Idő 
Értékelés 
Értékelés Most éljek elvesztésedből?
Előtűntél végtelen nagy semmiből,
Én most éljek, az elveszítésedből?
Már végleg eltűntél tán’, mindenestől…
Jó volt veled, persze sokkal jobb is lehetett volna…
De az élet olyan, hogy mindig ott van a szó; volna…
Jó volt veled és bizony sokkal jobb kellett volna…
Magamra veszem… ha sorsom félreírt nem volna…
Könyörögtem szívből sokat-eleget, szerelem ne hagyj el!
Nekem nagyon kelessz, álmaim vannak, ezeket ne vidd el.
Könyörögtem szívből folyvást eleget… szerelem ne menj el.
Itt vagyok én már öregen és magam alatt, magamba,
Szerelem elhagyott, a nő is itt hagyott egymagamba.
Szerelem és nő nélkül férfiember hogyan is élhet,
Szerelem és nő nélkül, a maradékban még mit vélhet?
Vecsés, 2020. július 7. – Kustra Ferenc József
Előtűntél végtelen nagy semmiből,
Én most éljek, az elveszítésedből?
Már végleg eltűntél tán’, mindenestől…
Jó volt veled, persze sokkal jobb is lehetett volna…
De az élet olyan, hogy mindig ott van a szó; volna…
Jó volt veled és bizony sokkal jobb kellett volna…
Magamra veszem… ha sorsom félreírt nem volna…
Könyörögtem szívből sokat-eleget, szerelem ne hagyj el!
Nekem nagyon kelessz, álmaim vannak, ezeket ne vidd el.
Könyörögtem szívből folyvást eleget… szerelem ne menj el.
Itt vagyok én már öregen és magam alatt, magamba,
Szerelem elhagyott, a nő is itt hagyott egymagamba.
Szerelem és nő nélkül férfiember hogyan is élhet,
Szerelem és nő nélkül, a maradékban még mit vélhet?
Vecsés, 2020. július 7. – Kustra Ferenc József
Asztalomon egy majd’ végig-leégett gyertya még világít,
Fénye körülölel, érzékelem szeret, bizony nem ámít!
Olyan, mint egy lián, körbe ölel a hullámzó fénye,
Ez bizonyítja, hogy még velem van, ez a léte ténye.
Az idő megkerget, mert mindjárt fénytelen sötét lesz,
Gondolatban már búcsúzunk és egyedül nehéz lesz.
Nem lóg a nyakamban kényszer-nyomor, verset írok van ötletem,
De sötétben verset írni, görcsös, mint a kényszeres életem.
Még kell két versszak, de ne legyen semmilyen végzetes kényszerből,
Gyertyácskám még kicsit bírja, segít menekülnöm nagy kényszerből.
Így akkor hálás vagyok a kis lángvetőnek, utolját nekem lobogta',
Nem firkantgattam, írtam, picirike gyertyácskámnak kényszertelen hála…
Vecsés, 2016. április 2. - Kustra Ferenc József
Fénye körülölel, érzékelem szeret, bizony nem ámít!
Olyan, mint egy lián, körbe ölel a hullámzó fénye,
Ez bizonyítja, hogy még velem van, ez a léte ténye.
Az idő megkerget, mert mindjárt fénytelen sötét lesz,
Gondolatban már búcsúzunk és egyedül nehéz lesz.
Nem lóg a nyakamban kényszer-nyomor, verset írok van ötletem,
De sötétben verset írni, görcsös, mint a kényszeres életem.
Még kell két versszak, de ne legyen semmilyen végzetes kényszerből,
Gyertyácskám még kicsit bírja, segít menekülnöm nagy kényszerből.
Így akkor hálás vagyok a kis lángvetőnek, utolját nekem lobogta',
Nem firkantgattam, írtam, picirike gyertyácskámnak kényszertelen hála…
Vecsés, 2016. április 2. - Kustra Ferenc József
Szép volt a gyermekkorom, boldog voltam,
Egykeként neveltek, de szigorúan.
Hálás vagyok szüleimnek, Keresztnek,
Jó érzésű, jó emberek neveltek.
Mindez persze mai világban nem előny,
Sőt hátrányát látom, sokszor védekezőn.
Ezen persze kicsit változtatni tudok,
Korszellemhez tán, alkalmazkodni fogok.
Engem még megtanítottak jóra, szépre,
Mikor felnőtt lettem mondtam, hogy na, végre.
Akkor még nem tudtam, mit más fiatal se,
Hogy most kezdődik a rossz, gonosz élete.
Ma sokszor visszasírom a gyermekkorom,
Éltem legjobb két éve, katonakorom.
Szolit elláttam, gondom nem volt semmire,
Főleg akkor kedvelt engem a szerencse.
Gyermekkorom kerékpározással telt,
Télen meg szánkóztam, mikor hó esett.
Akkor nem volt Tv és nem volt telefon, videó
Este hatkor mesét sugárzott a rádió.
Felnőttek beszélgettek velem, meséltek,
Hallgattam őket, élveztem az estéket.
A lelkem nem tette tönkre a diszkó,
Nem lettem egy üres fejű fajankó.
Vittek állatkertbe és még vidámparkba,
Kirándultunk hegyekbe és folyópartra.
Kaptam töltetlen savanyú cukorkát,
Szülinapra meg mindig jó nagy tortát.
Nappal tanultam és játszhattam kedvemre,
Akárhová néztem ráláttam emberre.
Akkor még emberek kommunikáltak,
Egymással szemben jó érzéssel voltak.
Felnőtt koromban szüleim rosszak lettek,
Engem és családomat is... tönkre tettek.
Hát ez persze, nem volt szép és jó részükről,
De nem von le a gyerekkori emlékből.
Ki és milyen ember lesz felnőtt korában,
Attól függ hol, hogyan nevelték korábban.
Alapvető, jó-e szülők módszertana
És környező társadalom ráhatása.
Ha manapság sikk lenne rendesnek lenni,
Bőven volna okom ujjongni, örülni.
Mindezt közel és távol nem értékelik,
De emlékem ettől nem homályosodik.
Vecsés, 1998. október. 22. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írásmű, 50 év után…
Egykeként neveltek, de szigorúan.
Hálás vagyok szüleimnek, Keresztnek,
Jó érzésű, jó emberek neveltek.
Mindez persze mai világban nem előny,
Sőt hátrányát látom, sokszor védekezőn.
Ezen persze kicsit változtatni tudok,
Korszellemhez tán, alkalmazkodni fogok.
Engem még megtanítottak jóra, szépre,
Mikor felnőtt lettem mondtam, hogy na, végre.
Akkor még nem tudtam, mit más fiatal se,
Hogy most kezdődik a rossz, gonosz élete.
Ma sokszor visszasírom a gyermekkorom,
Éltem legjobb két éve, katonakorom.
Szolit elláttam, gondom nem volt semmire,
Főleg akkor kedvelt engem a szerencse.
Gyermekkorom kerékpározással telt,
Télen meg szánkóztam, mikor hó esett.
Akkor nem volt Tv és nem volt telefon, videó
Este hatkor mesét sugárzott a rádió.
Felnőttek beszélgettek velem, meséltek,
Hallgattam őket, élveztem az estéket.
A lelkem nem tette tönkre a diszkó,
Nem lettem egy üres fejű fajankó.
Vittek állatkertbe és még vidámparkba,
Kirándultunk hegyekbe és folyópartra.
Kaptam töltetlen savanyú cukorkát,
Szülinapra meg mindig jó nagy tortát.
Nappal tanultam és játszhattam kedvemre,
Akárhová néztem ráláttam emberre.
Akkor még emberek kommunikáltak,
Egymással szemben jó érzéssel voltak.
Felnőtt koromban szüleim rosszak lettek,
Engem és családomat is... tönkre tettek.
Hát ez persze, nem volt szép és jó részükről,
De nem von le a gyerekkori emlékből.
Ki és milyen ember lesz felnőtt korában,
Attól függ hol, hogyan nevelték korábban.
Alapvető, jó-e szülők módszertana
És környező társadalom ráhatása.
Ha manapság sikk lenne rendesnek lenni,
Bőven volna okom ujjongni, örülni.
Mindezt közel és távol nem értékelik,
De emlékem ettől nem homályosodik.
Vecsés, 1998. október. 22. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írásmű, 50 év után…
Hogy magányos vagy, attól ne félj,
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.
Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…
Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.
A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.
A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.
Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.
Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.
Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!
A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.
Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…
Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…
Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.
Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.
Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…
Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.
A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.
A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.
Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.
Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.
Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!
A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.
Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…
Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…
Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.
Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
(3 soros-zárttükrös)
Becsap még a délibáb is,
Hiteget, mint az álom is…
Becsap még a délibáb is.
Hol van ki becsületes és szavatartó?
Biztos van, de ő vajon, hol, merre lakó?
Hol van ki becsületes és szavatartó?
*
(Septolet)
Barátnak hinni?
Rokonban bízni?
Munkatárssal komázni?
Rábízni?
Barátom, mind becsapott,
Rokon eltaposott,
Munkatárs belém-taposott.
*
(Senrjon)
Nászok is ellen' voltak,
Velem sokat, sűrűn harcoltak.
Sőt fojtogattak...
*
Békés természet vagyok,
Másnak rosszat, sose akarok.
Majd' megfojtottak.
*
Elvesztettem, hitemet,
Lelkemet mások kilúgozták.
Csak, majd' megfojtás…
*
Nekem a sorsom könyvében mindez megvolt megírva,
Fölöslegesen éltem életem, folyvást harcolva.
Élet-ígéretek és élet-remények, mind csak délibáb,
Reménytelenség lett öregen a létem, puha viaszbáb.
*
(10 szavas duó)
Délibábos hitegetés életen át, nem kevés…
Reménykedő élet, így mesés?
Délibáb, mint nappali vágyálom,
Csúnyán, mindig becsapott, ezt nagyon fájom…
*
Csak vastagon hazudni, hogy szép az élet, boldog a világ,
Nem más, mint az ébredő délibábtól... egy, dőre kívánság.
Ki éltében végig peches, annak nem megy a kivagyiság...
(Oximoronos, 3 soros-zárttükrös)
Remegve, még ég a mécsesem lángja,
A lakást, nagyon hideg huzat járja…
Remegve, még ég a mécsesem lángja.
Vecsés, 2019. október 14. – Kustra Ferenc – vegyes versformákban
Becsap még a délibáb is,
Hiteget, mint az álom is…
Becsap még a délibáb is.
Hol van ki becsületes és szavatartó?
Biztos van, de ő vajon, hol, merre lakó?
Hol van ki becsületes és szavatartó?
*
(Septolet)
Barátnak hinni?
Rokonban bízni?
Munkatárssal komázni?
Rábízni?
Barátom, mind becsapott,
Rokon eltaposott,
Munkatárs belém-taposott.
*
(Senrjon)
Nászok is ellen' voltak,
Velem sokat, sűrűn harcoltak.
Sőt fojtogattak...
*
Békés természet vagyok,
Másnak rosszat, sose akarok.
Majd' megfojtottak.
*
Elvesztettem, hitemet,
Lelkemet mások kilúgozták.
Csak, majd' megfojtás…
*
Nekem a sorsom könyvében mindez megvolt megírva,
Fölöslegesen éltem életem, folyvást harcolva.
Élet-ígéretek és élet-remények, mind csak délibáb,
Reménytelenség lett öregen a létem, puha viaszbáb.
*
(10 szavas duó)
Délibábos hitegetés életen át, nem kevés…
Reménykedő élet, így mesés?
Délibáb, mint nappali vágyálom,
Csúnyán, mindig becsapott, ezt nagyon fájom…
*
Csak vastagon hazudni, hogy szép az élet, boldog a világ,
Nem más, mint az ébredő délibábtól... egy, dőre kívánság.
Ki éltében végig peches, annak nem megy a kivagyiság...
(Oximoronos, 3 soros-zárttükrös)
Remegve, még ég a mécsesem lángja,
A lakást, nagyon hideg huzat járja…
Remegve, még ég a mécsesem lángja.
Vecsés, 2019. október 14. – Kustra Ferenc – vegyes versformákban
