsap fája koronájára s éget egyebeket.
Szellő járja át lelkedet, de remélem nem hűti, mert én jobb vagyok, mint kisüsti…
*
Szél sodorja leveleket, láng csókolja a fellegeket.
Csendben suttog a lelkemhez… több vagy mint kisüsti pálesz...
*
Mikor lesz
Egybefonódás?
Létség-csúcs.
Fogadlak
Légy örök társam…
Megvédlek.
Álmodok
Remélem tetszik…
Alkossuk.
Létezzünk,
De ne tévedjünk…
Egymásért!
Szív szívet ért… mint hajnal estben ég, álma fon össze, sorsunk fénybe borul még.
Eggyé válni, múltat jelenbe venni, nincs ki el tudná ejteni.
Vecsés, 2025. július 23. – Siófok, 2025. július 25. Kustra Ferenc József- írtuk 2 szerzősnek: Budaházi Kinga „Cserebere” c. verse ötletkénti fölhasználásával, Gránicz Éva szerző-, és poéta társam közreműködésével.
