Búsan kong a decemberi este,
De nézd, oly sok szépség is van benne!
Kinézve az ablakomon, látom,
Hóviharban már nincs ott lábnyomom.

Ha karácsony, akkor legyen az igazi,
Legyen szeretetáramlás, nem tavaszi!
Nem csak ajándék fontos kell nagy ölelés,
Mert ebből év közben mindenhol oly’ kevés…

Bús a tél, de közben szépségekről regél,
Akkor is, ha viharként fúj a hideg szél,
Kemény a fagy, de szép is a tükörjég,
De bent a szobában jó, ha a tűz ég.
Bevilágít holdsugár, ragyog a fény
Arcokon a folytonosság a remény,

Ha süt a nap és közben a szél kavarja a szűz havat,
Olyan szép, csak nézem, torkomon nem is megy le a falat.

A hópihék szirmokból font, fehér selyme
Mindent befed, ez nekünk varázsló kelme.
Nézem, ahogy vastagodik kinti szűz pehely,
Közben a lakásban a kazánunk tűzkehely.

Ha neked nem megfelelő a szeretetérzet,
Ha kevesled, alig vársz többet, kis morzsaszemet,
Ha meg sok, úgy érzed most rögtön eleged is lett.

Szeretet! Legalább ma legyünk együtt a kalitkádban!
Kérdésem, hogy férünk el együtt? Széltében, vagy hosszában?
Hallom is a választ, így szólt: jöjj, várlak a kalitkámban…

Most ide karácsonykor eljöttek nekem kedves emberek
Nyakamba borulnak, szeretettel átkarolnak, ölelnek,

Szeretet parancsa, békülj a szívedben!
Ezt akarnám átadni neked, rímekben.
Békülj hát, utólag késő, majd megbánod!
Itt van már a karácsony, csak nem így várod...?!

Tégy és békélj meg velünk, önmagaddal,
Másként nem fogsz úgy ragyogni, mint angyal!

Az Advent-gyertyák gyúltak, és már le is égtek,
Most kell, hogy szélesre táruljon a szívetek…

Vecsés, 2014. november 26. - Kustra Ferenc József

Az ónos esőről

Nagy zimankó van,
Beköszöntött a hideg.
Eső is lefagy.
*
Erdő, csak nyögve
Viseli! Borító jég.
Sok megfagyott csepp.
*
A lágyas napfény,
Szürkeséget nem oldja.
Ónos eső hull.
*
Vándorló szelek
Dudorásznak, erdőben.
Ónos esőt hoz.
*
Gallyon, több madár…
Ónos eső, csak hull-hull.
Jégből, madarak.
*
Romos kőtemplom
Fal. Varjak. Ónos eső.
Tollazat jégben.
*
Gyilkos terhet szór
Állatokra a hideg.
Ónos esőben…
*
Hideg hasogat
Erdő minden lakóját!
Bundák, jegesek.
*
Zord lett a világ,
Szél szaggatja ágakat.
Jég, nehéz ágnak!
*
Lusta eső hull,
Erdő fái, csak állnak.
Ónos esős éj.
*
Megborzongott az
Erdő, halknak csöndjében.
Ónos esőzés.
*
Az összegyűjtött
Rőzsék, ónos esőben…
Erdőn telelnek.

Vecsés, 2017. január 1. – Kustra Ferenc József – íródott: eredeti, Baso féle stílusban…

Meztelen sorsok állnak sorban
ítélőszék ura előtt,
sötét lélek felett fény lobban
árnyék gyűlik háta mögött.

Elválasztatott ocsú magtól
angyalszárnyak seprik tova,
jó menekül meg kárhozattól
fényes mennyben lesz otthona.

Az ocsú mind a mélybe hullik
várja ott a pokol tüze,
az örök csendben sosem múlik
kárhozatnak sötét szele.

Húzza a szánt az öreg Varga,
ráncoktól szabdalt fagyos arca.
Szánjára rőzsehalmot kötött,
súlya alatt nagyokat nyögött.

Fagyott könny borítja arcát,
megvívja hát utolsó harcát.
Kitől kérhetne segítséget,
hisz nem látja az ellenséget.

Be kell fűtenie hideg házát,
nem tudta fizetni a számlát.
Kamrája is üres most már,
az egér is a szomszédba jár.

Messze van még a nyár melege,
akkor talán jobb lesz az élete,
már nem kell fázni dunna alatt,
jaj úgy várja már langyos tavaszt.

Az ősz, fájón bősz a lombhullajtó és sárgult falevelekkel,
Gondolataimat semmi zavarja, istentelen eszmékkel…
Az ősz, fájón bősz a lombhullajtó és sárgult falevelekkel.

A volt nyárunk öröme kimúlóban, így az öröm fél öröm,
Mert az ősz nemsokára átadja télnek kulcsot, nem nagy öröm…
A volt nyárunk öröme kimúlóban, így az öröm fél öröm.

A hulló falevelek együtt, szívesen hullnak díszes menetben,
Hálaadásban dicsérik az Urat, mily’ jó létük volt eddiglen…
A hulló falevelek együtt, szívesen hullnak díszes menetben.

Színes és bordás levelek sínylették nagyon a tél előfutárát,
Ki önzőn, lemetszette a mindenkori hűségnek tovább folyását…
Színes és bordás levelek sínylették nagyon a tél előfutárát.

Az avarban a gyülekezőjük... ott már az út porát nem mossák,
Bár, ha még lesz nagy őszi eső… talán akkor lesz víz, úgy gondolják…
Az avarban a gyülekezőjük... ott már az út porát nem mossák.

Ősi-őszi ünnepség ez a levelek nagy nemzetségének… akarják,
Mi meg pergamen árkusaira jegyezgetjük, hogy biztosra akarják…
Ősi-őszi ünnepség ez a levelek nagy nemzetségének… akarják.

Szétvitték a legyek, repültek az országos avar építésre felhívások,
A levelek színes díszruhát vettek föl, ahogy megtörténtek elfogadások…
Szétvitték a legyek, repültek az országos avar építésre felhívások.

Van úgy is, hogy az ág inkább a nyelvét harapná le,
Minthogy a levél-gyermekét avarnak küldené le…
Van úgy is, hogy az ág inkább a nyelvét harapná le.

Az ág mozdulatlanul ült a fa-nyergében,
És ez a nagy veszteség forgott a fejében…
Az ág mozdulatlanul ült a fa-nyergében.

Egyszer azonban minden elvész az biz' végső elmúlásban,
Gally is tudja... várja, hogy levelei legyenek új nyárban…
Egyszer azonban minden elvész az biz' végső elmúlásban.

Vecsés, 2021. június 22. – Kustra Ferenc József – íródott: az őszről, 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy először az egyes és a 2. sort, majd a kettes és a 3. sort. Így meglesz a mondanivaló gondolatiságának különbözősége.