A szilaj lovakat
Vadul ostrozza a hajtó.
Hiába mereszted szemedet
A páros nem látható,
De figyelheted a szekeret
Ahogy kerekéről
A rozsdás idő lepereg,
És csak tekereg
Az évszakokkal
Évezredeken át.
Pihenőre
Nem áll meg sohase,
Nem hajt bele
Semmilyen gödörbe.
Egyenletesen halad
Körbe-körbe.

A tajtékzó lovak
Patái alatt
Olykor dübörög az ég.
Szikrát,
Csillagot szórnak szerteszét,
És a hajtó tekintete
Akkor is,
Csak a kör közepére
Öszpontosul meredten,
Mert mindig ott van
Az az Egy feledhetetlen
Aki sosem
Mozdul , és téved el.
......
És mutatja az irányt
Merre indulj el,
Ha a világban
Valamikor elveszel.

/Utóirat/
Csak figyeld a hátsó kereket
S a szekér fedelet.
Lelkedben emeld ötször magasba
És megláthatod hol világít
A Mindenség ablaka.

Igen fáj sikertelenségem,
De tudom, rossz korban születtem.
Bízok, majd lesz valahogy.

Születhettem volna ez előtt,
Pont száz évvel… sokkal ez előtt.
Bízok, majd lesz valahogy.

Úri világ volt... és kellemes,
Magamfajta benne sikeres.
Bízok, majd lesz valahogy.

Ott számított ész, úri modor,
Ki lehetett ugrani sorból.
Bízok, majd lesz valahogy.

Ma társadalom csak széthullik,
Emberi érték végleg kopik.
Bízok, majd lesz valahogy.

Eldurvult, gépies lett élet,
Megszűnt minden, mi meghitt szeglet.
Bízok, majd lesz valahogy.

Mi tartja össze embereket?
Nem értékeli értékeket!
Bízok, majd lesz valahogy.

Életem igen sikertelen,
PLB, de folyvást rágódók életen.
Bízok, majd lesz valahogy.

Budapest, 1997. november 29. – Kustra Ferenc József

A mű mikor terem
A kiállítóterem
Még csak nem is sejti
Mi fán terem
A jövedelem
Gyümölcse.

Szegény Vincent
Néha egy cent
Is jót tett
Volna vele
A jótett
De semmi kiállítás
Nem teremtett
Sem termet
Sem hajlandóság-tettet
Így szegénységben
Lett
Eltemetett.

Bezzeg Dalí
A vagány deli
Tudta
Hogy megteremti
Művészi profitját
És ezért is
Volt zseni.
Vagy picasso...
Aki cascó
Nélkül is biztosította
Hogy képei frankó
És sokáig időtálló
Legyen
Egyszerűen - perfectó.

Van aki korát
Hosszan megelőzi
Van aki csak mellőzi
Akad aki egyedien egyéni
És van aki
Saját korát
Sem tudja utolérni.

Az egyenes mezsgyéjén
Ott lappang a görbület
Lehetősége
Minden atom-pontban
Az abszolút
Irányvonal hajlatán.

Elmék közt
A gondolat-komunikáció
Érzelemtöltéssel
Arányosan finomul
A precizitás skáláján
A szeretet minőségétől
Függően.

Mikor Rád gondolok...
A Te jeled veszem
S így képzeletem
Valós időben
Lelked sugallatára
Alkotott képem.

És hiába kételkedem
Működésében.
Érzelemhullámaink
Attól még
Egy-síkon keveredve
Eljutnak
Szellemünk mélyére.

Akár a térképezett hormonok
Beleszólnak döntések
Végkimenetelébe.

A lényeg belül mélyen lakozik
Ahonnan a jelek
Útjukra erednek
Hogy töltésük párjával
Egyesüljenek.

S a Történetek beteljesedjenek.

Tudom
Ha rám gondolsz
Elküldöd nekem
Szívedből felszálló
Érzelem vegyületed.
Az alkotott kép
Aszociáció
Vetülete tükörként
Veri vissza fényét
Bennem.

A naplemente utolsó
Sugarai közt
Zsong lélek-melegítőn
Az erdő illatos fái felől
Énekes madarak mágikus
Életvidám
Hívogató tavaszkoncertje
Belépőjegy elővétel nélkül.

Homályos pára felett
Hunyorgatva
Letekint pislákolón
Az est-hajnal csillaga
Szikraszemével,
S ha hallaná a zengő melódiát
Mámoros örömtől olvadva
A Földre lecsorogna.

A többszólamú remekmű
Ahogy az est elnehezedik
Csökkenő tempóval halkul
Végül elcsendesül
És a táj lassú szuszogással
Álomba szenderül.

Csillagos ég alatt susogva
Köszön az éjszaka
Rejtö felhők mögül
Kikacsintva
A telihold narancsos fénnyel
Titkokat rejt
Álmot dédelget
Ásító lelkek felett
Virraszt
Ahogy hosszú évezredek alatt.