Csak utasok vagyunk
az Élet vonatán,
megváltottuk a jegyünket
születésünkkor, momentán.
Hogy hová ülünk?
nem mi döntjük el,
csak felszállunk rá
kezünkben a tikettel.
A kalauz mutatja,
- ez az Ön helye,
arcomon döbbenet,
- miért pont ide? -
De már mindegy,
csak induljon a vonat,
mielőbb lássuk meg,
rég vágyott célunkat.
Gyorsabban is mehetnénk,
mi ez a döcögés?
- Nyugodjon meg, kérem,
itt nincs késés! -
Robogunk hát tovább,
tesszük a dolgunkat,
a szerencsés választhatott,
másnak, ami maradt.
Néha azért megállunk,
egy-két utas leszáll,
eddig szólt a jegyük,
vagy valaki szelektál?
Odakint már szürkül,
a test egyre fárad,
egyre jobban kívánnék
egy megvetett ágyat.
Csikorognak a kerekek,
a vonat fékez, megáll,
kalauzunk egyszer csak
mellettem szalutál.
- Uram, Ön itt leszáll! -
kérdésemre - Miért? -
ellentmondást nem tűrően,
szenvtelenül így reflektál.
- Eddig szólt a jegye,
önnek ez a végállomás,
na igyekezzen leszállni,
a vonat indul tovább! -
- A csomag maradhat,
arra nincs szüksége,
mint mondottam volt,
az utazásának vége! -
Hiába is tiltakoznék,
- még utazni akarok -
Ő csak végrehajtja
a felsőbb parancsot.
Irigykedve nézek vissza
a maradó utasokra,
jó lett volna eljutni
még több állomásra.
Tudom, pihenés vár,
de még nem alhatok,
le kell írnom még,
sok fontos gondolatot.
- A világ szép,
az élet túl rövid,
szeress, hogy szeressenek
életed végéig! -
Van még tennivalóm,
Én úgy gondolom,
ezért potyautasként
utazom tovább a vonaton!

Őszi haiku csokor 2.
Eredeti Baso féle stílusban?

Fönt alkonyodik,
Bíborvörös ég-alja.
Ég még azúrkék.
*
Esti szél kereng,
Bíbor tűzű ég alatt.
Zöld, sárga, barna.
*
Kelő nap bágyadt,
Táj fölött már erőtlen.
Fogy élettere.
*
Vadludak vében,
Hangoskodva vonulnak.
Élnek? más tájon.
*
Koronás darvak
Érkeznek hűvös széllel.
Korai este.
*
Verebek, már csak
Gubbasztanak, fázósan.
Kopasz bokor-lak.
*
Medvék hízottak,
Készülnek. Hosszú álom!
Soká kelnek fel?
*
Sokféle növény.
Elszárad, kóróvá lesz.
Élettelen szár.
*
Párás reggelen,
Réten nőnek a gombák.
Fűcsomó szárad.
*
Nappal? még meleg,
Éjjel már hűvösödik.
Fázós hajnalok.
*
Az égnek kékje,
Halványul és kifakul.
Párás hajnalok.
*
Nap, már röviden
Sétálgat, álom hosszú!
Korai fekvés.
*
Sírom halálát
Meleg estnek, szellőnek.
Pléd ad meleget.
*
Élet, lelassul
Takarékos üzemre?
Jön a bősz hűvös.
*
Tájat ural szél
És mindenütt bekopogtat.
Mosott ruha leng.
*
Természet, rideg
Fájdalommal távozik?
Hideg pokol lesz.
*
Hideg már a fák
Gyökere is. Nem iszik.
Ablak, bukóra.
*
Gesztenyegyerek
Leesve tovább gurul.
Oly? hideg széltánc.
*
Kertek alatt már
Hallik, hideg kopogás.
A lomb, időt kér.
*
Aranyos évszak!
Naptenger, tóvá fáradt.
Feketés felhők.
*
Vízililiom
Bársonykelyhe csukódik.
Tófelszín az ágy.
*
Ködpárás függönyt
Tép szét, gyengéd fuvallat.
Mese, hidegről.
*
Tuskóba vágott
Fejsze nyele megázik.
Már nem szárad ki.

Vecsés, 2015. augusztus 11. ? Kustra Ferenc József - 3-400 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!

Eredeti Basho féle stílusban…

Szellő se mozdul,
Fán, fakult levélke lóg.
Hervadó élet.
*
Halálát sírják
Tarka-virágos rétek.
Kókadt pipacsok.
*
Lombhullatóként,
Fák növelik az avart.
Puha lépések.
*
Költöző madár
Jegyet vált és szárnyra kél.
Itten hideg lesz.
*
Kutya bundája,
Elkezd megvastagodni.
Melegen-tartó.
*
Nap nem süt már úgy,
Mint kinn a réten, régen.
Minek napernyő.
*
Úgy átváltoznak
Levelek. Színesednek.
Ezerféle szín.
*
Ritkás levelek
Kontúrja földön. Árnyak.
Harmat fölszárad.
*
Eső jön, széllel,
Mi kerget falevelet.
Sárosak utak.
*
Szélpapa zenél
Villanydrót-gitár húron.
A hűvöst söpri.
*
Szárnyait, meleg
Már, hóna alá csapta.
Hűvös hajnalok.
*
Fenyő ágai
Csak lengedeznek, zölden.
Sok a pókháló!
*
Szikrázik a fény,
Hűlt avar borít földet.
Térdre esik táj.
*
A melengető
Nap sugara, már bágyadt.
Érzett lehűlés.
*
Nap, koraesti
Fák bíbor ékessége.
Száradt levelek.
*
Könnyű szél markol,
Őszibarackfa ágat!
Lehullott gyümölcs…
*
A pókhálók már
Lakatlanok, de légy sincs.
Érett szilvafürt.
*
Szilva és szőlő,
Finom, szedegetni jó.
Rozsdásodó zöld…
*
Szőlőlevélen
Döngicsélnek darazsak.
Szüretidő van.
*
Lehulló alkony,
Hordó dongák konganak.
Must már forrni kezd.
*
Kis esőcseppek
Hullanak le az égből.
Földi helyükre.
*
Fecskék és gólyák,
Már hosszú úton vannak.
Majd visszajönnek.
*
Szél pengeti a
Múlás végső zenéjét.
Viharos dallam.

Vecsés, 2015. augusztus 10. – Kustra Ferenc József - 3-400 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!

Nekem olyan kedvesem szeme,
mint szomjazónak patak vize.
A menyországban érzem magam,
ha reám veti a napsugaram.

Nekem olyan édes mosolya,
mint fáradt vándornak nyoszolya.
Elvarázsol, mikor csak látom
nem lehetne ennél szebb álmom.

Nekem olyan az ölelése,
mint elveszett lélek reménye.
A boldogság hát itt van velem,
az ő szerelme ilyen nekem.

Nem is oly rég néked szedtem
Nem is oly rég néked szedtem kinn a réten minden szál virágot,
felcsillanó két szemedben láttam én a földi boldogságot.
Te voltál az ébredésem, tehozzád fűz minden egyes álmom,
nincs olyan, mit meg ne tennék, amikor a mosolyodat látom.

Meleg nyárra hosszú tél jött, elhervadtak már a szép virágok,
te is olyan messze tűntél, kergetve az illó délibábot.
Százezernyi édes emlék, tudom jól, hogy te is épp úgy bánod,
mikor néha lehunyt szemmel halvány arcom magad előtt látod.

Vége lett a hosszú télnek, újra nyílik virág a határon,
énbennem is újra ébred minden egyes féltve őrzött álom.
Ma is épp úgy visszavárlak, tehozzád száll minden sóhajtásom,
nem tudok már mást szeretni rajtad kívül ezen a világon.