Szegény, megfáradt véneim
a kapuk előtt, ilyenkor alkonyattájt
a megtérés szekereire várva
megőszülve, megdicsőülve
vagy a szükség görbebotjain megalázva
nem hordja már az erjedő
must szagát a szél
s a kakasok sem kiabálnak
a kertek alatt a szerelemről
csak folyton, folyvást az emlékek
az emlékek sebzett madarai
hullanak odafentről s verdesnek
lábatok előtt, a kaputok előtt
s mire van reménye a percnek?
s mit ér a távoli ígéret földje
a Kánaán ? hiába lettek útjai kikövezve ?
s hol van az álom ?
hol van az álom ami fölitta a szíveteket
karotokból az erőt, csontotokból a foszfort ?
ki biztatott, ki tántorított és ki ellen
ki védett meg titeket ?
ki feszítette velőtökben az idegeket ?!
ki tudja már ?
sejtelmes, messzi tárogatókon
játssza szólóját a magány
a csillagok fénytelen éjszakáin
s ki tudja mekkora az út még odáig ?
eljön, ami elkerülhetetlen
táncoló fekete asszonyok
táncoló fekete kocsisok
táncoló fekete lovak elhozzák egyszer !
S mégse a kín ! Mégse a kín szivárogjon
ereitekbe ! Mégse veszítsétek a hitetek !
Gyökerükkel, mint fák a földbe
mint a hegyen kövek a kövekbe !
Fogódzunk megáldva s megverve
tetteitekkel fájdalmas
s félelmes örökötökbe !
Megváltani egyszer titeket !
Önmagunk által is tiértetek !
Ámen

Boldog óda

Vérben fekszem

Tán csak sár, hittem

Reményem szertefoszlott,

Érzem már a földi poklot


Vérzem immár több-tíz éve

Élek még, de ó mivégre

Szenvedünk és igen, halunk

Csak hisszük, hogy örökül hagyunk


Földi létnek görbe útja,

ÉLJÜK mi hát –vérben úszva

Ma is meghalsz, s holnap?

Újra

Ennyi volt a boldog óda

Jön a verőfényes karácsony,
Itt délen, nincsen zúzmara.
Ha mégis havas ünnepre vágyom
Lélekben, elmegyek haza.

Kicsi falum a Dráva partján,
Oda repülni volna jó.
Végigmenni a régi utcáná
Talpam alatt ropog a hó.

Felébredni a harangszóra
Fagyos, adventi hajnalon.,
Sietve rorátéra menni,
Nyomot hagyni a friss havon.

A templomajtó nyitva, tárva,
Kihallatszik az orgona,
S a Jézusváró régi ének:
Harmatozzatok... dallama.

Benn énekszó és gyertyaillat,
Oltár előtt térdel a pap.
Szívünk megtelik imádsággal,
Karácsonyváró áhitat..

Gyermekkori álomvilágból
Magamhoz térek hirtelen.
Eltünt a hó, s a gyertyaillat,
Csak az áhitat maradt velem.

Szívünkben várjuk a karácsonyt,
Mindegy, hogy otthon hol vagyok.
A betlehemi fényes csillag,
Mindenütt egyformán ragyog!.

Szeretem a
a karácsony erdő illatát
s gyermekként
még mindig várom a csodát
a csörgő diót, mogyorót
s mindenféle földi jót
Mama énekli
a csendes éjt s az egész
táj hófehér
hófehér mert hull a hó
s szán siklik az úton
ami csuda-jó
Csengő zendül a
lovak nyakán
s a kerten át egy angyal száll

Ó régi karácsonyok
hol vagytok ?
hol vagytok
roráték, éjféli misék
és csikorgó hajnalok
Hová tűnt életünk s miért ?
Anyánk, Apánk már
rég messze jár
Luca búzánkban
lobban a gyertyaláng
hát összebújunk
mi: a család mert
minden család szentcsalád,
ha béke van és a szeretet
ami át meg átjár
mint a szél a fákat
s átjárja a szíveket


Ajánlás
szegénynek, gazdagnak
mindenkinek, minden
jó akaratú embernek a földön
Boldog karácsonyt s
s mindigre: boldogabb ünnepeket

Mit is mondhatnék most neked?talán azt mit most érzek!Szavaid mint éles tör hatoltak szívembe,s közben átjárja testem a fájdalom.Szemeböl lassan könny pereg nem tudom mitévőlegyek.Gondolataim kavarognak fejemben, s a múlt tör elő felszínre bennem,egy emlék egy kép mi te voltál, s vagy nekem.Annyi mindent szeretnék el mondani de talán mit sem érnek már a szavak.Te eldöntötted el hagysz,jaj szívem megszakad.Bánat keserűség fájdalom járja át testemet ,és érzem nélküled nem élhetek.Bocsásd meg kérlek bűneimet hisz nem vagyok tökéletes,de ha szeretsz meg halok te érted csak maradj mellettem szívem.Ha viszont nem szeretsz hát menj ne néz vissza soha sem,légy boldog azt kívánom és azt hogy az élet soha ne legyen hozzád mostoha.De tud szívem benn öröké élsz és nem felejtelek soha.