A Kisvejkei hegy tetőn betakar lassan már minket
a dér csípte fátylával a tél.
Sajnos már északról hegedül a hideg szél.

A múltunk meghalt,
és mindent el temetett.
A jelen sírva sóhajt,
és várja a feleletet.

A jövő pedig mélyen alszik,
szenderegve inogva áll.
Hiába végtelen,
zajos és virágos a határ.

Majd el múlik a gyász ha jön a kikelet.
Fel ébreszti a szendergően alvó szíveket.
Ebben a cudar világban csak te vagy,aki hozzám tartozol.
Ha igaz szerelemmel szeretsz,
akkor sohasem kárhozol.

A mozdulatlan görnyedő csendben,
csüngnek az égen a csillagok.
Elmélázva nézek a földre,
hogy milyen boldogtalan vagyok...

Hajdúbagoson becsülettel dolgozott
egy fiatal kézbesítő.
A postást Lalinak hívták.
Minden nap esőben és hóban dolgozott.
A küldeményeket becsülettel kézbesítette.
Minden nap késő délután ért haza.
Egymást segítették az emberek a kis faluban.
Egy szegény rákos beteg ember élt csak magányosan,
Egy rendezett kis palatetős házban.
Nem látogatta senki.
A fiatal postásnak mondta el a gondját és a problémáját.
Könnyes szemekkel mondta el neki.
Ahányszor bemegy a kórházba, mindig betörnek hozzá.
Kirabolják a házát.
Ellopják a házából a kis élelmét,
és mindent elvisznek tőle, ami megfogható.
Amit nem bírnak elvinni, azt tönkreteszik, összefestékezik.
Nemrég a gázpalackjával is fel akarták robbantani.
Nyitva hagyták a házában a gázpalackot a rablók és a tolvajok.
Emiatt nagyon megijedt, és berácsoztatta a házát.
Rácsok között kell most élnie, mintha börtönbe lenne.
A postás keserű szívvel hallgatta a kisöreget.
Ha tehette, mindig elbeszélgetett vele.
A postást a kisöreg minden nap a kapu előtt várta.
Sokszor a kapunak támaszkodva,
mert a betegsége miatt nem tudott sokszor állni.
A fiatal postástól érdeklődött, jött-e levele.
A postás kedvesen válaszolta, ma sem jött levél.
A beteg ember mikor ezt meghallotta,
lehajtott fejjel szomorúan
sántikált fel a kaputól a házhoz.
Ugyanis a háza a kaputól jóval távolabb volt.
Azon a szép nyári napon is,
ment minden a maga szokásos rendjén.
A fiatal postás kihordta a küldeményeket.
Az emberekkel egy kicsit elbeszélgetett.
Így délután ért a kisöreg házához.
A kisöreg fáradt volt.
A szemét szomorúan, kérően emelte a postásra.
De a válasz ugyanaz volt,
ma sincsen levele!
A postás hazatért a családjához.
Nagyon várta, hogy láthassa a feleségét.
Ugyanis akkortájban nősült.
Szokás szerint megvacsoráztak,
már aludni indultak.
Amikor a kinyílt táskájába pillantott,
valami fehérlett a táska alján.
Odament, hogy megnézze.
Elcsodálkozott, mikor meglátta, hogy a kisöregnek címzett levél van benne.
Nagy sóhajjal bezárta a táskát.
Holnap majd kézbesítem - gondolta.
- Ha évekig tudott várni,
ez az egy éjszaka már semmit sem számít.
Reggel megpuszilta a feleségét és elindult munkába.
Dél körül érhetett a kisöreg házához, de nem látta a kapu előtt.
Nagyon csodálkozott rajta, hogy nem várja a kisöreg,
mint ahogy mindig szokta.
- Furcsa egy valaki ez a kisöreg.
Gondolta magában.
Éveken keresztül itt várt a kapuban.
Most hozom neki a levelet, és nincs sehol.
Hát, ha nincs itt,
Beviszem neki.
Az udvar felénél járhatott talán.
Mikor észrevette,
hogy néhány utcabeli ember van a házában.
A kisöreg hol van! - kérdezte?
A kisöreg az éjszaka meghalt.
Mondta neki egy fiatal gyerek,
aki kenyeret hozott neki néha a boltból.
A fiatal postás könnyes szemmel,
és fájó szívvel fordult vissza.
Mikor hazaért leült a háza előtt.
Az utcára nézett, a kisöreg házára,
Ugyanis egy utcában laktak.
Elgondolkodott magában,
milyen érzés lehet éveken keresztül valamire várni.
Nagyon bántotta, hogy ő akadályozta meg a kisöreg örömét.
Amit nem tudunk, az nem is fájhat.
Nyugtatta magát.
Egyszer csak meglátott egy autót a kisöreg háza előtt.
Egy férfi és egy 17-év körüli lány szállt ki az autóból.
A fiatal postásnak rossz érzése támadt.
Gyorsan felbontotta a kisöregnek címzett levelet.
Olvasni kezdte.

Drága jó édesapám!

Lassan 35-éve, hogy elsodort magától az élet.
De végre megtaláltam a napokban a címét.
Az életem is jóra fordult,
össze tudtam gyűjteni egy kis pénzt.
Nagyon sietek meglátogatni édesapámat.
Csütörtökön már érkezem a délutáni órákban, autóval.
Egy meglepetést is hozok magának,
a 17-éves unokáját.
Boldog szívvel és nagy örömmel várom azt a napot,
amelyiken találkozni fogunk.

Sokszor öleli fia és családja.

A postás csak nézett az utcára, a kisöreg háza felé.
Szemei teljesen könnybe borultak.
A férfi és a 17-év körüli lány még mindig a kapu előtt álltak.
Pontosan ott, ahol a kisöreg éveken keresztül minden nap állott.
Néztek az udvarba a kis palatetős ház felé.
Hallatszott a kiáltás, Édesapám! Édesapám!
De már választ nem kaptak,
csak a néma csend felelt.
A postás felállt és könnyes szemmel, szomorúan elindult feléjük.

Kis ház a város és a természet között.
Lackóék családja szép helyre költözött.
Jobbra házak sora, rohanó emberek.
A másik irányban az élet csendesebb.

Zaj és nyugalom közt két élet határa.
Jobb helyen nem lehetne Lackóék háza.
Az óvodáig egyenes út vezetett.
Nagy csoportos volt, egyedül is mehetett.

Ha hazaért, kijárt játszani a rétre.
Nem egyedül, általában volt vendége.
Mindig elkísérte egy-két csoport-társa.
A természet-játszótérnek volt vonzása.

Barátai mind lakótelepen laktak.
Járt már sokszor náluk, ott is jót játszottak.
Csak hát egy panelház kis gyerekszobája
Nem a fogócskázásra lett kitalálva.

Ha kedve volt, estig a réten lehetett.
Csak a távoli erdőbe nem mehetett.
Mikor kimerülten visszatért a házba,
Friss virágot vitt a nagy padlóvázába.

Szülei dolgozni a városba jártak.
Csak úgy gyalogosan a közeli gyárba.
Hétvégén anya is lement a mezőre.
Apa meg vadászott odébb az erdőbe.

Egy nap, Lackót apukája megkérdezte:
Elvinné vadászni, van-e hozzá kedve?
Fia igent mondott. Holnap úgyis szombat,
Megbeszélték, reggel jó korán indulnak.

Szombaton a hajnal alig hogy meghasadt,
Útra kész volt Lackó egy pillanat alatt.
Apa elővette sörétes puskáját,
Előfüttyentette hűséges kutyáját.

Elindulhattak a harmatos mezőn át,
Csak hogy megzavarják az erdő nyugalmát.
Szép volt a hajnali harmatos varázslat.
Lackó azt sem tudta mi az a vadászat.

Egész közel jártak az erdő széléhez,
Felmordult a kutya, mert valamit érez.
És ekkor megmozdult egy közeli bokor.
Apró tapsifüles riadt fel álmából.

Pillanatok alatt játszódott az egész.
Apuka célzott és dörrent a lövés.
Illetve még mielőtt eldörrenhetne,
Felordított Lackó: Apa ne apa neee!

Nagyot szólt a puska, ott maradt a nyuszi.
Folyik Lackó könnye. Mit tettél apuci?
Odarohant hozzá, az ölébe vette.
Apja csak nézte zavartan, szégyenkezve.

Magához ölelte az apró állatot.
Könnyével öntözte, a szíve dobogott.
De mintha nem csak az ő szíve dobogna.
Ekkor kinyitotta szemét a nyuszika.

Szerencsére Lackó erős, elszánt hangja,
Apát a célzásban kicsit megzavarta.
Súrolta a nyuszit a puska sörétje,
De kisebb volt sebe, mint az ijedtsége.

Alig kelt fel a nap, elindultak haza.
Fut Lackó, ölében a rémült nyuszika.
Hűséges kutyájuk tart csak lépést vele.
Hátul kullog apa, s a lelkiismerete.

Fáradtan hazaért, a nyuszit lerakta.
Első dolga volt, hogy vízzel megitatta,
Elé tett aztán pár káposztalevelet.
Hálásan pislogtak rá a piros szemek.

A nyuszi a háznál végleg otthonra lelt.
Összebarátkozott Lackó szüleivel.
A kerten kívülre nem is kívánkozott.
Még a kutyával is összehaverkodott.

Apa most is kimegy néha az erdőbe.
Élelmet visz az erdei etetőkbe.
Puskája a kamra mélyén rozsdásodik.
Hat éves fiától megtanult valamit.

Végtelen mezőben komor embertömeg.
Asszonyok, férfiak, fiatal és öreg.
Hatalmas áradat szótlan szempártenger.
Jobb sorsra érdemes több milliárd ember.
Eljöttek, itt vannak. Az okát ki tudja.
Válaszként; nehezül a csend ólomsúlya.
Középen csupasz kör, karéjba azt állják.
Ahogy a nézők az előadást várják.
Alázattal teli szent visszafogottság.
Itt valami készül- szinte bizonyosság.

Hatalmas dörrenés törte meg a csendet.
A porond izzani, púposodni kezdett.
Rövid hatásszünet, majd alakot öltött:
A kör közepében megjelent az ördög.
Újabb dörej hallik, gyomorba markoló.
Az égbolt kigyullad, alján egy tűzgolyó.
Aláereszkedik, szelídül, földet ér.
A fényliftajtóból előlép a tündér.
Pillantáscseréjük néma vérszerződés.
Ugyanazért jöttek: A földet megmentsék.
A legördögibb ördög, s a legtündérebb tündér
Nekilátott helyrehozni sok évszázad bűnét.
Minden helyrekerül, nekik ez apróság.
Varázs ellen nem ellenszer a gyarlóság.
Epilógvillanás, s eltűnt a jelenés.
A bús embertenger egy néma döbbenés.
Nyugalmas békesség szállta meg a földet.
Életkedv töltött meg több milliárd lelket.
E perctől számítva már törvényerejű:
Az ember-fogalom csak csupa nagybetű.

Éppen erre járó titkos idegen.
Te, ki áthajózol évezredeken.
Láttál-e már ilyet útjaid során?
Épült már göröngyből buja kánaán?
Ugye jösz még erre, érdekel jövőnk?
Mi lesz ha már nem lesz bűvös jótevőnk?
Megéri vajon az épp hozzánk szabott
Bolygóhajékunk a jövő századot?

Kopár hegy tövében sűrű tölgyfa erdő.
A természet ajándéka mind a kettő.
Hatalmas barlang van a hegy belsejében.
Egy csinos kis ház áll az erdő mélyében.

Szépen berendezve a hegy nagy barlangja.
A tágas lakosztályt az óriás lakja.
Az erdei kis ház virágokkal körbe.
Éppen most ebédel lakója a törpe.

Friss gomba az ebéd, amit maga szedett.
Erdei patakból ivott rá hűs vizet.
Aztán érett gyümölcs került a pocakba.
Közben a madarak énekét hallgatta.

Dél volt. Az óriás is épp megéhezett.
A hegy oldalából egy sziklát megevett.
Amikor jól lakott, ő is megszomjazott.
Vizet csavart pár nagy kőből, abból ivott.

Törpe és óriás jó barátok voltak.
Ha nem volt más dolguk, egymással játszottak.
Gyakran találkoztak, ha sétáltak éppen.
Az erdő és a hegy közötti kis réten.

Most, hogy az ebéden mindketten túl voltak,
Nem volt véletlen, hogy egymásba botlottak.
Köszön az óriás: Szia törpe, játszunk?
Válaszol a törpe: Szia, bújócskázzunk.

A törpe a hunyó, behunyja a szemét.
A nagy óriásnak elrejtőzni nehéz.
Gondolkozik kicsit, aztán lép vagy ötöt,
Csendesen leguggol a kopár hegy mögött.

Szétnéz a kis törpe, és már egyből sejti,
Óriás komáját merre kell keresni.
Mászni kezd sebesen a hegy tetejére.
Hosszú út ez neki, de felér estére.

A csúcsról ugrik az óriás vállára.
Egy fél napig tartott amíg megtalálta.
Pár lépés most csupán az erdei kunyhó.
Holnap délután az óriás a hunyó.

Másnap ebéd után újra találkoznak.
Ahogy megbeszélték, megint bújócskáznak.
Háttal az óriás,- elbújik a törpe.
Hogy hova- azt jó előre eldöntötte.

Indul az óriás keresni barátját.
Átnéz minden bokrot, átvizsgál minden fát.
A nagy kopár hegyet kétszer megkerüli.
Az agyafúrt törpét estig mégsem leli.

Nem zavarja már, hogy a játékban vesztett.
Vajon barátjának végleg nyoma veszett?
Aggódás terül el őszinte szívében.
Orráig is alig lát már a sötétben.

Rémülten felkiált: Törpe gyere elő.
Nem is kellett volna ekkora hangerő.
Remegett a törpe a nagy nevetéstől,
Mikor kimászott az óriás zsebéből.

Eztán mind a ketten egy nagyot nevettek.
Ahogy minden este, most is hazamentek.
Mint minden délután, holnap is játszanak.
Örökre igazi barátok maradnak.