Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek
Itt van néhány szösszenet, megosztom most veletek.


Egyszer régen angyal voltam, felhők között kóboroltam.
Édesanyát kerestem, mikor rátaláltam, megszülettem.
Utána meg tündér voltam, egész nap csak varázsoltam.
Búra, rögtön derűt hoztam, kacagással gyógyítottam.
Aztán királylány is voltam. Trónon ülve uralkodtam.
Szolgák hada óhajom leste. Mind kegyeim kereste.
Voltam én már vihar is. Tomboltam keményen.
Aztán gyenge szellő lettem, hogy tőlem senki ne féljen.


Egyszer kismadárka voltam, óvó néniknek daloltam.
Először keserves volt dalom, de később elmúlt minden bajom.
Ezután erő bajnok voltam, apámat esténként lebirkóztam.
Vicces volt szegény pára mikor legyőzve esett az ágyra.
Máskor meg modell voltam, anya ruháiba pózoltam.
És ha netán bepiszkoltam én, akkor is ártatlan voltam.
Néha bizony felnőtt voltam, komoly dolgokról szónokoltam.
Ha nem értették háborogtam, azt hiszem ilyenkor tenger voltam.


Egy nyáron én gomba lettem, eső nélkül növekedtem.
Egyik napról a másikra kerültem be az osztályba.
Ó itt aztán minden voltam, nagyon gyorsan váltakoztam.
Reggel még szuperhős voltam, zsámolyokon ugrándoztam,
Délutánra táncművész lettem, népzenére illegettem.
Voltam festő, zongorista kézműves és humorista.
Előfordult, hogy bűvész lettem, ceruzákat eltüntettem.
Olykor meg turista voltam, idegen kultúrát tanultam.


Néha bizony óriás vagyok, ilyenkor felnéznek rám a nagyok.
s mielőtt elérném az eget, anyucinak összemegyek.
Voltam vígan futó patak. Kanyarogtam hegyek alatt.
Itattam part menti bokrokat, szomjazó kis állatokat.
Voltam énekesnő ünnepelt sztár hatalmas primadonna.
Virágcsokrok százai repültek a színpadomra.
És most éppen színésznő vagyok, közönségnek szavalok.
A végén mikor tapsot kapok, ha kell, autogramot adok.


Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek.
Képzelődjetek velem, maradjatok gyerekek.

A hold fénye vagyok
fényemben fürösztöm
arcodat
én vagyok az égbolt fölötted
én vagyok
tenyeredben lüktető
vágyat keltő csillagod
s amikor
leveted szoknyád
feszes csípődet
magamhoz
ölelem
nem hallgathatok
kérlellek vetkőzz tovább
s legyél az asszonyom
mert
a hold fénye vagyok
a szám testeden fényként
kóborol
imádja
öled forró háromszögét
melleid édes vonulatát
cirógat ,markol
eszi a szádat
s addig ölel
amíg a gyönyörűségtől
felkiáltasz

A hold fénye vagyok
hogy öleljelek
bocsáss be magadhoz
egy titkos
ablakon

Lehet, hogy valamit kellett volna tennem...
Nem tudom már, csak hogy semmit nem tettem.
Nem tudom hibáztatni magamat, se téged...
Minden esemény úgy kívánta: ez itt érjen véget!

Most már csak egy kósza pillanat, amit érzek...
Kicsit félek, hogy elfelejtelek majd végleg.
Elbúcsúztam már ezerszer, magamban.
Hiányzol! Nincs értelme annak, hogy tagadjam!

Egybefolytak a nappalok, és az éjjelek,
Mindig hulla fáradtan ébredek!
Nem is hasonlítok magamra, azt hiszem...
És egy kicsit el is vesztettem a hitem!

Belefáradtam abba, hogy mindig én tegyek...
Köszönöm, hogy itt voltál, de viszlát! Én megyek.
Minden miattam történt. Én hibáztam, nem te.
Ezen már bocs. De senki sem veszekedne!

Mindenki mindig minden elől csak menekül...
Ha megdicsérnek, te akkor érzed magad remekül!
Amikor magad maradsz, az álca azért lekerül...
Ha nem jössz velem, akkor én megyek egyedül!

Nem tudom melyik a legfontosabb emberi érzelem,
Nekem talán a szeretet, neked meg talán a 'kényelem'!
Emiatt is van bennem ennyi sok félelem,
Benned meg azért lehet ilyen kevés értelem!

Tudom, igazat kell írnom a \'könyvembe\',
Mert nem akarok belefulladni a könnyekbe!
Változott minden, és te nem írhatsz helyettem,
Nem mondhatom hátra dőlve : mindent megtettem!

Harcolok tovább, mert harcolni akarok...
Ez tett, és tesz mindig azzá, aki vagyok!
Egyetlen dolog van, amit jól megtanultam,
Hogy bármi is jöhet... Soha fel ne adjam

Az ég mennydörgött és villámlott,
Csipkebokor lángja felcsapott.
Az Úr hangja mindent áthatott,
? Én vagyok a te Urad, Istened?

Ekként szól az Úr Sion hegyén,
Visszhangzik ma is szívek mélyén.
Ember szeresd a Te Istened,
Ki téged a földre teremtett.

Őt illeti minden tisztelet,
E létben csiszolja lelkedet.
Emeld alázattal szívedet,
Ő általa nyersz majd kegyelmet.

Ne kételkedj Atyánk létében,
Megszabadít Ő kétségtelen.
Akár a vérzivatarokon,
Akár úszó könnytengereken,

Kiszabadít és hordoz téged.
De nem úgy, ahogy Te akarod,
Fogva tart önző gondolatod,
Eltévelyedett ember lélek.

Hanem hallgasd az Úr beszédét,
Keresd és éld az Úr törvényét.
A fényutadat megtalálva,
Gondjaidat tedd oltárára.


A Sinai hegy mennydörgését,
Felváltja az idő múlása.
Épp úgy csendes szellőként,
Lágyan, de szól az Úrnak hangja.

? Én vagyok a te Urad, Istened?
Hangzik időtlen ? idők óta.
Örökké él az Isten szava,
Ha hisz vagy nem e föld lakója!

Mulassunk ma
szép asszonyom !
fogynak az évek
szól a zene
s igaz az ének
nem vagyok én már
az aki voltam
az
sincs már sehol
akit tenyeremen hordtam
de
képzeletemben
te vagy
akit újra látlak
akinek újra
látom képzeletemmel
bozontos
illatos kertjét
a csodákat
akit újra
kérlelhetek
hogy hívj ! várj !
fogadj be
hogy ölelj át végre
hogy szép
szád vad csókokat
csókoljon rám végre
s én vad csókokat
tegyek
gyönyörű
öledre
hogy tedd szét
tárd szét nekem
magad
s a lábad
s hogy
vesd le magadról
minden ruhádat
s úgy ölelj meztelen
ahogy senkit
és szeress
engem
ahogy nem szeret senki
s ringatózz rajtam
előre, hátra dőlve
újra
és ha elönt a feloldozás
az én kéjem, az én lázam
járjon át
s engem a te forróságod
újra és újra
amíg
felujjongsz , jajongsz vagy
felkiáltasz
amíg
szédült csókjaimmal lezárom
ziháló édes szádat