Idő 
Értékelés 
Értékelés A sikert…
Nagy dolgok ezek, építjük a várat,
Igyekszünk, átvesszük majd a hatalmat.
Kiterjesszük vár körüli erdőkre,
Szükség van a sok-sok egyenes rönkre.
Magas várat építünk mi, tornyokkal,
Nem hivalkodni akarunk azokkal.
Ez nekünk biz' valós biztonságot ad,
Állunk elébe jöhet, a hadd-el hadd.
Sikeres, nem, aki birtokot kapja,
Hanem akinek van, és abból ossza…
Egy igazi nagy vár urának lenni,
Az ad lehetősséget, sokat tenni.
Budapest, 1998. március 22. – Kustra Ferenc József
Nagy dolgok ezek, építjük a várat,
Igyekszünk, átvesszük majd a hatalmat.
Kiterjesszük vár körüli erdőkre,
Szükség van a sok-sok egyenes rönkre.
Magas várat építünk mi, tornyokkal,
Nem hivalkodni akarunk azokkal.
Ez nekünk biz' valós biztonságot ad,
Állunk elébe jöhet, a hadd-el hadd.
Sikeres, nem, aki birtokot kapja,
Hanem akinek van, és abból ossza…
Egy igazi nagy vár urának lenni,
Az ad lehetősséget, sokat tenni.
Budapest, 1998. március 22. – Kustra Ferenc József
Hogy magányos vagy, attól ne félj,
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.
Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…
Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.
A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.
A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.
Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.
Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.
Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!
A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.
Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…
Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…
Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.
Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.
Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…
Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.
A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.
A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.
Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.
Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.
Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!
A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.
Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…
Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…
Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.
Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
Az idő könyörtelen
Legyőzni lehetetlen.
*
Óramutató
Halad, mint egy táv-vándor.
Fogaskerekek.
*
Ahogy telik az idő,
Közeledik a jövő!
*
Vekkerketyegés.
Csalhatatlan időgép.
Új óra-számlap.
*
Ahogy eltelik az idő,
Csökkenőn, múltba vezető.
*
Óra pontosság,
Kifogásolhatóan.
Kompasz, állítás.
*
Az óraműtől sem függ az idő haladása,
Időtől függ, az óramű időmutatása.
*
Óramű: bim-bam.
Időmúlást elüti.
Napi felhúzás.
*
A várt idő, szépen beérkezik a jelenbe...
Az idő, a múlt előrevetített jelene.
*
Élet, időgép…
Kezdettől végig, idő…
Idő élettárs…
*
A még meg nem jött, még csak várt idő... még csak jövő,
Ez után, a pillanat jelene, múltba menő.
Az idő útja, az időtlen múltba vezető.
Vecsés, 2015. augusztus 3. – Kustra Ferenc József – Versben és senrjúban íródott.
Legyőzni lehetetlen.
*
Óramutató
Halad, mint egy táv-vándor.
Fogaskerekek.
*
Ahogy telik az idő,
Közeledik a jövő!
*
Vekkerketyegés.
Csalhatatlan időgép.
Új óra-számlap.
*
Ahogy eltelik az idő,
Csökkenőn, múltba vezető.
*
Óra pontosság,
Kifogásolhatóan.
Kompasz, állítás.
*
Az óraműtől sem függ az idő haladása,
Időtől függ, az óramű időmutatása.
*
Óramű: bim-bam.
Időmúlást elüti.
Napi felhúzás.
*
A várt idő, szépen beérkezik a jelenbe...
Az idő, a múlt előrevetített jelene.
*
Élet, időgép…
Kezdettől végig, idő…
Idő élettárs…
*
A még meg nem jött, még csak várt idő... még csak jövő,
Ez után, a pillanat jelene, múltba menő.
Az idő útja, az időtlen múltba vezető.
Vecsés, 2015. augusztus 3. – Kustra Ferenc József – Versben és senrjúban íródott.
Az ónos esőről
Nagy zimankó van,
Beköszöntött a hideg.
Eső is lefagy.
*
Erdő, csak nyögve
Viseli! Borító jég.
Sok megfagyott csepp.
*
A lágyas napfény,
Szürkeséget nem oldja.
Ónos eső hull.
*
Vándorló szelek
Dudorásznak, erdőben.
Ónos esőt hoz.
*
Gallyon, több madár…
Ónos eső, csak hull-hull.
Jégből, madarak.
*
Romos kőtemplom
Fal. Varjak. Ónos eső.
Tollazat jégben.
*
Gyilkos terhet szór
Állatokra a hideg.
Ónos esőben…
*
Hideg hasogat
Erdő minden lakóját!
Bundák, jegesek.
*
Zord lett a világ,
Szél szaggatja ágakat.
Jég, nehéz ágnak!
*
Lusta eső hull,
Erdő fái, csak állnak.
Ónos esős éj.
*
Megborzongott az
Erdő, halknak csöndjében.
Ónos esőzés.
*
Az összegyűjtött
Rőzsék, ónos esőben…
Erdőn telelnek.
Vecsés, 2017. január 1. – Kustra Ferenc József – íródott: eredeti, Baso féle stílusban…
Nagy zimankó van,
Beköszöntött a hideg.
Eső is lefagy.
*
Erdő, csak nyögve
Viseli! Borító jég.
Sok megfagyott csepp.
*
A lágyas napfény,
Szürkeséget nem oldja.
Ónos eső hull.
*
Vándorló szelek
Dudorásznak, erdőben.
Ónos esőt hoz.
*
Gallyon, több madár…
Ónos eső, csak hull-hull.
Jégből, madarak.
*
Romos kőtemplom
Fal. Varjak. Ónos eső.
Tollazat jégben.
*
Gyilkos terhet szór
Állatokra a hideg.
Ónos esőben…
*
Hideg hasogat
Erdő minden lakóját!
Bundák, jegesek.
*
Zord lett a világ,
Szél szaggatja ágakat.
Jég, nehéz ágnak!
*
Lusta eső hull,
Erdő fái, csak állnak.
Ónos esős éj.
*
Megborzongott az
Erdő, halknak csöndjében.
Ónos esőzés.
*
Az összegyűjtött
Rőzsék, ónos esőben…
Erdőn telelnek.
Vecsés, 2017. január 1. – Kustra Ferenc József – íródott: eredeti, Baso féle stílusban…
A „mécs” szónak szerepelnie kell benne!
1/.
Este verset firkantok, mécs világít,
Kis lángja van, nem ámít…
2/.
Mécs, a poéta barátja,
Ha nem csonk ceruzája,
Írott gondolata…
3/.
Mécs lángja maga a szeretet,
Igyekszem is nézni, éppen eleget.
4/.
Mécs van minden kis sírhalmon,
Szépen világít! Nem enyhít bánaton.
Vecsés, 2015. február 26. - MÉCS 10 pályázatra, a pályázati anyag: Kustra Ferenc József
1/.
Este verset firkantok, mécs világít,
Kis lángja van, nem ámít…
2/.
Mécs, a poéta barátja,
Ha nem csonk ceruzája,
Írott gondolata…
3/.
Mécs lángja maga a szeretet,
Igyekszem is nézni, éppen eleget.
4/.
Mécs van minden kis sírhalmon,
Szépen világít! Nem enyhít bánaton.
Vecsés, 2015. február 26. - MÉCS 10 pályázatra, a pályázati anyag: Kustra Ferenc József
