A kopár füvön sétálok lassan,
s a régi múltra gondolok.
amikor itt jártunk ketten.
s szemem sarkából könny csorog.

Akkor még zöld volt a fű is,
a nap is melegen sütött,
akkor még boldogok voltunk,
s most könnyeimmel küszködök.

Akkor még azt ígérted nékem
örökké engem szeretsz,
s ezernyi bókkal, öleléssel
elraboltad a szívemet.

De egy borongós őszi reggel
sárba tiportad lelkemet,
dühöngő vulkánként kitörve
összetörted a szívemet.

Azóta kopár a fű is,
lelkem is kihalt,és sivár,
nem tudok szeretni többé!
Nem is kell többé senki már!

Esküszöm megteszek mindent,
csak ne vedd el tőlem mindenem!
Én félre dobok minden álmom,
csak egyedül őt hagyd meg nekem!

Többé már nem látlak sírni!
Elrejtem hulló könnyemet!
Hisz eddig sem sütött rám napfény,
eltakarták a fellegek.

Nem viszek magammal semmit!
A téli széllel messzire megyek,
sötét felhőbe burkolózva,
csak ne vedd el tőlem mindenem!

S ha mégis elveszed tőlem
azt, ami legdrágább nekem,
magammal rántom izzó pokolba,
ki tönkretette az életem !

Furcsa érzés, nem kellemes
rosszabb, mint egy hideg leves
hajam zsíros,kedvem nincsen
egybe állt az összes tincsem.

megoldás az van rá tudom
de az utolsókat rugom
hajat mosni kéne talán
valószínű...inkább cián!

nem ismer rám senki sem
máshogy látom életem
depresszió ajtómban áll
ennél rosszabb nincs is talán.

sapkát húzok,rejtegetem
zsíros hajam már védjegyem
unszolnak a szeretteim
gondoljam át jól tetteim.

nem érzem,hogy ember vagyok
hajam az már rég nem ragyog
maximum a zsírtól fénylik
hajmosásom már igénylik.

van egy jó pont: kiemelem
buszon akad ülőhelyem.
elkerül az emberiség
jaj,de kínos!ebből elég!!

többé mostmár el nem bújok
Head and shoulders után nyúlok
minden erőm összeszedem
hajról a zsírt eltüntetem.

el sem telt tán félóra
könnyebb lettem kilóra.
hat tonna zsír viszlát!bye bye!
rejtegetni valóm nincs már.

utcára már vígan lépek
nem zavar ha engem néznek
újjá születtem most szinte
mostmár olyan vagyok,mint te!

A jó barátok eltűntek messze
mint az elsárgult, hulló falevél,
mennyien ígérték számíthatsz rájuk,
de mára már mind csak emlékedben él.

A jó barátok olyanok voltak,
mint az augusztusi hulló csillagok,
melletted voltak tűző napsütésben,
mint a nyári égen fénylő csillagok.

De a téli faggyal oly messzire tűntek,
mint a dér csípett hulló levelek,
emlékeiktől szíved még parázslik,
de hó födte már be a lépteiket.

A jó barátokra ne számíts többé!
Csak magadban szítsd a szunnyadó tüzet!
Egyedül kell a semmiből felállnod,
s ne várd hogy bárki is fogja a kezed!

Van olyan anya ki nem várja gyermekét,
bár tudja hogy nem jöhet haza?
Van olyan anya ki nem félti gyermekét,
s ki nem aggódik miatta soha?

Van olyan anya ki rosszat akar annak,
kinek szívéből adott egy darabot?
Van olyan anya ki nem adná néki
szájától akár az utolsó falatot?

Van olyan anya ki elfordulna tőle
mikor a legnagyobb szüksége van reá?
Van olyan anya ki ne tudná szeretni
akkor is,ha olykor hibázott talán?

S van olyan ,kinek ne fájna a szíve
ha látja,gyermeke boldogtalan?
Bár nem mutatja,lelke mélyén érzi,
s titokban szíve majd megszakad.