Békés élet kellene, sors ad magatehetetlent!
Sors amúgy nem ad ilyent, csak jól elviselhetetlent,
Csak gerjeszti tovább, fáradhatatlan lehetetlent.
*

(haiku)
Szenderül a táj,
Elnémult a madárdal.
Ezüst ruhát ölt.

(senrjú)
Lassan mozdul már,
Sok év terhét cipeli.
Vágya békés lét.
*

Dér hidegen októberi, őszi a reggelem!
Nem egy ilyen csípős, vad élet kellene nekem?
Sors csak fütyül rám, csak tapos tovább, bele a lápba
És látszik, jól érzi magát, ebbe a mulatságba?
*

(septolet)
Bősz
Ősz
Hideget kettőz.

Deres reggelen
Ülni kinn kellemetlen.
Ősz körülöttem,
Őszbe ért életem.
*

Az immár sálviselős októberi reggelen,
Felismerem? itt a tél, jóm alig van? ne vesszen.
Sorsom, nem fázik, saját mocskában engem üt, izzad
És ez azt eredményezi, pozitívum nem fakad?
*

(sedoka)
Csípős már az ősz,
Közel kóricál a tél.
Meleg szoba? szív kövül.

Ha nincs, ki ölel,
Meleg szoba nem segít.
Szél süvít, kinn s szívemben.

Vecsés, 2019. szeptember 12. ? Szabadka, 2020. március 26. ? Kustra Ferenc ? a versszakokat én írtam, alájuk a haikut, senrjú ?t, septoletet, sedoka ?t, szerző és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: Elnémult a madárdal

(Anaforás, 10 szavas duó)
Hamarosan elkezd az ősz rozsdásos lenni,
Színeinek kavalkádja, meg tündökölni.

Hamarosan bemutatja új ruháját ősz,
Kelleti magát, rángatózva, mint egy dizőz.

(septolet)
Színvarázs
Csábos hatás,
Szemnek varázs.

Ősz blúza aranysárga,
Rőtbarna a szoknyája.
Illeg-billeg,
Míg díszeleg?
*

(3 soros-zárttükrös)
Ami suhan a fák között, az már az ősz szele,
Még csak üdvözli? fákon még levelek tömege?
Ami suhan a fák között, az már az ősz szele.

(10 szavas)
Lenge őszi szél
Suhanva hárfázik, - zenél,
Ágakról rebben pár levél.
*

(Bokorrímes)
A fák tövében most még nincsen avar,
Már vadulós szél, még csak lombot zavar.
A szél csak erősen önkényeskedik, pedig így nem pazar,
A létidő nem áll meg, eljön az ősz ideje is, hamar.

(tükör apeva)
Még
Pazar,
Gyönyörű
A természet.
Jő az enyészet?

Jő az enyészet?
A természet
Gyönyörű,
Pazar,
Még
*

(Haiku)
Fák ködbe bújtak,
Harmatcsepp leveleken.
Rozsdásodó szín.
*
Ködös reggelen
Szürke-fátyol terítő.
Nap, még szárítja.
*
Felhőszegélyek
Csipkéi, már hidegek.
Hűs időjárás?

(sedoka)
Ködös hajnalon
Dermedt levél didereg.
Eltompult fények s színek.

Megfakult színek,
Ködben eltompult a fény.
Dermedt levél földet ér.

Vecsés, 2019. szeptember 17. ? Szabadka, 2020. március 5. - Kustra Ferenc ? íródott Alloiostrofikus versformában; a 10 szavas duó ?t, a versszakokat és a haikukat én írtam. A septolet, a 10 szavas, a tükör apeva, a sedoka; Jurisin Szőke Margit munkája. A címük: Ősz blúza aranysárga

Dér csipkéje szürke ágon,
dermedtség ül szabadságon.
Rám fagy, látom, hogy lélegzem,
zaj vagyok a téli csendben.
Reccsen az ág, ahogy lépek,
moccan valami... az élet
riad, rebben körülöttem...

...hogy jöttem, félelem másnak,
nyugtalanság e világnak.
Őz bámul rám, már megszokott,
a távolság egyre fogyott,
bár túl közel ma sem enged.
Figyel, rám szán néhány percet,
fáradtan néz, elgyötörten.

Fejem fölött szárnycsapások,
szajkó jelez, hogy itt járok.
Ricsaj támad fent a fákon,
hárman vannak, egy kész kánon.
Misztikus tér, leszáll a köd,
hallom még a vadászkürtöt...
s valahol egy puska dörren.

A tető megroskadt valaha régen,
peregnek a szétmálló cserepek.
Benéz az este a tátongó résen,
hideg van már, látszik a lehelet.
Ej, mozdulj, öreg, csinálj meleget!

Eszébe jut, még van pár doboz kacat,
mindenféle limlom, rongyos szövet.
Meleget ad belőle néhány rakat.
Újságok, szórólap, papírköteg,
elég a mihaszna irattömeg.

Matat a sötétben, nem ég a villany,
valahol beázott a vezeték.
Nincs baj, ha kiszárad, újra felvillan.
Valahol itt van, ami kéne még...
gyufa kell és egy gyertyaféleség.

Kiégett néhol a rozsdás masina.
Talán megvan már vagy ötven éves,
több helyen repedt az ócska platnija,
szökik a tűz fénye, a lidérces.
Míg lobban a láng, addig hűséges.

Táncot lejt, hol lehullott, lóg a vakolat,
vidítja e szomorkás világot.
Így felhőknek látni a hézagokat,
néhol megmutat egy-egy virágot...
Párja festette azt a világot.

Nefelejcseket vakítón fehérre...
gurult a henger a meszelt falon.
Jó volt az illat, s jó volt élni benne.
Most csak foltok a szürke alapon.
Óriás árnyék ül görnyedt alakon.

Már túl sok a pernye, a kutácsért nyúl,
sámlira ül, kotor a tűztérben.
Jó lesz ez még... míg parázslik, újra gyúl.
Válogat a pislákoló fényben,
sok az emlék a doboz mélyében.

Csinos, kis csomag, rajta piros masni,
hogy szerette ez a levélpapírt.
Ilyenfélét ma már nem lehet kapni...
Lány és egy fiú, ha örült, ha sírt.
Egy kész regény, mit két szerelmes írt.

Átsimogatja, magához öleli.
Elment az asszony, előbb a gyerek.
Nincsen már senki... senki nem keresi.
Egy vén-mogorva, de árva öreg.
Mit érő élet... nem kell senkinek.

Meleg sem kell. Minek? Az ágyhoz ballag,
fájdalmát majd álma feledteti.
Vele sír az ágy, míg fordul a falnak,
ki nem hűlt szeretet... Majd elviszi,
mikor a jó Isten elengedi.

Jó lenne már játszani Anett!
De nem olyat, mint egy kis-liget!
Adjuk módját nagynak,
Párnák közt a fagynak.
Tálalj már kis fagyit, hideget.

Jó lenne játszani, de mivel,
Mi van az ember köszvényivel?
Térdelni és állni
Se, hát még csúszkálni?
Ágyban? parázás jószerivel?

Jó lenne kicsit veled? Anett!
Ketten megfognánk a lényeget.
Mindenki ítéltet,
Ha elhagyta véget!
Ne illantassuk el a szépet!

Vecsés, 2019. április 12. ? Kustra Ferenc ? anaforás, romantikus LIMERIK csokor.