Az utolsó olaj lámpa is kialudt,
és a hárem csendben van burkolva.
A nők egyedül vagy párosan alszanak.
A palota fölött félhold halad át
a tiszta indigó égbolton.

Csak az öreg szultán és szultána
vannak még ébren, szerelmük hajóján,
és szokott ölelésük oltalmában.
Az éjszaka egy tenger melynek hasa
A legcsekélyebb érintésre hullámzik.

Vággyal simulok hozzád, Teca,
Megáll a csend, de mire várva…
Tolakodok feléd,
Így ölelek… beléd.
Sok perc, egy dús gyönyör fő álma.

Heved, oly’ vad ölelésében,
Lét surranós szédületében.
Ölellek hevesen,
Ó, Te csak egyetlen…
Egymás, pihi engedélyében.

Tartóba nyomtam a gyertyámat,
Elvetettem az új búzámat…
Vágy Terád folytjában,
Ez van bent, kottámban.
Szórtam is Neked nagy szikrákat.

Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: erotikus jellegű LIMERI csokorban.

Ó, Te szerelmetesem, Linda!
Nyárfasoron jó ez a séta!
Nyakunkon van a Valentin nap,
Tegnap kiprédikálta a pap….

Idézett is; mondta, hogy „szeressük egymást gyerekek”,
Legalább Valentinkor egymást szeretők legyetek.
Ugye Linda nálunk -életben- mindez rendben van,
E nyárfasori séta is csak mienk… rendben van?

Nem engedjük el a boldogságot,
Mi nem teszünk ilyentén csúfságot…
Nem engedjük el a boldogságot!

Vecsés, 2023. február 11. – Kustra Ferenc József- íródott: romantikus gondolatokban Valentin napra!

Szerelmem ragyog érted Brigi!
Bízok, Te vagy ki nem felejti…
Ez Valentin-napunk,
Mi boldogság-kapunk…
Hold, világítást nem felejti…

Vecsés, 2023. február 11. – Kustra Ferenc József - íródott romantikus LIMERIK- ben

Elmegyek, elmegyek, hosszú úton megyek…
Majd hosszú út porából erőt merítek…
Ha én már majd, olyan, nagyon messze leszek…
Akkor már én, majd veletek nem lehetek…

Megfigyeltem, hogy nekem már fakóbban zöldell a fű,
És már nem hallom, elhallgatott a tücsök hegedű…

Előttem úttalan út halad,
A jelenem, fut, sőt tán' szalad.
Ahogy odaérek, téblábolok egy útelágazás mentén,
Nem tudom, hogy botorkáljak-e új úton, járhatatlan mezsgyén.

Erő kell és dacolás élettel, hogy álarcok lehulljanak,
Ha sarokhoz érünk, befordulunk, búcsút inthetünk a múltnak.
Halk szellő fújdogál, visszazúgja az ifjúságot
Ezzel ad a vándornak erős adó szerenádot.

Sors kérlek, figyeld, most a test mondja el az óhaját,
A lélek is életre kelt, dúdolja az ódáját.

Talpam üti az utat, keményen, talán ütemre,
Cipőm meg töri lábam, nincs reményem kegyelemre.
Itt hiába érzem, fáradt vagyok, pihennék,
Csak én gondolom, hogy akár otthon lehetnék…
Belefáradtam én már mindenbe, de tovább menni muszáj,
Főleg a vándorló, úti életbe… ez maga az uszály.

Kemény az út felület és elég egy rossz mozdulat,
Emberfiára még bokatörés is rázúdulhat.
Kapaszkodni kell nekem még a sík terepen is,
Előre haladni így lehet biztosan, csakis.

Menet közben szellő dúdol egy szép dallamot
Én meg így folyvást járom a nagy élet tangót.
Lassan már a negyedik dimenziót is érzem illőn... távhoz,
Esteledik és én meg hozzá álmosodok a napnyugtához.

Ahogy vándorolok, hordom magammal a sok élettitkomat,
Bízok benne, hogy úti haramiák nem veszik el sorsomat.
Majd ha fáradtan bánatom mormolom a fagyos téli szélbe,
Remélem, hogy karom, nemhiába, emelem fénytelen égbe!

Van, hogy rossz napom van és biz' a kétségbeesés feszít,
De miért adnám fel, ha még van kis erőm, és az repít?

Öregedni olyan egyszerű!
De nem mondom én, hogy nagyszerű!
Fiatalodni sehogyan nem lehet.
Öregség csak rád terül, mint lehelet.

Vándorolok utamon... egymagam, egyedül nem lehetek,
Önmagamban megyek, ő az, ki velem van, kit nem feledek.
Van olyan, hogy az úton érzem, elég volt! És térdre hullok!
De jön utánam az árnyékom és az élet is ott kullog.

Apámtól és nagyapámtól tanultam egy s mást én,
Talán, mint hagyományőrző vagyok én fenomén?
Gondolatom jó, ha csendes megnyugvással zárom,
Tudom, hogy majd holnap is lesz új nap, már ezt várom!

Vecsés, 2014. július 11. - Kustra Ferenc József