A sárkunyhók békés csendjén
Fehér havat hord a szél.
Didereg az ágon egy elárvult veréb,
Angyalszárnyakon száll a szélben egy télapónak írt levél.

Hószakállú, öreg télapó gyöngéden
Jár a siralmas cigányok völgyében.
Néma szívek, égő vágyak tüzén
Jár megrakott puttonyával elveszett álmok tengerén.

Szél zörgeti a bádog háztetőt,
A föld fagyos arcán megcsillan a könny.
Ujjongó öröm, egy alma, egy rongybaba, egy labda,
Mikulás napján szegény gyerekeknek vidám az arca.

Tarnazsadány, 2020. november 29.

Jöjj be a kis kunyhómba, testvér,
Hisz közel már az este a naplementén.
Halat eszünk kormos serpenyőben,
Egyél, testvér, jut néked is belőle.

Ó, az én népem az élet vándorai,
Mint az égen szálló sólyommadarai.
Adunk szállást a vándornak,
Egy-két hét, és eltávolodnak.

Itt élünk az elmúlás földjén,
Ősi birtokok vándorok völgyein.
Ha szívünk elvágyódik egy más tájra,
Szekéren, ki gyalog utazunk rongyosan az örökkévalóságba.

Ho-hó testvér! Ne állj meg az ajtóban,
Hiszen van még bor a kancsóban.
Világ szívén a föld vándorai,
Megpihen végleg az emlékeink álmain.

Tarnazsadány, 2020. május 19.

Hajnalok hajnalán,
Évmilliók szürke napjain.
Születnek a földön emberek,
S adódnak mindenhol fajok közötti nézetek.

Szállingóznak a hópihék
Száz fajra, népre, száz házra és száz vidékre.
Fel-fellobban a gyűlölet fekete lángja,
S ezt az egész világ látja.

Nagyhatalmak,
Nagy horderejű téveszmék.
Mi is szeretnénk lenni itt magyarnak,
De lelkileg aláznak, a sárba tipornak.

Az idők végtelenségéig
Támad a vad gyűlölet.
Szivárványszemek teli könnyekkel,
S nézik ezt jéghideg közönnyel.

Szeretnék úgy élni,
Hogy ne kelljen senkinek se félni.
Hozzon áldást Istenünk a földre,
Ne hulljon Jézus urunknak hiába a vére.

A békés együttélés jegyében legyen áldott Magyarország minden állampolgára.

Mert olyan szép a világ,
Mint egy álom.
A kis ártatlan lelkét
Istennek ajánlom.

Szabad legyen lelke
Ott, a mennyországban.
Anyám...
Nem hallod a síró hangom?

Elküldtél az örök álomvilágba,
Ennyi jutott nékem az életből, anyám!
Néked nem fáj a halálom?
Hallgat a csend, sír a szél a Tarna parton.

Emeld Szívedhez, jó Atyám,
Ezt az ártatlan csecsemőlelket...

Hogy bírod nélkülem, anyám, az életet?
Ne sirassatok, kik most egybegyűltetek.
Mert már nagyon messze vagyok.
Tőletek távol, valahol a csillagok között.

Kutatom az igaz utat,
De eltünt, mint a múló pillanat.
Bebörtönözte csendesen az álmaimat,
Behunyta szemét a virradat.

Őseim fiai!
Békére int minden szavam.
Még az árnyékunk is
Legyen végre átoktalan.

Emlékeink legyen a béke földje,
Mert a szeretetünk Istentől való!
Munkálkodással élni az életet,
Lelkünk ezen szenvedését ne vigye el rút hajó!

Folyton keresem az igaz utat,
Lángoló házakban ne éljünk tovább!
Ébredjünk fel már végre!
Ne éljünk ostobán, gyűlölettől övezve, félve.