TANQ - csokorban

Lubickolni oly jó!
Simogat a lágy vízfürdő.
Közös emlékképek.
Jár biz’ sok olyan horgászni,
Ki nem is szereti enni!
*
Friss lángos illata,
A vendéget csalogatja.
Turisták kedvence.
Friss csapat ül kerékpáron,
Eltűnnek a láthatáron.
*
Élménymedence hív,
Hullámai arcba csapnak.
Levesz a lábadról!
Szép dolog a búvárkodás,
Lent víz, maga a megnyugvás.
*
Kanyargós a csúszda,
Számos lépcső vezet hozzá.
Tériszony veszélye.
Jógatáborban sportolni.
Ott lehet jógivá válni.
*
Pálcikás, hűs jégkrém,
Melegtől folyó finomság.
Megfázott mandula.
Hetykén vibrál nap a vízen,
Csónak suhan messze innen.
*
Naptej égés ellen,
Menedék a hideg árnyék.
Sok folyadékpótlás.
Futni, életért, szépségért.
Legfőképpen, egészségért.

Budapest-Vecsés. 2016. május 24. - Kustra Ferenc József – A HIAQ –kat, szerző és poéta társam Szedő Tibor írta, alá a verset én. Címe: „Sport kavalkád”.

A II. Világháborúban

Az alkony rozsdás tűzében táborozott az ezred,
Jimborean kapitány elnyúlt, érezte, elernyed...
Letaglózó álmában mindjárt nyöszörögni kezdett,
Lehet, hogy belül a lelkiismerete leledzett?

Elkezdett esni az eső, Dadari baka sátor-lapozta,
Mire Jimborean felébredt, de csak úgy maradt, gond kínozta…
Kemény harcokat vívott magával, majd' óránként és naponta!

A távolban, dörgő az ágyúszó,
Végtelen égen, bongó, visszhangzó…
Csak kong, mint temetési harangszó!

A szekerek mögül ének felszállt,
Majd elnyújtott, síró szavakra vált…
Vonít, ki megbolondult, meg nem állt.

Magányosan álló fán, a madarak csivitelték,
Ha volna békés madáretető, úgy azt ellepnék…
A segélyhely lovai a takarmányt hersegtették.

A bakák, tisztek nélkül maradtak ott kint a századnál,
Mert azok mind elestek Musenitánál, a rohamnál…
Maradék pár embert tizedesek vezetik... vonalnál.

Egy megőrült százados, hosszasan nézte a messzeséget,
És gyalázta a láthatatlan tömeget; -A szentségüket…
Lecsillapították, kapott mahorka lével telt üveget.

A tiszt, ő maga csak ott állt, vezényelt, tobzódott benn' a mocsokba,
Őrületébe, már mindenbe… bakancsával jól bele gázolna…
Halál a porontyokra, az öregekre, a fölös asszonyokra…

Őrülettől eszébe jut, az oka, ország nehéz sorsának,
A nép rabságban és döglik meg éhen, él csak a rossz sorsának…
Ezt füzekébe olvasta… ólom, gyűlölet, nyomott sorsának.

A népek, még majd maguk ellen fordítják a botokat,
Vezetők meg, vágóhídra hajtják a napszámosokat.
Mondta egy munkás… ki létrára kötve tűrte kínokat.

Negyvenben még ölte büntetlen, a fegyvertelen embereket,
Ma már aknavető leselkedik, ismeri a félelmeket…
Pedig mindig úgy szerette volna megmenteni a lelkeket.

Az őrmester mellen ragadta Boculeit, látszott, elfutna,
-Nem! –Kiáltotta, kapaszkodott a szekérbe… megint rohamra?
Százados úr! Azt hiszem, nincs helyén az esze, küldjük már haza.

Vecsés, 2015. november 23. – Kustra Ferenc József- Eusebiu Camilar: ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}

Filozófia a hazaszeretetről… a magyarságról!

Merre és hová visznek az utak,
Mert látom, a végtelenbe futnak,
De nincs kitéve iránytábla,
Nincs, de tán’ más „hazába”?

Nekem nem kell az új út,
Nekem jó a régi fúrt kút,
Innen jól látom a csillagösvényt,
Hadd nyírjam tovább a kerti sövényt.

Minek is menni, ha nem akarok?
Mi legyen… a fejemen vakarok,
De már eldöntöttem, nem megyek!
Nálam, helyükön maradnak a hegyek!

Maradok! Engem ne küldjön senki sehova
Mert én ide születtem, nekem ez a haza!
Maradok! Jó nekem itt a Kárpát-medencében,
Majd halni is itt akarok a haza sírkertjében…

Vecsés, 2012. szeptember 8. – Kustra Ferenc József

Enyém lehetne, minden, ami szép kerek e világon,
Papírra írva, hosszan sütkérezne a boldogságom.
Lelkemből már kiszakad az oly' szépen összecsengő rím,
Lúdtollam csak írja-írja, de van mikor neki is kín.

Van, hogy hamvadnak az árnyak, van, hogy estére elfutnak a fények,
Nálam a valóság, a könyv lapjain lehet, hogy jól rejtett tények…
Van, hogy hamvadnak az árnyak, van, hogy estére elfutnak a fények.

Van, ki állítja a szegényes gúnya is öltöztet,
Van sugárzása, de ide a szerencse nem csenget…
Van, ki állítja a szegényes gúnya is öltöztet.
Van sugárzása, szegénység izgalomba nem pörget.

Én a lúdtollamat bizony szamuráj kardként forgatom,
Így aztán le tudom írni az elfajzott akaratom…
Betakarom diadalom,
Átharapom, elhadarom,
Elzavarom feladatom…
A disznó lúdtollam éles kardként forgatom,
Ledobott egy pacát, ezt persze nem akarom…

Rémalakok lehetnek a nyitott kapumon beosonó árnyak,
Én meg az ablaknál állva hosszasan nézem, de nem tudom… várjak?
Rémalakok lehetnek a nyitott kapumon beosonó árnyak.

Sorstalan az életem, sorstalan a sorsom,
Üzent is már életem, sorstalan a sorsom…
Sorstalan az életem, sorstalan a sorsom.

Életemben a motor olaj, egy téma és a vers megírása,
Életemben az olvasóim szórakoztatása, ha nincs mása…
Életemben a motor olaj, egy téma és a vers megírása.

Tanító lennék? Én írom lelkem gondolatát,
Tanító lennék? Én megírom a haza szavát.
Tanító lennék? Hosszan nézek egy szép banyát.
Tanító lennék? Nagyon tisztelem az atyát…

Igyekszem a verseket művészi színvonalra felemelni,
Igyekvőn írok, hogy nagy kérdésekre jókat tudjak felelni,
Igyekszem a verseket művészi színvonalra felemelni.

Vecsés, 2015. december 29. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Egy villódzó nyári napon
Keblére ölelt a Balaton.
Magyar földnek tengerszeme;
Örömöknek szép kedvese.

Lágyan duzzadt a vitorla,
Siklott hajónk partot hagyva.
Üde szellő beszélt hozzánk -
Húzzuk fel az orrvitorlánk.

Egy-két fufu meglendített,
Vizet pancsolt, felfrissített.
Lelkem duzzadt,mint vitorla
Ölelt a fény, s a táj mámora.

Élvezettel ringatóztunk,
De parancsokat betartottunk,
Mert komoly dolog matrózkodni,
Cikk-cakkozva vissza jutni
A kikötőbe.