Idő 
Értékelés 
Értékelés A lövészárokban, a terepen, bármikor érhet golyó,
Itt bent a bunkerban, egy akna, biz' nagyon is eltaláló…
Ennek persze van egy nagy veszélye, ami bizony bekövetkezhet,
Ha egy akna telibe talál, akkor a halál meg is érkezett!
Két órás pihenőben vagyok, így éjfélkor, és az után,
Kis vaskályha melegít, jó ez a kinti mínuszok után.
Egyedül vagyok, az őrmesterem elment ellenőrizni,
Hátha segíthet, orosznak ne legyen már... kiket kilőni.
Mitől lesz itt valós az élet, minden jéghideg-csalóka álom,
Fagyban és hóviharban életet én tisztán már sehogy nem látom…
Parancsokat kapok, és mély-hideg hazugságokba burkolózok,
Hazug tábornokok által terjesztett fantáziákba elbukok...
Otthon, nem álltam hadba senkivel, fejtől talpig felfegyverezve,
De itt a törvényeket, az eszem és a lelkem is megértette…
Szerettem én otthon a ködtelen eget, csillaghalmazok renyhe
Fényét, és kisfiúm játékból, lepkéket ment kergetni a rétre!
Egy új kadét némán, a bunkerban port söpör, mit utál és így asztalt is töröl,
Letörli a szálkát, az beleszúr a rongyba, ahogy csinálja, bánatot közöl,
És látom, komótos a munkája, ő itt nem ötöl-hatol, míg kint lövöldözöl…
A kadét nemrégen érkezett, de lőni, kimenni, neki nem lehet,
Mert az egyik keze felkötve, sebesült, átlőtték, most port törölget.
Látom, megfoghatatlan árnyat nem kerget, csak keresi... ha, lényeget.
Még itt-ott porszem gurul, közeli robbanások zaja behallatszik,
Szerettem otthon a padláson a széna illatát, itt nem érződik.
Állkapcsom nem fáj a sok fölösleges beszédtől,
A kadéttal, csak hallgatunk és nézünk egyvégből…
Az jutott eszembe, ha reggel ébresztenél... édes volt álom.
Ha az ébresztéskor, a csókod lenne lecsorgó méz a számon,
Lehet, hogy boldogságban, nem is kéne uralkodni a vágyon?
Itt az első vonalban nem a duma a lényeg, golyót kapsz, ha, lényed nem félted,
Otthon mindig értelmét kerestem mindennek a világban, ott az volt a léted…
Itt a jövő pillanat, lehet, hogy magával hozza a halált, ettől kell félned.
Még ez a két óra pihenő sem biztos, mert aknák jönnek,
Ha, telibe talál, akkor volt-nincs az életednek lőttek!
Ez olyan gyorsan játszódik le, hogy ember észre sem veszi, hogy meghalt,
Nincs idő imára és ez a pici pillanat is, veled együtt halt!
Érezd kedvesem otthon, hogy ott vagyok veled és itt lenni igen fáj,
A szerelmem irántad nem múlik, de itt nincsen piros pipacsos táj…
Kopott álmaim szőnyegét próbálom hóra kitenni,
Kutatgatok magamban, hogy mit nem kéne elfeledni…
Mutat-e utat a sors, hogy ezt itt, hogy lehet túlélni?
Odakint már mindent elborít a sűrű ködpára,
Aki innen kimegy, jobb lesz ha, köpenyt vesz magára…
Odakint a havon, biz' véresen csillog a hideg,
Ember, pár lépés után összefagyva, épp’ csak piheg.
Eszembe jut, mennyire szeretném még én otthon a tanyavekkert hallani,
Mikor reggel, a ganén a kakas, torkaszakadtából kezd kukorítani!
Dühöngő vihar csak rombol a lelkem tengerében,
Nagyon idegesen fekszek, frontnak szűk bunkerében.
Dühöngő hóvihar dúl és langymeleg a bunkerben…
Vecsés, 2017. február 24. – Kustra Ferenc
Itt bent a bunkerban, egy akna, biz' nagyon is eltaláló…
Ennek persze van egy nagy veszélye, ami bizony bekövetkezhet,
Ha egy akna telibe talál, akkor a halál meg is érkezett!
Két órás pihenőben vagyok, így éjfélkor, és az után,
Kis vaskályha melegít, jó ez a kinti mínuszok után.
Egyedül vagyok, az őrmesterem elment ellenőrizni,
Hátha segíthet, orosznak ne legyen már... kiket kilőni.
Mitől lesz itt valós az élet, minden jéghideg-csalóka álom,
Fagyban és hóviharban életet én tisztán már sehogy nem látom…
Parancsokat kapok, és mély-hideg hazugságokba burkolózok,
Hazug tábornokok által terjesztett fantáziákba elbukok...
Otthon, nem álltam hadba senkivel, fejtől talpig felfegyverezve,
De itt a törvényeket, az eszem és a lelkem is megértette…
Szerettem én otthon a ködtelen eget, csillaghalmazok renyhe
Fényét, és kisfiúm játékból, lepkéket ment kergetni a rétre!
Egy új kadét némán, a bunkerban port söpör, mit utál és így asztalt is töröl,
Letörli a szálkát, az beleszúr a rongyba, ahogy csinálja, bánatot közöl,
És látom, komótos a munkája, ő itt nem ötöl-hatol, míg kint lövöldözöl…
A kadét nemrégen érkezett, de lőni, kimenni, neki nem lehet,
Mert az egyik keze felkötve, sebesült, átlőtték, most port törölget.
Látom, megfoghatatlan árnyat nem kerget, csak keresi... ha, lényeget.
Még itt-ott porszem gurul, közeli robbanások zaja behallatszik,
Szerettem otthon a padláson a széna illatát, itt nem érződik.
Állkapcsom nem fáj a sok fölösleges beszédtől,
A kadéttal, csak hallgatunk és nézünk egyvégből…
Az jutott eszembe, ha reggel ébresztenél... édes volt álom.
Ha az ébresztéskor, a csókod lenne lecsorgó méz a számon,
Lehet, hogy boldogságban, nem is kéne uralkodni a vágyon?
Itt az első vonalban nem a duma a lényeg, golyót kapsz, ha, lényed nem félted,
Otthon mindig értelmét kerestem mindennek a világban, ott az volt a léted…
Itt a jövő pillanat, lehet, hogy magával hozza a halált, ettől kell félned.
Még ez a két óra pihenő sem biztos, mert aknák jönnek,
Ha, telibe talál, akkor volt-nincs az életednek lőttek!
Ez olyan gyorsan játszódik le, hogy ember észre sem veszi, hogy meghalt,
Nincs idő imára és ez a pici pillanat is, veled együtt halt!
Érezd kedvesem otthon, hogy ott vagyok veled és itt lenni igen fáj,
A szerelmem irántad nem múlik, de itt nincsen piros pipacsos táj…
Kopott álmaim szőnyegét próbálom hóra kitenni,
Kutatgatok magamban, hogy mit nem kéne elfeledni…
Mutat-e utat a sors, hogy ezt itt, hogy lehet túlélni?
Odakint már mindent elborít a sűrű ködpára,
Aki innen kimegy, jobb lesz ha, köpenyt vesz magára…
Odakint a havon, biz' véresen csillog a hideg,
Ember, pár lépés után összefagyva, épp’ csak piheg.
Eszembe jut, mennyire szeretném még én otthon a tanyavekkert hallani,
Mikor reggel, a ganén a kakas, torkaszakadtából kezd kukorítani!
Dühöngő vihar csak rombol a lelkem tengerében,
Nagyon idegesen fekszek, frontnak szűk bunkerében.
Dühöngő hóvihar dúl és langymeleg a bunkerben…
Vecsés, 2017. február 24. – Kustra Ferenc
A jeges földre kifolyatták az ősi magyar vért.
Magyar bakát -elvitték-, harcolva kiutat remélt.
Zúg a szél a Don-kanyari állásokba,
De nem zúg a víz, oly? vastag jég borítja.
Ha épp nem lőnek, recsegve jajong a csönd,
Ha nem esik hó, mindent beborít a köd.
Itt csak szép csendesen folyik a Don folyó,
Bakák nem úgy köszöntik egymást; halihó.
Ott bizony, kiömlött a drága magyar vér,
Tudják, boldog békeidő vissza nem tér?
Vagy tán mégis bíznak benne, lesz még jobb jövő,
Ha ennek vége lesz és a muszka, már nem lő?
Hol vannak ugyan... mi hős katonáink?
Hová lettek hőseink, a bakáink?
Élnek-e még a sötét éjszakában
A szétlőtt, beomlott lövészárokban?
Csendes, jéghideg éjszakában...
Szakadt, papírtalpú bakancsban,
Enni nem volt mit, de a muszka támadta
Közben tán? imádkozott az eszemadta.
Hóviharos éjen
Senki sincsen ébren,
De ez a nagy hófehérség vakítóan világít,
Fekete ördög, kajánul röhög, foga világít.
Lövészárokban, biz? keserű az élet...
És baka! Ne itt keresd a dicsőséget,
Mert itt csak a kaszásnak lesz dicső múltja,
Ki meg hősködik, annak szétlőtt? sírhantja.
Az éjszaka fehér?
A reggel is fehér?
A lélek megfeketedett?
A test meg eltűnt, elveszett?
De hova lettek a katonák?
Hová tűntek a magyar bakák?
Nekünk nem az a szép, hogy virág nőtt a sírotokon!
Mi vártunk haza titeket, gőzösön, vonatokon...
Vecsés, 2013. január 11. ? Kustra Ferenc
A jeges földre kifolyatták az ősi magyar vért.
Magyar bakát -elvitték-, harcolva kiutat remélt.
Zúg a szél a Don-kanyari állásokba,
De nem zúg a víz, oly? vastag jég borítja.
Ha épp nem lőnek, recsegve jajong a csönd,
Ha nem esik hó, mindent beborít a köd.
Itt csak szép csendesen folyik a Don folyó,
Bakák nem úgy köszöntik egymást; halihó.
Ott bizony, kiömlött a drága magyar vér,
Tudják, boldog békeidő vissza nem tér?
Vagy tán mégis bíznak benne, lesz még jobb jövő,
Ha ennek vége lesz és a muszka, már nem lő?
Hol vannak ugyan... mi hős katonáink?
Hová lettek hőseink, a bakáink?
Élnek-e még a sötét éjszakában
A szétlőtt, beomlott lövészárokban?
Csendes, jéghideg éjszakában...
Szakadt, papírtalpú bakancsban,
Enni nem volt mit, de a muszka támadta
Közben tán? imádkozott az eszemadta.
Hóviharos éjen
Senki sincsen ébren,
De ez a nagy hófehérség vakítóan világít,
Fekete ördög, kajánul röhög, foga világít.
Lövészárokban, biz? keserű az élet...
És baka! Ne itt keresd a dicsőséget,
Mert itt csak a kaszásnak lesz dicső múltja,
Ki meg hősködik, annak szétlőtt? sírhantja.
Az éjszaka fehér?
A reggel is fehér?
A lélek megfeketedett?
A test meg eltűnt, elveszett?
De hova lettek a katonák?
Hová tűntek a magyar bakák?
Nekünk nem az a szép, hogy virág nőtt a sírotokon!
Mi vártunk haza titeket, gőzösön, vonatokon...
Vecsés, 2013. január 11. ? Kustra Ferenc
Magyar bakát -elvitték-, harcolva kiutat remélt.
Zúg a szél a Don-kanyari állásokba,
De nem zúg a víz, oly? vastag jég borítja.
Ha épp nem lőnek, recsegve jajong a csönd,
Ha nem esik hó, mindent beborít a köd.
Itt csak szép csendesen folyik a Don folyó,
Bakák nem úgy köszöntik egymást; halihó.
Ott bizony, kiömlött a drága magyar vér,
Tudják, boldog békeidő vissza nem tér?
Vagy tán mégis bíznak benne, lesz még jobb jövő,
Ha ennek vége lesz és a muszka, már nem lő?
Hol vannak ugyan... mi hős katonáink?
Hová lettek hőseink, a bakáink?
Élnek-e még a sötét éjszakában
A szétlőtt, beomlott lövészárokban?
Csendes, jéghideg éjszakában...
Szakadt, papírtalpú bakancsban,
Enni nem volt mit, de a muszka támadta
Közben tán? imádkozott az eszemadta.
Hóviharos éjen
Senki sincsen ébren,
De ez a nagy hófehérség vakítóan világít,
Fekete ördög, kajánul röhög, foga világít.
Lövészárokban, biz? keserű az élet...
És baka! Ne itt keresd a dicsőséget,
Mert itt csak a kaszásnak lesz dicső múltja,
Ki meg hősködik, annak szétlőtt? sírhantja.
Az éjszaka fehér?
A reggel is fehér?
A lélek megfeketedett?
A test meg eltűnt, elveszett?
De hova lettek a katonák?
Hová tűntek a magyar bakák?
Nekünk nem az a szép, hogy virág nőtt a sírotokon!
Mi vártunk haza titeket, gőzösön, vonatokon...
Vecsés, 2013. január 11. ? Kustra Ferenc
A jeges földre kifolyatták az ősi magyar vért.
Magyar bakát -elvitték-, harcolva kiutat remélt.
Zúg a szél a Don-kanyari állásokba,
De nem zúg a víz, oly? vastag jég borítja.
Ha épp nem lőnek, recsegve jajong a csönd,
Ha nem esik hó, mindent beborít a köd.
Itt csak szép csendesen folyik a Don folyó,
Bakák nem úgy köszöntik egymást; halihó.
Ott bizony, kiömlött a drága magyar vér,
Tudják, boldog békeidő vissza nem tér?
Vagy tán mégis bíznak benne, lesz még jobb jövő,
Ha ennek vége lesz és a muszka, már nem lő?
Hol vannak ugyan... mi hős katonáink?
Hová lettek hőseink, a bakáink?
Élnek-e még a sötét éjszakában
A szétlőtt, beomlott lövészárokban?
Csendes, jéghideg éjszakában...
Szakadt, papírtalpú bakancsban,
Enni nem volt mit, de a muszka támadta
Közben tán? imádkozott az eszemadta.
Hóviharos éjen
Senki sincsen ébren,
De ez a nagy hófehérség vakítóan világít,
Fekete ördög, kajánul röhög, foga világít.
Lövészárokban, biz? keserű az élet...
És baka! Ne itt keresd a dicsőséget,
Mert itt csak a kaszásnak lesz dicső múltja,
Ki meg hősködik, annak szétlőtt? sírhantja.
Az éjszaka fehér?
A reggel is fehér?
A lélek megfeketedett?
A test meg eltűnt, elveszett?
De hova lettek a katonák?
Hová tűntek a magyar bakák?
Nekünk nem az a szép, hogy virág nőtt a sírotokon!
Mi vártunk haza titeket, gőzösön, vonatokon...
Vecsés, 2013. január 11. ? Kustra Ferenc
Fronti létemnek, nyűgét, keservét kinevetem vagy elsírom?
Ez az én hordozott keresztem, cipelem is? amíg, még bírom!
A szélvihar itt zúgva-bömbölve tombol egész éjszaka,
A lövészárokban beszélgetnénk, de elnyomja a szava.
Aknák csak úgy robbannak, ide nem hívta őket senki,
A katonák meg nagyon félnek, ezzel él itt mindenki.
Itt a fronton, nehéz az életem,
Mint egy vásárláskor a cekkerem.
De, míg abban szükséges dolgok vannak,
Itt félelem és halál betakarnak.
Itt a kanyarok, nem csak jobbra és balra vannak,
Majd elmesélik, akik itt életben maradtak.
Mind az úton, amiket itt biz' be kell járni,
Az életért rohanunk, cikázva kell fázni.
Zakatoló élet-hullámvasút forog, csak körbe-körbe
Ha aknarobbanás van, repeszeső zúdul... bele fénybe.
Hullámvasút vaskerekei rozsdától nyikorogva,
Páros, többszörösen kerék, mi az életet darálja?
Repeszesőben állva kihunyhat az élet gyertyája.
Én itt is csak egy átlagos ember vagyok,
Repeszesőben remélem, nem maradok?
Remélem, apámnak él még a szép kis deres lova,
Ha hazaérek, én leszek örököse, hajtója.
Itt még a hóvihar sem mutatja a helyes utat
Én hazafelé mennék, de arra semmi nem mutat.
Nagy kanyarban nem akarnák kiesni a hullámvasútból,
Mennék én haza, szántani, vetni, nem úri huncutságból?
Vecsés, 2017. április 21. ? Kustra Ferenc
Ez az én hordozott keresztem, cipelem is? amíg, még bírom!
A szélvihar itt zúgva-bömbölve tombol egész éjszaka,
A lövészárokban beszélgetnénk, de elnyomja a szava.
Aknák csak úgy robbannak, ide nem hívta őket senki,
A katonák meg nagyon félnek, ezzel él itt mindenki.
Itt a fronton, nehéz az életem,
Mint egy vásárláskor a cekkerem.
De, míg abban szükséges dolgok vannak,
Itt félelem és halál betakarnak.
Itt a kanyarok, nem csak jobbra és balra vannak,
Majd elmesélik, akik itt életben maradtak.
Mind az úton, amiket itt biz' be kell járni,
Az életért rohanunk, cikázva kell fázni.
Zakatoló élet-hullámvasút forog, csak körbe-körbe
Ha aknarobbanás van, repeszeső zúdul... bele fénybe.
Hullámvasút vaskerekei rozsdától nyikorogva,
Páros, többszörösen kerék, mi az életet darálja?
Repeszesőben állva kihunyhat az élet gyertyája.
Én itt is csak egy átlagos ember vagyok,
Repeszesőben remélem, nem maradok?
Remélem, apámnak él még a szép kis deres lova,
Ha hazaérek, én leszek örököse, hajtója.
Itt még a hóvihar sem mutatja a helyes utat
Én hazafelé mennék, de arra semmi nem mutat.
Nagy kanyarban nem akarnák kiesni a hullámvasútból,
Mennék én haza, szántani, vetni, nem úri huncutságból?
Vecsés, 2017. április 21. ? Kustra Ferenc
Felhőkből fakadó zuhatag,
vízesésben állok egymagam,
utat nyitó égbolt csalogat,
engedjem útjára bánatomat.
Zubogó ár is vinné messzire,
fájdalomtól szabadulnék örökre,
szívembe zárt fájdalom nem enged,
marcangolja meggyötört testemet.
Szeretetet vágynék én most tőled,
előlem elzártad örökre szívedet,
felhők szárnyán küldöm keservem,
meghallgatásért vágyom, epekedem.
Földhöz ragadt testem nem enged,
hogy várjam így örök szerelmed?
sóhajom hagyom örökre távozni,
fájdalmam szívembe végleg bezárni.
vízesésben állok egymagam,
utat nyitó égbolt csalogat,
engedjem útjára bánatomat.
Zubogó ár is vinné messzire,
fájdalomtól szabadulnék örökre,
szívembe zárt fájdalom nem enged,
marcangolja meggyötört testemet.
Szeretetet vágynék én most tőled,
előlem elzártad örökre szívedet,
felhők szárnyán küldöm keservem,
meghallgatásért vágyom, epekedem.
Földhöz ragadt testem nem enged,
hogy várjam így örök szerelmed?
sóhajom hagyom örökre távozni,
fájdalmam szívembe végleg bezárni.
Friss szerzeményem,
Mert megy az óév, jő új!
Jó évünk legyen!
*
Boldog újéve,
Hazánknak, sőt nemzetnek!
Boldog családok...
*
Itt a szilveszter, ennek örvendjünk,
Pezsgőt csak, igyuk, de ne vedeljünk.
Ünnepeljünk elegánsan, szeretettel, boldogan,
Mindenki járja az ész saját útját, hogy, hogy hogyan?
Szilveszterkor magadból a régies gondod vesd ki hamar,
Az óév, már elmenni, sőt végleg rohanva-futni akar.
Ne akadályozd, engedd csak el, tárd is ki a szíved hamar.
Most már újesztendő kerül előre,
Te, éjjelre tégy szert a jó kedélyre...
Mert erre lesz szükség, majd egész évbe.
*
Újévet kapunk,
Ha kell, másképp élhessünk!
Ezt adta sorsunk.
*
Jobb újesztendőt,
Sikereket mindenhol!
Remény, maradjon.
*
Higgy, majd a Hitnek!
Használd lehetőséget.
Jót, mindenkinek!
Magány sötétje kerülje a házad,
Nehogy azt mond, a vízözön utánad!
Ha szíved valamiért darabokra törik,
Javítsd ki, meglásd, majd az égi fény őrködik.
Éld át az újév mámorát,
Várd és meghozza a csodát...
Havas fának, bokornak, összes, kopasz ága,
Óévet búcsúztatja, ez mulandósága...
*
Pezsgő durrant itt.
Szólt papírtrombita is.
Éjféli öröm!
*
Éjfél! Szép szavak.
Fogadkozás, koccintás...
Elveszett is jött!
*
Érvénybe lépett,
Hogy már mindennapok van.
Munkás, mindennap!
*
Mit hoz ez év?
Tegyük meg, amit meg kell.
Éljünk örömmel...
Lám-lám, íme, eljött hozzánk, mert úgy vártuk az újesztendőt,
Kifakult, kopott a régi, elhagytuk, mint kopott nyakkendőt.
Majd most mi megmutathatjuk, hogy jól éljük ezen esztendőt!
Vecsés, 2015. december 24. - Versben és európai stílusú haikuban?
Mert megy az óév, jő új!
Jó évünk legyen!
*
Boldog újéve,
Hazánknak, sőt nemzetnek!
Boldog családok...
*
Itt a szilveszter, ennek örvendjünk,
Pezsgőt csak, igyuk, de ne vedeljünk.
Ünnepeljünk elegánsan, szeretettel, boldogan,
Mindenki járja az ész saját útját, hogy, hogy hogyan?
Szilveszterkor magadból a régies gondod vesd ki hamar,
Az óév, már elmenni, sőt végleg rohanva-futni akar.
Ne akadályozd, engedd csak el, tárd is ki a szíved hamar.
Most már újesztendő kerül előre,
Te, éjjelre tégy szert a jó kedélyre...
Mert erre lesz szükség, majd egész évbe.
*
Újévet kapunk,
Ha kell, másképp élhessünk!
Ezt adta sorsunk.
*
Jobb újesztendőt,
Sikereket mindenhol!
Remény, maradjon.
*
Higgy, majd a Hitnek!
Használd lehetőséget.
Jót, mindenkinek!
Magány sötétje kerülje a házad,
Nehogy azt mond, a vízözön utánad!
Ha szíved valamiért darabokra törik,
Javítsd ki, meglásd, majd az égi fény őrködik.
Éld át az újév mámorát,
Várd és meghozza a csodát...
Havas fának, bokornak, összes, kopasz ága,
Óévet búcsúztatja, ez mulandósága...
*
Pezsgő durrant itt.
Szólt papírtrombita is.
Éjféli öröm!
*
Éjfél! Szép szavak.
Fogadkozás, koccintás...
Elveszett is jött!
*
Érvénybe lépett,
Hogy már mindennapok van.
Munkás, mindennap!
*
Mit hoz ez év?
Tegyük meg, amit meg kell.
Éljünk örömmel...
Lám-lám, íme, eljött hozzánk, mert úgy vártuk az újesztendőt,
Kifakult, kopott a régi, elhagytuk, mint kopott nyakkendőt.
Majd most mi megmutathatjuk, hogy jól éljük ezen esztendőt!
Vecsés, 2015. december 24. - Versben és európai stílusú haikuban?
