Idő 
Értékelés 
Értékelés A bármilyen erősek is elgyengülnek
A gyengék is lehet, hogy megerősödnek.
A lónak négy lába van, de mégis, hogy eleshet!
A kígyónak nincsen lába, de felemelkedhet.
De van bizony úgy, hogy a hegyek is megnőnek,
A tengerek meg visszahúzódnak, eltűnnek...
Lehet, hogy egy nagy vihar lekopaszítja az ágakat
És tőlünk független körülmény letörheti vágyakat.
Mindezek ellenére megy-megy a világ, nem áll meg,
Ha van tennivalód tedd, ötleted meg valósítsd meg.
Már csak a szerencse kell, és ha melléd szegődik,
Akkor tán’ az őrangyalod is folyvást őrködik.
Vecsés, 2014. április 27. – Kustra Ferenc József
A gyengék is lehet, hogy megerősödnek.
A lónak négy lába van, de mégis, hogy eleshet!
A kígyónak nincsen lába, de felemelkedhet.
De van bizony úgy, hogy a hegyek is megnőnek,
A tengerek meg visszahúzódnak, eltűnnek...
Lehet, hogy egy nagy vihar lekopaszítja az ágakat
És tőlünk független körülmény letörheti vágyakat.
Mindezek ellenére megy-megy a világ, nem áll meg,
Ha van tennivalód tedd, ötleted meg valósítsd meg.
Már csak a szerencse kell, és ha melléd szegődik,
Akkor tán’ az őrangyalod is folyvást őrködik.
Vecsés, 2014. április 27. – Kustra Ferenc József
Nyáridőben…
(leoninus duó)
Nekem nagyon tetszik a kék szín, eltart, van a szélin.
Ez a nagy kék nem gyepes, de nagysága rettenetes.
Felhőtlen szépség, isteni nagy nincsen vége akkor sem, ha fagy.
A nagy kékség nappal üres, van, akinek egyenesen nyüves.
*
(senrjú)
Éltem ősvénye
Itt-ott már nem is látszik.
Kellne’ fáslizni…
*
(senrjon)
Árnyékból nézve eget…
Nem értem mindenséget… Létben.
Marad nyugalom.
*
(HIAQ)
Életösvényem már
Követhetetlen… szakadó.
Életfák közt… tűnni…
*
(senrjon)
Este harang újra szól,
Kékség immár vaksötétté vált.
Eget nem látni.
Vecsés, 2024. július 9. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként a nyáridőről, alloiostrofikus versformában.
(leoninus duó)
Nekem nagyon tetszik a kék szín, eltart, van a szélin.
Ez a nagy kék nem gyepes, de nagysága rettenetes.
Felhőtlen szépség, isteni nagy nincsen vége akkor sem, ha fagy.
A nagy kékség nappal üres, van, akinek egyenesen nyüves.
*
(senrjú)
Éltem ősvénye
Itt-ott már nem is látszik.
Kellne’ fáslizni…
*
(senrjon)
Árnyékból nézve eget…
Nem értem mindenséget… Létben.
Marad nyugalom.
*
(HIAQ)
Életösvényem már
Követhetetlen… szakadó.
Életfák közt… tűnni…
*
(senrjon)
Este harang újra szól,
Kékség immár vaksötétté vált.
Eget nem látni.
Vecsés, 2024. július 9. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként a nyáridőről, alloiostrofikus versformában.
Bika komor nézésed, bizony nincs lelkembe zárva,
Rémülten hallik, bent a szívem… veszett dobbanása.
Olyan vagyok, mint a túlélő, de nincsenek bennem fények.
Azt sem tudom, hogy lényemben élnek e jövőre, remények…
Tudnom kéne azt is, hogy mennybe, vagy talán, pokolhoz tartozom,
Ennek vajh', mi az oka, amikor nincsen semmi bűntudatom.
Napfényben össze-vissza cikáznak a meleg nyári árnyak,
És minél jobban süt a nap, annál kontúrosabbá válnak.
Halk szellőn szállnak, eltávolodva a bárányfelhők,
A napsugár távlatában, olyanok, mint feszülők…
Miközben szemedbe néztem, mintha hallottam volna egy sikolyt!
Elhúztam a szám és összeszűkölt a szemem, csend volt… ez mi volt?
Bika komor nézésed kísér, biztos világos-virradatig.
Te rongyos élet, már bizony látom, velem maradsz életfogytig…
Ébredek, finom ecsettel átdolgozom bika komor képed…
És akkor majd úgy jössz velem, tovább, messze… nesztelen a lépted…
Vecsés, 2014. január 1. - Kustra Ferenc József
Rémülten hallik, bent a szívem… veszett dobbanása.
Olyan vagyok, mint a túlélő, de nincsenek bennem fények.
Azt sem tudom, hogy lényemben élnek e jövőre, remények…
Tudnom kéne azt is, hogy mennybe, vagy talán, pokolhoz tartozom,
Ennek vajh', mi az oka, amikor nincsen semmi bűntudatom.
Napfényben össze-vissza cikáznak a meleg nyári árnyak,
És minél jobban süt a nap, annál kontúrosabbá válnak.
Halk szellőn szállnak, eltávolodva a bárányfelhők,
A napsugár távlatában, olyanok, mint feszülők…
Miközben szemedbe néztem, mintha hallottam volna egy sikolyt!
Elhúztam a szám és összeszűkölt a szemem, csend volt… ez mi volt?
Bika komor nézésed kísér, biztos világos-virradatig.
Te rongyos élet, már bizony látom, velem maradsz életfogytig…
Ébredek, finom ecsettel átdolgozom bika komor képed…
És akkor majd úgy jössz velem, tovább, messze… nesztelen a lépted…
Vecsés, 2014. január 1. - Kustra Ferenc József
Mint fűbe hullt tűt,
Keresem gondolatom...
Semmi sem csillog.
Vakvágány-szavak,
Tolatnak a szóképek,
Betű nyikorog.
Szóforgács hullik,
E versszak is rímtelen...
Faragott mondat.
Szó csak pang, teng-leng,
Párolog napsütésben...
Szálló délibáb.
Mint hulló csillag
Felvillant egy gondolat.
Fénye kialudt!
Keresem gondolatom...
Semmi sem csillog.
Vakvágány-szavak,
Tolatnak a szóképek,
Betű nyikorog.
Szóforgács hullik,
E versszak is rímtelen...
Faragott mondat.
Szó csak pang, teng-leng,
Párolog napsütésben...
Szálló délibáb.
Mint hulló csillag
Felvillant egy gondolat.
Fénye kialudt!
Mennyi mindenki már valaki, sok lett a nagymenő.
Hittel vallják, vagányságuk többiek közt biz kinő.
Páváskodó színes tollak, hű de modern külső,
Nem is olyan fontos nekik, milyen már a benső.
Ész hálója átöblített, nincsen rajta szürke folt,
Ki emlékszik a tegnapra, az már úgyis régen volt.
Tekereg az állomány köd-fehérbe visz az út,
Szürke helyett csalogat színes feneketlen kút.
Morál-szellem palackba zárt, új dzsin ma a sláger,
Nem kell ide régi káder, jól csillog a csábszer.
Új világ jön, szabad erkölcs, szellemes a páter,
Nem látják már, hogy a földön milyen nagy a kráter.
Hittel vallják, vagányságuk többiek közt biz kinő.
Páváskodó színes tollak, hű de modern külső,
Nem is olyan fontos nekik, milyen már a benső.
Ész hálója átöblített, nincsen rajta szürke folt,
Ki emlékszik a tegnapra, az már úgyis régen volt.
Tekereg az állomány köd-fehérbe visz az út,
Szürke helyett csalogat színes feneketlen kút.
Morál-szellem palackba zárt, új dzsin ma a sláger,
Nem kell ide régi káder, jól csillog a csábszer.
Új világ jön, szabad erkölcs, szellemes a páter,
Nem látják már, hogy a földön milyen nagy a kráter.
