Születésnapra

Szüleid szerelméből születtél-e földre.
Örülök, hogy a sors mellém rendelt téged.
Megismerhetem sok-sok jóságodat.
Bár teljesíthetném minden vágyadat.

Hosszú utat jártál negyvenhét óta.
Göröngyökkel teli, bánatot hordozva.
Életed hátra lévő része holnap kezdődik.
Univerzum lényedet igényli.

Szórd a mosolyod mint nap a sugarát.
Vendégek serege verseid hangulatát isszák.
Erényeid dicséri jutalmul az élet.
Reménytől lüktet a vágy, mellyel a fényt kéred.

Kívánom, hogy tartsd meg a felfedezett csodát.
Örömteli sikert halmozd egymás után.
Holnap álmai lelkedben rejtőznek.
Szeretet gyümölcse minden korban érnek.

Küzdj a végsőkig ne add fel soha.
Minden télre kikelet hoz új tavaszt.
Csillagok titka létezésed száma.
születésed napján égből légy megáldva.

Ó, ha a bérlet nincs a kezednél, s felmutatáskor
kapkodsz tárca után, keresed zsebeidben,
s néz szigorúan a közlekedési vállalat által
felkent bérleteket figyelő sok strázsai őrző,
és a tömegnek, mint folyamoknak torkolatában,
lassul a sodra, és temiattad várnia kell, hogy
bérlete felmutatása után már gyorsan a másik
közlekedési eszközön álljon összeszorulva:
várja a bolt vagy várja a cég őt, nincs pihenése,
és így múlnak az évei, napjai szállnak a széllel,
míg csak az élet-bérlete egyszer örökre le nem jár.

Hívogat a hév? rendült romja bús, goromba, durva otthonom,

Bőröm feszíti, szívemben kongat, dörmögő zaját hordozom.

Kitörni készül, a robbanás robaja meg- megrángatja mellkasom,

De elfojtani ezt az érzést nem fogom. Nem? nem fogom!



Hagyom, míg az élet a kiszabott utamon végig nem rángat,

Rángass csak? rángass végig, mint egy ócska bábot, Bánat!

Nézz rám! Mennyi dráma! Öntudatra ébredt a gyenge játékszer,

És felrobban a hév, utat tör magának százszor vagy ezerszer!



Sodor a Sors, visz magával a sebes vízfolyam, de el nem merülök,

És mint egy gyáva legyőzött arccal a földnek el nem terülök!

Ha a nyakamig fagyott folyó folyogatja majd a torkomat,

Akkor hátra már csak egyetlen egy dolgom maradt?



Hívogat a hév, és én szabadon eresztem a börtönömből nyomban,

Mint a vad, aki saját húsára vadászik? az van a nyomomban.

Fuss szabadon erő, tépd szét éles fogaiddal a testemet,

És engedd szabadon az érzést, ami egy világot is eltemet?

Ülök a padon, nézem az eget.
A Central Park nem a Margitsziget.
Milyen szép az élet,-kapok, amit kérek.
Milyen furcsa íze van itt a kenyérnek.
Micsoda házak és micsoda utak!
Vajon, hogy hívják most a Károly körutat?
Micsoda nép!-az iramot bírják.
Vajon ki ápolja szegény Mama sírját?
Izzik a levegő, a Nap ragyog.
Szent Isten!-hol vagyok?

Árnyékos fáknak hűs erdejében
Kutatva járok, kutatva járok.
Árnyékos fáknak hűs erdejében
Kacagnak vígan a boldog párok.

A lombos fák mind rám nevetgélnek,
Zajuktól messze, messze riadok,
Hahó! Az erdő kisír magából
Mert én itt árván, egyedül vagyok.

Harasztos fűben és bokrok alján
Ezernyi nyüzsgő, vidám, boldog zaj,
Felém integet az erdő s a rét
S a fák tövéből a vidám kacaj.

Ó jaj, az erdő kisír magából
Futok, futok a lombozat alatt,
Máshová megyek egy párt keresni
S az erdő, a rét utánam kacag.