Idő 
Értékelés 
Értékelés Hűha, micsoda meleg vagyon,
Izzadtság csorog a hátamon.
Felébredt a Nap, végre süt már,
Reméljük ez már végre a nyár.
Más az ember közérzete,
Ha süti a nap melege.
Egészséges, ha mértékkel
Élvezzük, meztelen testtel.
Jó ez búra, a lobra és bajra,
Szívet melengető nap sugara.
Élvezzük ezt, mert oly' egészséges,
Hipp- hopp jön az ősz és a nyár véges.
Budapest, 1997. május 13. – Kustra Ferenc József
Izzadtság csorog a hátamon.
Felébredt a Nap, végre süt már,
Reméljük ez már végre a nyár.
Más az ember közérzete,
Ha süti a nap melege.
Egészséges, ha mértékkel
Élvezzük, meztelen testtel.
Jó ez búra, a lobra és bajra,
Szívet melengető nap sugara.
Élvezzük ezt, mert oly' egészséges,
Hipp- hopp jön az ősz és a nyár véges.
Budapest, 1997. május 13. – Kustra Ferenc József
Villámlásról…
(3 soros-zárttükrös)
Elég már egy nagy árnyék is, ami elfedi az eget,
De a nap talán megkönyörül, elhessenti, mint legyet…
Elég már egy nagy árnyék is, ami elfedi az eget.
*
(HIAQ trió)
Juj, de rejtőzködő
Ez a fényharcos… bujkálgat.
Görbe fénykardja van.
A felhő mögül csak
Kicsap vadul, rettegtetőn.
Félelmet is ébreszt.
A fénykardja zajos,
Nagyon recseg az ég alja.
Van már sokágú is!
*
(10 szavas)
Aztán már Nap sem bír vele.
Kiszabadul az összes eleme.
*
(Senrjú duó)
Már csak felhő és
Árnyék az ég, villámlik!
Fényharcos dühős.
Magában vagdal
A felhők közt… dörgések.
Fényharcos dühős.
*
(Senrjon)
Csak a sufninkba nehogy
Belecsapjon. Oly sok fa égne.
Bútortárolónk.
*
(Bokorrímes)
Mintha csökkenne a dühe, már nem is vagdalkozik úgy!
Nézem és látom, csökkenek a felhők is, gyorsan, amúgy.
Nincs már a villámszórás, süt a nap, harcos elment… amúgy.
Vecsés, 2016. - 2020. augusztus 20. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
(3 soros-zárttükrös)
Elég már egy nagy árnyék is, ami elfedi az eget,
De a nap talán megkönyörül, elhessenti, mint legyet…
Elég már egy nagy árnyék is, ami elfedi az eget.
*
(HIAQ trió)
Juj, de rejtőzködő
Ez a fényharcos… bujkálgat.
Görbe fénykardja van.
A felhő mögül csak
Kicsap vadul, rettegtetőn.
Félelmet is ébreszt.
A fénykardja zajos,
Nagyon recseg az ég alja.
Van már sokágú is!
*
(10 szavas)
Aztán már Nap sem bír vele.
Kiszabadul az összes eleme.
*
(Senrjú duó)
Már csak felhő és
Árnyék az ég, villámlik!
Fényharcos dühős.
Magában vagdal
A felhők közt… dörgések.
Fényharcos dühős.
*
(Senrjon)
Csak a sufninkba nehogy
Belecsapjon. Oly sok fa égne.
Bútortárolónk.
*
(Bokorrímes)
Mintha csökkenne a dühe, már nem is vagdalkozik úgy!
Nézem és látom, csökkenek a felhők is, gyorsan, amúgy.
Nincs már a villámszórás, süt a nap, harcos elment… amúgy.
Vecsés, 2016. - 2020. augusztus 20. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
A búzamezők
Napjai már lejártak.
Pékek öröme.
*
Tűző napocska
Aranya kalászt érlelt.
Roppanó kenyér.
*
Boglyák glédában,
Nap még tüzes csókot oszt.
Árnyékban sincs hűs.
*
Bennem ég még tudat, hogy a nyár csók-gyújtó
Az árnyékba bújt estlepel meg felbujtó.
Utána futnék, hogy el ne menjen nyaram…
Most nem mehetek, elfeküdtem a nyakam…
Most is csak állok, érzem, lelkemből illanó vágyakat,
Próbálom élvezni körbeölelő napsugarakat.
Este is, az éj fekete leplébe takarózik az ég,
Szívemet vágyva, fájdalom feszíti, mikor lesz újra kék…
*
A bárányok már
Összebújtak, zord idő!
Eső kezd esni.
*
A mélyülő éj-kékbe sápadtan figyel a csillag-sereg,
Nem is hunyom le szemem, vigyázok, mert egy még eltekereg.
Hegyen, az átmelegedett sziklák, árnyékot már nem adnak,
Az ott lakó vaddisznók, bánatos röfögésre fakadnak.
Már a Nap is remegve, bánatosan, láthatáron lemenő,
Izzad is, látszik horizonton, hogy ott nagyon esik az eső.
Eső, rossz idő, köd és a viharok, mind jelzi, ez az elmúlás,
Kacagva támadó szélvihar, mit készít... puha-avar újulás.
*
Felharsan gerle
Hangja, erdei csendben.
Párját keresi.
*
Elgondolkoztam, hogy az ősznek is megvan a maga szépsége,
Halottak napja persze nem jó, ez azért lélek reménysége…
Távoli vihar hangjából hallom, hogy nem is kell sokat várni,
Szőlő is lassan beérik, szüret is lesz, csak neki kell állni…
A diónk is beérett, már lehet Kossuth-kiflit sütni,
Bízok, hogy az aranyló napsugarak fognak még sütni…
Lelkemben már zsongva dúdolgat az ősz éneke,
Pirosodik a „vecsési piros” szép nagy szeme.
*
A tiszta égbolt
Sötét egén, Hold suhan.
Halvány árnyékok.
*
Lesz még itt, hogy a szélvihar leveri a fák kabátját,
Meg beűzi nálunk is, a kutyaólba a lakóját.
Lesz, hogy a léptünk majd a harmatos fűben tocsog,
Éhes varjúsereg, meg szántásban trécsel, locsog.
*
Úti nyárfasor,
Mellette él dinnyeföld.
Már érett dinnyék.
*
Lehunyt szemmel látom szépséges, újuló őszi fényeket,
És ezzel azt hiszem, sikerült is megfogni a lényeget.
Túl a láthatáron hideg hajnal erre lép,
A réteken elterülő fűszőnyeg még szép.
Az erdőt kigombolja, lemezteleníti a szél,
Hallani, hogy két fuvallat-roham egymással beszél.
Bámész fellegek is munkába állnak, összeállnak,
Nem sajnálkoznak a fák által levetett kabátnak…
*
Kezdő szélvihar
Öreg drótkötélen ül.
Leesve, dühöng.
*
Hideg szelence
Lassan nyílik. Viharok.
Minden, köd-nedves.
*
Falevél hullik,
Felrepíti vadult szél.
Még, napfény szikra.
Vecsés, 2014. október 1. – Kustra Ferenc József - Versben és eredeti, Basó féle haikuban…
Napjai már lejártak.
Pékek öröme.
*
Tűző napocska
Aranya kalászt érlelt.
Roppanó kenyér.
*
Boglyák glédában,
Nap még tüzes csókot oszt.
Árnyékban sincs hűs.
*
Bennem ég még tudat, hogy a nyár csók-gyújtó
Az árnyékba bújt estlepel meg felbujtó.
Utána futnék, hogy el ne menjen nyaram…
Most nem mehetek, elfeküdtem a nyakam…
Most is csak állok, érzem, lelkemből illanó vágyakat,
Próbálom élvezni körbeölelő napsugarakat.
Este is, az éj fekete leplébe takarózik az ég,
Szívemet vágyva, fájdalom feszíti, mikor lesz újra kék…
*
A bárányok már
Összebújtak, zord idő!
Eső kezd esni.
*
A mélyülő éj-kékbe sápadtan figyel a csillag-sereg,
Nem is hunyom le szemem, vigyázok, mert egy még eltekereg.
Hegyen, az átmelegedett sziklák, árnyékot már nem adnak,
Az ott lakó vaddisznók, bánatos röfögésre fakadnak.
Már a Nap is remegve, bánatosan, láthatáron lemenő,
Izzad is, látszik horizonton, hogy ott nagyon esik az eső.
Eső, rossz idő, köd és a viharok, mind jelzi, ez az elmúlás,
Kacagva támadó szélvihar, mit készít... puha-avar újulás.
*
Felharsan gerle
Hangja, erdei csendben.
Párját keresi.
*
Elgondolkoztam, hogy az ősznek is megvan a maga szépsége,
Halottak napja persze nem jó, ez azért lélek reménysége…
Távoli vihar hangjából hallom, hogy nem is kell sokat várni,
Szőlő is lassan beérik, szüret is lesz, csak neki kell állni…
A diónk is beérett, már lehet Kossuth-kiflit sütni,
Bízok, hogy az aranyló napsugarak fognak még sütni…
Lelkemben már zsongva dúdolgat az ősz éneke,
Pirosodik a „vecsési piros” szép nagy szeme.
*
A tiszta égbolt
Sötét egén, Hold suhan.
Halvány árnyékok.
*
Lesz még itt, hogy a szélvihar leveri a fák kabátját,
Meg beűzi nálunk is, a kutyaólba a lakóját.
Lesz, hogy a léptünk majd a harmatos fűben tocsog,
Éhes varjúsereg, meg szántásban trécsel, locsog.
*
Úti nyárfasor,
Mellette él dinnyeföld.
Már érett dinnyék.
*
Lehunyt szemmel látom szépséges, újuló őszi fényeket,
És ezzel azt hiszem, sikerült is megfogni a lényeget.
Túl a láthatáron hideg hajnal erre lép,
A réteken elterülő fűszőnyeg még szép.
Az erdőt kigombolja, lemezteleníti a szél,
Hallani, hogy két fuvallat-roham egymással beszél.
Bámész fellegek is munkába állnak, összeállnak,
Nem sajnálkoznak a fák által levetett kabátnak…
*
Kezdő szélvihar
Öreg drótkötélen ül.
Leesve, dühöng.
*
Hideg szelence
Lassan nyílik. Viharok.
Minden, köd-nedves.
*
Falevél hullik,
Felrepíti vadult szél.
Még, napfény szikra.
Vecsés, 2014. október 1. – Kustra Ferenc József - Versben és eredeti, Basó féle haikuban…
Mily’
Ékes
Takaró.
Körül ölel
Ő, sötét estem.
Estére, én takarni készültem a törékeny tested,
De elkészült a sötétből szőtt takaród… ez ested.
Sötéség honol,
Nem téveszt(ő).
Titkot rejt,
Takarj
Be!
Innen, már összeért a tér az idő és a lét
Mi meg csak élveztük a szerelem hevét.
Nincs már távolság.
Tér, idő, lét
Összefut.
Órák,
S mi.
Bármilyen távol,
Tér, idő, lét
Egy immár.
Égünk
Mi.
Aztán a csend eluralta a szobát, a létünket.
Álom meg győzött, betakarta az eszünket.
Hull
Álom
Mézédes.
Mámoros csend
Még légben cselleng.
Mámor-csend lebeg,
Júdásként súg.
Méz-álom,
Elmét
Csen.
Csend,
Tettek
Júdása.
Mély álom
Valót feledtet.
Vecsés, 2017. november 18. – Szabadka, 2017. december 11. –Kustra Ferenc József – a verset én írtam, az apevákat: szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit.
Ékes
Takaró.
Körül ölel
Ő, sötét estem.
Estére, én takarni készültem a törékeny tested,
De elkészült a sötétből szőtt takaród… ez ested.
Sötéség honol,
Nem téveszt(ő).
Titkot rejt,
Takarj
Be!
Innen, már összeért a tér az idő és a lét
Mi meg csak élveztük a szerelem hevét.
Nincs már távolság.
Tér, idő, lét
Összefut.
Órák,
S mi.
Bármilyen távol,
Tér, idő, lét
Egy immár.
Égünk
Mi.
Aztán a csend eluralta a szobát, a létünket.
Álom meg győzött, betakarta az eszünket.
Hull
Álom
Mézédes.
Mámoros csend
Még légben cselleng.
Mámor-csend lebeg,
Júdásként súg.
Méz-álom,
Elmét
Csen.
Csend,
Tettek
Júdása.
Mély álom
Valót feledtet.
Vecsés, 2017. november 18. – Szabadka, 2017. december 11. –Kustra Ferenc József – a verset én írtam, az apevákat: szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit.
Hó
Tisztán
Születtem.
Fényből, sárba
Taposott a sors.
Mint
A hó,
Tisztának
Lettem. Sárba
Tiport az élet.
Tisztaságból a szennybe csöppentem, ez az élet.
Az életem a fényből nagyon sötétbe tévedt.
Nem jobb, ha sírok-rívok, panaszkodok, hisztizek,
Ezt kaptam osztályrészül, így múlnak el az évek.
Nem sopánkodok...
Az mit sem ér.
Élni kell,
Míg van
Lét.
Álnok világban
Élnem muszáj.
Nem segít
Semmi
Sem.
Vecsés, 2000. február 26. – Szabadka, 2017. november 16. – Kustra Ferenc – a verset én írtam az apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”Élni kell”
Tisztán
Születtem.
Fényből, sárba
Taposott a sors.
Mint
A hó,
Tisztának
Lettem. Sárba
Tiport az élet.
Tisztaságból a szennybe csöppentem, ez az élet.
Az életem a fényből nagyon sötétbe tévedt.
Nem jobb, ha sírok-rívok, panaszkodok, hisztizek,
Ezt kaptam osztályrészül, így múlnak el az évek.
Nem sopánkodok...
Az mit sem ér.
Élni kell,
Míg van
Lét.
Álnok világban
Élnem muszáj.
Nem segít
Semmi
Sem.
Vecsés, 2000. február 26. – Szabadka, 2017. november 16. – Kustra Ferenc – a verset én írtam az apevákat, szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák összefoglaló címe:”Élni kell”
