Himnusz

Hatalmas ősfák dzsungelében
Ősi szellemek sötét szemei bámulnak felénk a feketeségben.
A halottak völgyén sírón zeng az ének,
A nép nélküli földön ránk ébrednek a szellemképek.

Dicső népünk jeltelen sírban fekszenek szótlan,
Búsan kísért a végtelen karavánútban.
Jól tudom, apánk fiai szétszóródtunk a múltban.

Átkozott teremtények vagyunk elátkozva,
Hosszú, végtelen utakon meneteltünk leigázva.
A mi földünkön nem lehet hazánk!
Mély fájdalomtól szenved az ősanyánk,
A holt törzsem jelét viseljük szívünkben.

A világunk minden, csak nem becsületes,
Tudom, a népünk koholmány történelmén rettenetes.
Örökké él népünk, bár nem lesz béke a halálunk,
Átvezet a túlvilágra, a sírunk ki van ásva.

Hatalmas ősfák dzsungelében
Lelkünk ott lebeg békétlenségben,
Könnyeink áradó sors végzetében.

Tarnazsadány, Hidegvég. Roma nap alkalmára.

Esik az eső odakinn,
Elmossa a könnyeink nyomait.
Cigányok vagyunk, ez a baj,
Ezért gyűlölnek minket oly sokan,

Nem vagyunk mi magyarok a magyarnál,
Nem illet meg minket ez a boldogság.
Magyarok vagyunk és cigányok,
Ezért ha gyűlölnek, én nem bánom.

Cigány származásúak vagyunk,
Hazánknak csak a boldogságát akarjuk.
Nem akarunk rettegésben élni!
Eztet` a világ mégse nagyon érti.

A roma integráció segítségéért, Heves megye - Tarnazsadány, Északkeleti régió

A költő tollával harcol a vírus ellen

Megfáradt időkön meghal a remény,
Az anyaföld is könnyezik szegény.
Mélabús idők jöttek koronavírussal,
Olvad a jéghegy is, mit tegyünk magunkkal?

Szájmaszkok villannak, bár jön a tavasz,
Hol ér el bennünket, fél most a magyar.
Mossunk gyakran kezet, ezt meg kell tenni,
Ne gátoljon meg bennünket ebben senki.

Ki tudja, mi van még a levegőbe`,
Ne járkálj, maradj otthon egyelőre.
Saját foglyunk vagyunk, vigyázunk magunkra,
Ne tegyünk terhet mások` és magunkra.

Heves megye, Tarnazsadány

A tavaszvárást, TANQ –ban írta meg a szerzőpáros

Hajnali fénysugár,
Ablakomon bekandikál.
Derűs nap ránk virrad.
Volt… micsoda ravasz tavasz!
Hír volt: hegyekben még havaz!
*
Meztelen ágakon
Napsugár rügyet csalogat.
Csodaszép kikelet!
Pedig most volt, kemény telünk,
Hogy vége, örömélményünk!
*
Zöldbe borult határ,
Zsenge búzát szellő ringat.
Éneklő madarak.
Lassan túl vagyunk tavaszon,
Már nem csúszkálunk havakon.
*
Nem kék, mégis tenger,
Búzatábla határtalan.
Ölelkezzünk benne!
Lassan tavasz is elmúlik,
Idő is előbbre csúszik!
*
Tarka-barka mező
Szivárványszínbe pompázik.
Csupa gyönyörűség.
Mezőn, virágok kinyíltak,
Fű is vastag, ülni hívnak!
*
Sokszínű lepkeraj,
Hűs harmatcseppen felfrissül.
Tovatűnő szépség.
Hajnali harmatcseppek már
Nincsenek, mentes a határ.
*
Szorgalmas méhecskék,
Zümmögve nektárt gyűjtenek.
Méz csordul ajkakon!
Légben a lepkék játszanak,
Méhek, már nagyon dolgoznak.
*
Fácántyúk s kakasok
Szaporáznak zöld legelőn.
Készül a viadal.
Állatvilág szaporodik,
A jövőben gondolkozik!
*
Szárnyaló fecskepár
Fényes tolla csillog-villog,
Nap fénye tündököl.
Megjöttek a vándoraink,
Utazó hazafijaink!
*
Villás farkú fecskék
Eresz alatt csicseregnek.
Készítik a fészket.
Nyárelőre új lakosztály
Kell… nem alkalmatlan hodály.
*
Virágzó gyümölcsfák,
Virágfürtök, hófehérek.
Menyasszonykoszorú.
Magyar fa nyílik már, akác!
Gyalogakác és gömbakác.
*
Sárga korong hinti
Gyógyító, éltető fényét.
Ébredj univerzum!
Napmeleg, lassan már nyári.
Nap, sárga sugarát hinti!

Szabadka, 2017. március 13. – Jurisin (Szőke) Margit – Vecsés, 2017. március 21. - Kustra Ferenc József - A HIAQ –kat szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit írta, alá a verset, én. A versrész címe: „Nyárelő idején”!

Úgy vetted el ezer évnek dicsőségét,
Mint pusztító szél felhőt tép szét.
A bosszú angyala vezette szívedet
De megosztani nemzetet csak papíron lehet.

A földünk teste még mindíg vérzik
De feltámad majd újra Főnix
Vér a vérből.Egyek vagyunk!
Felragyog újra Magyar napunk!