Tudod, hogy a világodban nem vagy egyedül?
Ha a szíved nyitva van, a társad melléd ül!
Belép az ajtódon, ha szeretettel várod,
beköltözik Hozzád, ha szíved kitárod.

A szívednek ablakán ott kopog már régen,
ne hagyd Őt kétségben, hogy könyörögve kérjen!
Hosszú utat tett meg már, fáradtan, éhesen,
szüksége van Rád is, hogy Ő tovább élhessen!

Bekopogott Hozzád, mert Te is magányos vagy,
meglátod, hogy Téged magadra soha sem hagy.
A szeretet lehet a Te igaz barátod,
adj hát Neki esélyt, széppé teszi világod!

Sírtál-e már valamikor szomorú könnyeket?
Éltél-e már örömkönnyel simogató életet?

Hunyorogtak már szemeid vakító fényekben?
Féltél-e már valamikor szorító sötétségben?

Láttál-e már életedben haragoszöld fákat?
Sirattál-e bármikor elkorhadó ágat?

Nevettél-e emberekkel, kik boldogok voltak?
Kiket később sírjuknál emberek sirattak!

Minden élet forgandó, szolgáljon tanulságul,
el nem tűnik semmi sem, csupán csak átalakul.

Félelemben nem kell élnünk, hisz örök az élet,
testünk csupán átalakul, s tovább él a lélek.

Én nem akartam nagy lenni mint mások
csak segíteni néhány emberen
kinek sorsa keserűbb mint másé
kinek rózsa helyett csak tövis terem.

Én nem akartam több lenni mint mások
csak meghúzódni halkan,csendesen
ahogy a szél suhan a zizzenő akác közt,
hogy a tövisét ne érintse meg.

Én nem akartam úgy tenni mint mások,
én nem gúnyoltam senkit sohasem,
mert akinek hűvösebb az árnyék
az a fájdalmát is másként éli meg.

Én nem akartam oly messzire menni,
s most mégis eltűnök némán,hirtelen,
ahogy a szél suhan a zizzenő akác közt,
tövisektől vérzőn némán,csendesen.

Elszorul a torkom, fájó sírás fojtogat,
elrontotta valami talán a napomat?
Egyre jobban érzem, hogy szorítja mindenem,
nem tehetek semmi mást, hagyom, kiengedem.

Esőcsatornáim egyre jobban megtelnek,
mint a vulkán a földből a felszínre törnek.
Erőt vesz rajtam, visszatartani nem tudom,
sírj tovább, csak sírj, a lelkemet nyugtatgatom.

Nem vagyok most boldogtalan, bánat sincs bennem,
miért áztatom hát a testem és a lelkem?
Egy mosoly fut át rajtam, boldogságot érzek,
sírni most oly jól esik, ezek örömkönnyek.

Más ölelget, már téged
A szerelmed rég elégett
Nem lephetsz már meg semmivel
Max egy üveg whiskyvel


A pedálokat őrülten taposom,
Az emlékeket magam mögött hagyom,
Száguldok,tovább végtelen utakon
Túl vagyok pár halálkanyaron


Új a város újak az emberek
Az idő itt gyorsabban pereg,
Egyszer úgyis visszamegyek,
Mert semmit nem felejtek.

A kocsmákban magányosan ücsörgök
Ha elfogy a piám a poharammal csörgö
kPattan a pincér csaj újra tölti nekem
Később egy vad éjszakát tölt velem


Az összes estém máshol telik
De mindegyik egyformán végződik
Részegen elterülve az ágyamban
Egy lotyó lábaival a nyakamban


Új a város újak az emberek
Az idő itt gyorsabban pereg,
De már vissza se nézek
Könnyebb így elfelejtenetek


Kezdem megszokni ezt az életet
Egyre csak, halmozom az élvezeteket
Rockin? Fuckin? every night
Én meg lelépek tőle éjféltájt


Az öreg Jack Daniel?s jó barátom
A kocsin a gumikat nem sajnálom,
Ilyenkor már üresek az utcák
A magányos utazót nem zavarják?