Májusi vasárnapról írom nektek eme versem,
Mert vasárnap gyereknap lesz, azt én igen kedvelem.
Van bizony nekem két, régen felnőtt gyermekem,
Kik így születtek, és ők az örök-gyermekem...
Van még négy unoka, három lányka és egy fiú,
Ez meg már alapos ok, hogy én lehessek hiú?
(Septolet)
Látom előre,
Szép-színe
Lesz… mint hétvége.
Majd mókázunk,
Együtt játszunk!
Délbe kajálunk,
Délután sétálunk.
Délelőtt kicsikkel még homokozok
Amihez, már eléggé öreg vagyok,
Aztán a két nagyobbal jön kellemes társasjáték,
Tanuljanak meg mindent, nehogy maradjanak málék...
Estefelé meg leültetem a csapatot és elmondok nekik
Egy magyar népmesét. Még nagyok is a jó lelküket átengedik...
Míg világos van, még majd kimegyünk egyet focizni,
És majd' elfelejtem, ebéd előtt kell biciklizni...
(3 soros-zárttükrös)
Juj, hát a reggelt is köszöntőkkel kezdem,
Egy páleszt ha, állva, magamba döntöttem…
Juj, hát a reggel is köszöntőkkel kezdem.
Egy szó, mint száz: majd elmondhatjuk, micsoda játékos nap volt,
Emberfia gyermekei, unokái alkot egy akolt…
Egy szó, mint száz: majd elmondhatjuk, micsoda játékos nap volt.
(Senrjon)
Az összerántott csapat,
Majd jól érzi, szereti egymást.
Mit hoz vajh’ jövő?
Vecsés, 2020. május 27. – Kustra Ferenc József – íródott: a gyermeknapi várásokról, önéletrajzi írtásként.

Vágyom közeled, édes Flórám!
Ölelve, hátad simogatnám…
Szerelmetes lelkem,
Kívánt egyetlenem.
Élvezném jelenléted, Flórám!
Valahogy most szívemben érzem,
Elmerengek egy semmiségen,
Tán szerelmes vagyok?
És a hold fenn ragyog?
Furcsa, de újra, úgy, mint régen...
Puszit nyomnék homlokodra; ám
Közben szép arcod simogatnám.
Karolva sétálnánk,
Egymást megpuszilnánk…
Élvezném jelenléted… úgy ám.
Itt volna ő, hisz tudom, szeret,
Megfogná szorosan kezemet.
Tán szerelmes vagyok?
És a hold fenn ragyog...
Úgy volna, ahogy régen Veled.
Lelkemben érezlek, én Flórám!
Ha itt lennél, becézne a szám…
Én üdvösségedet
Nyerhetem? Végletet…
Diadalmas kell legyek, Flórám!
Sétálunk csak mi édes-ketten,
Szeme pajkos, vágyó e percben,
Én szerelmes vagyok!
És a hold fenn ragyog!
Senkit, soha így nem szerettem.
Vecsés, 2019. március 10. – Mórahalom, 2020. január 12. - Kustra Ferenc - Romantikus LIMERIK csokor, amiben a páratlanokat én írtam, a párosakat; szerző,- és poétatársam Farkas Tekla.

Életkérdésekről, versben és apevában
Molyrágta már ez az élet,
Molyirtótól büdössé lett.
A régi télikabátom is már moly járatokkal telt,
Hallom, most is buliznak… az életem meg eltelt…
Kopott rongyos lét,
Nem épp nagy tét.
Élni még?
Csakis
Kín.
Itt
A vég.
Miért bújsz?
Állj ki elé!
Úgyis rád talál.
*
Én nem voltam és nem vagyok egy szekrényben,
Ha, akarhattam, kint lehettem a tűző napfényben…
így visszanézve, akkor miért volt életem idétlen?
Fényt
Épphogy
Maroknyit
Kaptam sorstól,
Leégtem. Miért?
Kiket szerettem,
Ők elmentek.
Maradtam.
Vétek
Ez?
Vecsés, 2017. szeptember 30. – Szabadka, 2017. október 17.– Kustra Ferenc – A verset én írtam, az apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit.

(Bokorrímes)
Amióta megvagyok, rossz a világ,
Pincében vaksötét van, nincsen világ’.
Lemegy este a nap, sötét vala,
Vajh’, lesz e reggel hajnal-pirkada?
*
(Apeva duó)
Szép
Világ,
Csak álom.
Hit és remény…
Szeretet éltet!
*
Az
Ember
Sohasem
Tanult múltból!
Minden megy tovább!
Vecsés, 2003. augusztus 21. – Kustra Ferenc József- Filozófia az életről: versben és apevában…

Mit süllyed hajónk? Már korlátig ér a víz.
Ha én megtudhatnám, ez az út hová visz?
Hah! Most látom a tengeren nincsen is út!
És ha nincsen, hogyan is volna kiút…
Csak a zordság, meg a nagy fenyegetettség!
Másnak képe, hogy én vagyok az ellenség?
Van ilyen is, elfogadom, ez az élet,
De ha lehet véleményem, ez nem élet.
Vecsés, 2002. július 6. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!

Értékelés 