Idő 
Értékelés 
Értékelés SAS behívót kaptam
Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.
Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!
Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya
Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!
Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!
Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...
Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!
Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?
Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.
Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.
Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?
Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?
A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!
Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!
Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.
Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.
A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?
Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!
Én SAS behívót kaptam és gyorsan idekerültem?
Sokan vagyunk itt, itt látom, nem csak egyedül jöttem!
Itt a hómező olyan, mint a zöldellő, buja dzsungel,
Haladni benne nehéz, elveszni lehet, végérvénnyel.
Minket is itt, mint nyári fenyvesben terjedő tűzvész riogat,
De itt a tűz, ágyútűz, ha eltalál, bizton kilő több fogat.
Nem nagy hideg várt itt minket ősszel, amikor még nem fáztunk,
Az óta tudjuk, e hely életünkben a csonka vágányunk.
Itt a mínusz negyvenben csak, jobb híján makogunk és fázunk!
Olyanok vagyunk, mint vándor, aki nekivágott a végtelennek,
És itt nem talált mást csak, jégcsapokat, amelyek éghetetlenek.
Minden percben, minden nappal, belezuhanunk egy másik életbe,
De ott is bomba vár, így folyvást takarózunk a vak félelembe.
Itt a bánatunkat nem segíti ki az ész bontókalapácsa,
Defektes a mozdonykerék, itt ez, az életünk csonka vágánya
Én, jelen vagyok!
Fáradt, én vagyok!
Mellettem állok!
Én magam mitévő legyek, hódító vagyok, kiengesztelhetetlen,
De majd ha, ránk támad az orosz, ők lesznek itt a megfékezhetetlen.
Szinte légüres, de végtelen itt a hómező,
Rettenetes, és farkasordítóan dermesztő!
Itt vagyok a végtelen térbe, a valóság határán túl,
A közös vakvágányt már bontják, mozdony is itt marad és múl!
Itten parancsra megy minden, nincsen morális megfontolás,
Nem mondhatom azt, hogy tudok jobbat, nem tetszik és legyen más!
A fronton helyben lelövést kaphat a parancsmegtagadás!
Aki nem volt ott, az ne is ítélkezzen,
Otthon a nagy fotelban csak képzelegjen?
Nekünk ott minden mindegy-hideg volt,
Mert a harcunk a túlélésért folyt!
Egy frontkatona, hogyan álljon helyt, morálisan és mentálisan?
Bármit tesz, parancsra vagy a nélkül, élete a tét reálisan...
Háború, nem enged, fogva tart engesztelhetetlenül!
Te ott vagy és próbálsz túlélni, küzdesz reménytelenül!
De lőnek rád és parancsokat kapsz, fékezhetetlenül!
Itt lent a ködben az úr, a homály-reménytelenség?
Felhős az ég, de a felhők felett, tán? tiszta az ég?
Örök kérdés a levegőben? Leszünk-e holnap még?
Lélekbe maró mindenség, fájó gyalázat-szenvedély
Itt a fakó élet, és mindenestől hazug meredély...
Mohón felőrli a lelket, ráadásul, nagyon kevély.
Ma reggel a lövészárokban, pír besávozta a napfelkeltet,
A végtelen hómező felszíne ritkás köd-párától remegett?
Néztük is az árokból, hogy - mint, oly' finom tülltakaró - kicsit fedte.
Hómező és mi az árokban? szép hajnalkoszorúként viselhette.
Hová visz a sínpár, milyen messzire vezet el az út,
Ahová megyünk jég és fagy lesz? Lesz élő hó-alagút?
Zakatol velünk az életvonat, elviszi életünk,
Ablak nincs de, kinézzük, kicsit azért reménykedhetünk?
Elhagyott sínpárok
Végén, dőlő az állomás,
Menedéket nem ad?
A múlt itt is csendes,
De lövések, oly? zajosak!
Micsoda vészhelyzet!
Vagyok! Magam vagyok!
Élek, de kérdés, hogy meddig?
Lehet, meg se tudják!
Itt múltba révedni?
Miközben akna száll erre?
Betalál, gyors halál!
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés,
Föl sem fogja ember, olyan gyorsan elcsattan a lövés?
Szemtől szemben állunk a halállal, gyűlölt méregetés.
Ha, ezt nem élem túl, a történelem halottja leszek,
Fa sírkeresztek alatt semmi nincs, ott ne keressetek!
Otthon emlékezzetek, szeretetteljesek legyetek.
A szétcsúszott sínpár,
Már csak doni csonka vágány.
Már bizony, meghalt ő?
Vecsés, 2016. január 4. ? Kustra Ferenc - emlékezés a hős őseinkre. A fivérre, apákra, nagypapákra! Aki a fronton életben maradt az hős! Aki meghalt, ő meg a mi hősi halottunk!
II. Világháborúban: bevetés a Földközi tengeren?
A Földközi tengeren régebben őr-járatozó
U-311 számú tengeralattjáró
Parancsnoka, H.D.F. von Tiesenhausen tengerészfőhadnagy. Nagyon is gyakorlott volt.
Látcsövében meglátta a közeledő flottaköteléket? annak a végzet volt!
A hadműveleti naplóbeli bejegyzés,
Teljesen hiteles és ez maga nem kevés.
?Negyvenegy, november hatodika. Tizenhat óra.
Derült idő, enyhe szél, kis hullámok, egy játszoda.
Az őrszem is jelzi, hogy riadó!
Keletről jövő, több hadihajó.
Minden ember, tüzelőállásba,
Periszkóp ki, támadóállásba.?
Periszkópmélységben a naszád? kapitány meg nézi,
Hogy jön három hadihajó, meg több romboló? neki.
Valamennyi vetőcsőnek készenlét! Lövést fogok leadni az orrból!
Ki is lett választva a második óriási csatahajó az sorból.
A nagy csatahajó lassan beúszott periszkóp látómezejébe,
A cél baloldalára, ?los: I.-II.-III.-IV. cső tüzelése?!
Futási idő: ötven másodperc, majd három nagy robbanás!
A hadihajó balra dől, lőszerrobbanás, füsttakarás.
Orr hirtelen megkönnyebbül, emelkedik, hullámnyomás emeli, kormány nem tartja meg,
Felszínen körbepillantott és ötszáz méterre egy csatahajó közelítette meg.
Erre rohan, hogy legázolja a tengeralattjárót, de, elkésett, már nem lepi meg.
Gyors-merülés! Mindenki az orrba! Elektromos gépek, előre!
A naszád éppen, hogy sikeresen lebukik, mint bálna a mélybe.
A csatahajó teljes gőzzel, gyilkos haraggal elzúg felette?
Nincs megállás, a víz fokozatosan préselődik a cellákba,
A mélység pillanatok alatt már száz méter, a naszád mentsvára.
Mivel süllyedés nem állt meg, kormányt fel! Egész erővel előre!
De a naszád, tovább merül? Biztonsági mélységhatár a léte?
Százhatvan méter a végső határ? Kioldani a hajótő gerendáit!
Végső merülési tartalék, több mint öt tonna? ne veszítse legendáit.
Minden sűrített levegőt, palackot, a mellső tankokra kapcsolni!
Vészkiürítés! Lassan kétszáz méteren vagyunk, nem áll meg süllyedni?
A mélységmérő nem mutat többet, már kiakadt.
A hajótest recseg, jajong, sok szegecs elpattant.
Lámpaburák eltörtek, szerkezet majd? szétszakadt.
Jóval lent vagyunk már a biztonsági határ alatt,
A naszád, bármelyik pillanatban összeroppanhat!
Végtelennek tűnő, elmúlt percek alatt a süllyedés megáll,
Erőlködő elektromos gépek miatt az orr felfelé áll?
Hosszú percek csak múltak, volt idő elemezgetni...
A naszád, orral kezd lassan felfelé emelkedni,
Egyre gyorsul, nem tudjuk a levegőt elvezetni?
Gépek állj! Ez sem segít, a felszínre emelkedtünk gyorsan,
Mert naszád könnyebb a stabil súlyánál, a tenger is morran.
Hajó, hatalmas toccsanással kiugrik a vízből,
Libegve áll a felszínen, nem mozdul el egy helyből.
Jó pár mérföldre vagyunk már elsodródva, a harc helyszínétől,
Ellenség nem látható, mesélhetünk hajó dicsőségéről...
A naszád menekülőképtelen, csak felszíni úszás a léte,
Felszínen kezdjük meg a veszélyes visszatérést a kikötőnkbe.
***
A négy torpedóból, Őfelsége csatahajó
BARHAMOT, telibe találta három torpedó.
Nyolc perc alatt el is süllyedt,
Lent, kezdődött az enyészet.
***
Az utólagos vizsgálat megállapította, hogy a tengeralattjáró
Kétszáznegyven méterről jött vissza. A német haditechnika volt kiváló,
Hiszen csak, maximálisan százhatvan méteres merülésű volt a hajó!
Vecsés, 2017. január 2. ? Kustra Ferenc
A tengeralattjárós epizód, megtörtént eset. Megmenekülés a víz alatti pokolból?
A Földközi tengeren régebben őr-járatozó
U-311 számú tengeralattjáró
Parancsnoka, H.D.F. von Tiesenhausen tengerészfőhadnagy. Nagyon is gyakorlott volt.
Látcsövében meglátta a közeledő flottaköteléket? annak a végzet volt!
A hadműveleti naplóbeli bejegyzés,
Teljesen hiteles és ez maga nem kevés.
?Negyvenegy, november hatodika. Tizenhat óra.
Derült idő, enyhe szél, kis hullámok, egy játszoda.
Az őrszem is jelzi, hogy riadó!
Keletről jövő, több hadihajó.
Minden ember, tüzelőállásba,
Periszkóp ki, támadóállásba.?
Periszkópmélységben a naszád? kapitány meg nézi,
Hogy jön három hadihajó, meg több romboló? neki.
Valamennyi vetőcsőnek készenlét! Lövést fogok leadni az orrból!
Ki is lett választva a második óriási csatahajó az sorból.
A nagy csatahajó lassan beúszott periszkóp látómezejébe,
A cél baloldalára, ?los: I.-II.-III.-IV. cső tüzelése?!
Futási idő: ötven másodperc, majd három nagy robbanás!
A hadihajó balra dől, lőszerrobbanás, füsttakarás.
Orr hirtelen megkönnyebbül, emelkedik, hullámnyomás emeli, kormány nem tartja meg,
Felszínen körbepillantott és ötszáz méterre egy csatahajó közelítette meg.
Erre rohan, hogy legázolja a tengeralattjárót, de, elkésett, már nem lepi meg.
Gyors-merülés! Mindenki az orrba! Elektromos gépek, előre!
A naszád éppen, hogy sikeresen lebukik, mint bálna a mélybe.
A csatahajó teljes gőzzel, gyilkos haraggal elzúg felette?
Nincs megállás, a víz fokozatosan préselődik a cellákba,
A mélység pillanatok alatt már száz méter, a naszád mentsvára.
Mivel süllyedés nem állt meg, kormányt fel! Egész erővel előre!
De a naszád, tovább merül? Biztonsági mélységhatár a léte?
Százhatvan méter a végső határ? Kioldani a hajótő gerendáit!
Végső merülési tartalék, több mint öt tonna? ne veszítse legendáit.
Minden sűrített levegőt, palackot, a mellső tankokra kapcsolni!
Vészkiürítés! Lassan kétszáz méteren vagyunk, nem áll meg süllyedni?
A mélységmérő nem mutat többet, már kiakadt.
A hajótest recseg, jajong, sok szegecs elpattant.
Lámpaburák eltörtek, szerkezet majd? szétszakadt.
Jóval lent vagyunk már a biztonsági határ alatt,
A naszád, bármelyik pillanatban összeroppanhat!
Végtelennek tűnő, elmúlt percek alatt a süllyedés megáll,
Erőlködő elektromos gépek miatt az orr felfelé áll?
Hosszú percek csak múltak, volt idő elemezgetni...
A naszád, orral kezd lassan felfelé emelkedni,
Egyre gyorsul, nem tudjuk a levegőt elvezetni?
Gépek állj! Ez sem segít, a felszínre emelkedtünk gyorsan,
Mert naszád könnyebb a stabil súlyánál, a tenger is morran.
Hajó, hatalmas toccsanással kiugrik a vízből,
Libegve áll a felszínen, nem mozdul el egy helyből.
Jó pár mérföldre vagyunk már elsodródva, a harc helyszínétől,
Ellenség nem látható, mesélhetünk hajó dicsőségéről...
A naszád menekülőképtelen, csak felszíni úszás a léte,
Felszínen kezdjük meg a veszélyes visszatérést a kikötőnkbe.
***
A négy torpedóból, Őfelsége csatahajó
BARHAMOT, telibe találta három torpedó.
Nyolc perc alatt el is süllyedt,
Lent, kezdődött az enyészet.
***
Az utólagos vizsgálat megállapította, hogy a tengeralattjáró
Kétszáznegyven méterről jött vissza. A német haditechnika volt kiváló,
Hiszen csak, maximálisan százhatvan méteres merülésű volt a hajó!
Vecsés, 2017. január 2. ? Kustra Ferenc
A tengeralattjárós epizód, megtörtént eset. Megmenekülés a víz alatti pokolból?
Mint szálló hópihe
Járom utam, a szél sodor.
Jő, majd a kegyetlen halál.
Ülök asztalnál magamban,
Kuksolok én világomban.
*
Karácsonyeste én
Nem érzem a szeretetet.
Szél, vakon elsodor.
Sírnék én, ha felhő volnék,
És jégszobor, ha megfagynék.
*
Vendégeket várok,
Szívből, hátha melengetnek.
Jég, csak lassan olvad.
Előttem van a toll, papír,
De mit írhat, aki fakír.
*
Magány karácsonya,
Már a tinta is kifogyott.
Ölelésre vágyok.
Szeretteimmel együtt majd,
Jó lesz, kint meg fázzon a fajd.
*
Jeges szél süvít kint.
Csak eljönnek a vendégek?!
Szeretet ünnepe!
Csapok én nagy vendégséget,
Átéljük kereszténységet.
*
Csillagszóró recseg,
Szikrákat szór szerte-széjjel.
Jó, meleg szobában.
Megajándékozzuk egymást.
Olvasom verseim, nem mást.
*
Észak lehelete
Hűti szeretet ünnepét.
Téli időjárás.
Megjönnek ők mind, havasan,
Szeretünk, lélek-magasan.
*
Szeretet a jeget
Is megolvassza, melegít.
Szent Karácsony este.
Együtt vagyunk és örülünk,
A szeretettől dülöngünk.
*
Rögtönzők is legott
Pár strófát a szeretetről.
Toll nincs. Ceruzacsonk.
Angyalok a házam felett,
Szórják ránk a szeretetet.
*
Szeretet, szent érzés,
Fenyő, ezt is sugározza.
Velünk van, gyertyafény.
Sütőben van a kész kalács,
Égnek gyertyák, minek pilács?
*
Fagy, be akart jönni,
A fa szépen feldíszített.
Emlékezetes lesz.
Mind örülünk a másiknak.
Ők meg nekem, poétának.
Vecsés, 2015. december 24. ? Kustra Ferenc ? TANQ -ban írva
Járom utam, a szél sodor.
Jő, majd a kegyetlen halál.
Ülök asztalnál magamban,
Kuksolok én világomban.
*
Karácsonyeste én
Nem érzem a szeretetet.
Szél, vakon elsodor.
Sírnék én, ha felhő volnék,
És jégszobor, ha megfagynék.
*
Vendégeket várok,
Szívből, hátha melengetnek.
Jég, csak lassan olvad.
Előttem van a toll, papír,
De mit írhat, aki fakír.
*
Magány karácsonya,
Már a tinta is kifogyott.
Ölelésre vágyok.
Szeretteimmel együtt majd,
Jó lesz, kint meg fázzon a fajd.
*
Jeges szél süvít kint.
Csak eljönnek a vendégek?!
Szeretet ünnepe!
Csapok én nagy vendégséget,
Átéljük kereszténységet.
*
Csillagszóró recseg,
Szikrákat szór szerte-széjjel.
Jó, meleg szobában.
Megajándékozzuk egymást.
Olvasom verseim, nem mást.
*
Észak lehelete
Hűti szeretet ünnepét.
Téli időjárás.
Megjönnek ők mind, havasan,
Szeretünk, lélek-magasan.
*
Szeretet a jeget
Is megolvassza, melegít.
Szent Karácsony este.
Együtt vagyunk és örülünk,
A szeretettől dülöngünk.
*
Rögtönzők is legott
Pár strófát a szeretetről.
Toll nincs. Ceruzacsonk.
Angyalok a házam felett,
Szórják ránk a szeretetet.
*
Szeretet, szent érzés,
Fenyő, ezt is sugározza.
Velünk van, gyertyafény.
Sütőben van a kész kalács,
Égnek gyertyák, minek pilács?
*
Fagy, be akart jönni,
A fa szépen feldíszített.
Emlékezetes lesz.
Mind örülünk a másiknak.
Ők meg nekem, poétának.
Vecsés, 2015. december 24. ? Kustra Ferenc ? TANQ -ban írva
Egy várakozó gyerek siráma?
Ha lenne hó Télapóra,
Abban kutya is ugrálna,
Én meg csak nézném bámulva?
Mindannyian várjuk a kristályszemcséket,
Hogy azokból földön? paplan szerűséget.
Úgy néz ki, hogy idén nem is lesz,
Kérdés meg adott, akkor mi lesz?
Télapó görkorcsolyában lesz?
Nagy, fehér szakáll, meg a piros ruha,
Ez lesz mind a mulatságunk záloga!
Nem fog itt hullani az égből bizony semmi,
Ettől azért a Télapó jól el tud esni?
Gyereke meg, gurgulázva fognak nevetni.
Srácok az utcában mind rákészültek a télre,
Nehogy elmulasszák télapót, nem néznek félre.
Jó akarat, várakozás ellep már mindenkit,
Láttam, az anya is kitette téli cipőit!
Mi utcabeliek nekikészültünk, hogy készítünk egy hóembert,
Adtunk volna rá egy piros kabátot, szakállt... ,mint ajándékmestert.
Most azonban ebből sem lesz semmi jó,
Hogy jut el hozzánk a földi mogyoró?
Látom a gyerekeken, hogy mindenki kezd véglegesen szomorú lenni
És, hogy a havat lássunk? repülővel az északi sarkra kell elmenni?
Ablakok mindenütt tele vannak üres hócsizmákkal, téli cipőkkel,
Nem is tudunk mit kezdeni a kicsikkel, az ezért folyvást csak bőgőkkel.
Télapóra hogyan jön ide, akkor a szános télember?
Várjuk ugyan, de nem lesz kész nekünk se, meglepi hóember.
Télapó, ha jön, az ablakban keresi kis cipellőket, csizmácskákat
Közben meg nagyon is osonnia kell, hogy elkerülje a vad kutyákat.
Ki tudhatja, lehet, mindannyian mégis kicsit rosszak vagyunk?
Ha erre gondolunk komolyan, őrülettől föláll a hajunk!
Ja és a száncsengő, az csak esti mesében vagy álmunkba zavarhat meg...
Honnan kapunk mi majd gyümölcscukorkát, virgácsot, ha senki nem hallja meg?
Vecsés, 2016. január. 30. ? Kustra Ferenc
Ha lenne hó Télapóra,
Abban kutya is ugrálna,
Én meg csak nézném bámulva?
Mindannyian várjuk a kristályszemcséket,
Hogy azokból földön? paplan szerűséget.
Úgy néz ki, hogy idén nem is lesz,
Kérdés meg adott, akkor mi lesz?
Télapó görkorcsolyában lesz?
Nagy, fehér szakáll, meg a piros ruha,
Ez lesz mind a mulatságunk záloga!
Nem fog itt hullani az égből bizony semmi,
Ettől azért a Télapó jól el tud esni?
Gyereke meg, gurgulázva fognak nevetni.
Srácok az utcában mind rákészültek a télre,
Nehogy elmulasszák télapót, nem néznek félre.
Jó akarat, várakozás ellep már mindenkit,
Láttam, az anya is kitette téli cipőit!
Mi utcabeliek nekikészültünk, hogy készítünk egy hóembert,
Adtunk volna rá egy piros kabátot, szakállt... ,mint ajándékmestert.
Most azonban ebből sem lesz semmi jó,
Hogy jut el hozzánk a földi mogyoró?
Látom a gyerekeken, hogy mindenki kezd véglegesen szomorú lenni
És, hogy a havat lássunk? repülővel az északi sarkra kell elmenni?
Ablakok mindenütt tele vannak üres hócsizmákkal, téli cipőkkel,
Nem is tudunk mit kezdeni a kicsikkel, az ezért folyvást csak bőgőkkel.
Télapóra hogyan jön ide, akkor a szános télember?
Várjuk ugyan, de nem lesz kész nekünk se, meglepi hóember.
Télapó, ha jön, az ablakban keresi kis cipellőket, csizmácskákat
Közben meg nagyon is osonnia kell, hogy elkerülje a vad kutyákat.
Ki tudhatja, lehet, mindannyian mégis kicsit rosszak vagyunk?
Ha erre gondolunk komolyan, őrülettől föláll a hajunk!
Ja és a száncsengő, az csak esti mesében vagy álmunkba zavarhat meg...
Honnan kapunk mi majd gyümölcscukorkát, virgácsot, ha senki nem hallja meg?
Vecsés, 2016. január. 30. ? Kustra Ferenc
Európai stílusú Tankában és haikuban
Voltak őseim.
Tőlük van eredetem.
Már árva vagyok.
Gyertyaláng az élet, a fénye iránytű,
Szerintem meg mocskos az élet, egy tetű.
*
Kiket ismertem,
Azokat úgy szerettem.
Emlékként élnek.
*
Halottak napján
Megyek a nyughelyükhöz.
Szeretet gyertya.
*
Voltak őseim.
Tőlük van eredetem.
Már árva vagyok.
Elképzelni sem tudom, milyen ki boldog?
Az én lelkem gúzsba van kötve, csak óg-móg.
*
Kiket ismertem,
Azokat úgy szerettem.
Emlékként élnek.
*
Halottak napján
Megyek a nyughelyükhöz.
Koszorú. Virág.
*
Szétfúj szélroham,
Gyertyák, mécsesek között.
Ég, míg itt vagyunk.
Mint másnak is, vannak kis és nagy vágyaim,
Teszek értük, vagdalkoznak kardlapjaim.
*
Még igazítják
Koszorút. Követ simít.
Fájdalmas búcsú.
*
Hazafelé oly?
Nagy bánat uralkodik.
Élet megy tovább!
*
Egyszer kijövünk
És maradunk itt végleg.
Sors beteljesül.
Mindez kevés, csak a levegőt suhintom,
Üres az életem, nekem nincs megváltóm.
Vecsés, 2014. október 17. ? Kustra Ferenc - A haikuk önálló műnek is megfelelnek, logikai sorrendben vannak. A 4. és 5. sorok folyamatosan olvasva önálló verset alkotnak!
Voltak őseim.
Tőlük van eredetem.
Már árva vagyok.
Gyertyaláng az élet, a fénye iránytű,
Szerintem meg mocskos az élet, egy tetű.
*
Kiket ismertem,
Azokat úgy szerettem.
Emlékként élnek.
*
Halottak napján
Megyek a nyughelyükhöz.
Szeretet gyertya.
*
Voltak őseim.
Tőlük van eredetem.
Már árva vagyok.
Elképzelni sem tudom, milyen ki boldog?
Az én lelkem gúzsba van kötve, csak óg-móg.
*
Kiket ismertem,
Azokat úgy szerettem.
Emlékként élnek.
*
Halottak napján
Megyek a nyughelyükhöz.
Koszorú. Virág.
*
Szétfúj szélroham,
Gyertyák, mécsesek között.
Ég, míg itt vagyunk.
Mint másnak is, vannak kis és nagy vágyaim,
Teszek értük, vagdalkoznak kardlapjaim.
*
Még igazítják
Koszorút. Követ simít.
Fájdalmas búcsú.
*
Hazafelé oly?
Nagy bánat uralkodik.
Élet megy tovább!
*
Egyszer kijövünk
És maradunk itt végleg.
Sors beteljesül.
Mindez kevés, csak a levegőt suhintom,
Üres az életem, nekem nincs megváltóm.
Vecsés, 2014. október 17. ? Kustra Ferenc - A haikuk önálló műnek is megfelelnek, logikai sorrendben vannak. A 4. és 5. sorok folyamatosan olvasva önálló verset alkotnak!
