Baktat az erdőben az őzsuta.
Lassan lépdel, mert kicsit tétova.
Csúnyán megtréfálta a természet.
Igen csak unja már az egészet.

Roppant furcsán néz ki az ő feje,
neki elöl nőtt ki mindkét szeme.
Csúfolja is őt az összes társa,
ezért nincsen neki jóbarátja.

No, de nem baj. Jól van ez gyerekek.
Magam előtt mindent észreveszek.
Ha nem így lenne, akkor felbukok.
A hátrányból előnyt kovácsolok.

Gondolataim úgy sodródnak mint áttetsző köd egy tó fölött,
miközben az idő egy befejezhetetlen témának
végtelen változatait folyamatosan szővi.
A múlt, a jelen és a jövő elveszíti jelentőségét,
és az élet bonyolult álmainak részese lesz.

Már nem vagyok fiatal, és gyöngülni kezdek.
Az élet soha nem volt könnyű, sőt
ifjú korom legfénylőbb idejében is
csalán nőtt a mályva között, és vércseppek
hagyták nyomukat az újonnan hullott havon.
A tiszta öröm pillanatai ritkák voltak,
és emiatt annál drágábbak.
Ezeket gondosan kell megőriznem.

Tudtam, mit jelent rabságban felnőni,
mert már gyermekkoromban láttam,
hogy milyen nagyra becsült a szabadság
amikor vérrel fizetik, de derűsebb napokon
és jobb években láttam tiszta
fehér hóval borított hegycsúcsokat,
és a lehülő szerelem parázslása után
az igaz szeretetet úgy tapasztaltam
mint egy növekedő tónak kiszélesedő partjait,
melynek mélysége és szélessége
a lelkemet éppen úgy bővítette.

Hajótörést szenvedtem és tűzben küszködtem.
Elvesztettem az eszem és mocsárba süllyedtem.
Ingaként lengtem két ellentétes énem pólusai között,
de az összes zivatar és hurrikán után
visszanyertem az erőmet, és szívem
kincses kamrájába rejtettem el a nyereséget.

Most már csak egy imám maradt,
hogy mikor szívem arra a finoman beállított
mérlegre kerül a halottak birodalmában:
legyen oly könnyű mint egy toll - és mint egy sólyom
melynek fejéről leveszik a csuklyát – szárnyra kelhessek
a nap felé, mert földhöz kötött fióka korom lejárt.

Még érzed, ahogy fogva tartja
a testem illatát az ágy.
Már érted, miként hagyja magára
a szerelmet a vágy.

Még érzed, ahogy a forró ölelés
a szíved mélyéig hatol.
Már érted, miként fáj a szenvedés,
amit leír most e toll.

Még érzed, ahogy lelkünk összeér,
a szívünk együtt zakatol.
Már érted, az életünk mit sem ér
egymás nélkül... valahol.

Még érzed, ahogy könny fakad,
ha nélküled kísért az árny.
Már érted, milyen szörnyű az,
mikor meggyilkol a magány.

Még érzed ajkadon a csókomat,
ajkadon csüngeni a szám.
Már érted, hogy mit veszíthetsz el,
ha nem vigyázol rám.

Tiszta ruhába öltözött a bűn,
hogy ne ismerjen rá többé senki.
Elvegyült a jók között keserűn,
nem tudta magát itt rájuk kenni.

Ki kéne találni valami cselt,
hogy sikerüljön amit szeretne.
Volt barátja, akit kedvelt,
szemével így a rontást kereste.

Meg is látta a hit rabságában.
Tőle tartott, ezért hát elszelelt.
Ivott egyet a düh kocsmájában,
átöltözött, és újra útra kelt.

Úgy ültek a bíróságban mint sötét baglyok,
és én, szegény patkány, bírálatuk áldozata lettem.
Pofám fel volt tépve mint egy nyúlszáj, és
válaszomat csak dadogni tudtam kérdésükre:
- Ön-vé-del-em volt, ura-im!
Nincs mi-ért bűn-hőd-nöm.
Láthatják kése mi kárt okozott,
Nem volt más hátra, magam is késhez kaptam,
hogy hamar véget vessek e csúnya dolognak.

De ők, sötét és komor baglyok,
ítéletükkel hamar elcsendítettek,
mondván hogy ismerik fajtámat,
és bármi ellenkezés részemről
csak még súlyosabbá teszi a vádat.
Íme, Párizs határain kívül elűzésre voltam ítélve,
és ráadásul hatvan sajogó botütést is kaptam,
Télen üres zsebbel még Párizsban is nehéz megélni -
s most a fagyott vadon a város falain kívül
lett a szánalmas igám és Kálváriám.

Isten veled, Párizs, te ravasz, vén szerető!
Remélem kocsmáidban sosem fognak csüggedni az ivók.
A bor mely oly bőkezüen ömlik a serlegekbe,
mindenféle népség bajainak marad legjobb gyógyszere.
Talán egy rövid ideig Pierre és Jacques
még emlékemre emelnek egy pár poharat,
egymás hátát veregetik, és játszósan
azon veszekednek hogy melyikük fizet,
de ha már eleget ittak, visszaemlékeznek arra
hogy nekik még mennyivel is tartozok.
E kölcsönt majd buzgón visszanyerik
volt szeretőm fehér combjai közt, míg én,
ki addigra már garantált eledel leszek
falánk farkasok fogai közt, kívánok
nektek egy jól fűtött és kellemes telet,
és könnyes szemmel végső búcsút veszek.