Azt hiszed megtudsz bántani?
Soraimmal nem fogok világot megváltani,
Egy dolgot mégis elérek,
Kiadok mindent mielőtt bevérzek.

Elhagytál, lehet az én hibám volt,
Mégis minden folt, ami volt, beforrt,
Veled voltam boldog és jókedvű,
Amíg el nem hagytál és nem lett minden
búslelkű.

Nem fogsz engem összetörni
Hideg párnák közt temetni.
Lelkem gondja egy dolog,
hogy most már nélkülem vagy boldog.

A harag, ami bennem van nem ereszt
Ágyam fölött azóta ott feszül a kereszt,
Elhagytál, átvertél, megbocsájtani nem fogom.
Légy boldog, akivel tudsz, már nem érdekel
Elérted mit akartál légy boldog édesem.

Eljöttem meglátogatni
rég látott édesanyám,
látom semmi nem változott
domboktól ölelt tanyán.

Csüngő fejű öreg kútunk
csorba vederből szürcsöl,
régen látott kedves kutyám
nagy örömében szűköl.

A moha korallszigetként
benőte a nádtetőt,
tyúkok járják torzsa körül
a bús magyar keringőt.

Csermely folyik az udvaron
mit az eső varázsolt,
sárhullámos partjainál
néhány kacsa bukdácsolt.

Nyikorogva nyílt az ajtó
anyám dugta ki fejét,
mikor meglátta, hogy jövök
könny borította szemét.

Kérges kézzel simította
végig könnyes arcomat,
szavakká vált köztünk sok száz
ki nem mondott gondolat.

Most hát végleg hazatértem
nem megyek el már soha,
e kis tanya lesz már nekünk
a szeretet otthona.

Léptem nyomán cuppan egyet
az ősi mocsár szeglete,
álmosan emeli fejét
bús felriasztott szelleme.

Hideg ködbe burkolódzva
tűnődik ez a holt világ,
síron túli reccsenéssel
letörik egy száraz faág.

Ki nem mondott félelemben
bagoly huhogása hallik,
a sűrű iszamós talaj
rothadás szagától bűzlik.

A félelem megbilincsel
csak úgy lüktet minden erem,
ki kell jutnom borzalomból
vagy halálomat itt lelem.

Isten fényére gondolok
így nem vagyok már egymagam,
kézen fogott, kivezetett
szabad lett hát az én utam.

Este a gangon, csak ülök én csendben, nem rombolom a rendet,
Sötétben templomi harang szól, halkan meg is töri a csendet…
Körbenézek, sötét pillanat elvarázsolja a lelkemet…

A kettő együtt olyan szép, hogy kicsit leteszem a pennámat,
Hátra dőlök, és élvezem, mit a láthatatlan nekem nyújthat…

Csillag bár világít, de a sötét valahogy olyan élő,
Az asztalomon is már csak leégett gyertyacsonk, mi égő.
Gondolataim elszállnak, most a sötétben, harangszó elvarázsolt,
Most a lelkem a mély, matt-sötét harangszóval szárnyalt, sötét meg árnyalt…

A békességben én
Kicsit el is szunyókáltam.
Varázslat fönnmaradt.
*
Harangszó elmúlt már,
Sötét fátyol, tovább borít.
Szellő meg széllé lesz.

A sötét erősödik, csillagok eltűntek, felhők már takarják,
A harangszó is megszűnt, elhalt, messze jár, hátha ott is akarják.

A gyertyámnak léte vége... bemegyek,
Hogy írjak, nem akarják az Istenek…?!

Versezhetnékem volna még talán, meglehet…
Rám terül az álomvilág, valós lehelet…
Párnám habosítom, nyálam ráfolyik,
Majdan eljön hajnal, és rám virradtik.
A Nap majd egyre jobban pironkodva lépdel,
És én majd gyertya nélkül, elleszek sorvéggel…

Vecsés, 2016. június 15. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és HIAQ –ban…

II. Világháborúban

Cassino városát, monostorát, Heidrich ejtőernyős hadosztálya védte.
Ők voltak még mindig a német hadseregnek a krémje, az elitek, elitje.

Létszámuk, vészesen, nagyon megfogyatkozott,
Egy zászlóalj, már csak tán' háromszáz főt számolt…
Egy század meg csak, talán negyven főből állott.

Az apátságra és környékére szórta bombáit, ötszázötven nehézbombázó…
És körben, minden egyéb más célokra tüzelt, kétszáz, szövetséges vadászbombázó…
Négy félórát tartott ez a terrorbombázás,
Cassino városa meg romhalmaz lett. Mi más?

Cassino városát a harmadik ejtőernyős ezred második zászlóalja védte.
A terrorbombázás után, már csak Foltin százados maradt meg és százhatvan embere.
Kihasználva a szünetet, újból tüzelőállást foglalt, volt még harc,- és tűzkészsége…

Az ejtőernyősök hozzászoktak az utolsó emberig tartó harchoz,
Erre lettek kiképezve, meg a túlélésre, nem öngyilkos kudarchoz.
Mikor... Új-Zélandiak bevonultak, hozzákezdtek élethalálharchoz.

Az utcák eltűntek, kizárólag csak, romok voltak,
Nem voltak támpontok, nem véltek látni, irányokat.

Hatalmas küzdelem kezdődött, másért nem is, a csak, várromokért,
Az indiai dandárban semmit nem adtak az emberéletért.
Német ejtőernyősöknek korlátlan kilátásuk volt a szövetségesekre,
A kemény harc, napokig eltartott, ez volt németek egyetlen lehetősége…

Heidrich őrnagy hol itt, hol ott, amott vetette be a tartalékait,
Annak érdekében, hogy kielégítse a védelem szükségleteit.
A német ejtőernyős-vadászok, minden kis hibát kihasználtak,
Minden szövetséges tévedést, nagyon és azonnal megtoroltak.

Az indiai dandár, halálra szánt rohamot intézett a romok ellen.
De az ejtőernyősök háromszáz embere, rohant védekezni ez ellen,
Bezárta őket a domb várromjai közé, ne kezdjen támadást az, ellen.

A németek engedték, hogy az angol orvosok átmenjenek a vonalaikon,
És gyorsan segítsenek a sok, még élő, sebesült, gurka, indiai harcoson…
Máskor az öregvár külső romfala leomlott, beterítette az essexi lövészeket.
De, amíg az angolok kiásták az embereket, addig beszüntették a tüzeléseket.

Így a németek, ebben a csatában is, szövetségesek ellen, győztek,
De, irtózatos árat fizettek, zászlóaljaik, negyvenfősök lettek.

Ezek az ejtőernyős-vadászok a németek legjobb egységei voltak,
Úgy hívták őket, hogy „zöld ördögök” és talán igazi ördögök is voltak…

Vecsés, 2016. október 1. - Kustra Ferenc József - Monte Cassinonál, az olasz fronton
Földi Pál: „Sasok harcban” c. valódi-dokumentum regénye ihletésével.