Idő 
Értékelés 
Értékelés Talán ez a nyár visszaadja nékünk
hitünket, mely most olyan ingatag,
s a kétség, mely mardos lelkünket tépázva,
holnapra már csak rossz emlék marad.
Talán most kicsit erősebb a féltés,
hiszen elvettek tőlünk oly sokat,
s a remény, mely ott él lelkünk legmélyében,
felébred majd és új erőre kap.
Talán ez a nyár más lesz, mint a többi,
s visszaadja az édes álmokat,
miket annyira féltve őrizgettünk,
s az elveszett helyett új álmokat ad.
Talán majd holnap te is másképp látod,
s félteni fogod azt, mi megmaradt,
s úgy kapaszkodsz meg minden szalmaszálban,
mintha egy erős oszlop volna az.
Talán megérted, milyen fontos néha,
egyetlen szó, egy kedves mozdulat,
s megadnál mindent egyetlenegy szóért,
amely megkínzott lelkemből fakad.
Talán majd holnap úgy tudunk szeretni,
hogy a végső percben elmondhassuk azt,
szeretni oly jó, még ha néha fáj is,
s nem bántjuk többé úgy a másikat.
Hiszen annyira rövid ez az élet,
ki tudja mennyi idő, mely maradt,
egy röpke perc alatt magával ránthat
a semmibe vésző hűvös éjszaka.
hitünket, mely most olyan ingatag,
s a kétség, mely mardos lelkünket tépázva,
holnapra már csak rossz emlék marad.
Talán most kicsit erősebb a féltés,
hiszen elvettek tőlünk oly sokat,
s a remény, mely ott él lelkünk legmélyében,
felébred majd és új erőre kap.
Talán ez a nyár más lesz, mint a többi,
s visszaadja az édes álmokat,
miket annyira féltve őrizgettünk,
s az elveszett helyett új álmokat ad.
Talán majd holnap te is másképp látod,
s félteni fogod azt, mi megmaradt,
s úgy kapaszkodsz meg minden szalmaszálban,
mintha egy erős oszlop volna az.
Talán megérted, milyen fontos néha,
egyetlen szó, egy kedves mozdulat,
s megadnál mindent egyetlenegy szóért,
amely megkínzott lelkemből fakad.
Talán majd holnap úgy tudunk szeretni,
hogy a végső percben elmondhassuk azt,
szeretni oly jó, még ha néha fáj is,
s nem bántjuk többé úgy a másikat.
Hiszen annyira rövid ez az élet,
ki tudja mennyi idő, mely maradt,
egy röpke perc alatt magával ránthat
a semmibe vésző hűvös éjszaka.
Jó volna néha mindent újra élni,
lelassítva a száguldó időt,
s kérve kérni, hogy álljon meg egy percre,
csak míg a hajnal pírja újra jő.
Megtenni azt, mit sűrű rohanásban
valahogy soha nem maradt időm,
s újra álmodni minden egyes álmot,
mely olyan szép volt, de vissza sose jő.
Feledni mindent, mindent, ami bántott,
szeretni szívből úgy, mint azelőtt,
magamhoz ölelni az egész világot,
s hinni, hogy sokkal jobb lesz, ami jön.
lelassítva a száguldó időt,
s kérve kérni, hogy álljon meg egy percre,
csak míg a hajnal pírja újra jő.
Megtenni azt, mit sűrű rohanásban
valahogy soha nem maradt időm,
s újra álmodni minden egyes álmot,
mely olyan szép volt, de vissza sose jő.
Feledni mindent, mindent, ami bántott,
szeretni szívből úgy, mint azelőtt,
magamhoz ölelni az egész világot,
s hinni, hogy sokkal jobb lesz, ami jön.
Rákos mezején nemes emberek sereglettek,
Hogy Magyarország kormányzójáról ők döntsenek.
Ezernégyszáznegyvenöt, június hatodika,
Hunyadi János lett Magyarország kormányzója.
Hunyadit a hadvezéri képességei,
Vagyona, kapcsolatteremtő ösztönei
És közakarat ültette a hatalomba,
Benne az ország, végre tán' önmagát látta.
Ő volt az ura az egész, nagy délvidéknek,
Szerepe volt ebben, Szilágyi Erzsébetnek.
Volt neki ezer faluja, meg huszonnyolc vára,
Négymillió hold birtoka, ötvenhét városa.
Végre már ismét magyar „királyt” kívánt az ország,
Megválasztották Csákiak és népes rokonság.
Állást foglalt Hédervári Lőrinc a nádor,
Összefogás is megvolt, mint oly régen, máskor.
Ország irányító nemes urak mind ott voltak,
Véghez vitték magyar virtust, mind egyet akartak.
Eddig a hatalmat mások bitorolták,
Most jót, a Hunyadiak legalizálták.
Ezekben az időkben bajba volt az ország,
Szerencsére Hunyadi lett a főméltóság.
Összefogás történelmi tanulság lehetne…
A mai zavaros időkben, szintén elkelne.
Budapest, 1997. április 4. – Kustra Ferenc József
Hogy Magyarország kormányzójáról ők döntsenek.
Ezernégyszáznegyvenöt, június hatodika,
Hunyadi János lett Magyarország kormányzója.
Hunyadit a hadvezéri képességei,
Vagyona, kapcsolatteremtő ösztönei
És közakarat ültette a hatalomba,
Benne az ország, végre tán' önmagát látta.
Ő volt az ura az egész, nagy délvidéknek,
Szerepe volt ebben, Szilágyi Erzsébetnek.
Volt neki ezer faluja, meg huszonnyolc vára,
Négymillió hold birtoka, ötvenhét városa.
Végre már ismét magyar „királyt” kívánt az ország,
Megválasztották Csákiak és népes rokonság.
Állást foglalt Hédervári Lőrinc a nádor,
Összefogás is megvolt, mint oly régen, máskor.
Ország irányító nemes urak mind ott voltak,
Véghez vitték magyar virtust, mind egyet akartak.
Eddig a hatalmat mások bitorolták,
Most jót, a Hunyadiak legalizálták.
Ezekben az időkben bajba volt az ország,
Szerencsére Hunyadi lett a főméltóság.
Összefogás történelmi tanulság lehetne…
A mai zavaros időkben, szintén elkelne.
Budapest, 1997. április 4. – Kustra Ferenc József
A csend átölel és erős markával fogva tart,
Kizárja belőlem, mellőlem a vad csatazajt…
Fülembe sutyorog, nagy mocskosságokat,
Majd lesz itt még ordítás… csapkodásokat.
Markol és a lelkemben lehullott falevelet sepreget,
Én meg csak nézem a földig logó, sötétedő felleget.
A csend, mint a csendes eső, rám szitál, de szüntelen,
Én meg csak várom, hogy történjen valami hirtelen.
Lehetne ordítás, kiabálás, netán öröm sikoly!
Vagy lehetne más zaj, szokatlan és rettenetes, mégoly
Hatásos, hogy valami történjen, változzon?
Csend, mint pókmagány, vágyok, nehogy behálózzon!
Fülzúgás csendem, rájöttem, maga a mocsok!
Nincs, elöl- hátul semmi zaj, én meg hallgatok!
A csendem tam-tam dobon játszik, csak úgy veri...dallam bennem elmállik!
Kitörök, ki kell jutnom a zajba és akkor utunk végleg elválik.
Bízok benne, lesz még nóta, lesz még örömordítás!
Vagy ha nem, akkor ez is csak az… egy élet ámítás…
Vecsés, 2013. november 23. - Kustra Ferenc József
Kizárja belőlem, mellőlem a vad csatazajt…
Fülembe sutyorog, nagy mocskosságokat,
Majd lesz itt még ordítás… csapkodásokat.
Markol és a lelkemben lehullott falevelet sepreget,
Én meg csak nézem a földig logó, sötétedő felleget.
A csend, mint a csendes eső, rám szitál, de szüntelen,
Én meg csak várom, hogy történjen valami hirtelen.
Lehetne ordítás, kiabálás, netán öröm sikoly!
Vagy lehetne más zaj, szokatlan és rettenetes, mégoly
Hatásos, hogy valami történjen, változzon?
Csend, mint pókmagány, vágyok, nehogy behálózzon!
Fülzúgás csendem, rájöttem, maga a mocsok!
Nincs, elöl- hátul semmi zaj, én meg hallgatok!
A csendem tam-tam dobon játszik, csak úgy veri...dallam bennem elmállik!
Kitörök, ki kell jutnom a zajba és akkor utunk végleg elválik.
Bízok benne, lesz még nóta, lesz még örömordítás!
Vagy ha nem, akkor ez is csak az… egy élet ámítás…
Vecsés, 2013. november 23. - Kustra Ferenc József
Volt idén is, meghalt a jó meleg nyár az őszben,
Jégtorlódás alakult ki a hajnali ködben.
Lépteim alatt a tócsa jege reccsen,
Kellene, de biz' meleg kabátom nincsen.
Fohászkodok, de nem jelennek meg csak, hamis árnyak,
Mint hajléktalan, nem vagyok senki, engem nem várnak.
Elmém csak vágyódik, vágytól nagyon megrészegült,
És ez az állapot nálam már réges-rég idült.
Örömöm annyi, hogy nézem a Dunán a sok szép, fehér táblát,
A természet úgy alkotta meg, mintha látnék, sok fehér márványt.
Ez a hideg és a szép látvány, fázósan nincsen szinkronban,
De nekem csak ez, és ennyi jutott a rám rótt, rossz sorsomban.
Vecsés, 2015. március 18. – Kustra Ferenc József – [Pályázati anyagnak készült.]
Jégtorlódás alakult ki a hajnali ködben.
Lépteim alatt a tócsa jege reccsen,
Kellene, de biz' meleg kabátom nincsen.
Fohászkodok, de nem jelennek meg csak, hamis árnyak,
Mint hajléktalan, nem vagyok senki, engem nem várnak.
Elmém csak vágyódik, vágytól nagyon megrészegült,
És ez az állapot nálam már réges-rég idült.
Örömöm annyi, hogy nézem a Dunán a sok szép, fehér táblát,
A természet úgy alkotta meg, mintha látnék, sok fehér márványt.
Ez a hideg és a szép látvány, fázósan nincsen szinkronban,
De nekem csak ez, és ennyi jutott a rám rótt, rossz sorsomban.
Vecsés, 2015. március 18. – Kustra Ferenc József – [Pályázati anyagnak készült.]
