Hétköznapi pszichológia…

Ha a kételkedés árnyéka hófelhőként ránk vetül,
Rögvest elönt bennünket a bizonytalanság érzése.
A döntésképtelenség bennünk vehemensen fölhevül
És
Eluralkodik sok-sok vad gondolat sötét mélysége.

Kell majd bizonyosság, mert enélkül elveszünk… cefetül.

Vecsés, 2019. február 15. – Kustra Ferenc

A szél villanydróton játszik?

(3 soros-zárttükrös, bokorrímes)
Ücsörgök a fáradt napsütésben,
Olyan nagy fáradtság van szívemben?
Ücsörgök a fáradt napsütésben.

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
A szél közepesen fújdogál, a villanydróton játszik,
Az erdőben: látom, fakoronák között épphogy látszik?
A szél közepesen fújdogál, a villanydróton játszik.

(Senrjon)
Nézz rám mélyen, őszintén,
Ebben a napsütésben vágyódj!
Napsugár csak jön?
*
Ülj csak mellém barátkánt,
Visszamosolygok rád és szívből.
Fáradt napsütés,
*
Itt van már az ősz kezdet,
Az idő? semmibe fut tovább.
Nap fényjátéka.
*
(Bokorrímes)
Nemsokára jön az este szürkülete,
Annak is megvan a magányos szépsége?
Próbálkozzunk, legyen szép élet egésze.

Vecsés, 2019. július 5. ? Kustra Ferenc

(Septolet)
Hűs szelek járnak,
Grasszálnak.
Fáról-fára ugrálnak!

Levél egyedek,
Kóborló lelkek.
Messzi úton,
A varjúsoron.
*

Lepihenő erdő,
Üres mező,
Lehuny életerő.

Levelek csapatban...
Szélnek játékban...
Majd örök álomban.
Brigádokban...
*

Felhő, hideg esőt
Lökött!
Szél meg flörtölődött.

Gólyák elmentek,
Fecskék repültek,
Fészkek merengtek!
Rákényszerültek...

*
Hűs szél
Toll-borzolva mesél,
Jót ne remélj,
Tél nem csekély!

Tikkadás!
Messzi állomás!
Környezetváltozás...

Vecsés, 2019. december 12. ? Kustra Ferenc ? íródott septolet csokorban.

Vöröslő fényével száll le az alkony,
Szárnyát bontogatja a szellő a parton.
Bánatos lelkemet forró tűz járja,
Szemeimből folyik a könnyeim árja.

A Tarna-partot egedül járom,
Elhagyott, eltűnt a párom.
Könnyem a szerelem tüzét el nem oltja,
S ez a fájdalmas tűz könnyeimet el nem fojtja.

Jéggé vált pillangószíved hideg, deres hó lepi,
Sorsom keserű bánatát szenvedés követi.
Alabástrom nyári tájra Hold a fényét vetíti,
Ámor nyílvesszője álmodozó szívemet leteríti.

Lélekgyilkoló szerelem rabláncán
Sétálok búsan a Tarna partján.
Jégeső veri szívem aortáját,
S én követem a lábaid nyoma kicsapongását.

ReménySzomorú szerelem

Uram. Ha magamba nézek, látlak téged.
Csak rád gondol szívem, vágyom érintésed.
Vágyaimnak célja csak te vagy,
érints meg, s hadd lássam arcodat.

Uram. Csak veled teljes az életem.
Nélküled mit sem ér, ha szárnyal is az értelem.
Szellemem csak te benned lehet szabad,
vezess engem, hol éltet ad szavad.

Uram. Mikor anyám méhében formált szent kezed,
már tudtam én, ki vagy, s ki adhat életet.
De midőn, mint szikra, gyulladt bennem a tudat,
lábam egy másik útra lépett, melyet e világ mutat.

Uram. Akkor már nem ismerve téged,
bár szemem e csodás világba nézett.
Nem láttalak abban, mit kezed alkotott,
a tökéletest, ki mindennek életet adott.

Vakon s tudatlan, hajszolva mindent, mi élvezet, tévesztve célt,
nézve csak, mint világtalan, ki homályban él.
Nem látva meg csodás eged,
melyre szivárványívedet festette két kezed.

Méltatlan voltam és vagyok,
de szellemem te holtan nem hagyod,
Krisztusban utánam nyúlt féltőn két kezed,
letörve rólam minden láncot, mi megkötözte szívemet.
Ki anyám méhében még tudta, hogy ki az,
Ki magát kicsinnyé téve, szerelmes szóval hív ma is.
Teremtőm, Alkotóm, ki mindig igazán szeret,
s hogy ki vagyok én, azt is tudom már.
Megmentett gyermeked.

Kaposvár, 2020. július 19.