Fafuvolán játszik a szél,
Zengve tapsol rezgő levél.
Erdő mélyén súgva regél,
Virágokkal tere-ferél.

Kóbor szellő világot járt,
Duhaj bátyjára ő nem várt.
A felhőkből cseppet szitált,
Lombok között illattal szállt.

Mikor ébred esti pára,
Hold sugarát megpaskolja.
Folyó vizét csiklandozva,
Felkeveri lágy habosra.

Rétet, mezőt simogatva,
Sustorogva elaltatja.
Szép estének tücsök dala,
A szellőt is elringatja.

Az erdőnek avar alja,
Reggelig lesz nyoszolyája.
Ha felébred holnap napja,
Ide ér majd tán a bátyja.

Vizes dunna ült vállára,
Szomjas növény alig várja.
felüdülést hoz a tájra,
Véget ér a hőség dráma.

Virgonc szellő és a bátyja
Bocskort húzott nedves lábra,
Úgy indultak az országba
Fafuvolán furulyázva.

Ifjú egyén, jól nevelték; emberség a hite,
Hogy a napot túlélhesse... ölni kell majd érte.
Mint egy gonoszt úgy kapták el, rút front lett a jussa,
Haza onnan tán sose megy, hol családja várja.

Az otthonért halni hősként-
Ez a sláger szózat,
Aki peches annak bizony
Ilyen lesz a jóslat.

Poklos érdek pár bársony székből, irányítja sorsot,
Mert barátság, és békenapok nem hoznak nagy hasznot.
Csak a profit az mi számít, ők vakon hisznek benne,
Esztelenség fegyverével hajtnak győzelemre.

Pusztítás és ember élet...
Nem számít az ára,
Úgy gondolják bársony székig
Nem ér majd hatása.
*
Kis-katonák dolgos keze véres fegyvert markol,
Munka helyett mindegyikük valakiért harcol.
Sátán vigyor a szemekben, távol van az isten,
Hiába száll ott az ima, hol emberség már nincsen.

Áldozatok, romos otthon,
Megpecsételt életek...
Szennyes bűnben száll az átok,
Iszonyú a vétketek.

Hiú elmék kapzsi vágyát, kik valóra váltjátok,
Istentől a megbocsájtást milyen szívvel várjátok?
Cinkosok vagytok immár, az ördögök harcában;
Száll a hatás, fújja a szél szerte a világban.
*
Isten még tűr - hisz az emberekben;
A gonoszságot hát ássátok el!
Csak a tíz parancsot tartsátok be,
S tán új édent ad a kezetekbe.

Világ sorsa ember kézben, bohócéban s lángelmében,
Mindenki biz vétkes részben, ha sötétség van a szívében...
Amíg gyűlöl, öntelt gőggel, páváskodik büszkeséggel...
Isten szavára ki nem figyel...az ítéletet nem kerüli el.

Dunatőkés, 2024. június 13.

Érik már a kalász, szép kenyere sárgul,
Ring a messzeségben, a szél is ellágyul.
Mély kontraszt az erdő a mező felett hátul,
A nap lemenőben, a fény lassan elárvul.

Homályba úszik a csend, rá simul a tájra,
Csak a tó felől a békák kuruttyolnak mára.
Szunnyad a vidék, szétterül a pára,
Bíbor lila felhő a Hold mosolyát várja.

Sok égi lámpás pislog, reményt hint a földre,
Tán oda száll a lélek, messze mindörökre.
E bolygó az éden, ne tegyétek tönkre,
Csodás a természet, ez a mennynek tükre.

Úgy szép csak a világ, ha benne béke árad,
És nem állít fel senki rút gonoszság gátat.

Nyíljon minden szívben ezerszín virág,
Legyen újra éden ez a csodás világ.

Mindenki asztalán kenyér legyen reggel,
Örülne a Nap Is amikor majd fel kel.

Dunatőkés, 2024. június 6.

Mese-mese mátka…

Mordult rám egy ijesztőn nagyot… sötét reggeli felleg,
Megijedtem és úgy felborzolódott bennem az ideg!
Messzire révedek, látok kénköves ménkű levágott.
Vihar borzolja, tó vize nem tükrözi képed, látszott!

Mellénk ment, pedig igyekezett nagyon, így megmaradok meg a mának,
Majd holnap keresem, sajnálatomat kifejezem az égett fának…
Néha hál’ Istennek az ellen is téved,
Szemem, most boldogan félre, másra réved…

Jelszavaink vannak: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
De egy hóvihar ezt mind elsodorja? Ez igazság?
Figyelem, de nem hallom, hogy időjárás lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, nincs napsütés, de hosszú árnyéka van.
Nincs nekem nyugalmam, ez biztos, mint a végtelen, oly' távoli messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán, betakar és irányít az ég...

Esik, akkor is, ha nem akarom, és nekem esernyőt kellene nyitni!
Nyitnám, de az orkán legott széttépi, rongyát, meg messzi ég felé viszi!
Így én csak ázok és látom mások is, télen meg jég, sítalpam tőri,
Szomszéd gyerek meghógolyózott, majd elszaladt, ez ellen sem véd semmi.

Csak baj van tavasszal, mert a termés lefagy,
Nyáron a növényzet… mert nincs víz, kiszárad.
Ősszel az esőzésekben szánt és elakad a traktor,
Majd megint jő a hideg tél, az a legkeményebb faktor.

El kellene menni az Óperenciás tengeren túlra,
Mert ott lakik a hatalom és az bizony csak rajta múlna,
Hogy az időjárás javuljon, a kecskénk ne száraz füvet legeljen,
Szegény ember fia, valahogy… üres szénapadlásig emelkedjen.

Jelszavaink vannak és változatlan: Tisztesség! Méltóság! Szabadság!
Már ítélhetne, a mesebeli üveghegyi, emberi bíróság…
Verőfényes nap lesz ma, kéne is indulnom a parasztok nevében,
De még szereznem kell hamuba sült pogácsát és sikerül, remélem…

Csak akkor ehetünk, ha az időjárás megengedi, és csak akkor kirándulhatunk
Ha, az időjárás alkalmas, és a dzsungel özönvíz elmossa az új betonutunk!
Ki kint marad, azt villám veszély fenyegeti,
Olyan nagyon csattan, hogy lelkét remegtetni.
Mentség, csak ha lehasalsz a tíz centis sárba,
Az meg, jól befolyik a gyolcsgatyád korcába!

Ősembernek volt már menedéke, egy nagy-nagy masszív sziklabarlang,
Bejáratnál égett a tűz, védte őt… ez nem volt ópiumbarlang!

Nyáron izzadunk,
Télen meg fázunk.
Esőben ázunk,
Most mit csináljunk?

Király nem ígérte meg, ha eredménnyel járok, hozzám adja a lányát,
De majd meg is kell tennie, mert nem rúghatja föl eme mese világát!
Nők és gyermekek, férfiak, küzdjetek időjárással, ez égi harc!
Ne feledjétek, jön hóvihar, jön tornádó, ez mind… a nagy égi sarc.
Ti, meg mi, mind csak nézzük, hogy változnak meg a felhők, szél fújja leveleket,
És a fű kiszárad, meg éheztek is… már nem tudom sorolni egyebeket.

Szélroham, őseim gránit sírját forgatta, le is döntötte!
Az meg fed lapot, kis, apró miszlikbe majd' porrá feltördelte.
Ha így majd később, a sírhelyet a sírásók beszántják,
Aztán a maradt gödörbe a száraz avart behányják…

Egy kalpagom volt, tegnap azt is elvitte a szél,
Belül zsíros volt, de így már nincs ki múltról beszél.
Fázok, izzadok, esdek és köhögők!
Életben úgy maradok, ha röhögők…

Kor embere látja, az időjárás átok, oly’ mint egy szabadságharc!
Itt az ember csak akkor győzhet, ha győzhet, hogyha oly’ kemény, mint a kvarc!
Kénes eső ellen nem véd semmi, főleg nem az ámító ál-jogok,
Özönvízben, meg amit veszítünk, a sok élet... mind-mind áldozatok!

Hóviharban, tűző napon, buktak el már hős urak,
Sokan csak értelmetlenül, béke-földben nyugszanak.
Rossz idő nemcsak a fákat tépi, csavarja ki és tarolja a termést,
De emberi életeket sem kímél, ők már tán' nem hallják a dobpergést!

Aki a küldöttségbe velem akar jönni az, most jelentkezzen,
Hozzon biz’ viharkabátot, a nélkül elutazni lehetetlen.
Ha! Megjövünk, érkezünk, a királynál bízunk, hogy lesz dinom-dánom,
És értelmes üzenetet hozunk… és az, tán’ nem lesz Ákombákom…

Vecsés, 2014. december 28. – Kustra Ferenc József

Ötven vagyok, jó régen élek,
Hogy alakulnak emberi életek?
Enyém rosszul, ünnepelni nincs okom,
Ez van, akarom, vagy nem akarom.

Ma van ötvenedik születésnapom,
Örömre nincsen semmilyen más okom.
Nincsen pénz, nincsen siker, csak múlandóság,
Sajnos sokunknak nem jó ez a világ.

Ma értékkel, emberséggel nem lehet
Élni, élvezni egy teljes életet.
Nem tudom mások, hogy élik életüket,
Én eléggé rosszallom az enyémet.

Pozitív hozzáállással kellene
Jókat kívánni e napra, kedvemre,
De nem tudok gratulálni magamnak.
Legfeljebb visszakárognak a varjak.

Vecsés, 1998. május 21. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.