Idő 
Értékelés 
Értékelés A homály földereng a párásodó szemem előtt,
Így nem látom, mit válasszak régi emlékek között…
Vajon a remény él tovább, hosszan és jó bőszen?
Mit is reménykedek, fehéredő hajjal, őszen?
Sírnom kell, hogy rég' elvesztettelek benneteket,
Pedig emlékszem, nagyon szerettem lelketeket…
Most meg… jó régen itt laktok fakult sírkő alatt,
Én, látogatlak benneteket, bár idő haladt.
Itt vagyok a sírkertetekben, rendszeresen eljövők,
Veletek kapcsolatban én, minden -múlt- rosszat ellökök.
Minek emlékezzek a rosszra, ne féljetek... eljövök.
Nézem, a temető fölött is délcegen tarol a napfény,
A sírkövetekről, meg mi visszaverődik az ellenfény.
Épp, hogy látszik még, kőbe belevésett nevetek,
De én tudom melyikben laktok… húz a lelketek.
Még élek veletek a mindennapok emlékében,
És ez kavarog bennem, a mindennapok létében.
Tartják bennem lelket mindennapok szenvedésében.
Ma is körbejártam a fakult sírkövek között,
Letettem virágokat és használtam kötözőt…
Hazamegyek, mert a felhők rám-, meghozzák esőt…
Vecsés, 2017. január 3. – Kustra Ferenc József
Így nem látom, mit válasszak régi emlékek között…
Vajon a remény él tovább, hosszan és jó bőszen?
Mit is reménykedek, fehéredő hajjal, őszen?
Sírnom kell, hogy rég' elvesztettelek benneteket,
Pedig emlékszem, nagyon szerettem lelketeket…
Most meg… jó régen itt laktok fakult sírkő alatt,
Én, látogatlak benneteket, bár idő haladt.
Itt vagyok a sírkertetekben, rendszeresen eljövők,
Veletek kapcsolatban én, minden -múlt- rosszat ellökök.
Minek emlékezzek a rosszra, ne féljetek... eljövök.
Nézem, a temető fölött is délcegen tarol a napfény,
A sírkövetekről, meg mi visszaverődik az ellenfény.
Épp, hogy látszik még, kőbe belevésett nevetek,
De én tudom melyikben laktok… húz a lelketek.
Még élek veletek a mindennapok emlékében,
És ez kavarog bennem, a mindennapok létében.
Tartják bennem lelket mindennapok szenvedésében.
Ma is körbejártam a fakult sírkövek között,
Letettem virágokat és használtam kötözőt…
Hazamegyek, mert a felhők rám-, meghozzák esőt…
Vecsés, 2017. január 3. – Kustra Ferenc József
Körbesétáltam én a jó nagyméretű temetőbe,
Éreztem, hogy dohos kriptaszag terjeng a levegőbe…
Néztem a feliratokat, van, mibe már százötven éve temetnek,
Istenem, ha mesélnének… abban nemzedékek sorai lehetnek.
Láttam sok kis sírt, mibe pici gyermeket temettek,
Elgondoltam, szülök milyen szomorúak lehettek.
De már a szülők neve is fel volt vésve a márványra.
Már ők is átköltöztek vándornak a másik világba.
Ezen régi síroknál és kriptáknál nem volt virág,
És nem volt gyertya, látszik, hogy ez már régen múlt világ.
*
Az idő elment,
Utód nem ismeri őst.
Idő megy tovább.
*
A feledésbe,
A múltba süllyed minden.
Elvész a tudat.
*
Márványba zárva,
Családi történelem.
Múlt fátyla takar.
*
A sok gyertya és
Mécses fény, kísértet tánc…
Tudatosság nincs.
*
Nemsokára, már
Fagyos köd takar mindent.
Jéghideg sírok.
*
Lassan hóvihar
Jő, befújja utakat.
Sír mind fehér lesz.
2015. június 15. – Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban, halottak napjára…
Éreztem, hogy dohos kriptaszag terjeng a levegőbe…
Néztem a feliratokat, van, mibe már százötven éve temetnek,
Istenem, ha mesélnének… abban nemzedékek sorai lehetnek.
Láttam sok kis sírt, mibe pici gyermeket temettek,
Elgondoltam, szülök milyen szomorúak lehettek.
De már a szülők neve is fel volt vésve a márványra.
Már ők is átköltöztek vándornak a másik világba.
Ezen régi síroknál és kriptáknál nem volt virág,
És nem volt gyertya, látszik, hogy ez már régen múlt világ.
*
Az idő elment,
Utód nem ismeri őst.
Idő megy tovább.
*
A feledésbe,
A múltba süllyed minden.
Elvész a tudat.
*
Márványba zárva,
Családi történelem.
Múlt fátyla takar.
*
A sok gyertya és
Mécses fény, kísértet tánc…
Tudatosság nincs.
*
Nemsokára, már
Fagyos köd takar mindent.
Jéghideg sírok.
*
Lassan hóvihar
Jő, befújja utakat.
Sír mind fehér lesz.
2015. június 15. – Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban, halottak napjára…
(Senrjú csokor)
Hegytetőn lenni,
Fájdalmat kiabálni…
Fájdalom hegye.
*
Múltban kutatás
Önmagunk keresése.
Archív adatok.
*
Déli harangszó
Után szól, lélekharang.
Remény hajnalok…
*
(3 soros-zárttükrös csokor)
Ahogy megyek a temetőbe, talpam alatt zörög, recseg az avar,
Majd rám is szól, hogy igyekezzek, siessek, várnak mielőbb és hamar…
Ahogy megyek a temetőbe, talpam alatt zörög, recseg az avar.
Megyek is gyorsabban, megsimogatom az öreges arcredőm,
Le is törlőm az út porát, mi másra kell nekem az arckendőm…
Megyek is gyorsabban, megsimogatom az öreges arcredőm.
Gyászos, fekete felhők menekülnek vagy támadnak fönt az égen?
Gyászos, fekete felhőket vadul fújják vad szelek, fönt az égen…
Gyászos, fekete felhők menekülnek vagy támadnak fönt az égen.
Kedves őseimet látogatom, viszek nekik kisebb koszorúkat,
Lássák vagy érezzék, a szívemben dúló nagy szeretet háborúkat…
Kedves őseimet látogatom, viszek nekik kisebb koszorúkat.
**
Mindig az eszemben vannak, de ma különösen,
Így aztán tudni, hogy nem jöttem fölöslegesen.
Leteszem a koszorút, majd meggyújtom a szeretet mécsest,
Mert ő lesz az, ki a szeretetátvitelért felel, végest’.
A mécses tartónak van már teteje is, hogy a szél ne fújja el szeretet lángot,
Mert a víg szelekben is át kell vinni a szeretettelit, mint erre való lángot.
Nem tudom az őseimnek mit jelent, hogy évente kapják a virágot,
De nekem nagyon sokat, így továbbra is, majd évente gyújtok mécslángot.
**
(3 soros-zárttükrös)
A sírok közt bolyongó sok emberből én vagyok, lennék szerető, az egyik,
Ez a kötelességem és a holtaim közül szívemnek kedves mindegyik…
A sírok közt bolyongó sok emberből én vagyok, lennék szerető, az egyik.
*
(Senrjon csokor)
Fájdalmak föltolulnak,
Szinte erővel, arcra hullnak…
Majd én… itt lakok.
*
Fájdalmak föltolulnak,
Lélekvihar támadt föl bennem.
Majd én… itt lakok.
*
Lesz-e ki hoz virágot,
Ki rám vágyódik, kerget álmot…
Ha majd… itt lakok.
Vecsés, 2021. augusztus 8. – Kustra Ferenc József
Hegytetőn lenni,
Fájdalmat kiabálni…
Fájdalom hegye.
*
Múltban kutatás
Önmagunk keresése.
Archív adatok.
*
Déli harangszó
Után szól, lélekharang.
Remény hajnalok…
*
(3 soros-zárttükrös csokor)
Ahogy megyek a temetőbe, talpam alatt zörög, recseg az avar,
Majd rám is szól, hogy igyekezzek, siessek, várnak mielőbb és hamar…
Ahogy megyek a temetőbe, talpam alatt zörög, recseg az avar.
Megyek is gyorsabban, megsimogatom az öreges arcredőm,
Le is törlőm az út porát, mi másra kell nekem az arckendőm…
Megyek is gyorsabban, megsimogatom az öreges arcredőm.
Gyászos, fekete felhők menekülnek vagy támadnak fönt az égen?
Gyászos, fekete felhőket vadul fújják vad szelek, fönt az égen…
Gyászos, fekete felhők menekülnek vagy támadnak fönt az égen.
Kedves őseimet látogatom, viszek nekik kisebb koszorúkat,
Lássák vagy érezzék, a szívemben dúló nagy szeretet háborúkat…
Kedves őseimet látogatom, viszek nekik kisebb koszorúkat.
**
Mindig az eszemben vannak, de ma különösen,
Így aztán tudni, hogy nem jöttem fölöslegesen.
Leteszem a koszorút, majd meggyújtom a szeretet mécsest,
Mert ő lesz az, ki a szeretetátvitelért felel, végest’.
A mécses tartónak van már teteje is, hogy a szél ne fújja el szeretet lángot,
Mert a víg szelekben is át kell vinni a szeretettelit, mint erre való lángot.
Nem tudom az őseimnek mit jelent, hogy évente kapják a virágot,
De nekem nagyon sokat, így továbbra is, majd évente gyújtok mécslángot.
**
(3 soros-zárttükrös)
A sírok közt bolyongó sok emberből én vagyok, lennék szerető, az egyik,
Ez a kötelességem és a holtaim közül szívemnek kedves mindegyik…
A sírok közt bolyongó sok emberből én vagyok, lennék szerető, az egyik.
*
(Senrjon csokor)
Fájdalmak föltolulnak,
Szinte erővel, arcra hullnak…
Majd én… itt lakok.
*
Fájdalmak föltolulnak,
Lélekvihar támadt föl bennem.
Majd én… itt lakok.
*
Lesz-e ki hoz virágot,
Ki rám vágyódik, kerget álmot…
Ha majd… itt lakok.
Vecsés, 2021. augusztus 8. – Kustra Ferenc József
Éjjelente néha könnyek közt alszom el,
És néhányszor, rémálomra ébredek fel,
Ez, mint rostos szívszakadás nálam telel,
Bánatcseppekként a lelkemben vesztegel.
Felettem, a gyászban, zokogva sír a felhő
A kifújt dohányfüstöm, mint a szálló szellő
Száll az égbe utánatok, kedves rokonok,
Ez is segít, hogy csökkenjenek a rémálmok.
Elmentetek, itt hagytatok, küzdhetek egyedül,
Folyvást reménykedek, hogy életemre fény derül…
De az éjjeli ébredéskor, éj kettétört derekán,
Még azt sem érzem, hogy az időm lassan-gyorsan pereg tán.
Halottak napján elmegyek a lakhelyetekre
Viszek virágot és gyertyát gyújtok, kedvetekre…
Kinél-kinél sírok, máshol ejtek száraz könnyeket,
Ott érzem... a nagyon lassan múló, nehéz perceket,
Itt én nem kapok mást, csak nincs már (hiányzó) öleléseket,
Sokan vagytok... járom a temetői kiszögeléseket.
Hiányoztok! Élek én tovább a rémálmokban,
Marad, csöndes elmélkedés a hiányotokban…
Halottak napján a sírotok mellett, hiány kissé enyhül
És azért csak kissé, mert emlékekkel én vagyok egyedül…
Most azonban virágokat-koszorúkat ide leteszem
És ezek maradnak itt emlékeztetőül énhelyettem.
Még lesöpröm a sírotokat a sok szél hordta levéltől,
Aztán elballagok haza, bánatosan a sok emléktől.
Itt maradnak, a szeretet lángjai, gyertyák és mécsesek,
Pici lángok fűznek össze bennünket, ennyi kell... léleknek.
Vecsés, 2014. május 16. – Kustra Ferenc József
És néhányszor, rémálomra ébredek fel,
Ez, mint rostos szívszakadás nálam telel,
Bánatcseppekként a lelkemben vesztegel.
Felettem, a gyászban, zokogva sír a felhő
A kifújt dohányfüstöm, mint a szálló szellő
Száll az égbe utánatok, kedves rokonok,
Ez is segít, hogy csökkenjenek a rémálmok.
Elmentetek, itt hagytatok, küzdhetek egyedül,
Folyvást reménykedek, hogy életemre fény derül…
De az éjjeli ébredéskor, éj kettétört derekán,
Még azt sem érzem, hogy az időm lassan-gyorsan pereg tán.
Halottak napján elmegyek a lakhelyetekre
Viszek virágot és gyertyát gyújtok, kedvetekre…
Kinél-kinél sírok, máshol ejtek száraz könnyeket,
Ott érzem... a nagyon lassan múló, nehéz perceket,
Itt én nem kapok mást, csak nincs már (hiányzó) öleléseket,
Sokan vagytok... járom a temetői kiszögeléseket.
Hiányoztok! Élek én tovább a rémálmokban,
Marad, csöndes elmélkedés a hiányotokban…
Halottak napján a sírotok mellett, hiány kissé enyhül
És azért csak kissé, mert emlékekkel én vagyok egyedül…
Most azonban virágokat-koszorúkat ide leteszem
És ezek maradnak itt emlékeztetőül énhelyettem.
Még lesöpröm a sírotokat a sok szél hordta levéltől,
Aztán elballagok haza, bánatosan a sok emléktől.
Itt maradnak, a szeretet lángjai, gyertyák és mécsesek,
Pici lángok fűznek össze bennünket, ennyi kell... léleknek.
Vecsés, 2014. május 16. – Kustra Ferenc József
Ködfolt van előttem,
Ködfoltra ráléptem.
Köd, mind körülöttem,
Ködfoltokat nézem…
*
(3 soros-zárttükrös)
Ha keresnek, akkor én már ködbe vesztem,
De bízok benne, hogy nem okozza vesztem…
Ha keresnek, akkor én már ködbe vesztem.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Az én ködöm semmit nem melegít, még az őzeket sem,
Az én ködöm senkit nem melegít, így még engemet sem…
Az én ködöm semmit nem melegít, még az őzeket sem.
*
(Senrjú csokor félhaiku láncban)
Zizzen már az ősz,
Sok levél vitorlázó.
Indul a múlás…
*
Fák töve avar,
Szél meg csak danolászik.
Indul a múlás…
*
Vasfogú idő,
Kiköpte tejfogait.
Indul a múlás…
*
(Senrjon)
Szőlő sincs a leszedett,
Leszüretelt tőke-sorokban.
Múlás ilyenkor…
*
(10 szavas duó)
A Nap is rőt lenne?
Őzeknek, vaddisznóknak átmeneti kabát kellene.
A Nap rőtsége végleg maradandó,
Semmit nekik… ha jő Micimackó?
*
(15 szavas-6 sorban)
Mért akar?
Mindent
Tőlünk akar?
Őzek bundát növesszenek,
Vaddisznók meleg sárfürdőt vegyenek,
Vagy hívom… vadászt!
*
(Haiku csokor)
Mint homályfüggöny
Terjed a köd, csak körben.
Vaksi vaddisznók…
*
Őz ködtengerben
Úszva sem tudja hol van.
Nem látja hovát…
*
Kék égboltrészek.
Magas köd mezőbe tűnt.
Torlódó a köd.
*
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Nincs tovább, mert a köd az úr,
Nyálkás ködbilincs nem lazul…
Nincs tovább, mert a köd az úr.
Vecsés, 2020. június 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Ködfoltra ráléptem.
Köd, mind körülöttem,
Ködfoltokat nézem…
*
(3 soros-zárttükrös)
Ha keresnek, akkor én már ködbe vesztem,
De bízok benne, hogy nem okozza vesztem…
Ha keresnek, akkor én már ködbe vesztem.
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Az én ködöm semmit nem melegít, még az őzeket sem,
Az én ködöm senkit nem melegít, így még engemet sem…
Az én ködöm semmit nem melegít, még az őzeket sem.
*
(Senrjú csokor félhaiku láncban)
Zizzen már az ősz,
Sok levél vitorlázó.
Indul a múlás…
*
Fák töve avar,
Szél meg csak danolászik.
Indul a múlás…
*
Vasfogú idő,
Kiköpte tejfogait.
Indul a múlás…
*
(Senrjon)
Szőlő sincs a leszedett,
Leszüretelt tőke-sorokban.
Múlás ilyenkor…
*
(10 szavas duó)
A Nap is rőt lenne?
Őzeknek, vaddisznóknak átmeneti kabát kellene.
A Nap rőtsége végleg maradandó,
Semmit nekik… ha jő Micimackó?
*
(15 szavas-6 sorban)
Mért akar?
Mindent
Tőlünk akar?
Őzek bundát növesszenek,
Vaddisznók meleg sárfürdőt vegyenek,
Vagy hívom… vadászt!
*
(Haiku csokor)
Mint homályfüggöny
Terjed a köd, csak körben.
Vaksi vaddisznók…
*
Őz ködtengerben
Úszva sem tudja hol van.
Nem látja hovát…
*
Kék égboltrészek.
Magas köd mezőbe tűnt.
Torlódó a köd.
*
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Nincs tovább, mert a köd az úr,
Nyálkás ködbilincs nem lazul…
Nincs tovább, mert a köd az úr.
Vecsés, 2020. június 28. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
