Kabát, cipő még rajta a lányon.
Ruhástól terül el a díványon.
Könnyes a szeme, nagyon szomorú.
Lezajlott az utolsó randevú.

A szakítás derült égből érte.
A srác akivel a jövőt remélte,
Felrúgta vele a kapcsolatot.
Magyarázatot is alig adott.

Hitte a másik viszont szerelmét,
Hite most darabjaira hullt szét.
A szerelem, mit öröknek gondolt,
A mai randi porig lerombolt.

Mamája csendben hagyja hadd sírjon.
Tudja, hogy ez most enyhít a kínon.
Emlékszik még egy ősrégi bálra,
Úgy került haza, mint most a lánya.

Akkor is könnyes volt a kispárna,
Ő is dühös volt a fiújára.
Visszagondolva nem nagy esemény.
Túltette magát, jött az új legény.

Lánya magát már álomba sírta,
A takaróját megigazítja.
Könnyen túléli, olyan fiatal.
Apró csalódás még nem hattyúdal.

Kopár hegy tövében sűrű tölgyfa erdő.
A természet ajándéka mind a kettő.
Hatalmas barlang van a hegy belsejében.
Egy csinos kis ház áll az erdő mélyében.

Szépen berendezve a hegy nagy barlangja.
A tágas lakosztályt az óriás lakja.
Az erdei kis ház virágokkal körbe.
Éppen most ebédel lakója a törpe.

Friss gomba az ebéd, amit maga szedett.
Erdei patakból ivott rá hűs vizet.
Aztán érett gyümölcs került a pocakba.
Közben a madarak énekét hallgatta.

Dél volt. Az óriás is épp megéhezett.
A hegy oldalából egy sziklát megevett.
Amikor jól lakott, ő is megszomjazott.
Vizet csavart pár nagy kőből, abból ivott.

Törpe és óriás jó barátok voltak.
Ha nem volt más dolguk, egymással játszottak.
Gyakran találkoztak, ha sétáltak éppen.
Az erdő és a hegy közötti kis réten.

Most, hogy az ebéden mindketten túl voltak,
Nem volt véletlen, hogy egymásba botlottak.
Köszön az óriás: Szia törpe, játszunk?
Válaszol a törpe: Szia, bújócskázzunk.

A törpe a hunyó, behunyja a szemét.
A nagy óriásnak elrejtőzni nehéz.
Gondolkozik kicsit, aztán lép vagy ötöt,
Csendesen leguggol a kopár hegy mögött.

Szétnéz a kis törpe, és már egyből sejti,
Óriás komáját merre kell keresni.
Mászni kezd sebesen a hegy tetejére.
Hosszú út ez neki, de felér estére.

A csúcsról ugrik az óriás vállára.
Egy fél napig tartott amíg megtalálta.
Pár lépés most csupán az erdei kunyhó.
Holnap délután az óriás a hunyó.

Másnap ebéd után újra találkoznak.
Ahogy megbeszélték, megint bújócskáznak.
Háttal az óriás,- elbújik a törpe.
Hogy hova- azt jó előre eldöntötte.

Indul az óriás keresni barátját.
Átnéz minden bokrot, átvizsgál minden fát.
A nagy kopár hegyet kétszer megkerüli.
Az agyafúrt törpét estig mégsem leli.

Nem zavarja már, hogy a játékban vesztett.
Vajon barátjának végleg nyoma veszett?
Aggódás terül el őszinte szívében.
Orráig is alig lát már a sötétben.

Rémülten felkiált: Törpe gyere elő.
Nem is kellett volna ekkora hangerő.
Remegett a törpe a nagy nevetéstől,
Mikor kimászott az óriás zsebéből.

Eztán mind a ketten egy nagyot nevettek.
Ahogy minden este, most is hazamentek.
Mint minden délután, holnap is játszanak.
Örökre igazi barátok maradnak.

Bárány vagyok. Űrt bolyongó kova égitestek
Peremén árnyat napfénnyel festek.
Szikrával fekete füstbe égnek hitét vésem,
S kezdem szélmalomharc-küldetésem.
Felhő-tenyér porban tett le langyos-szellő-lágyan,
Ott hol kő a párnám s föld az ágyam.
Jöttem. Hátrahagytam minden erőm, mágiámat.
Hoztam békét, vágyat, szép imákat.
Jöttem lobogó máglyát jégszoborként oltani,
Megváltás gyönyörhírét mondani.
Gomorra magma-talaján lépek apró s félénk
Mozdulattal, lelkemből tört, élénk
Márványcsókkal ébresztem a bűnöst bűntudatra,
Az éjszaka-lányt nap hangulatra,
S a vétekfiút megmosdatván így küldöm érte,
Bűz bugyrából, diccsel égi bércre.
Szenvedéllyel, ördög súlytól fájón nem görnyedve,
Lelke pilleszárnyon ring lebegve.
Szent erénnyel nyughatatlan, Földnek ismeretlen
Lényt alkottam, mi itt érthetetlen:
Ő sziromkézzel fanyűvők nyomán magot hintő,
Önzőn megbocsájtó, jóra intő.
Véres pengét kicsorbító, s nyitott sebet öltő,
Álmot író jóságtollú költő.
Reményt, s harmóniát agyagként én megformálom,
Sárból kincset gyúrok s eldobálom.
Szomjazóknak vizet, vak szemeknek napvilágot,
Szűzként szenvedőknek igazságot
Adni vágyok, s örömöt látni a puszta létben,
Nélkülözők sóvár, bús szemében.
Tanítani, élni, megőrizni az alkotás
Mesterségét, remekét mind csodás.

Bárány vagyok. Önzetlenség jogán jöttem adni,
Mégis valós célom itt maradni...
Ha kell, fázni, gyűlölet lángzáporában ázni,
Parázsszőnyegen könnyezve járni.
Gyilkos kéznek fáj a forrás tüzes égetése.
Szenny-fülnek a bárány bégetése.
Vészjósló ómen! S aki dagonyáját elhagyni
Rest, mert hiszi, máshol meg fog fagyni,
Annak lelkem kevés, csak húsom olthatja éhét,
Gyapjúm ölhetné rút didergését,
Vérem oltja csak szomját, borúját szenvedésem.
Hát itt a késem! Többé nem vésem,
Fénynek hitét fekete éjbe, a sárban kúszva!
És ki majd puha bőrömet nyúzza,
Saját szemével pillanthatja, mit mindig mondtam:
Belül sem farkas, csak bárány voltam.

Leszek, ki megfér veled,
Leszek hűvös leheleted,
Magányod sötétjében,
Ha a halál jő a közelgő őszben...

És voltam hívatlan vendéged,
Bár szívesen láttál, mégis eltévedt
Érzésed voltam,
Régi vágy...
Az ürességben a szó tompán koppan.

Vagyok párnák közt a sóhaj,
Ahogy éjszaka a tolvaj,
Úgy lopódzik a kétség,
Mint valami szörnyű betegség
A gyomrod falja föl.
Leszek, ki megtér veled,
Leszek végső menedéked,
Kinek ölébe hajthatod fáradt fejed,
És ki gyöngéden fogja remegő kezed.

Mikor megszületik egy Ér
Gyakran akadályba ér
Sokszor fogja Földet törni
De akkor sem fogja feladni

S mikor folyik ez a Patak
Gyakran új ágra rohan
Néha Kőbe üti folyását
És ott majd aztán meg-meg áll

De ez a Kő elsodródik
Mert e Folyó erősödik
Útjába a Hegy rá zúdul
Ott zúzni kell de vadul

E Folyó útja ketté válik
S egymás útját gyakran keresztezik
Majd egy másik Folyóval
Ott aztán nem távol

Egybe folynak Habjaik
És egy Folyóvá válik
De beköszönt a Tél mely hideg
S erre a Folyóra jeget ver

Hogyha a Tavasz beköszönt
Mely nem meleg levegőt önt
De oda jönnek a Vadak
S a Folyó vizéből isznak

A Folyó viszont csordogál egyre tovább
És így csakis Patakként folyhat tovább
Aztán jön egy elveszett Ér
Így a Patak Folyóként él

Ellenben a Hideg újra éled
Befagyasztja a folyó medrét
De a jég ismét feltörik
A kis Ér ismét megszökik

Ez a Patak nehezet él
Szennyezett Folyóként tovább mégy
S hogy mi lesz a sorsa
Azt majd meg-meg oldja