Elmélkedés: HIAfo –ban…

Föld csak tovább forog.
Világmindenség a berke.
Ott hosszú életek!
*
Rossz, ne képzelegjél.
Nem minden függhet embertől.
Világűrünk örök.
*
Egy. Páratlan párban.
Egy vagy több dologgal együtt,
Az együttműködés.
*
A lényegre gondolj.
Szembejön és úgy ütközni?
Oly’ nagy gondatlanság!
*
A klónok világa.
Ő automata ember.
Vágd el az áramot!
*
Vegyesen jó vagy rossz.
Kerék helyett csak lánctalpak?
Volt ez már, együtt is.

Vecsés, 2017. november 27. – Kustra Ferenc – A HIAQ 3. sora följött első sornak, így először a konklúziót kell-lehet olvasni, aztán a két soros tárgyi leírást!

Ha ledűlnek falak,
Romba dől az összes vigasz!
Jő, reménytelenség!
*
Jön a végrehajtó
Visz mindent, lefoglalt a ház.
Költözés, erdőbe!
*
Könnyet akarsz? Sírjál…
Bánat ellen, ez tán’ gyógyír!
Te vagy bús, úgy sírj Te.
*
Vadvirágos réten
Kirándultam, nekem régen.
Üdítő virágok.
*
Erdők, mezők zöldje
Jó kis látvány a szemünknek.
Szemgyönyörködtető.
*
Fehér téli erdő
Vadaknak, nem jó búvóhely.
A bundájuk fázik.
*
Közeleg a tavasz!
A megújhodás ideje…
Ember, megújhodik?
*
Boldog a pillanat!
Néha dereng… tovahalad…
Ennyit kell megélni.
*
Elmúlt emlékeken
Elmerengek, bánatosan.
Tán’ feldereng, remény?
*
Élet, egy pillanat
Töredék, többi múlt… jövő!
Jelenben élhetünk?
*
Levelek hullanak,
Mint egy halott lepkesereg…
Tavasz! Feltámadás!
*
Tó felszínén arcom,
Hullámokon összetörik.
Torzult a képmásom…
*
Lennék tökéletes,
De, a világ nem engedi…
Felmosórongy lettem.
*
Esőcseppek fednek,
Szomorúan vizesedek.
Ázott kutya lettem…
*
Eső veri arcom,
Rám néznek, hiszik, hogy sírok.
Pedig, annyira nem.

Vecsés, 2015. március 25. – Kustra Ferenc József – íródott: HIAQ csokorban, az új szépirodalmi irányzat jegyében. (Én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6. Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz, mint a haikué! Eszmeisége, stílusa haikuval azonos!)

Már őszül, vénülve a nyár és bűbáj vakítja a napot…
Mi is őszülőnk… lassan elő kell venni régi kalpagot…
Nyár is őszül és a saját apályát építi,
Apálya mocskába, szinte magát beleveti…
*
Zörgeti, árva
Kórót szél, magányában.
Nagy társtalanság.
Könnyező őszi ködben
Vágyom még kezed csöndben.
*

Majd elgyönyörködők, hogy milyen piros lett hidegülő őszi ég,
Az élmény majd eluralja a testem, belőlem ömlik hörögség…
A nyugdíjast bőven sújtja szegénység, mint egy nagyúr, dübörögve hörög,
A nyugdíjasok többsége nincstelenül, életútján, helyben dübörög.
*
Szél, esőt csókol,
Vízcseppeket keverget.
Lég, nagyon hűvös.
Didergő falevelek
Új rejteket keresnek.
*

Évszámok folyvást csak növekednek, ő meg végleg veszti a hitét,
El is veszti közben a régen megkapott, már elavult reményét!
Azt tanácsolják, nyugdíjas vidáman nevessen, lesz ez még jobb is,
Próbáljon meg ráérni is, mert az a jövő útja, bizony… csakis.
*
Zúgó, kócos szél
Fésületlen lombok közt.
Erdei játék.
Kandalló izzó tüze
Hív... szerelmünket fűtve.
*

A tanácsadók elfelejtik, hogy ősz után mindig és biztosan tél jön!
Nyugdíjas csak tovább őszül, aztán ha ráér, unokázik ökörködőn...
Tehát nyugdíjasnak ennyi… nincs már miért, nem viselkedik örömködön!
*
Sötét… erdei
Fákat karol, fény nincsen.
Nyekergő szelek.
Tavaszi virágzások...
Gondolatok, új álmok.

Vecsés, 2015. január 11. – Budapest, 2020. augusztus 7. – Kustra Ferenc József – a verset és a haikukat én írtam. Alájuk a tanka verset, szerző-, és poétatársam Horváth Edit Fresh.

Városunkban tegnap
Besétált egy elefánt.
Elhagyta távoli otthonát,
Mert egy kis változást kívánt.

Leállt az összes forgalom,
De ő viszont tovább haladt.
Itt-ott egy jót trombitált,
És a nép megriadva szerte szaladt.

A városligetben lelassult,
Aztán nyugodtan megállt,
És bármi habozás nélkül
Feldöntött egy pálma fát.

Az egyéb fáknak lombozatát
Buzgón kezdte legelni,
Aztán a szökőkút tartalmát
Mohón kezdte kiüríteni.

Már kijött a rendőrség,
És nyomában a katonaság,
Az állatvédők viszont kérték,
Hogy az elefántot ne bántsák.

Végül is e testes vendég
Szépen el lett kábítva,
És egy daru segítségével
Egy teherkocsira felrakva.

Aztán visszakerült a vadonba,
Mert ott volt igaz otthona,
Hol boldogan élt míg meg nem halt,
De de inspirált egy gyerekdalt.

A villám, váratlanul lecsapott a csendes eső csendjébe,
Idegingerlő élességgel és dermesztően... fényességbe!
Füstdrapériák lógtak, de eső lemosta őket a földbe…

Aludtam a csendes eső, halk, motoszkáló neszezésébe,
Tette álmot pihentetővé, földöntúli létezésébe.
Fránya villám, neveletlen, zajong, a maga nyerseségébe.

Rosszul ébredtem, felijedtem, hirtelen éltem... létezésben,
Mert az ébredésem gyors volt, álmom elmerült a feledésben.
Villám, több nem jött, elment az eső, feloldódott semmiségben.

Ekkora villámcsapástól vegyes érzéssel lehet ébredni,
És emberben, ijedtében, gyorsan, félelem kezd gyülemleni.
Fokozatos ébredés híján, kell oly' terebélyesen kelni.

Vecsés, 2015. február 28. – Kustra Ferenc József