Lehoznám néked a csillagot,
csak nevess! Hadd lássam édes,
ahogy a szemed felragyog,
amikor mosolyogsz éppen.

Had lássam szemed íriszén
a fényt, ha szemedbe nézek,
amely elvakít, s mámorít,
még sosem láttam ily szépet.

Mint az égbolt, mely felragyog,
amikor nap süt az égen,
úgy varázsol el engem is
szemeid csillogó kékje.

Szemedben látom a holnapom,
és ha a szívembe nézel,
tudod, hogy bármit megadok!
Nem is kell sohasem kérned.

Tudod: nincsenek kincseim,
csak te vagy! A mindenem nékem!
Lágy, andalító dallamot
hallok, ha rám nevetsz, s félek.

Féltelek, mint a gyermeket,
ki anyjától messzire téved,
s fáradt szemekkel kutatom,
hol vagy most? Jöjj vissza! Kérlek!

Maradj! Hisz rövid az életünk,
s ki tudja mennyi időnk lesz
szeretni, de azt jól tudom,
hogy én csak te érted élek.

Nem is értem, mért vagyok ily szerencsétlen? Istenem!
Állandóan elvágják az internetes kábelem.
Mért nem figyelnek rá jobban? Örülnek, hogy nincs netem?
Bár az övék darabolnák?.meg tudnák, hogy mit jelent.

Hol a lábujjam verem be, s kékül-, zöldül rendesen,
Hol fejemen lelek púpot, s nem tudom, hogy hogy lehet.
Vagy éppen a kerékpárról hagyom el a nyergemet
útközben, és nem találok senkit, aki értene

valamelyest ahhoz, hogy a rossz nyergemet feltegye,
Atyaég! Most mit csináljak? Nincs már időm semmire!
A kocsmáig rollerozva kidöglöttem teljesen,
mire végre akadt, aki visszarakja nyergemet.

Majd fűnyíró zsinórt vágok. S javítani nem merem,
áthívom a szomszédot, hogy segítsen már énnekem.
Segített is. Tartotta még két szál elég rendesen,
szikszalagot és kést vittem, hogy elvágja teljesen.

El is vágta. Lett is lángja! Fel is csapott rendesen!
Utána meg úgy lefüstölt, szénné égve teljesen.
Szegény szomszéd! Meglepődött! S le is főtt ám rendesen!
Akkor láttam, a konnektor nincs kihúzva! Istenem!

Aztán jött a zöldséges, hogy karfiolt hoz énnekem,
nyitva maradt a kiskapu, és hirtelen ott terem.
Csókolgatna, hízelegne, még csak ez kell énnekem!

Nem volt még ma elég bajom? Mit vétettem, Istenem?

Másfél mázsás hústorony, és összenyálaz hirtelen,
hagyjon békén! Mondom néki. Nem kell nékem senki sem.
Tegye le az asztalra, és hátráljon ki csendesen,
tolja el a nyálas képét, még mielőtt elverem.

És a napnak nincs még vége. Kikészültem teljesen!
Esküszöm, most úgy elbújok, hogy nem lel meg senki sem!

Visszatérsz? Várom Petronella,
Tiéd testem-lelkem valója…
Visszatérted vágyom,
Megőriztél? Mákom…
Jőj megint szerelem-hajóba.

Visszatérnél? Együtt volna jó!
Kettőnknek von’ lélekfalazó.
Megint úgy vágynálak,
Megsimogatnálak…
Ez már ne legyen megtagadó.

Visszatérnél? Vágy…Petronella.
Lennénk egy pár… élet valója.
Igaz pár lehetnénk,
Jövőbe mehetnénk…
Légy Te, szerelem messiása…

Vecsés, 2021. november 21. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

Láttam… arcodon fényt, Mirella,
Akkor öleltünk utoljára…
Boldogan nevettél,
Vidáman öleltél.
Látszott távolság mosolygása.

Ma már tudom, fénytelen égbolt
Ott, akkor még nekünk ragyogott.
Szép szemed is fénylett,
Ég még kicsit kéklett…
Félhold nem volt, ölelés szép volt…

Csend kiáltásom, sikoltozott!
Szép pillanat… sors már taposott.
Első ölelés volt,
Több ilyen, már nem volt.
Megváltó halálfény… ott kotlott.

Vecsés, 2021. november 14. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus, emlékező LIMERIK csokorban.

Emlékszem, mosolygott Hildegárd.
Láttam, mosolya nem volt csalárd.
Örömmel beszéltünk,
Idő, elment nékünk.
Időnk tűnt gyorsan, mint egy gepárd.

Faggattam Kegyedet, egy folytán’,
Szívben melegség volt egy folytán’.
Mondtam én magamról,
Kegyed szólt magáról.
Időnk ment rohanvást, egy folytán’.

Emlékszem, mosolygott Hildegárd.
Szeme csillogott, nem volt csalárd.
Módfelett csak néztük
Egymást… érdemeltük.
Csak szerelem... nem volt csatabárd.

Azt nem tudod megtiltanod nekem, hogy álmodjak… és át sem írhatod.
Szívemben élsz továbbra, az álmomban vagy, bár lehet, te az egészen túlvagy.

Vecsés, 2021. november 14. – Kustra Ferenc József – íródott; romantikus LIMERIK csokorban és leoninusban.