Idő 
Értékelés 
Értékelés Ki mondja azt, hogy nem gondol a múltra,
ha a néma csöndben felsóhajt az est,
ha gondjai gyűlnek hatalmas halomba,
s egyre rosszabb, és egyre nehezebb?
Ki mondja azt, hogy el lehet feledni
és a vállain habkönnyű pehely,
minden kis apró csöppnyi tévedése,
s nem húzza le a hatalmas kereszt?
Próbálna bár, de nehéz továbblépni,
s lábaira már hínárként tapad
a súly, s mintha ingoványban járna,
úgy roppan meg a gondjai alatt.
Ki mondja azt, hogy könnyű továbblépni
mintha nem történt volna semmi sem,
hiszen te látod, bármerre visz lépted
sötét árnyékba nyúl az esti csend.
Hosszú az út, és nehéz a lépés,
de te ne add fel! S mégis adj helyet
magad mellett, most bármilyen nehéz is
elhinned azt, hogy lehet még neked
könnyű álmod, mit nem téphet széjjel
gonosz ármány, és egyszer úgy jön el
álmaidban majd, mi nem vált valóra,
hogy majd megbékélsz, s nyugalmad leled.
ha a néma csöndben felsóhajt az est,
ha gondjai gyűlnek hatalmas halomba,
s egyre rosszabb, és egyre nehezebb?
Ki mondja azt, hogy el lehet feledni
és a vállain habkönnyű pehely,
minden kis apró csöppnyi tévedése,
s nem húzza le a hatalmas kereszt?
Próbálna bár, de nehéz továbblépni,
s lábaira már hínárként tapad
a súly, s mintha ingoványban járna,
úgy roppan meg a gondjai alatt.
Ki mondja azt, hogy könnyű továbblépni
mintha nem történt volna semmi sem,
hiszen te látod, bármerre visz lépted
sötét árnyékba nyúl az esti csend.
Hosszú az út, és nehéz a lépés,
de te ne add fel! S mégis adj helyet
magad mellett, most bármilyen nehéz is
elhinned azt, hogy lehet még neked
könnyű álmod, mit nem téphet széjjel
gonosz ármány, és egyszer úgy jön el
álmaidban majd, mi nem vált valóra,
hogy majd megbékélsz, s nyugalmad leled.
Úgy vonj magadhoz, mint puha párnát,
melyre lehajtod álmos fejed,
végigsimítva arcom úgy érints,
hogy tudjam: te is szeretsz.
Nem kell most szó. Zavar a fény is.
Oltsd el a lámpát nekem.
Elég, ha látom a kályha fényét,
mely arcodra rózsákat fest.
Vöröslő lánggal izzik a kályha
S a fénye olyan színes,
bőrödre ontja lángoló színét,
amely most olyan heves,
mint mi. Pedig tétova léptem
oly lassan hozott ide,
s most itt vagyok karodba bújva
boldogan, szerelmesen.
Olyan jó volna úgy ébredni
ezen túl mindig veled,
együtt látni, hogy pirkad a hajnal,
míg magába zár a csend.
Tudod: nekem már nem kell semmi
csak az, hogy te is szeress
időtlen időkig, míg az éjjel
ajkunkra csókot lehel.
melyre lehajtod álmos fejed,
végigsimítva arcom úgy érints,
hogy tudjam: te is szeretsz.
Nem kell most szó. Zavar a fény is.
Oltsd el a lámpát nekem.
Elég, ha látom a kályha fényét,
mely arcodra rózsákat fest.
Vöröslő lánggal izzik a kályha
S a fénye olyan színes,
bőrödre ontja lángoló színét,
amely most olyan heves,
mint mi. Pedig tétova léptem
oly lassan hozott ide,
s most itt vagyok karodba bújva
boldogan, szerelmesen.
Olyan jó volna úgy ébredni
ezen túl mindig veled,
együtt látni, hogy pirkad a hajnal,
míg magába zár a csend.
Tudod: nekem már nem kell semmi
csak az, hogy te is szeress
időtlen időkig, míg az éjjel
ajkunkra csókot lehel.
Már Káin és Ábellel kezdődött,
mely a testvériséget lerontotta.
Isten Káinnel nem törődött
és inkább Ábelt választotta.
Keserű múlt és sötét jövő!
Mi más a föld mint temető?
Noé ősi korszaka végén
árvíz pusztította a népet.
Az Úr végtelen haragja
sújtotta az emberiséget.
Keserű múlt és sötét jövő!
Mi más a föld mint temető?
Volt-e valaha bármely korszak
melyben hiányzott az erőszak?
Ezrével haltak a harcosok,
kik nem régen még játszottak.
Keserű múlt és sötét jövő!
Mi más a föld mint temető?
Minden ember megöregszik,
kihullik a haja s foga.
Erre orvosság már nincsen,
mert csak egy út vezet tova.
Keserű múlt és sötét jövő!
A föld nem más mint temető.
mely a testvériséget lerontotta.
Isten Káinnel nem törődött
és inkább Ábelt választotta.
Keserű múlt és sötét jövő!
Mi más a föld mint temető?
Noé ősi korszaka végén
árvíz pusztította a népet.
Az Úr végtelen haragja
sújtotta az emberiséget.
Keserű múlt és sötét jövő!
Mi más a föld mint temető?
Volt-e valaha bármely korszak
melyben hiányzott az erőszak?
Ezrével haltak a harcosok,
kik nem régen még játszottak.
Keserű múlt és sötét jövő!
Mi más a föld mint temető?
Minden ember megöregszik,
kihullik a haja s foga.
Erre orvosság már nincsen,
mert csak egy út vezet tova.
Keserű múlt és sötét jövő!
A föld nem más mint temető.
Ha majd vén leszek, s sűrű ráncokat sző,
az idő pergamen bőrű arcomon,
akkor is ugyan úgy szeretni foglak,
mint azon az első. édes hajnalon.
Amikor először fogtalak karomban,
s parányi ujjad játszott arcomon,
tétován, mintha angyalkéz simítná,
s elmúlott bennem minden fájdalom.
Már akkor éreztem, hogy te leszel mindig,
nehéz időkben minden vigaszom,
érted lesz erő megfáradt kezemben,
s hozzád fog szólni minden mosolyom.
Sosem hittem, hogy ennyire tud fájni,
hogy már felnőttél, s olyan messze vagy,
úgy hiányzol, és fátyolos szememből
kristályos gyöngyként könnyek hullanak.
Úgy mennék hozzád, száz határon túl is,
de alig érzem már fáradt lábamat,
rögös az út, és alig tudok lépni,
de most is hozzád száll minden gondolat.
Magam vagyok. de elhasznált szívemben,
amíg egyetlen dobbanás marad,
te érted dobban, s bármi is történjen,
ez a szeretet soha nem apad.
az idő pergamen bőrű arcomon,
akkor is ugyan úgy szeretni foglak,
mint azon az első. édes hajnalon.
Amikor először fogtalak karomban,
s parányi ujjad játszott arcomon,
tétován, mintha angyalkéz simítná,
s elmúlott bennem minden fájdalom.
Már akkor éreztem, hogy te leszel mindig,
nehéz időkben minden vigaszom,
érted lesz erő megfáradt kezemben,
s hozzád fog szólni minden mosolyom.
Sosem hittem, hogy ennyire tud fájni,
hogy már felnőttél, s olyan messze vagy,
úgy hiányzol, és fátyolos szememből
kristályos gyöngyként könnyek hullanak.
Úgy mennék hozzád, száz határon túl is,
de alig érzem már fáradt lábamat,
rögös az út, és alig tudok lépni,
de most is hozzád száll minden gondolat.
Magam vagyok. de elhasznált szívemben,
amíg egyetlen dobbanás marad,
te érted dobban, s bármi is történjen,
ez a szeretet soha nem apad.
TANQ csokorban
Hazám védelmében
Vagyok én csatára készen.
Még vérem is folyhat!
Hazafinak, lelke számít,
Ha őt, téveszme nem ámít!
*
Nekem csettint révész,
Rám vár! Nem tudom fizetni.
Így nem visz sehova…
Nem is akartam még menni,
Csak érdekelt, a jegy mennyi…
*
Ha magadra maradsz,
Nyakig ér az egyedüllét.
Kilábalás, nehéz.
Lelki problémával küzdesz,
És nem tudod, holnap, mi lesz.
*
Napsugár vigasztal,
Pedig nem tudja, mi bajom.
Mindegy is, jólesik.
Bajom ellen, nem jó semmi
Arcom, napsugár befedi.
*
Sötétedő alkony,
Nyugvó nap vérébe fullad…
Reggel, majd új nap lesz.
Álmos vagyok, elballagok,
Ágyamban meg álmot várok.
*
Szemem, a csillagok
Fényét issza! Csoda látvány.
Elnézném, reggelig.
Fent kéne lennem, csodálni,
De nem bírok, addig állni.
*
Rét felett szárnyalok,
Itt úgy érzem, szabad vagyok…
Pedig, ez csak álom!
Szabadság, nincs, és nem lehet,
Utálom szemfényvesztőket.
*
Álom lassan múlik,
Hajnali fény, már feldereng…
A mai nap, jobb lesz?
Mára már, sok új tervem van,
Remélem, egyik sem katlan.
*
Aranymadár, útra
Kelhet, messze még a határ.
Nem jött vissza soha!
Nézek, tudatom kitágul,
De a lélek, tovább árvul.
*
Sötétben nem látok,
Fáklyát gyújtok. Lehet látnok.
Megyek lendülettel.
Új utat a fáklyám mutat!
Megtalálja azt, ki kutat.
*
Harang megkondulhat…
Megáll az óramutató…
Az én időm letelt.
Szerepeim eljátszottam,
Ha tapsot kaptam… hajoltam.
*
Emlékcsónak ringat,
Visszaevezek a múltba!
Vajon, mit találok?
Látom foszlányát, emléknek!
Hol a vége, öregségnek…?
Vecsés, 2015. március 25. – Kustra Ferenc József - Új szépirodalmi irányzat jegyében. (A HIAQ –t és a TANQ –t én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6 és 6-8-6-8-8) Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz.
Hazám védelmében
Vagyok én csatára készen.
Még vérem is folyhat!
Hazafinak, lelke számít,
Ha őt, téveszme nem ámít!
*
Nekem csettint révész,
Rám vár! Nem tudom fizetni.
Így nem visz sehova…
Nem is akartam még menni,
Csak érdekelt, a jegy mennyi…
*
Ha magadra maradsz,
Nyakig ér az egyedüllét.
Kilábalás, nehéz.
Lelki problémával küzdesz,
És nem tudod, holnap, mi lesz.
*
Napsugár vigasztal,
Pedig nem tudja, mi bajom.
Mindegy is, jólesik.
Bajom ellen, nem jó semmi
Arcom, napsugár befedi.
*
Sötétedő alkony,
Nyugvó nap vérébe fullad…
Reggel, majd új nap lesz.
Álmos vagyok, elballagok,
Ágyamban meg álmot várok.
*
Szemem, a csillagok
Fényét issza! Csoda látvány.
Elnézném, reggelig.
Fent kéne lennem, csodálni,
De nem bírok, addig állni.
*
Rét felett szárnyalok,
Itt úgy érzem, szabad vagyok…
Pedig, ez csak álom!
Szabadság, nincs, és nem lehet,
Utálom szemfényvesztőket.
*
Álom lassan múlik,
Hajnali fény, már feldereng…
A mai nap, jobb lesz?
Mára már, sok új tervem van,
Remélem, egyik sem katlan.
*
Aranymadár, útra
Kelhet, messze még a határ.
Nem jött vissza soha!
Nézek, tudatom kitágul,
De a lélek, tovább árvul.
*
Sötétben nem látok,
Fáklyát gyújtok. Lehet látnok.
Megyek lendülettel.
Új utat a fáklyám mutat!
Megtalálja azt, ki kutat.
*
Harang megkondulhat…
Megáll az óramutató…
Az én időm letelt.
Szerepeim eljátszottam,
Ha tapsot kaptam… hajoltam.
*
Emlékcsónak ringat,
Visszaevezek a múltba!
Vajon, mit találok?
Látom foszlányát, emléknek!
Hol a vége, öregségnek…?
Vecsés, 2015. március 25. – Kustra Ferenc József - Új szépirodalmi irányzat jegyében. (A HIAQ –t és a TANQ –t én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6 és 6-8-6-8-8) Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz.
