Hétköznapi pszichológia…
(Leoninus csokor)
Ő kit utolér a végzet és rogyadozik kábán, látszik, alig áll a lábán…
Összeomlik a lelkében minden, mert ráébred. semmi jól már nincsen…
Még jó, ha annyira magánál van, hogy felismeri, kötésig kakiban van…
(Régen a fából készült aszfaltot ellopták, most az ő életalapját rontják…)
Érzi, hogy nagy a baj, leomlik lelkében minden és ez maga a nagy robaj…
Voltak vágyai, álmai, sőt tervei mik tovatűntek, közben meg, hogy dübörögtek…
Még annyi van benne, hogy tudatosan vánszorog... elesne, így nem ácsorog…
Már sír is kínjában, de könnyei sem lökődnek, néha-néha előkerülnek…
Még épphogy végig tudja nézni magát, meghal? Nem érti sorsa óvatoskodását…
Születése óta csak szőte megváltó terveket, de nem értette embereket…
Tervezései jók voltak, másnak sikerültek, kezük alól sikerek kikerültek…
Ő meg csak szerencsétlen lúzer volt s lelkében a siker és sikertelenség bunyózott…
*
(senrjon csokor)
Nincs semmi okos tanács,
Nincs már oly’ ami segíthetne.
Lélek leomlás.
*
Álmai kártyavárát
Lehet-e újraépíteni?
Lélek leomlás.
*
Nagyívű volt kártyavár
Projekt, zöldes, lakótelepnyi…
Lélek leomlás.
*
De folyvást éltek bajok,
Akadályok, gátló tényezők!
Lélek leomlás.
*
Az öregsége már meg
Is mutatja a siker nélkült…
Lélek leomlás.
*
Öregedés… a véghez
Vezető út… mi sem nincs! Kasza…
Lélek leomlás…
Vecsés, 2024. január 5. -Kustra Ferenc József- íródott leoninus és senrjon csokorban a véglegességről, önéletrajzi írásként!

Sötét est éled,
Ráomlik vastag pokróc.
Éjnek pitvara.
Dunna alatt már a nap,
Újabb eséjt reggel kap.
Feketén villan
Szellem fák lombja között...
Denevér röpte.
Ultrahangban ereje,
Rovarokat fog vele.
Szólal a kuvik,
Csendet borzol erdőben.
Éberségre int.
Ház tetején rossz e jel,
A hagyomány megfigyel.
Éj sűrűsödik,
A holdvilág késésben.
Vadász-alkalom.
Ragadozók kutatnak,
Mély álomra lecsapnak.
Hörgő ugatás,
Préda némán meglapul.
Bandázó rókák.
Nem válogat az alom,
Ha eljön jó alkalom.
Szél félelmet fúj,
Ropog a táguló nesz.
Feszült nyugalom.
Felhangolt a vész húrja,
A könnyelműt sors sújtja.
Ösztön nem alszik,
Mint penge a figyelem.
Pásztázó radar.
Nyugtalanság súlya nő,
Kételyt hordoz a jövő.
Rejtelmes erdőn
Vak éjszaka botorkál...
Lépte felriaszt.
Kormos éjjel titkot sző,
Pók hálója remegő.
Ráomlik vastag pokróc.
Éjnek pitvara.
Dunna alatt már a nap,
Újabb eséjt reggel kap.
Feketén villan
Szellem fák lombja között...
Denevér röpte.
Ultrahangban ereje,
Rovarokat fog vele.
Szólal a kuvik,
Csendet borzol erdőben.
Éberségre int.
Ház tetején rossz e jel,
A hagyomány megfigyel.
Éj sűrűsödik,
A holdvilág késésben.
Vadász-alkalom.
Ragadozók kutatnak,
Mély álomra lecsapnak.
Hörgő ugatás,
Préda némán meglapul.
Bandázó rókák.
Nem válogat az alom,
Ha eljön jó alkalom.
Szél félelmet fúj,
Ropog a táguló nesz.
Feszült nyugalom.
Felhangolt a vész húrja,
A könnyelműt sors sújtja.
Ösztön nem alszik,
Mint penge a figyelem.
Pásztázó radar.
Nyugtalanság súlya nő,
Kételyt hordoz a jövő.
Rejtelmes erdőn
Vak éjszaka botorkál...
Lépte felriaszt.
Kormos éjjel titkot sző,
Pók hálója remegő.
A vízióm nem akar elhagyni?
A mai nap, mint a többi? de, teljesen más,
Lelkünkben a vén gyász, mint a karalábé fás?
Elhagyott a fránya élet, véglegesen már,
Lehet, hogy nekünk, egy sírhalom az álompár...
*
(apeva)
Jó
Lenne
Lelkemnek
Némi béke!
Lélekgyász, kínos!
*
Kulcsoljuk a kezünk, pislogó mécses fénye mellett,
Kérjünk, hogy a jó Isten juttasson kis békességet.
*
Mit
Lehet,
Ha semmit?
Tenni unok!
Nem tenni, kínos?
*
Eltékozoltak, nem nevetnek régi tegnapok,
Tükör sem, de mutatja milyenek a nappalok?
A haszontalanná lett percek, nem pótolhatók?
*
(senrjú)
A múltam, folyton
Belém köt, mint agresszor!
Homokóra áll!
Vecsés, 2014, október 20. ? Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Nap lekapcsolta a fényeket,
A gonosz csend, halkan lélegzett.
Erdő is ránk borult,
Látásunk… alakult.
Eltévedtünk, a sétánk így lett!
Séta közben ránk esteledett,
Körülöttünk a csend szepegett.
Erdő sűrűjében,
Sötétség ölében…
Sétánk csak egy, füstbe ment terv lett.
*
Ez a vaksötét, mily’ arrogáns!
Jó lenne, ha látnánk, ez mutáns?
Kedves kezét fogom,
Ne féljen… nem hagyom.
A sötét kísér, mint adjutáns…
Jobbra-balra néztünk, s forogtunk,
Nem láttuk… sötét nyelte utunk.
Elszállt bátorságom,
Kezét adta párom.
Még hosszasan így botorkáltunk.
*
Gumitalpon, csendben haladtunk,
Kedves, meglátta fényt… mentsvárunk.
Más irányba mentünk,
Mert utat nem leltünk.
Végül hazaértünk! Volt utunk…
Lépkedtünk… csend sem volt már félszeg,
Erdő sötétjét fény törte meg.
Reményünk felcsillant,
Örömkönny kipattant.
Kaland… rossz emlékként maradt meg.
Vecsés, 2018. november 15. – Szabadka, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – Limerik csokor. A páratlanokat én írtam, a párosakat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. ’A címük: Erdő sűrűjében, sötétség ölében…’

Illatos, bujának is látszó a mező, a karja szinte ölelő.
Látszik rajta, hogy van neki új világ, határtalanság.
A mező ilyen buja, vágya erős, hogy legyen ölelő,
És ne érje oly’ élmény, hogy ez bizony nagy butaság.
Álmomban voltak tengerkét kék színek,
Fejemen csak lapátoltak a nagy fülek.
A színes féle levelek bőszen hullottak,
A szélrohamok meg utánuk kullogtak.
Eddig volt egy jó kis nyár és meleg, kik magukban üdvözlők,
Formásak a bájos, már beérett, ehető-főzhető gyümölcsök.
Nemsokára jönnek az esőáztatta kertek, utak és játszóterek,
Akkor már majd, kell az esernyő, meg előjönnek kérdőjelek…
*
(senrjon trió)
Most még tikkadó tájak,
Melegen zöldellők a bájak…
Még meleg a nyár!
Ha jön az ősz majd a föld
Alázkodni fog, oly’ csendesen.
Még meleg a nyár!
Ideér… felhősödés
Meg beindul… eresz csöpögés.
Még meleg a nyár!
*
(tíz szavasok)
Lesz itt még, hogy tél lesz úr!
Majd bemutatkozik vadul…
Még meleg az idei nyár!
A hőség, mindent keményen bedarál…
Vecsés, 2024. június 15. – Kustra Ferenc József