Ha rád nézek,
szívemben kigyúlnak a fények,
s mutatják az utat,
amin hozzád érek.
Nem kell pontos cím,
sem útmutatás,
szívem dobbanása
elvezet hozzád.
Mennék, sietnék,
tűzön vízen át,
átszelném érted,
gyalog az óceánt.
Ha kell, repülnék,
ló hátán mennék,
a mikulás szánján
bizton odaérnék.
Ha elveszíteném
hozzád az utat,
a csillagok között is
megtalálnám azt.
Mert szépséged
addig él szívemben,
míg egy csillag is
ragyog az égen.
szívemben kigyúlnak a fények,
s mutatják az utat,
amin hozzád érek.
Nem kell pontos cím,
sem útmutatás,
szívem dobbanása
elvezet hozzád.
Mennék, sietnék,
tűzön vízen át,
átszelném érted,
gyalog az óceánt.
Ha kell, repülnék,
ló hátán mennék,
a mikulás szánján
bizton odaérnék.
Ha elveszíteném
hozzád az utat,
a csillagok között is
megtalálnám azt.
Mert szépséged
addig él szívemben,
míg egy csillag is
ragyog az égen.
Szó lenni a levélben,
fény lenni a sötétben,
szél lenni kertjében,
csendesedni szerényen,
leülni fakérgen,
nap lenni egész fent,
ragyogni míg felébred,
néha fájni, néha szűnni-múlni,
s néha nem akarni, de könny lenni ott,
hol gördülni bőrén egészen, még egy múlik percében,
sok múlik egész bent lelke mélyébe, sötétben.
fény lenni a sötétben,
szél lenni kertjében,
csendesedni szerényen,
leülni fakérgen,
nap lenni egész fent,
ragyogni míg felébred,
néha fájni, néha szűnni-múlni,
s néha nem akarni, de könny lenni ott,
hol gördülni bőrén egészen, még egy múlik percében,
sok múlik egész bent lelke mélyébe, sötétben.
Kértem az Istent boldogságért
Soha nem múló vidámságért
Kértem már az éj sötétjét
Izzó nap bölcs fényességét
Szelek csattogó korbácsát
Szellők vigadó románcát.
Mikor már a hitem veszni látszott
Minden reményem halni vágyott
Egy angyal szárnyalt az égen
Zöld föld felett meseszépen
Bíbor fény tavába állva
Fekete magányba várva.
Hajnalpír zuhant messzeségre
Bársonyt borít égi szépségre
De nap utolsó fényében
Egy mosoly kíséretében
Szívét vígan tárta elém.
Most őrzöm szerelmes felét.
(Egy a P Mobil - Zöld, bíbor, és fekete ihlette szerelem emlékére.)
Soha nem múló vidámságért
Kértem már az éj sötétjét
Izzó nap bölcs fényességét
Szelek csattogó korbácsát
Szellők vigadó románcát.
Mikor már a hitem veszni látszott
Minden reményem halni vágyott
Egy angyal szárnyalt az égen
Zöld föld felett meseszépen
Bíbor fény tavába állva
Fekete magányba várva.
Hajnalpír zuhant messzeségre
Bársonyt borít égi szépségre
De nap utolsó fényében
Egy mosoly kíséretében
Szívét vígan tárta elém.
Most őrzöm szerelmes felét.
(Egy a P Mobil - Zöld, bíbor, és fekete ihlette szerelem emlékére.)
Nem fontos, hogy mit hozott múlt
Szabadságért hány magyar hullt!
Mit hoz közelgő jövendő
Csak az fontos, most döntendő.
Rabláncokat széttépve
Gyarló idegent kiűzve
Szent Magyarság győzelmére
Büszke turult küldve égre.
Kiáltjuk szép Kárpátokból
Elég volt az elnyomókból!
Vagy tán fogolyként rettegve
Kínzó bilincsekbe verve
Magyarok istenét kérve
Örök rabságra ítélve
Suttogjuk bús Kárpátokból
Hogy kérünk a szabadságból.
De mit hoz majdan jövendő?
Az rajtunk áll, most döntendő.
Szabadságért hány magyar hullt!
Mit hoz közelgő jövendő
Csak az fontos, most döntendő.
Rabláncokat széttépve
Gyarló idegent kiűzve
Szent Magyarság győzelmére
Büszke turult küldve égre.
Kiáltjuk szép Kárpátokból
Elég volt az elnyomókból!
Vagy tán fogolyként rettegve
Kínzó bilincsekbe verve
Magyarok istenét kérve
Örök rabságra ítélve
Suttogjuk bús Kárpátokból
Hogy kérünk a szabadságból.
De mit hoz majdan jövendő?
Az rajtunk áll, most döntendő.
Kökény illat s pillanat
Tömény szavak s hajcsomó, mely kezemben marad
Szivem összeszorul, arcom beesik
Eljő az ősz, egy falevél leesik
Leszáll az est, csönd lesz rögvest
Temérdek hajad beborítja arcomat
S csak egy pillanat, nem is érzem, nem is fáj
Megszűnik minden mozzanat.
Tömény szavak s hajcsomó, mely kezemben marad
Szivem összeszorul, arcom beesik
Eljő az ősz, egy falevél leesik
Leszáll az est, csönd lesz rögvest
Temérdek hajad beborítja arcomat
S csak egy pillanat, nem is érzem, nem is fáj
Megszűnik minden mozzanat.