Szófelhő » Várja » 2. oldal
Idő    Értékelés
Nincs mit tenni, telik az idő, a sivár élet, a feledésbe merül.

Mit is tehetnék, hogy a nevem fent maradjon? Talán várjam a megfelelő pillanatot?

Nagy rejtelem ez, mit sokan kerestek már. Nagy reményeket fűzve, útnak indulván.

Mi lehet a titkuk, kiknek sikerült már? Talán tudták mit tesznek, vagy a véletlen műve lehetett ez?

Bizakodva kémlelem a kék eget, s bízok benne hogy valakinek a hőse lehetek.
Beküldő: Blank Camor
Egy élet tovatűnt,nem zavarja már,
Hideg téli fagy,forró meleg nyár.
Langyos szép tavasz,hervadó borús ősz,
Vidám kedv elillan,végül a fájdalom győz.

Éltem eleget,tán többet,mint kellett volna,
De egyszer csak elszállt,tovatűnt az óra.
Emlékemben feltűnik messze a múlt,
S koszos,sötét könnyem a porba lehull.

Elgyötör az élet,milliónyi gond,
Zúgó vízesésként elmédre ront.
Hömpölygö áradat,elhagyja a medret,
Egy jó dolgot mondj,csak egyetlen egyet

Amiért élni érdemesebb volna,
Vállamra a teher tovább nem omolna,
Végzetes harc ez,dönteni neked kell:
De vigyázz,döntésed súlyát cipelned kell!

Túléled vagy sem,tőled függ igazán
Egyetlen gondolat elég lehet csupán.
Szép nap van ma,az újrakezdés napja,
Az idő elszállt. De én életben maradtam!
Ásítva kelt fel a nap, némán, lábujjhegyen;
elkísérte a szél huzatos, kusza gondolata.
Levelek kacér tánca hömpölygött körbe-körbe
Csalódott Égi zápor. Az ősz bódult varázsa eltörött,
kiábrándult harsány színek váltakoztak benne.

Gyászba öltözött a tél, zord arca sápadt, elgyötört.
Az emlék köntöse fakó, megkopott, porral teli.
A felejtés duzzadó fellege nem oszlik már széjjel.
Múlik az idő - öregszik a sokat megélt, tiszta lélek.
Elfáradt az ember, ráncos tenyerében ott van a kor nyoma.

Szó, mi üres csendbe ér, rég nincs, csak a magány egyszínű árnya.
Gondolat, ami némán ott ragadt vén szíve lüktető peremén.
Könnyű dér, bársonyos, puha, könnyű szellő kíséri őt-e februáron.
Az elmúlás oly nehéz, karddal kivont angyal, ki ott várja rég,
óvó tekintete végigkíséri, lassan vállára hajtja fejét.

Végállomás a testeknek, lelkekből ácsolt gyönyörű híd a túlsó part felé.
Áradó könnyek tava, lüktető hulláma nem járja ziháló vad táncát már.
A csend feneketlen mélyén, a színnel teli világ végén
a teste megpihen, boldogan lebeg , már nem fél, nyugodt mosoly kíséri el.
A megsárgult Hajdúbagosi rónán járok,
csöndes lett és fakó.
Szeretném-e tájat itt hagyni sokszor.
Istenem hogyan is tehetném,
mikor annyira imádom?
Haldoklásában is csak a szépségét látom.

Nagyon csöndes lett novemberben kis falum felett az ég is,
Afrikában mentek a vándormadarak.
Maguk mögött hagytak végtelen nyugalmat.

Az ősz jötte miatt minden fecske búcsút intett nekünk.
Az égbolton egyet sem látok pedig annyira szeretnék.

Hiába nézem egész nap a Hajdúbagosi sárguló tájat.
A szemem villás farkú fecske helyett csak sötét varjat láthat.
A gólya sem vadászik békára a szendergő tájon.
Elmélázom a fán csókolózó vadgerle páron.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Milyen csöndes hely a temető,
mindenki ide jön ha magához szólítja a teremtő.
A sok föld alatt hallom,hogy miről beszél a sírom felett a rózsákkal a szél.
A tücsök nekem szép altató dalt zenél.

Kedvesem neked a mély hideg sírból csak annyit üzenek.
Ne sírj,ne búsulj.
Nem fáj már nekem itt lent semmim sem.
Nem fulladok,
nem húzom a béna lábam.
Még csak a kezemet sem húzza a görcs.
Szívem sem fáj már megpihent.

De ne siess várjál még egy kicsit.
Ne menj el.
Ha tudsz valamit rakj a fejem alá,
mert miattad a fejem alja olyan hideg mint a jég.
A fagy szinte borzongat.
Azt súgja a fejem alatt a fagyos hideg jeges rög,hogy te megcsaltál.
Ha nem igaz isten áldja meg a lelkedet.

Legyél boldog a fényes meleg nap alatt.
Ott légy egy néhányszor hűtlen.
Mert csak egy pillanat,
és te is itt vagy a jég hideg föld alatt.
Csak aztán légy az enyém.
Tudom én,
itt szeretni fogsz te örökre engemet.
Mert nekem teremtett az ég.
Még ha valaki karjában tartott néha,
amég szeretve élveztél.

Itt a sírban jó hűvös takaró a szemfödél.
Hallani fogod a rózsákkal miről beszél majd a szél.
Kedves szép nyugodt itt az álom.
Olyan édesen mélyen elalszunk.
Nem ébredünk fel ebből már soha sem.
Beküldő: Debreceni Zoltán
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák