Csak egyetlen perc,de benne volt minden!
A boldogság,mit tőled kaptam én,
csak egyetlen perc,míg átkaroltál némán
s magadhoz öleltél lágyan,könnyedén.

Csak egyetlen perc! De éreztem mindent,
a forró vágyaid,a néma lüktetést,
csak egyetlen perc!S én azt hittem akkor
szíved már egyedül csak az enyém.

Csak egyetlen perc!De újra kezdtem félni
míg szemed tükrében ott égett a fény,
csak egyetlen perc,míg kiégett a szikra!
S szemed tükrében kihunyt már a fény.

És azóta százszor! Százszor jobban érzem!
Csak egyetlen percig szerethetlek én,
csak egyetlen könnycsepp szememből peregve,
és az álmaimtól búcsút intek én.

Minek a szó,és minek a hang,
ha nem látom arcodat soha?
Minek az emlék,minek az álom?
Hisz örökre csak álom marad.

Minek a vágy és minek e tűz,
csak fölperzseli az arcodat,
minek a patak ha nincs benne víz?
Hisz nem csitítja a szomjadat.

Minek a fa ha kiszáradt régen
s nem adhat árnyékot soha?
Minek az otthon ha kihűlt már régen
s nem süt rád szeretet sugara?

Jobb volna elmenni, felégetni mindent,
s ha már utána semmi sem marad
megcsitult lélekkel új utakra lépni,
s temetni mindent mi itt maradt.

Jó estét kedves!Hogy vagy?
Eddig minden estémet beragyogtad.
Fényesebb vagy,mint akármelyik csillag.
A legszebb ajándék vagy,amit az élet adhat.

Jó estét csillagok!Hogy vagytok?
Nem kérek tőletek sokat,csak szépen ragyogjatok.
Ejtsetek huncut táncot az égen,
bulizzatok minden este,de csak szerényen.

Jó estét Hold! Hogy vagy?
Te tudod már,hogy mit hoz a holnap?
Félek tőled,de amúgy nagyon szeretlek,
Pedig még nem is ismerlek.

Ha bántanak,ha kínoznak,
ne add fel:Ember küzdj!
Ha azt mondják,túl kicsi vagy,
te nőjj nagyra,és mutasd meg magad.
Ha beléd rúgnak,ha nem szeretnek,
tárd ki szíved,és menten megkedvelnek.
Nem vagy túl édes?
Légy hát kicsit mérges-Ember küzdj!
Kiáltsd ki hát bátran:Én is ember vagyok!
És hidd el még a nap is felragyog!
Ember küzdj!

Ajándék ma minden perc és óra,
amit ünnepkor együtt tölthetünk,
ajándék,melyet álmainkban,
emlékeinkben mindig keresünk.

Ajándék, de sokkal több annál
mit a fenyőfa nékünk rejteget,
ajándék,mely arannyal írja
szívembe most a nevedet.

Ajándék,melyet aranyfonállal
hímezve szívünkbe kötünk,
hogy legyen mire emlékeznünk
amikor végleg elmegyünk.