Ősz ölel tájat,
Rétegfelhő szétesik.
Hideg víz zuhog.
*
Őszi borultság,
Bizony lélekhangoló.
Támadó vihar!
*
Ősszel bizalom?
Veszett, mint üres magány.
Rézkakas forog.
*
Őszben sok szép van,
De lelkem már elveszett.
Rézkakas nyikorg’…
*
Ősz a tél elő,
Nem lehet már harcolni.
Rézkakas bólint.
*
Őszbe belemúl,
Élet és a szerelem.
Rézkakas vagyok…
*
Ősszel bizony már,
Nem áll helyre semmi szép.
Vén diófánál?
*
Ősszel, már álom
Is múlik… eső mossa!
Nyári vágy kútban.
*
Ősz figyelmeztet,
Úgyse... te marha öreg…
Hörög a vihar.
*
Ősz, mint borotvás
Mester, erdőt kopaszít.
Lelkem is sírva…
*
Ősz mosolyogva
Nem nevel kukoricást…
Öntörvényűség.
*
Ősz már fölkészít:
Elvesztésre, múlásra…
Ködnek igaza…

Vecsés, 2020. november 9. – Kustra Ferenc Ferenc– íródott: anaforás senrjú csokorban

Reggel, rögvest hiányzol Csinszka!
Ó, ha együtt lehetnénk még ma.
Simogatnám kezed,
Majd elvenném eszed…
De, nem vagy! Kereslek, hol vagy ma?

Nagyon fáj, hogy nem vagyok veled,
Meg az is, hogy nem fogom… kezed.
Reggel, már kereslek,
Egész nap szeretlek…
Boldogságban úszhatnék veled.

Szeretetem úgy kifejezném,
De, ha nem vagy, hogyan tehetném?
Reggel én felkelek,
Este én lefekszek.
Magányos vagyok, légy már enyém…

Vecsés, 2021. március 20. – Kustra Ferenc József – íródott; romantikus LIMERIK csokorban.

Mennyi érzelemmel
gondolok vissza az idődre,
amikor még hajómnak
nem volt biztos kikötője!

Dobáltak a hullámok,
és tombolt a zivatar.
Mit is törődtem azzal,
hogy a hatóság mit akar.

Lázadás forrt fel véremben
és ámulat uralta az agyam.
Csatatér volt az életem,
és nem kíméltem magam.

Úgy néztem szembe a világgal,
mintha nekem lenne teremtve.
Éjjel-nappal, szűntelenűl,
popzene bömbölt fülembe.

Nem a szüleim dirigáltak,
S még kevésbé az iskola.
Mint forradalmár működtem,
Mert ez volt korom jelszava.

Egy új rendszer ígérete
lazította láncaimat,
egy olyan világ melyben
mindenhol mindent szabad.

Mi is volt a remélt célunk?
Talán egy jobb diktatúra?
Nem, hanem hol szeretettel
mindenki a maga ura!

És mond, kik és mik vagyunk,
hogy olyan lett a világunk,
hol mindenkivel s mindenhol
arany borjút imádunk?

Tovább mit is mondhatok?
Mi voltunk csak szabadok?
Világunk végre kezd beérni,
hogy mit is tudnánk elérni!

Ezért szándékomnál maradok
hogy hogyan és mit is akarok,
és még mai napig harcolok,
mert szép, új világ fia vagyok.
 

Hétköznapi pszichológia…

(3 soros-zárttükrös)
Eltaszítani akarnátok, el is üldöznétek,
De fegyvertek nem hozza az áhított eredménytek…
Eltaszítani akarnátok, el is üldöznétek.

(Senrjon trió)
Nem akarok elmenni,
Így legyilkoljátok lelkemet…
Sors mibenléte?
*
Mondom: fölöttem nincsen
Hatalma senkinek… szeretném!
Hétköznapokban?
*
Koldusként járok házban,
Nincs vagyonom, már nincsen lelkem…
Nyomorult vagyok!
*

(Kínai versformákból duó!)
{A csüe-csü négy sorból áll. Szótagszám: 7/sor. Rímképlet: Rímképlet: xaxaa}
Fegyveretek visszahull…
Támadjatok, bár vadul.
Oly’ mélyen szenvedek én…
Ha megölsz… úgy voltam én.
*
{„Vágyódás délre”: Huszonhét szótag "Yijiangnan" 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa}
Az élő
Alázat büntet!
Velem szemben alázat,
Nincs, de folyton csak kerget!
Sírba bekerget.
*

(Sedoka)
Életutamon
Csak zötykölődök, cél nincs.
Ha nincsen cél, így hová?

Életutamon
Tűzvész pusztít, ár rombol.
Sehová, percnek élek.
*

Nagy erők ellen nem lehet harcolni, mer' rám hullik…
Ki erről győzködik hittel, az hevenyül hazudik.
Mindig is átgázoltatok törve-zúzva sorsomon;
De az éjszakám, szép és szabad: szépeket álmodom!

Vecsés, 2022. január 4. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás. Íródott: alloiostrofikus versformában.

Hmm… már látom, hogy olyan vagyok, mint egy pici ólomkatona,
Belül, a saját életemnek az el nem mozduló, súlya…

De… az is látom én, már elhomályosodott tekintettel,
Hogy mások azok, akik mozgatnak, nevető tekintettel…

Csak… mindent további nélkül rakosgatnak a harcmezőjükön,
Én meg helytállok a vártán, ettől tobzódik öröm, lelkükön…

Meg… ólomkatona örök darab, ha festéke le is kopott,
Mert a beolvasztós halálig használható… mint öreg kokott…

Biz’… ez az élet oly’ nagy örömmel nem átkozta a katonát,
Mert ő csak fogja a puskáját, és folyvást így láttatja magát…

Hát… ez csatamezőn, puskával kézben, kopott felszereléssel,
Maga a hiányos lét, teletűzdelve út-létkereséssel…

Látom…, hogy ez a harcmező csak az ártatlanok bárkája,
Elsüllyednek! Míg gazdagok ívelésének röppályája.

Jaj, …! Ez oly' gyötrő mozdulatlanság… mit rám szabtak az öntéskor.
Meg már nem is látszik, mily’ volt a festéskor a ruha öltéssor…

Ha… volna nekem loboncos hajam, ami lobogna a szélben,
Hagynám és pihenőben leülnék egy fa nagy árnyéka-szélben.

Juj, …! De nagyon nagy izgalommal várom
Mikor osszák már nekem az obsitom…

Erről… persze csak, állva álmodozom,
Mert rám szabott sorsom át nem hághatom...

Lesz(!) itt vég beolvasztó kemencében,
Ha nem vesztenek el a harc hevében…

Vecsés, 2015. április 6. - Kustra Ferenc József