Függőágyat font az éjjel
kis holdfényből a pára,
felakasztja csillagfényben
egy ködben úszó fára.

Csend dermesztett pillanatot
hímzett rá az ágyra,
holdfénypaplan borítja be
egy csendes éjszakára.

Sodortam egy cigarettát
megtöltöttem bánattal,
égigérő szürke füstje
összevegyül árnyakkal.

Jobb lenne, ha fehér füstöt
látnák ég felé szállni,
viszont ahhoz cigidohányt
boldogságból kell vágni.

Eszembe ötlött egy emlék
rég elmúlott farsangról,
bálozókat néztem éppen
a piszkos ablakodból.

Leharcolt kéglid bús buja
fészket vert a szívemben.
Veszett életünk penészlett
szürke, koszos színekben.

Vásárolni jöttem hozzád
egy kis sötét szerelmet,
azt hiszi az ember fia,
hogy ezzel bút feledhet.

Könnyebb lettem, érzem én most,
de a lelkem oly nehéz,
fertőben és bűnben fürdöm
míg templomban pap miséz.

Gyere, mossuk le a mocskot
testünkről, lelkünkről.
Űzzük el a sötét telet,
álmodozva napfényről.

Mindez most már emlék csupán,
hallottunk már harangot,
nevetve felejthetjük el
azt a sötét farsangot.

Biztos láttál te is macskát
mikor púposítja hátát,
fúj és égnek áll a szőre
nagyon rosszkedvű őkelme.

Van egy pajkos apró legény
kitől fél a cica szegény,
a neve Macskaborzoló,
egy láthatatlan kis manó.

Hiába is láthatatlan,
észreveszed hogyha itt van.
Mindig mellette egy kutya,
egyedül fél a kis buta.

A téli éj száz csillaga ragyog,
De kérdés, hogy ezek… mi ráragyog,
Melyek mosolyt küldenek a Földre,
Nekünk pont ide az anyaföldre.

Csillagokat, óh, majd felhő takarja
És hóesés, hó paplanba csavarja,
A Földet és fehérré válva nézzük,
Hóesést, csukott szemmel is élvezzük.

Hóesés jókor jött, pont szilveszter van,
Búcsúzunk hóesésben, álmainkban.
Egy sóhaj is száll, szél is nagyot sóhajt,
Vele dúdolunk egy szép ősrégi dalt.

Nagyon hull a hó, csendesen alászáll,
Talpunk alatt, hohó… recsegve megáll…
Nézzük hópihék… dombokat alkotnak,
Hogy nagyobb legyen, összekapaszkodnak.

Volt ez az óév, mely éppen most múlik el
Nem feltétlen vágott egybe terveinkkel,
De jő újabb év, miben erősen bízunk.
Mit hoz (?)… nem tudni, benne bízni még bírunk.

Hóesés maga a ragyogó világ,
Ezer csaló pehely, mint tiszavirág…
Hópehely csacskán, vadul táncra kél,
Ezer elmúlt melódiát regél.

Éjfélig és utána bandukolunk
Tervek útjain, jól elkalandozunk
A múlt évben és várva a jövőre
Kíváncsian, hogy mit hoz esztendőre.

Vecsés, 2010. december 27. - Kustra Ferenc József