Szófelhő » Vártam » 4. oldal
Idő    Értékelés


Mint kínzón sóvárgó,
Egyre csak Feléd rohanó,
Medrét nem találó, de
Szakadatlan kutató, megáradt folyó,
Vagy csöndes víztározó,
Holdjárással váltakozó,
Szívem a térden álló megtört reménnyel
Mégis konokul s keményen
Tudja, hogy lehetetlen,
De el nem fogadja, hogy elérhetetlen

Hömpölygő viharnak hulláma,
Sziklát érintő gyilkos árja
Magasságba vágva, mielőtt a mélységből látja,
Hogy nem lehet, de akkor miért nem enged?
Pusztítsa, oltsa ki a gyomot,
Mossa el a romot,
Maradjon csak kopár a szikla,
Virág ne teremjen rajta,
Ha az nem tiszta,
És csak pusztulás az útja,
A közöny táplálja, míg éltető napsugarát várja hiába,
Szüntesse a hullám, és maradjon kopár,
Ha reménytelen légvár

A virágok a réten szabadok, fű terem,
Virágzik minden, ha itt vagy velem
Mindez csak képzelet, mikor boldog vagyok veled
Álomvilág martaléka, amit Rólad szövök, hogy
Odajövök, hol bőröd és illatod őrzöm,
Érintetlenül, csak szívem zugán belül
Ekkor feltűnnek a fények,
A sötétség eltéved
Gyertyalángot nézve
Tűnnek egy percnek az évek,
Vártam rád, és elértelek
Nincs hiány és nincs több könny
Mesevilági köd, cukormázas csönd,
Ez a gyógyszer, ha keserű a Föld

Reményvesztett és reményteli
Saját szívét láncra veri,
Ki így szeret téged...


Beküldő: Gergely Krisztina
Álmaim őrzője voltál
oly sok fáradt hajnalon.
Már nem torzítja arcom
könnyező mosoly,
de hosszú éjszakákon át
tovább hajszolom
reflektor tépte emlék-arcodat.

Szerelmed álma kincs,
nem ad reményt a nincs,
csókjaim tüze kevés,
ha hideg az ébredés,
s nincs erőm, hogy betakarjalak.
Új ruhákba, hogy bújtassalak,
ha arcom is szegény. Kopott,
elfogyó múltam nem kapott
reményt a téli ébredéstől.
Vártam még, de a szenvedéstől
csak torz vigyorra tellett,
azután mennem kellett.

Szeretve szeretlek,
fáradt szenvedélyjel,
arcokban kereslek,
minden züllött éjjel.

Gép, ember,
gépember.
Egyek vagyunk, én és a gép,
valaki jön, helyembe lép.

De fogsz-e mással,
úgy mint akkor ott velem,
szeretkezni a hegyen,
hálózsákba bújva,
félúton Krakkó felé,
új mesés csodák elé
futsz boldogan újra,
mással, mint velem,
hazudsz neki is,
mindig mint nekem?

Fényszórók kúsznak fel a dombon,
piros hátuk álmot küld felém.


1980.
Beküldő: mike.n
I. Vajda Julianna ismeretlen levele Csokonaihoz

Kedves Vitéz! Köszönöm a hozzám írott verseit.
Köszönöm, hogy szeretett.
Bocsássa meg, hogy rímek nélkül írok,
de hát nem lehet mindenki olyan bolond,
hogy poétává lesz Magyarországon...
Ne haragudjon, hogy nem vártam meg Önt.
Bocsásson meg a csalfa reményért.
Bocsásson meg az elhervadt virágokért.
Nem illettünk egymáshoz, ezt Ön is jól tudja.
Keressen magának egy másik leányt,
aki viszonozza majd érzéseit.
Én is próbáltam, de nem tudtam.
Ég áldja!
Julianna

II. Lilla ismeretlen naplójából

Megírtam Mihálynak
Búcsúlevelemet,
Szavaim még fájnak
S tőlem idegenek.
Nézem azt a szeplőt,
Miről versét írta.
Ez jelenti már őt...
Nincsen többé Lilla.
Beküldő: Szabó Réka
Egyszer alkonyatkor tudom, szembe jött a rögös úton
Szembe jött a rögös úton lépegetve kevélyen,
Egy vén ember egy kabátban, semmiféle más ruhában,
Hangja mint az orgonáé szépen szólott és mélyen
Fátyol takarta az arcát:
Hol van, kérdé, a mennyország?

Elmenőben voltam éppen, álltam a temetőszélen,
Álltam a temetőszélen, furcsa, meglepett voltam.
Aztán bátran reá néztem, temetőbe vitt a léptem,
Megálltam egy sírhalomnál, és azután így szóltam:
Látja e sírt? Látja ember?
Látom, mondta, itt a szender.

Mennyországba nem tud jutni, oly messze van nem is tudni
Oly messze van van nem is tudni létezik egyáltalán?
De itt fekete rögökön elaludhat mindörökkön
Nyugalma lesz örökké itt. Nem ezt keresi talán?
Reá néztem, álltam, vártam,
Szólt az öreg: "megtaláltam" . . .
Beküldő: versek.eu
Kis templom, zsámoly, eldugott sarok,
Máma, úgy érzem, sírni akarok,
Elindultam, mert bánt a durva harc,
Előttem síró, szent krisztusi arc.
Imádsággal űzném el a csöndet,
De szemeimből hullnak a könnyek
És én nem vártam tudom hiába:

Nap simította aranyos mezőn
Jött, és kezében kenyeret hozott.
Lépésén titkos rózsák fakadtak,
Lelkének harangja harangozott.
Olyan volt mint királyok királya
Pedig korona nem volt a fején,
Szeretet lámpása volt kezében
Harangzúgás közt jött, csak jött felém.

Keresni jött egy bús álmot itten
Avagy talán inkább az életet?
Mert hiszen mi az élet valóban?
. . . Álom, mely sohase teljesedett.
Egy vágy, amit megálmodunk egyszer
S aminek azt a nevet adjuk: "cél" . . .
Ami után fújva rohanunk el
Amíg az utunk végére nem ér.

Amíg a karunk, kérges két kezünk
Harcol, és kínlódik, az élet csatán,
S amíg a végszót el nem sóhajtjuk
Lecsukódó szemmel: "Édesanyám . . ."
Kis templom, zsámoly, eldugott sarok
Ma és örökké sírni akarok,
És hogyha bánt majd a durva harc
Eljön értem a Krisztusi arc . . .
Beküldő: versek.eu
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák