Különleges, ünnepélyes alkalom,
Az életben egy sorsszerű vonzalom.
Pillanat műve találkozni olykor,
Ám, ez a pillanat egy életre szól!
Tudod jól, ahogy a szemébe nézel,
Nem földi szerelem az, amit érzel!
Szemek tükrében áthatol a lélek,
Rögtön érzed, amint lelke megérint téged.
Megszűnik a világ körülötted,
Lélegzet eláll, s a hang fent akad,
Csak a test bizsergése mi megmarad.
Megszűnik a léted- e világban,
Csak őt látod a külvilágban.
Nem fontos már léted, sem életed,
Legfontosabb számodra az Ő élete.
Megszűnnek vágyaid létezni,
Lelkedre száll nyugalom és béke.
Mélységes szeretet, mely átöleli lelketek,
Életben, Őt soha el nem feleded.
Alakuljon bárhogy majd az életed,
A sors könyvében már Ő a jegyesed!
Nem férhet hozzád többé senki,
Mert, szívednek kulcsát már Ő őrzi!

Ma szürke esős fellegekkel
kezdődött a nap
s nem jött tőled semmi
messze vagy
mégcsak képen láttalak
mégis
szeretnélek téged szeretni

igaz
nem is találkoztunk még
nem éreztem még az illatod
még nem vártalak
soha egy forró nyári vagy
meleg őszi alkonyon
nem találkozott még
a tekintetünk

nem érintett még meg
a kezed
nem is ismersz még
nem is tudod hogy milyen vagyok
s ha átölelsz
s te telt asszonykarjaid között
milyen leszek

szóval el sem mondhattam még
hogy hogyan szeretnélek
nem is tudod hogy
rőt lángjaim úgy lobognak
hogy
a gyönyörűségben
elégetnének

belém vésődtél már
egy érintésként bennem vagy
bennem van a képed
s várlak akkor is ha hiába várlak
mert
már áhítat vagy bennem és buja
igézet
akit száz csókommal csókolnák
s száz karommal ölelnélek

Tudod, bár nem mondta senki,
van, hogy nem sikerül semmi.
Így is úgy is rossz a napod,
elhagyott az őrangyalod.
Ez már velem is megesett.
A sors engem veregetett.
Az a napom borzalom volt,
hírnevemen is eset folt.

Kezdem azzal, akkor reggel,
nem ébresztett fel a vekker.
felriadtam én álmomból,
ne késsek az iskolából.
Fürdőszobába futottam,
de én ajtót nem nyitottam.
Puffantam a kemény deszkán,
betadine így került rám.

És hogy ezt tovább fokozzam,
fogmosásba bele fogtam
máig sem értem, hogy tehettem,
folyékony szappannal öblögettem.
Reggelit már nem is kértem,
habzott a szám így is éppen.
Iskolába elindultam.
Történtektől felindultan.

Mivel anya is kapkodott,
nem figyelte mit alkotok.
Az autóba bepattantunk,
táskámért, visszatolattunk.
Nem elég a balszerencse,
egész úton ecsetelte,
?ha a holmid nem figyeled,
egyszer elhagyod a fejed?.

Igaza volt hát hallgattam.
Fejem búsan lehajtottam.
Szemem, kikerekedett,
papucsom volt cipő helyett.
Anya már nem sietettet,
nyugtatott és búcsút intett.
Papucsomat szépen kérte,
Tornacipőt adott érte.

Mikor az iskolába értem,
jelző csengő hangzott éppen.
Lépéseim szaporáztam,
mi tagadás be páráztam.
Ekkor történt még galiba,
tízóraim a kocsiba.
Anya meg már hét határon,
kereke nyomát se látom.

Miután ezt konstatáltam,
helyemre én elsétáltam.
Illetve sétálni akartam,
de egy táskába elhasaltam.
Kacagnak a gyerekek.
Nyöszörögve felkelek.
Ezt az esést térdem bánta.
Így lettem én aznap sánta.

A várva várt ebédszünet,
lassan-lassan elérkezett.
Tálcára én vígan teszem,
spagettim és húslevesem.
Sétálok is asztalomhoz
gyomrom korog alkalomhoz.
Pisti ép ott futkározott,
a tálcámnak neki ugrott.

Repült is a leves rögtön
lé arcomon, tányér földön.
Spagettim is szállni vágyott
Kata haján lát világot.
Vége lett a szünetemnek
lőttek az ebédemnek.
Napközi a mentsváram,
uzsonnára úgy vágytam.

Friss kifliből kettőt vettem.
Éppen mikor bele ettem,
darazsat ellegyintettem,
mindkét kiflit elejtettem.
Iskolának vége lett.
Gyomrom üres, émelyeg.
Hazafele így sétáltam,
tornacipőbe volt lábam.

Kikötődött cipőfűzőm,
bekötni már nem volt időm.
Mikor házunk elé értem,
egy tócsába bele léptem.
?A csudába? kiáltottam.
Vizes lábbal nagyot rúgtam.
A lendület akkora volt,
cipőm a szomszédba landolt.

Szappan szagú leheletem
Fejemen betadine, és levesem.
Az eséstől térdem sajog.
nagyon- nagyon éhes vagyok.
Cipőmet is elvesztettem,
haza aznap így érkeztem.
Erre mondják az emberek,
balszerencsés ez a gyerek.

Tudod ugye? ha becéző szavaid
Ott világítnak a párnám sarkain
a sötét szobában ? akkor elhiszem
a szerelmet. Elragad a képzelet

A pókhálóba bújt mosolypillanat
álmot szőtt és kicsipkézte a falat
S a jelen átpergett mint homokóra
egy másik, magasabb dimenzióba

A behúzott függönyön át kacsintott
majd gyorsan belopódzott a vágy. Táncolt
A keringőjét járta szakadatlan
Nem fáradt, - ébren találta a hajnal

Mozdulata egy pillanatra megállt
Még a zene is suttogóra váltott
S a kották violin kulcsa magába
zárta ? örökre ? szerelmünk dallamát

Valahol lenn délen, távoli vidéken szörnyű szél tombolt.
Mocsaras lápvidék,- szárította vizét. Jó kis tájfun volt.
Végezte a dolgát, azután odébbállt. Elhaladt tova.
Őhozzá hasonló erejű pusztító nem volt még soha.
Irányt váltott néha, bement sok hajlékba. Kavarta a port.
Amit csak lehetett, lapátra tehetett, magával sodort.
Lápvidék gyümölcse, a mocsár szülötte apró barna mag.
Felkapta az örvény, a fizikatörvény. Sebesen haladt.
Ha a földbe hullna, virágba borulna, mi lenne vajon?
(Tessék kicsit várni, nincs esély leszállni. Innen folytatom.)
Sodródott hát tovább, messze hagyta honát- szél játékszere.
Légy tanúja annak: véletlenek vannak- épp házad fele.
Valahára végre a portád végébe becsapódhatott.
Gyökeret eresztett, növekedni kezdett, virágként hatott.
Létezni óhajtott, pár bimbót kihajtott. Hozott néhányat.
Mondom már fajtáját. A teremburáját, ne nyisd ki szádat.
A portád végében, trágyadomb szélében húsevő virág.
Ki ne menj a kertbe, ne jusson eszedbe, mert még nekedlát.
Husira éhesen nyújtózik kéjesen.- Oszt most mit egyek?
Hála ott a trágya, az enyészet ágya. Dőlnek a legyek.
A szirmai között hamar döglik a dög, sok felszívódik.
Hatékonyan bírja, több elpusztul mintha kend légyirtózik.
Nem maradt más hátra végre valahára; Kikeveredjek.
Valami csattanót, vers végére valót még rímbe szedjek.
Hopp! ott van egy birka, friss fazonra nyírva. Te műved, tudod.
Ez meg az én művem. Elolvastad hűen? Ugye lájkolod?
Közös birkánk éhes, fűlne az evéshez, és nem tagadja.
Előtte a virág, nyújtja felé szirmát. Jöhet! Bekapja.
(nem marad írmagja)