Mikor a szív újra érez...

Szív hét lakatnál,
kulcs rég sötétbe veszett.
Most mégis nyílik.
*
Csöndes kopogás,
idegen, ám ismerős.
Remeg már zár is.
*
Rozsdás zár reccsen,
egy érzés óvatosabb...
Belép és marad.
*
Szívem ajtaja
nyílik, mint sosem előbb.
Valaki belép.
*
Azt hittem, nem lesz
de lám, a fény visszatér.
Régi sötétre.
*
Nem hittem többé,
de ő máshogy érkezett.
Nem tört, csak várt rám.
*
Érzés közeleg,
nem kérdez, csak ott marad...
Ajkam nevét súg.
*
Szívem rég hallgat,
de most a csend közepén.
Valaki beszél.
*
Lakatról lakat
hullott - és nem félek már!
Újra szeretni.

Siófok, 2025. április 19. -Gránicz Éva-
Írtam: Senrjú csokorban

A tatamin állok, itt kezdődik az út,
minden lépés, minden dobás egy újabb tanúbizonyság.
Ez több mint sport – ez az életem része,
erő, önuralom, tisztelet mind belém vésve.

Minden izmom dolgozik, feszül és tanul,
a testem formálódik, de az elmém is alakul.
Kitartás hajt, ha elfáradok,
mert a judo megtanít: soha ne add fel, harcolj!

Az esések nem kudarcok, csak leckék,
minden talpra állás egy újabb győzelem bennem,
a fájdalom is tanít, a csend is beszél,
és minden küzdelemben önmagamat ismerem fel.

A kedvencem? A belső combdobás,
egy mozdulat, ami pontosságot és időzítést kíván.
Egy pillanat, és az ellenfél súlytalan,
de a valódi erő belül van, láthatatlan.

Ez a világ legjobb sportja, kétségem sincs benne,
nem csak a testet edzi, de formálja a lelket.
A judo az út, amin napról napra járok,
és minden egyes küzdelemben egyre erősebbé válok.

Siófok, 2025. február 25. -Gránicz Éva

(Női tapasztalatból írt társadalmi látlelet)

Rövid ezen versem, elmesélem női létet,
Hogy igaziból megtudd, mi az a női élet!

Mikor megszületünk, már megvan a vétkünk:
Nő lettél, kislányom, hát viseld a létünk.
Masnit kötnek hajunkba, mosolyt tanul arcunk,
„Légy majd kedves, csöndes” – ezzel sulykolják agyunk.

Főzőcskézni kell, babát nyomnak kezünkbe,
Hogy később majd másnak főzzünk reggel-este.
Iskolába járunk, okosnak tanulunk,
De ne villogj túl nagyon, csendben maradunk.

Ha szorgalmas vagy: stréber, ha szép: butácska,
Ha sírsz: hisztis vagy, ha nem szólsz: mulya lányka.
Ha mindent kibírsz: azt mondják, ez a dolga,
A világ terhét is, mosolyogva hordja.

Masni, szoknya, mosoly, jókislány,
Ne mássz fára, ne vitázz, ne légy túl vagány!
Ha hallgatsz: hülye vagy, ha mersz: pimasz,
Válassz hát mi leszel, és mi maradsz?

Ha fiús vagy: baj, ha lányos: gond,
Ha önmagad lennél: „na, ez meg bolond”.
Gyerekként mosoly, kamaszként szégyen,
A tested bűnös, de legyen kívánatos szépen.

Takarj el mindent, de csábíts közben,
Ha megerőszakolnak: „mi volt rajtad éppen?”
A felelősség nálad lakik mindig,
Tettes „hibázott”, te meg „tanulhattál volna addig”.

Ha elbuksz: "lám, ezt is megérdemelte"...
Ha sikeres vagy: „kivel feküdt le?”
Ha fáradt vagy: gyenge, ha bírod: kötelesség,
Ha panaszkodsz: „túl sok a női érzékenység”!

Tanulsz, dolgozol, töröd magad te szegény,
De plafon a fejed fölött betonkemény.
Ha főnök vagy: sárkány, ha kedves tán' gyenge,
Szúrós? Kielégítetlen, mondják csendbe’...

Otthon második műszak, fizetés nincs,
De a szeretetből élni „természetes kincs”.
A házimunka nem munka, csak női reflex,
Mint a lélegzés, csak ha nincs, akkor vesztesz.

A tested köztulajdon, vélemény tárgya,
Szül vagy nem szül? Későn - Korán? - mind hibája.
Ha anya vagy: az kevés, ha nem: selejt lettél,
Ha mindent akarsz: önző – na döntsd el, mit szeretnél?

A férfi „érik”, a nő „elhasznált lesz".
S végül, mikor már senkinek se kellesz,
Akkor kapsz békét, újra lesz pelenkád, csönded,
És akkor, furcsa mód, először nem kell jól viselkedned!

Siófok, 2025. december 30. -Gránicz Éva-

Nincs apelláta, nem lehetek renitens,
Nem vagyok már érettségiző eminens…

Érettségim van és ballagok az életúton,
Érett vagyok, én már csak elmerengek a múlton.
De nem azért, mert nincsen jövőm! Ó azt még élem,
Igyekszem élvezni, ha hóesésben lesz részem.

Majd megyek az állatkertbe, simogatok orrszarvút
Vagy megyek a hegyekbe és bejárom, mi ősvény út.
Lemehetnék akár Tiszára és kishajóval hajókáznék,
Oda velem eljöhetnének, barátomék, a Poétáék.

Mindezt nem kell megtagadnom, majd jövőre kezdem,
Csak előbb jön a szilveszter, azt jól át kell élnem.
Lassan sötét el is kezdődik, feltekintek az égre,
Azt gondolom, újév lesz mire ennek az éjnek vége.

Nincs apelláta, nem leszek én renitens,
Én… rég voltam érettségiző eminens…

Megesd, év vége jő és lásd a szilveszter került elő
Az éjféli pezsgős köszöntéstől jön az öröm elő.
Ha majd elérkezik az év vége, múlassunk, remek lesz, de
Jókedv domináljon, esetleg gondolatunk szálljon messze…

Ha az élet gyötör, változtatni kellene,
Szilveszterkor fogadd, úgy lesz… akár lehetne.
Éjfélkor durranjon pezsgős üveg, repüljön a dugó,
Jókedvvel koccintsunk, senki ne legyen nagy medve… morgó!

A szilveszterest, petárda szikrázó, csillámló fényülete,
Újév hóviharos, fergeteges mást, évhozó lendülete…
Ha majd elsején kinézek és a táj ködös,
Kiszólok: emberek! Boldog újév is közös…

Nyomás tovább, jönnek az újabb és újabb évek,
Éjfélkor kortyolom a pezsgőt érzem, hogy élek.
Gyerekek! Ünneplők! Szilveszterkor együnk, igyunk, meg táncoljunk
És éjfél után új élet folytatásba végleg kirándulunk!

Így teszek, nincs apelláta, nem vagyok én már eminens,
Én bizony úgy teszek, jövő évben sem leszek… renitens.

Vecsés, 2013. december 8. – Kustra Ferenc József- íródott: szilveszteri önéletrajzi írásként…

Ismét elmúlt egy év, ennyit öregedtünk
És akkor is így van, ha nem tetszik nekünk.
Jönnek, mennek az évek, mint jelen eset is
Mutatja, hogy bontjuk a pezsgőt, koccintunk is.

Sokan most megfogadnak mindenfélét.
Kár, mert úgysem tartják be, mert a lét
Nem lehet egy fogadalom függvénye.
Ki, ha változik, az neki valós igénye.

Bontsuk ki a pezsgőt, mindjárt éjfél van
Kakukkos órát nézzük, figyeljük, ha van.
Mindjárt lesz, hogy petárdák durrannak,
Félős kutyusok meg elbujdokolnak.

A kismadár reppen ki és be,
Kakukkol nekünk az időt jelezve,
Most éppen kakukkolt hetet
És ezzel jelzi, hogy
Elvesztünk egy évet, mi volt, mit már megéltünk,
Mely már a történelmünk, múltunk nékünk.
Bontsuk ki már a pezsgőt
És töltsük pezsgős poharakba
Készülve a nagy koccintásra,
A múlt hátul hagyására,
Készülve a jövőre,
Az életre, az Újra,
A továbbélésre!

Ez az év sem volt jobb a többinél,
Pedig szerettük volna, hogy ennél
Több és jobb is legyen a részünk,
Mindenestől… jobb legyen életünk.

Már tízet kakukkolt, emeljük a poharakat
Készítsük lelkünket és gigánkat,
Nézzünk a másikra szeretettel
És a jövőt várjuk tisztelettel.
A saját életünk, ha nem tiszteljük,
Elveszti értelmét az életünk,
Nem lehet mindig más a hibás,
Bár a rossz körülményekkel
Ez lehet pech, átok dualitás.

Tizenkettediket kakukkolta, ezzel átléptünk
Az újévbe és már… a múltra visszatekintünk.

Csendüljenek a pezsgős poharak,
Jókívánságok hagyják el szánkat.
Örüljünk együtt az újévnek,
Anekdotázzunk a réginek…

Kétezer tizenkettőben ne gyűlölködjünk,
Irigységgel ne gyötörjük az életünk!
Fogadjunk el másokat, úgy amilyenek,
Így legyünk boldogok, sikeresek, emberek!

Örömteli, sikeres magánéletet,
Boldogságot mindenkinek!
Örömteli sikerekben gazdag, boldog
Újévet mindenkinek!

Vecsés, 2011. december 30. - Kustra Ferenc József