Merre vagy?Óh !Annyira hiányzol
mint hűs fáknak a könnyű nyári zápor
mondd,merre vagy?

Kereslek,és felkutatlak bárhol
az őszi esték hűvös alkonyából
hallom hangodat.

Kutatlak!S a sápadt esti fényben
a levetkőzött őszi fák tövében
szinte láttalak.

Vártalak a néma,csupasz fák közt,
a mély álomba zuhant almafák közt
súgd meg.,merre vagy?

Eltűntél!Hiába hívlak,
de neved szívembe írtam..
Mondd?merre vagy?

Hogy ki az én barátom?
Úgy érzem,hogy neked elmondhatom.
Hűséges,okos,bátor.
A házunk udvarán ő az Úr.
Négylábú,okos,és harcos,
és,ha haragszom rá,akkor sem mardos.
A cicámat mindig megkergeti,
de hát ő a nagyobb,így hát megteheti.
A gyerekeket szereti,védelmezi,
így lehet hát őt jellemezni.
Ha hazamegyek már vár reám,
igazán büszke lehetsz te is rá.
Ha jön a postás,akkor nagyon ugat,
a levélhordó így hamar megtalálja a kiutat.
Hűséges társam marad mindig Bodri,
de hogy meddig él,azt sajna nem lehet tudni.

Sok verset olvasok, egyben hasonlóak,
segítséget többnyire kívülről várnak.
Úgy tűnik nem hiszik a TEREMTŐ ERŐT,
mivel
Őket megáldotta a TEREMTŐ ERŐ!!

Félreértés ne essék, imádkozni kell,
tiszta szívvel, őszintén és szeretettel.
Higgyük el, bennünk olyan erő lakozik,
mellyel
hogyha akarjuk, életünk megváltozik.

Istenünk megadja, mire szükségünk van,
de
sült galambot várni nagyon bizonytalan.
Fizikai létünk nekünk megadatott,
ez az mit az ember, s mindenki megkapott.

Teremteni először gondolattal kell,
majd
kérni Istenünket szívvel, szeretettel.
Segítséget, a "hogyan?"-t, Ő megmutatja,
megszülni a gondolatot reánk hagyja.

Van benned erő, azt Istenedtől kaptad,
vedd már szépen elő, Őt magára hagytad.
Hozd felszínre lelked legmélyebb zugából
TEREMTŐ ERŐD, ISTEN akaratából!

Mint kínzón sóvárgó,
Egyre csak Feléd rohanó,
Medrét nem találó, de
Szakadatlan kutató, megáradt folyó,
Vagy csöndes víztározó,
Holdjárással váltakozó,
Szívem a térden álló megtört reménnyel
Mégis konokul s keményen
Tudja, hogy lehetetlen,
De el nem fogadja, hogy elérhetetlen

Hömpölygő viharnak hulláma,
Sziklát érintő gyilkos árja
Magasságba vágva, mielőtt a mélységből látja,
Hogy nem lehet, de akkor miért nem enged?
Pusztítsa, oltsa ki a gyomot,
Mossa el a romot,
Maradjon csak kopár a szikla,
Virág ne teremjen rajta,
Ha az nem tiszta,
És csak pusztulás az útja,
A közöny táplálja, míg éltető napsugarát várja hiába,
Szüntesse a hullám, és maradjon kopár,
Ha reménytelen légvár

A virágok a réten szabadok, fű terem,
Virágzik minden, ha itt vagy velem
Mindez csak képzelet, mikor boldog vagyok veled
Álomvilág martaléka, amit Rólad szövök, hogy
Odajövök, hol bőröd és illatod őrzöm,
Érintetlenül, csak szívem zugán belül
Ekkor feltűnnek a fények,
A sötétség eltéved
Gyertyalángot nézve
Tűnnek egy percnek az évek,
Vártam rád, és elértelek
Nincs hiány és nincs több könny
Mesevilági köd, cukormázas csönd,
Ez a gyógyszer, ha keserű a Föld

Reményvesztett és reményteli
Saját szívét láncra veri,
Ki így szeret téged...

Elveszett létem
Hol vagy már te élet?
Keresem míg élek
Vesztembe vezettem

Mert hát menekül előlem
Éjszakánként utat nyer
És ha egyszer elkapom
Többé már nem engedem

S már lassan elfelejtem
Ki is voltam akkor
Mikor ő volt az enyém
Mindig oda ront.